Az árnynélküli asszony
Búcsú Csébfalvi Évától
A Hoffmanstahl – Richard Strauss mű[1]
címe csupán szó szerinti jelentésében ébresztett bennem asszociációkat, amikor
Csébfalvi Éva alakja a végső elválás óráiban felidéződött bennem.
Pontosan negyven éve ismertem őt.
Életének, számos tisztének legkülönbözőbb formájában, megbízatásaiban,
küldetéseiben, helyzetében. Nem változott magatartásában, személyes
megnyilvánulásaiban 1971-től 2011-ig.
A Magyar Zeneművészek Szövetsége titkáraként hányszor intézte az akkor
még ritkaságnak számító utazásaimat nagyobbára az ISME konferenciákra, később
pedig az Európai Zeneiskolák Szövetségének közgyűléseire? Nem számoltam. Csupán
azt tudom, hogy mindig, minden ügy időben, pontosan intéződött. Fel sem merült
annak a kétsége, hogy nem lesz valami előkészítve, nem lesz kész valami időre.
Hányszor fordultam meg a Szövetség, később a Zenei Tanács irodájában a
Vörösmarty téri „üvegpalotában”? Évekre visszamenőleg tudta a kért adatokat
prezentálni. Precizitása, rendet tartása példaértékű volt.
Az 1986-os innsbrucki ISME első napján az egyik szekcióban reggel 8-ra
volt kitűzve előadásom. Rossz címet írtam fel, bolyongtam a szűk utcákon,
mígnem 15 perc késéssel lihegve befutottam. – Éva a pulpituson tartotta szóval
az összegyűlt hallgatóságot, hogy megnyugtassa őket: az előadó jönni fog.
S így lett.
A 1998-as pretoriai ISME konferencián prezentációm folyamatosságát
megzavaró probléma adódott a komputeres vetítéssel. Hogy ez nem tartott öt percnél tovább, az is
Évának volt köszönhető. Akkorra már kiterjedt személyi ismeretségei még távoli
kontinenseken is ható közvetítéseiben is hatékonyak voltak, hiszen 1992-ben az
ISME Igazgatósági Tanácsának tagjává választották.
Ennek az ismertségnek lehetett eredménye, hogy Yehudi Menuhin Európának
szánt zenei nevelési programjának (MUS-E program) a magyarországi bevezetésében
Csébfalvi Évára számíthatott. Hogy a MUS-E program hazánkban is működik, Éva
egy szerény megjegyzése révén tudhattuk meg a Zenetanárok Társasága
egyik ülése szünetében, mivel kötelessége elszólította egy „menuhinos”
zenepedagógiai rendezvényre.
Már 1995-ben elfogadta meghívásunkat a Zenetanárok Társaságába, mi
több, nyugdíjba vonulása után a ZETA választmányi tagságra való jelölését is.
Hangját ritkán hallottuk hozzászólóként. Csak olyan alkalmakkor, ha javaslata,
megjegyzése befolyásolhatta valamely rendezvény, döntés tartalmi, szervezésbeli
vonatkozását. Közgyűléseink előtt kivételes esetekben kaptam tőle
pontosításokat segítő írásbeli észrevételeket. Azok viszont minden esetben az
ügyrendi korrektségen való őrködést szolgálták. Hogy a ZETA is rangos
személyiségnek tekintette őt, azzal is kifejezésre juttattuk, hogy kétévenként
sorra kerülő közgyűléseink levezető elnöki tisztét bíztuk rá.
Akkor éreztük, hogy jelentős a változás életvitelében, a világhoz való
viszonyában, amikor előre elnézést kért, hogy nem minden hivatalos ülésünkön
vesz majd részt, mert több időt szeretne tölteni unokáival.
Amíg találkozásaink rendszeresek lehettek, nem is tudatosult bennünk,
hogy a kultúr- és zenei nemzetközi diplomáciának egy jelentős személyisége van
jelen köztünk, akinek soha nem voltak fényes karriert vágyó, magas posztokra
törő ambíciói. Csupán katalizátor kívánt lenni a terület felkínálta, igényelte
ügyek érdekében, hogy azokat a legteljesebb professzionalitással és emberi
korrektséggel, különleges, szinte altruista segítőkészséggel szolgálja.
Ugyancsak példás távolságtartásának köréből nem hiányoztak a személyes
gesztusok sem, amelyek szintén tiszta emberségének esszenciájából fakadtak.
Mécsesének lángja — élet- és magatartásfilozófiáját szimbólummá emelve
— váratlanul és észrevétlen aludt ki
2011. december 21-én hajnalban. Fényét mindenki őrzi, aki valamelyest közelében
lehetett és mindenki csodálja személyes jelenségét, aki nem vetett árnyékot
soha senkire és árnyék sem vetődött reá. Visszafogott fényű és árnynélküli
életműve — nemes és becses hagyatékunk.
Laczó Zoltán
A szubjektív visszaemlékezés
nem fedhette le tevékenységének tényszerű ismertetését. Ezért a Magyar Zenei
Tanács sorait kölcsönözve hadd álljanak itt életrajzának fontosabb adatai.
Pécsett született 1932. április 2-án.
Zongora- és szolfézstanári diplomát szerzett, hegedű, fagott tanulmányokat
folytatott, majd zongoratanári, énekkari, zenekari, karnagyi munkát végzett.
1971-től a
Három világnyelv konferfencia-képes
ismeretében elismert és megbecsült vezető személyisége volt a zenei
diplomáciának, a Nemzetközi és az Európai Zenei Tanácsnak, mely utóbbi
választott vezetőségi tagjaként hazánk európai integrációjának a zene eszközeivel
való előmozdításán fáradozott.
Zenepedagógiánk elismeréséül választotta
igazgatósági tagjául a Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága (ISME) 1992-ben.
1994-től magyarországi koordinátora volt Yehudi Menuhin európai zenei nevelési
programjának (MUS-E).
Tapasztalatait – formális vagy informális
keretek között – egyetlen
Emlékét tisztelettel és szeretettel
őrizzük. Örök nyugalmát mécseslángok vigyázzák a Farkasréti temetőben.
Laczó Zoltán