Forma, szerkezet és műfaj, II.
Dél-kelet-Európa
A műfajok és jellemzőik vizsgálatát Bulgáriával
folytatjuk. Itt a karácsonyi énekek egyetlen dallamsorból állnak. A különböző metrika
nagyobb vagy kisebb mértékű jelenléte vidékenként is változik. Általános a
kétsoros versszak, háromsoros csak ritkán fordul elő. A két félsor sem szokott
szimmetrikus lenni. A rendszeresen visszatérő refrének lehetnek két szótagos
közbekiáltások, de akár teljes sor terjedelmű anyagok is, sőt az is előfordul,
hogy a refrén hosszabb, mint az a sor, amelyhez kapcsolódik. Az egyes műfajok
felismerhetők zenei sajátosságaik alapján. Pl. az aratási munkadalok kis
hangterjedelmű, lassú énekek. A priprevka
élénk, táncos, humoros hangvételű dalok.
Görögországban pl. az ismétléseket tartalmazó
siratókban szokásos szabad ütemfajták mellett sokszor fordul elő a 4/4, továbbá
a páratlan (5/4, 7/8 és 9/8), valamint az aszimmetrikus hangsúlyrenddel
alkalmazott 8/4 (ami lehet 3-2-3-as vagy 3‑3‑2‑es tagozódású
– V. ö. Hess páva, hess páva). A dallamalkotás jellegzetes vonása, hogy a
melódia fokozatosan halad lefelé, a zárlatoknál viszont felfelé irányuló
szeptimugrások is előfordulnak. A melizmatikus, erősen díszített klefténekekben [1] gyakori a refrén. Az igen népszerű népi táncokból több száz fajtát tartanak
számon. Közülük a legáltalánosabb a 7/8-os kalamatianos[2]
és a 8/8-os syrtos. Fontos szerepe
van a hangsúlyoknak.
Albániában együtt élnek a muszlimok, a római
katolikusok és a görög ortodox vallásúak, de további tagozódást jelent a
különböző népcsoportok jelenléte. A siratók és a bölcsődalok jellegzetes vonása
a lefelé hajló dallam, a szövegsorok olyan egymásutánja, amiből nem jönnek
létre versszakok, valamint a bölcsődalokban az izometrika, a kis szeptim
keretben mozgó, és ezt a hangközt is gyakran tartalmazó siratókban pedig a
heterometrika. Észak-Albánia rövid eposzaiban a recitáló, kis ambitusú – egy
kvint hangterjedelmű – dallam a jellemző.[3]
Bosznia-Hercegovinában a „rövid” énekek szillabikusak,
a „hosszú” énekekben a dallam (illetve a hosszú szakasz) eleje és vége
kontrasztos a dallam egészével. A „rövid” dalok körébe tartozik a sirató és a bölcsődal. A dalok formájának alakulását jelentősen befolyásolja az
előadó apparátus, ami lehet egyetlen személy, több előadó uniszónóban, egy
énekes hangszerkísérettel, vagy többszólamú vokális együttes. A „hosszú”
éneket, mivel végig nem lehet egyben levegővel bírni, az énekes tetszés
szerinti helyen – a feszültség növelése érdekében esetleg éppen a mondat
közepén – megszakítja. A „hosszú” énekek gyakran 2-3 soros formát alkotnak,
amihez refrén járulhat.
1. kotta Boszniai dal A B Av:
Szerbiában, Macedóniában és Montenegróban a kis
hangterjedelmű lakodalmi dalokra a kis hangközök, a vagy szabad, vagy páros
ütemfajta és a kétszakaszos forma jellemző. A közös munkák alkalmával énekelt dalok
nagy részét improvizálják. A három-négy hangos, esetleg a zárlatban kvint
ambitusúra bővülő montenegrói epikus énekek belső zárlata gyakran nem az
alaphangon, hanem az alatta vagy felett lévő szekundon áll meg, ezzel
biztosítva a folyamatosságot. Megkülönböztetnek nők és férfiak által előadott
siratót. A macedóniai hangszeres zenében gyakori a páratlan ütem: 5/8, 5/16,
7/8 és 7/16 [4],
míg a szerbiai táncokban sokszor hallhatók szinkópás ritmusok.
2.
kotta Macedónia - Payduşka. A Av B Bv formájú dallam (ismétlésekkel):
A szlovák népdalokban a kvart hangköznek, azon
belül a táncdalokban a kvintszerkezetnek van meghatározó szerepe. Az A5 A5
A A ereszkedő formák elsősorban régi táncdalok 2/4-es ütemben. A
betyártáncdalokban gyakori forma az A B C. Ezek nem ritkán öt vagy
hat sorosak. Az ország nyugati és déli területein gyakoriak a két- és
háromsoros szerkezetek. Kelet-Szlovákiában a giusto dalok vannak többségben.
Csehországban és Nyugat-Morvaországban rendszeresen
fordul elő egy motívum ismétlése, vagy szekvenciális ismételgetése. Ezek a
dalok általában összesen 16 ütemet (azaz négy négyütemű frázist) tartalmaznak.
Kelet-Morvaországban a 19. században jelent meg az addig uralkodó
háromnegyedes, német hatású lüktetés mellett a polka kettes üteme. Jellemző a
sorok záróhangjainak a megnyújtása, különösen az utolsó dallamsorban. A ma
táncolt számos típus között található a mérsékelt tempójú, 3/4-es rejdovák, a 2/4-es és igen élénk tempójú rejdovačka[5] (ezeket a
műzenei táncok főrésze és triója mintájára gyakran összekapcsolják), továbbá a
kérkedő parasztról szóló furiant. Ezek mellett kedveltek az olyan külföldről átvett
táncfajták, mint a pl. a walzer, a galopp és
a polka.
Lengyelországban, ahol igen nagy a kínálat
táncdalokból (mazurka, krakowiak, polonaise[6],
stb.), sok – főként egy versszakos – szöveg különböző dallamokhoz
kapcsolódhat. Ezek aztán ciklikusan fűzhetők egymáshoz az aktuális igényeknek
megfelelően. A gyermekdalokat ritmikusan recitálják, míg a siratókat nem
rögzített ritmikával éneklik. A dalok 2-4 sorból állnak. Sok dalban refrén is
van.
Németországban bizonyos szerkezeti sajátosságok helyi
jellegzetességként, és adott műfajokhoz kapcsolódva jelennek meg. Ilyennek
tekinthető a váltakozó kettes és hármas ütemeket tartalmazó Zwiefacher (jelentése kb. kétszerező)
pl. Bajorországban.
3.
kotta Német váltakozó ütemű dallam - Seldener Zwim (Selyem fonál) - Internet
(HI):
Ausztriában négysoros ének a Vierzeiler. Stájerországban egyetlen
motívumra épül a Ländler
Steierischnek nevezett helyi
változata, amit többnyire bevezetés és kóda tesz teljessé. Alsó-Ausztriában – a
Schneeberg vidékén – a Dudlernek nevezett
lassú jódlit háromtagú formában adják
elő.
Németországban a kötött strófikus stílus általánossá
válása előtt szabad strófikus dalokat is énekeltek. A Liedet (dalt) megelőző Leod
egy versszakos rövid éneket jelentett.[7]
Már korán jelen volt a refrénes – szólóénekes és kórus szembeállításán alapuló
– énektípus, de eredetileg valószínűleg a hősi énekek sem strófikusak voltak. A
középkor végén a jelek szerint már létrejöttek a szimmetrikus formák, pl. az A
A’ B A. A melizmatikus éneklést a 17. századtól
váltotta fel a szillabikus szövegkezelés.
Dániában feltételezik, hogy a balladák zenéje a
középkorban eredetileg tánczenei kíséret volt, ahogy sok más helyen is. Az
országban mindenfelé lehet lírai és epikus strófikus, gyakran balladaszerű
énekekkel találkozni.[8]
Két versszak-típus tekinthető általánosnak. Az egyikben, ami párvers, soronként
négy szótag kap hangsúlyt, és a végén – sokszor a közepén is – refrént
tartalmaz. A másik négysoros, és csak a végén van refrén.
Grönland hagyományos lírai énekei mellett[9]
különös figyelmet érdemelnek az ázsiai eredetű, kvint transzpozíciót tartalmazó
dalok.
Norvégiában számos egyéb mellett ismert műfaj az ún. lokk, a szarvasmarha-, vagy egyéb
állat-hívogató, ami a beszéd és az ének keveréke. A 19. század elején elterjedt
nystev
[10] (újabb stílusú dal) sok ősi népdalokra jellemző sajátosság hordozója.
A finnországi runo énekesek Kalevala-énekei alapvetően
négy trocheikus verslábból szerveződnek. A sorok nem alkotnak versszakokat.
Ennek a Kodály: Vejnemöjnen muzsikál c. kórusművéből is ismert alapdallamnak
számos változatát éneklik. A kihalóban lévő siratók itt sem metrikusak, és
improvizált énekek. A dúr pentaton joiku műfaj
a lappföldi juoigo rokona, és rövid
motívumok ismételgetéséből áll, olykor nagy hangterjedelemmel. A 17. századtól
megjelenő új stílusú énekek szövege a runo énekektől eltérően mára rímes lett.
Fokozatosan számos táncot – polka[11],
mazurka, menüett, kontratánc, stb.
– vettek át külföldről, és potpourri-szerű tánccsokrokat is összeállítottak
ezekből.
A svéd zenében fontos szerepet játszik a fäbod és a lockrop, vagyis az állatterelő és állathívogató[12] ének. Carl-Allan Moberg – a 19. század végén Kanadában született svéd zenetudós
szerint, az előbbi nem csak funkciója, de annak hármas tagolását követő formája
alapján is a német Kuhreigen, vagyis állat- (pontosan tehén-) terelő ének
megfelelője. Svédország hangszeres népzenéje sok külföldi műfajt átvett.
Ilyenek a 3/4-es polska, a polonaise,
a keringő, a polka, a schottisch, stb. A balladák Svédországban is, mint
Skandináviában általában, kettő- vagy négysorosak, amihez esetleg refrén járul.
4.
kotta Svéd polska dór hangsorban - Internet (HI):
Hollandiában a régi stílusú dalok hangterjedelme
általában kicsi, olykor a szextet sem éri el. A vallon énekekben jellemző a
dialógus forma, a 3/4-es és a 6/8-os ütemfajta és a gyakran pontozott ritmus.
Sajátjaik mellett – „vargatánc”, „tapsoló tánc”, „botos tánc”, „lovas tánc”,
stb. – sok külföldről átvett tánc is divatossá vált, pl. a polka és a reel.
Anglia népzenéjében a négysoros szerkezetek a
legjellemzőebb formák. Az énekek általában strófikusak, de versszakonként
sokszor variálják a dallamot. A sok dúr dallam mellett a modális hangsorok
használata is általános. A pentatónia csak ritkán fordul elő. A balladák egy
része refrénes. A refrén szövege lehet jelentés nélküli, értelmetlen, olykor
hangutánzó szöveg. Ez az ún. „jingle”[13].
A földrajzi közelség és a történelmi mozgások eredményeként az ír, az angol és
a skót zene erős befolyást gyakoroltak egymásra. Ez érvényes a balladákra és a
karácsonyi carol-ra is. Kedvelt tánc
a 18. század végén kialakult páros ütemű reel,
a 6/8-os, 9/8-os vagy 12/8-os jig [14] és a két 4/8-os hangcsoportot magába
foglaló, egyébként kevésbé népszerű hornpipe.
Skóciában fontos szerepet játszanak a hősi balladák,
valamint a gall területeken a gyakran jelentés nélküli szöveget tartalmazó
refrénes munkadalok, és a különböző táncok.
Izlandon a legismertebb műfajok az egyszólamú,
strófikus sönglag és diatónikus
változata az ikerének tvisönglag (vö.
gymel ének), a mesét vagy mondát versben feldolgozó rímur versre készült, inkább elmondott, mint énekelt kvardhalag és a szólista és együttes
válaszolgatásában megszólaló vikivakalag.
Délnyugat-Európa
Nyugat-Európában a népdalok többnyire strófikusak. A
sorok száma változó, de általában 2-4 sorosak.
5. kotta Francia (breton) népdal A Av B Bv formában -
Internet
Svájcban a Jodellied
(jódli), a Kühreihen (csordás ének), a Sprechgesang-szerű Betruf (imára hívó ének), az egyházi ünnepekhez kapcsolódó
himnuszok és énekek, a lírai dalok, és az indulók országszerte ismert népzenei
típusok, de sok népzenei jellegű műdalt is énekelnek, illetve játszanak
hangszeren.
Spanyolországban, ahol a helyi hagyományokhoz arab,
zsidó, bizánci, cigány és feltehetően egyéb zenei hagyományok is keveredtek, az
egyik műfaj, a villancico [15] (eredetileg több versszakból álló refrénes műfaj, ma általában karácsonyi ének), a seguidillas
(legtöbbször négysoros, strófikus, mérsékelt tempójú, rendszerint felütéssel
kezdődő tánc), a sokak által külföldi eredetűnek (esetleg dél-amerikainak)
tartott fandango tánc, a ronda (fiúk csoportjának szerenádja) és
a tonadilla (a zarzuela nevű színpadi műfaj hatására keletkezett népi változat) gyakran kerültek kapcsolatba műzenei alkotásokkal, és
vették át azok bizonyos vonásait. A sokfelé ma is fellelhető kis hangterjedelmű
– 2-4 hangú hangkészletből építkező – népi dallamokról feltételezik, hogy azok
a legősibb változatok. Szerkezetileg ezek egy- két dallamsor ismétléséből
állnak, és az esetek nagyobb részében szabad ritmikájúak. Az énekekben sokszor
keveredik a dúr és a moll jelleg. A felsoroltak mellett sok más műfajt is
ismernek, mint pl. a vallásos témájú dalok, a gyermekdalok, a siratók és egyéb
szokásdallamok, vagy a munkadalok, amelyek gyakran ametrikusak és
asszimetrikusak. Kivételesen az ötös tagolással is lehet találkozni pl. a rueda (jelentése: kerék) castiliai táncban. A felvonulási
zene műfajai (pl a passacaglie)
többnyire hármas lüktetésűek.
Sok más európai országhoz hasonlóan Portugáliában is
fontos hagyománya van a balladáknak, amiket már a 19. század első felétől
gyűjtenek. Idegen eredetet vélnek felfedezni a strófikus fado-ban[16]
aminek a neve a latin „fatum” (= végzet) szóból származik. Kedvelt műfaj a
„vetélkedő ének”, aminek sok változata létezik. Általánosan jellemzőnek tartják
a „búcsú dalt” és a „vágyakozó ének”-et. A kínálatot a munkadalok, a
bölcsődalok, a játékdalok, a hangszereken kísért táncok és körtáncok, a
szokásdallamok, és a különböző árusok árut kínáló énekei-kiáltásai teszik
teljessé.
Felhasznált források
Federowski, Michael: Lud
białoruski na Rusi Litewskiej [Belorusz emberek az
orosz Litvániában] -
Szláv néprajzi adatok
gyűjteménye 1877-1905-ig.
Grove
Dictionary of Music and Musicians
(1980 és későbbiek).
You Tube – Internet.
Free Dictionary –
Internet.
Wikipedia – Internet.
Hegyi István életrajza:
Születési hely és idő: Siklós, 1941. júl. 8. Diploma: Budapest, Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola Karvezetés és Énektanár-képző Tanszaka (1966). Tanárai
többek közt: Bartha Dénes, Gárdonyi Zoltán, Hegyi Erzsébet, Kroó György, Párkai
István, Szőllőssy András, Szőnyi Erzsébet, Ujfalussy József és Vásárhelyi
Zoltán.
1966-75-ig a Pécsi Erkel Ferenc Konzervatórium, majd az abból kivált Művészeti
Gimnázium tanára. Tantárgyak: szolfézs, zeneelméletet, zeneirodalom és népzene.
1975-től a Pécsi Tanárképző Főiskola adjunktusa. 1980-81-ben tanár és karvezető
Bagdadban, a különleges tehetségek iskolájában, a Music and Ballet School-ban.
1982. Főiskolai docensi kinevezés a Pécsi Tanárképző Főiskolán. 15 évig a Pécsi
Bartók Béla férfikar másodkarnagya. 1987-1997-ig a Pécsi Kertvárosi Református
Templom Psalmus kórusának a karnagya.
Az 1991-92-ben az Indiana University of Pennsylvania (IUP)
vendégprofesszora.
1993-2003-ig egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetemen. Közben 1966-1985-ig
megszakításokkal, összesen mintegy 8 éven át a Pécsi Zenetanárképző Főiskola
óraadó tanára.
1990-ben doktori vizsga, a védés elnöke Ujfalussy József, zenei elnök: Szőnyi
Erzsébet. Disszertációja könyv alakban: Világunk zeneoktatási öröksége, a
zeneoktatás kisenciklopédiája (1997).
Fontosabb előadások: sorozat a külföldi zeneoktatásról szlovák főiskolákon és
zeneakadémián (Eperjes, Besztercebánya, Nyitra és Pozsony). Két előadás a
magyar zenetörténetről: Pittsburgh (PA), a magyar népzenéről California (PA)
város.
2003-ban nyugdíjazás. Kiváló tanítványok: Jandó Jenő, Ligeti András, Gyöngyössy
Zoltán, Kovács Sándor, Lakner Tamás, Kamm Salamon, Hoppál Péter és még sokan
mások.
2004-ben jelent meg: Shinichi Suzuki: Nurtured by Love. A new approach to
education (1984). [A szeretet pedagógiája. A tehetségnevelés egyedülálló
megközelítése] c. fordítás angolból. (Budapest, Óbudai zeneiskola). Több mint
30 tanulmány, főként a külföldi zeneoktatásról és népzenéről.
Kiadásra vár: Európa népzenéje, több mint 600 oldalas, kottákkal és képekkel
illusztrált könyv.