Új utak a zeneoktatásban

A fizikai gondozás eszméjének térhódítása a zenében és az általános oktatásban

A szellemi és fizikai erő megújítása és a tanári kiégés kapcsolata a pedagógiában

Köztudott, hogy a tanári társadalom igen nagy százaléka küzd a kiégéssel –szakkifejezéssel élve „burnout”-szindrómával. „A Burnout (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” (Herbert J. Freudenberger, 1974) Érdekes, hogy a mediterrán országokban ez a jelenség szinte ismeretlen. Ennek több összetevője is van. Egy olasz szakcikk szerint, például összefügg a napsütéses órák számával, a tengerpart közelségével és az életmóddal. Többek között a közelmúltban Gerstenbein Judit saját iskolájában kutatta ezt a témát és publikálta eredményeit az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének internetes kiadványában „Álom a stresszmentes pedagógusról - Egy osztályfőnöki stressz-felmérés margójára” címmel. „… a kőbányai Harmat u. 88-as Általános Iskola pedagógusainak „stresszhelyzete” feltérképezésének, megismerésének szándéka vezérelt az elmúlt tanév májusában, amikor az osztályfőnöki munkaközösséggel együttműködve, stressz-leltárt készítettem kollégáim körében. A vizsgálat keretében 22 osztályfőnök (10 alsós és 12 felsős) véleményét kértem ki a tanári stresszel kapcsolatban. A vizsgálat mérőeszköze az a mellékelt kérdőív (Mi jelent stresszt a pedagógusnak? Forrás: Kósáné Ormai Vera: A mi iskolánk, Iskolafejlesztési Alapítvány, 1998, 224-225. old.) volt, amelyen egy ötfokozatú attitűdskála alapján kellett megítélniük a résztvevőknek az egyes stressztényezők intenzitását.” A szerző cikkében továbbá megjegyzi, hogy az iskolai kutatás folyamán feltárt eredmények jól tükrözik a jelenlegi magyar átlagos körülményeket. „…az iskolánkban dolgozó 22 osztályfőnök megítélése szerint a legerősebb stressz-faktorok közé kaptak besorolást az alábbi tényezők: az alacsony fizetés, a tanítást zavaró diák, a konfliktus a kollégákkal, a pihenésre szánt idő rövidsége és az iskolai ünnepély szervezése… Sokak számára erős stressz-tényező a túlterheltség, a testi-szellemi regenerálódásra szánt idő rövidsége. Komoly feszültséget okoz a tanulók közönye, passzivitása, valamint az a tény, hogy a diákok figyelmét egyre nehezebb a hagyományos módszerekkel felkelteni, fenntartani.”

Cikkemben a tanári kiégés egyik fő okozójára „testi és szellemi regenerálódásra szánt idő rövidségére” szeretném felhívni a figyelmet.

A Gerstenbrein Judit kutatásában is feltárt megváltozott körülmények és problémák arra kényszerítik a pedagógustársadalmat, hogy a tanár szerepkörét átértékelje. Egyre több időt kell fordítanunk az iskolai munkára, gondolok itt például az adminisztrációs többletterhekre és magára az oktatási tevékenységre. Ha egy lelkiismeretes tanár minden energiáját a munkájának szenteli, és nem iktat be életvitelébe olyan tevékenységet, amivel meg tudja újítani erejét, könnyen előfordul, hogy belefárad munkájába, a sikerek elmaradnak és a végső stádiumban kiégés is bekövetkezhet. A tanári pálya nehézségeiről a téma szakértőjének számító Bagdy Emőke alábbi megállapítását idézem: „A pedagógus szakma »személyiségfogyasztó« szolgálat. Magányos foglalkozás, a nevelő felnőtt társak nélkül, elkülönülten végzi a tanítás munkáját. Erős autonómiaigény, fokozott felelősségi szorongás, a kollegiális segítségkérés elutasítása, a tanári önértékelési bizonytalanság, a munka sikerélményének szűkössége, perfekcionista igényrendszer, idealizáló normatívák, irreálisan magas lelki követelményrendszer jellemzi a pedagógusok többségét.” (Új Pedagógiai Szemle 1996. / 2.)

Cikkemmel szeretnék egy viszonylag új és még felfedezésre váró módszert bemutatni pedagógus jelölteknek és aktív tanároknak, amellyel a fent említett cikkben bemutatott problémákat hatásosan lehet orvosolni. A módszer alkalmazásával a kollégák még kellemesebbé és eredményesebbé tehetik munkájukat, és nemcsak saját erőforrásaikat tudják megújítani, hanem a rájuk bízottakét is. Ebben a munkában nyújt segítséget nemcsak kizárólag zenetanároknak egy magyar módszer, ami dr. Kovács Géza nevéhez fűződik. Cikkem témáját a Trefort kiadó gondozásában 2007-ben megjelent kötet adja. A Pedagógusok pedagógusoknak elnevezésű sorozatban dr. Pásztor Zsuzsanna szerkesztésében látott napvilágot az „Új utak a zeneoktatásban - A fizikai gondozás eszméjének térhódítása a zenében és az általános oktatásban” című tanulmánykötet.

A könyv a szerkesztő bevezetőjével kezdődik, amit öt különböző szerző tollából származó dolgozat követ. A teljes életmű és ennek továbbélése és gyakorlati alkalmazása domborodik ki a tanulmányokból.

Az első dolgozat Siptárné Balázs Hajnalka írása, „A fizikai gondozás eszméje a zenepedagógia irodalmában” (9-50. old). A szerző 1716-tól keres irodalmat a témával kapcsolatban. Couperintől Eduard Ernst és a Liszt tanítvány Lukács-Schuk Anna pedagógiai munkáján keresztül eljutunk a 20. századig, ahol már számos olyan szerzőt találunk, akik nagy jelentőséget tulajdonítottak a zenész ember fizikai munkaképessége megőrzésének, pl.: Piccirilli, Kovács Sándor és Gát József.

Kissné Ferenczi Edit írását olvashatjuk a következő tanulmányban „A hagyományostól a modern zenei életformáig” címmel (51-76. old). Kissné Ferenczi Edit empirikus kutatásokra, konkrét adatokra támaszkodva definiálja a hagyományos és a modern zenész életforma közti különbséget. Kérdőívek segítségével mutatja be, hogy milyen mozgásszegény életet élnek a zenét tanuló fiatalok és tanáraik. Gazdag képi illusztrációk segítségével bepillantást nyerünk, hogyan alkalmazza a gyakorlatban a mozgásos pihenőket a szolfézsórákon.

Talán a legizgalmasabb tanulmány a kötetben Erdélyi Judit írása: „Adaptivitás a zongoratanításban a Kovács-módszer alkalmazásával” (77-128. old). A tanulmány történelmi áttekintéssel indul, az 1777. évi Ratio Educationistól kezdve, majd a magyar zeneoktatás egész történetén vonul végig. Írása több alfejezetre bomlik, például M. Nádasi Mária: Az adaptivitás az oktatásban c. könyvében kifejtett nézeteit fordítja le a zeneoktatás nyelvére. A differenciált oktatásról is olvashatunk és konkrétan a Kovács-módszer egészségmegőrző és munkaképesség-fejlesztő hatásairól. A dolgozat kiegészül egy munkanaplóval, amelyben konkrét eseteket ír le a szerző, végül egy kérdőíves felméréssel a főiskolai hallgatók Kovács-módszerről alkotott véleményét és tudását méri.

Kádas Mariann, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola testnevelő tanárának gondolatait tartalmazza a következő tanulmány: „A Kovács-módszer alkalmazása a szakközépiskolai testnevelésben” (129-182. old). Azok a tanulók, akik élethivatásuknak a zene művelését választották, speciális tréningre illetve testi korrekcióra szorulnak. A tanárnő gondosan ismerteti, hogy az egyes osztályokban milyen módszert alkalmaz, a különböző gyakorlatok milyen hatással vannak a fiatalok mozgásszerveire, erőnléti állapotára, hallására, stb. Itt is fotók segítenek a gyakorlatok pontos megismerésében. Számomra meglepő új információ volt, hogy az egyensúlyérzékelést javító gyakorlatok milyen jó hatással vannak a hallásra.

Az utolsó írás Milánkovics Viktoré: „A Kovács-módszer alkalmazása az általános oktatásban” (183-220. old.) Itt olvashatjuk a zenei munkaképesség definícióját (185. old.) „A munkaképesség azokat a fizikai, idegrendszeri feltételeket jelenti, amelyek az ember szervezetét alkalmassá teszik hivatásbeli és magánéleti feladatainak elvégzésére. A jó munkaképesség alapja az egészséges szervezet kiegyensúlyozott működése, idegi és hormonális szabályozásának kedvező rendje. A jó munkaképesség nem jelent hipertrófiát, hiperfunkciót, és semmilyen rendkívüli fizikai produktivitást, sem különleges tulajdonságokat. A kedvező munkaképesség állapota lényegében a sejtek, szövetek, szervek normál üzemmenete. Ez a normál működési tartomány az optimális teljesítmények feltétele.” (Kovács–Pásztor, 2003a. 6. o., Dr. Pásztor Zsuzsanna: Új utak a zeneoktatásban, Trefort Kiadó Bp. 2007. 185. old.) Hogy jobban átlássuk a módszer lényegét és hatásait, két fontos gondolatot emelek még ki. A bemutatott könyv 195. oldalán a következőket olvashatjuk: „A Kovács-módszer több pontban alapvetően eltér a legtöbb edző vagy egészségmegőrző programtól. Nem lényegi eleme a mozgásban mutatott teljesítmény. Nem késztet önmagunk felülmúlására, legyőzésére. Nem akar megfelelni objektív vagy szubjektív elvárásoknak, mércéknek. Ehelyett az egyéni személyiség-optimum elérését helyezi előtérbe. A Kovács-módszer nem késztet versenyzésre. A foglalkozásokon értelmetlen az osztályzás és a rangsorolás. A mozgás sejtszintű hatásait nem befolyásolják a végrehajtás egyéni különbségei, ezért nincsenek teljesítménybeli vagy minőségi etalonok.” Ehhez kapcsolódik még a 194. oldalon: „A mozgás elsősorban az izomzatra hat, mivel a mozgás aktív szerve az izom. A mozgás hatása azonban nem korlátozódik csupán az izomzatra, hanem ezen keresztül az egész szervezet működését befolyásolja. A helyesen végzett mozgás erősíti az ízületeket, a csontozatot, javítja a testtartást, erősíti a szívet, fejleszti a légzést, rendben tartja a belső szervek működését, rendezi a mozgáskoordinációt, kihat a megjelenésre és a magatartásra, normalizálja az ideg és hormonműködést, és mindezek által kedvezően befolyásolja a pszichés állapotot.”

Milyen erőforrásokat tudunk még mozgósítani? Most következzék néhány hasznos ötlet tanár kollégáim számára, amit a kötet szellemével párhuzamba lehet állítani. Az embert holisztikusan kell szemlélnünk. Kezdjük táplálkozási szokásaink felülvizsgálatával. Figyeljünk arra, hogy az elfogyasztott étel tápanyagban, vitaminban, és ásványi anyagokban gazdag legyen. Olyan változatos étrendet állítsunk össze, ami könnyen emészthető. A méregtelenített szervezet, a kitisztított bélrendszer, a mozgékony belső szervek segítségével a felszívódás és az anyagcsere folyamatok optimalizálódnak. Ennek következtében az általános közérzetünk is javul. A mozgás a másik sarokköve megújuló energiáinknak. A leghatásosabb, ha szabadlevegőn mozgunk, már a napi séta is komoly egészségmegtartó tréning lehet. Azon kívül, hogy a mozgás a keringést és a sejten belüli anyagcserét felgyorsítja, a boldogság érzetet előidéző hormonok is termelődésnek indulnak, ezentúl a természet látványa is lélekemelően tud hatni. Ha a fizikai és szellemi terhelés kiegyenlíti egymást, az alvászavaraink is megszűnhetnek. Testünk, lelkünk hihetetlen gyorsasággal meghálálja a törődést és az odafigyelést. Azokra a pedagógusokra mindannyian irigykedve nézünk, akik lendületesen élnek, tanítanak, sikeresek s a gyerekek rajonganak értük. Vizsgáljuk meg először önmagunkat, majd elemezzük, tanár kollégáinkat, ők mit csinálnak másképp, mi a titkuk, és apró lépésekkel próbáljunk mi is változtatni szokásainkon, téves elméleteinken. A Kovácsmódszer alkalmazásával nemcsak a tanulók órai fizikai-szellemi közérzetét tudjuk javítani, hanem a tanári kiégés tüneteit is hatásosan tudjuk orvosolni.

Réz Lóránt

orgonaművész–tanár,

az ELTE PPK doktorandus hallgatója,

az Eszterházy Károly Főiskola

Ének-zene tanszékének adjunktusa