”non numero horas nisi serenas”
Búcsú
Weninger Richárdtól*
Tisztelt gyászoló család,
tisztelt kollegák, egykori tanítványok,
Kedves zeneszerető polgárok,
tisztelt gyászoló közösség!
Döbbenten
és megrendülten állunk most itt valamennyien egykori tanár és művésztársunk
földi pályájának utolsó állomásánál. Súlyos, gyógyíthatatlan betegségéről
értesültünk, és együtt érzően fogadtuk a szomorú híreket arról is, hogy milyen
hősies küzdelmet vív infernális fájdalmak között életben maradásáért. Tudtuk
azt is, hogy igen erős személyiség lévén képes lehet most is dacolni akár az
orvostudomány racionális téziseivel és az abból levezethető következményekkel.
Reménykedtünk, hogy ez az emberfeletti erőfeszítés nem lesz hiábavaló. Pedig
csak a csodában bízhattunk és abban, hogy a december 11-re tervezett Weiner
kamarazenekar búcsúkoncertjét még megtarthatjuk a Fricsay teremben. Most már
tudjuk, hogy a búcsúhangversenyt emlékhangversennyé változtatta a sors, amely
megfellebbezhetetlen parancsot jelent mindannyiunk számára.
Weninger
Richard távozásával pótolhatatlan veszteség érte Szeged zenei életét, de
meggyőződésem, hogy mély gyászunkban osztozik az egész magyar zenei élet is. Szeged
rangos művészi színvonalát kialakító zenészek nagy generációjához, a „szegedi
muzsikusok halhatatlan társaságához” érkezett meg, immár végleg.
Ha
egy hivatalos levelet, vagy egy szócikket fogalmaznánk, akkor az írás
lényegében a következő fontos elemeket, adatokat tartalmazná: 2011. november
2-án hajnalban elhunyt Weninger Richard, aki a Zeneművészeti Kar jogelőd intézményeinek
24 éven át volt az igazgatója, és a Konzervatórium vezetőjeként egyik aláírója
a Szegedi Felsőoktatási Szövetség alapító dokumentumának. Weninger Richard
1934. december 21-én, Versecen született. Hárfaművész-tanári diplomáját
1960-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte. Pályája kezdetén,
mint korrepetitor, karigazgató és zenei vezető tevékenykedett, 1963 és 1977
között a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaként működött. A kamarazene oktatás
területén kiemelkedő sikereket ért el. 1976-2000-ig a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatának, majd Konzervatóriumának igazgatója
volt. 1979-ben alapította meg és azóta vezényelte a szegedi Weiner
Kamarazenekart. Számos mű ősbemutatója, vagy magyarországi bemutatója fűződik a
nevéhez, együttesével Európa szerte sikerrel lépett fel. 1989-ben Liszt díjjal,
1992-ben Artisjus díjjal, 1994-ben Weiner Leó Zenepedagógiai díjjal, 1995-ben
Szegedért Emlékéremmel, 2000-ben a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettel
ismerték el munkásságát.
1999-ben
habilitált, majd 2000-2004-ig (nyugdíjba vonulásáig) a Szegedi Tudományegyetem
Konzervatóriumának egyetemi tanára volt.
Egy
ember élete, egy művész, illetve egy tanár élete természetesen ennél sokkal
szerteágazóbb, színesebb és gazdagabb. Tervek, remények, sikerek és kudarcok
egyaránt részei, alkotó elemei valamennyiünk pályájának. Úgy vélem, hogy Weninger Richardnak is része
volt mindebből, mégis habitusának igazi eleme az önfeledt boldogság, a derű, a
játékosság és a harmóniára törekvés volt. Alig lehetne ehhez a tulajdonsághoz
szemléletesebb példát találni a költő sorainál.
Szabó
Lőrinc halhatatlan verséből idézem az idős bölcs napórás szavait,
”non
numero horas nisi serenas” drága jó intelmét adja még most is tanácsul: Csak
derűs órát veszek tudomásul!
Számos
esetben lehettünk szem- és fültanúi széles mosolyának, a gyermeki kíváncsiságot
tükröző csillogó szemeinek, de sokunk számára leginkább harsány kacagása marad emlékezetes.
Ez az alapvetően jó kedély és pozitív szemlélet volt a forrása kiapadhatatlan
alkotó kedvének, elhivatottságának és elkötelezettségének. Az előbb említett
tulajdonságai gazdagon kamatoztak legendásan híres és magas színvonalú
kamarazene óráin, zenekari próbáin, de természetesen a hangversenyeken is.
Nyugodtan
állíthatjuk, hogy a kamarazene oktatás, – azon belül a vonós és a zongorás
kamarazene – kiépítése, a kamarazene tanszék megteremtése intézményünkben, és
annak európai szintre emelése egyértelműen az ő személyéhez fűződik.
Tanítványok
generációit nevelte és tanította meg az együttjátszás semmi máshoz nem
hasonlítható érzéséhez, az együtt szárnyaláshoz, de elvárva ugyanakkor a
hangszerkezelés profizmusát is. Igazi romantikus alkat lévén hallgatóinknak
leginkább Grieg, Csajkovszkij, Brahms, Dvořák zenéjének izzó szenvedélyét
kívánta átadni, de nagyon sokat tanulhattak tőle Beethoven és Bartók
kompozícióinak kozmikus rendjéből, vagy Weiner Leó ironikusan szellemes fanyar
humorából.
Pályakezdő,
fiatal művész koromból én is őrzök egy különös emléket. Felejthetetlen maradt
számomra az, ahogyan felkészítette első vonósnégyes csoportját Dohnányi c-moll
kvintettjéből, amikor együtt játszottam ezt a művet tanítványaival. Nagy
élményt és mély nyomot hagyott bennem a próbák és az előadás üde, kamaszos
hevületű hangulata. A tehetséges kvartett tagjai az általa alapított előkészítő
különös gonddal dédelgetett kedvencei voltak, akikre nemcsak mint tanár, hanem
mint igazgató is mindig büszke volt.
Weninger
Richárd vezetői megnyilatkozásait, döntéseit nem a szabályzatok jogi normái
vagy azok betűszerinti értelmezései határozták meg elsődlegesen. Biztos volt
abban, hogy az életszerűség és a jó emberismeret mindennél fontosabb
princípium. Így érthető, hogy nem érezte szükségét annak sem, hogy – mai
szóhasználattal élve – hatástanulmányokat vagy üzleti terveket készíttessen,
mivel mélyen hitt abban, hogy jó zenei ösztöne, erős intuíciója, széleskörű
műveltsége segítségével intézménye és ő maga is a jó irányt követve halad előre
és fejlődik. Ennek következtében a Konzervatórium vezetését egy sajátos
felelősségérzettel képzelte el; amely valójában álmok, víziók sugallata mellett
is határozott művészi elképzelések elemeiből építkezett.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy
gazdag, színes és tartalmas életében a Weiner zenekarhoz kapcsolódó események
voltak számára a legfontosabbak. Ezen zenei estek un. teltházas közönséget vonzottak, és a világhírű művészek – Valentyin Fejgin, Pauk György, Ruha István,
Fischer Annie, Frankl Péter és Ruggero Ricci szólóival a világszínvonal is
Szegedre költözött. Minden bizonnyal mással is, de ezzel egy sohasem feledhető
művészi minőség jelent meg városunkban, amelynek megteremtésében Weninger
Richardnak elévülhetetlen érdemei voltak és maradnak.
Tisztelt
Professzor úr, kedves Ricsi!
Valamilyen
formában szinte mindannyian elképzelünk, és hiszünk egy földi élet utáni
létezést. Erre mindenki egyedül készül fel, embertársai, családtagjai, barátai
segítségével, vagy hitének megingathatatlan erejével. Most elindulsz ezen a
hosszú úton és itt, a búcsú perceiben mi azt akarjuk hinni erősen, hogy már
készülhetnek hangolni égi zenekarod tagjai, mert karmesterük megérkezett,
immáron örökre. Most már valóban csak a derű végtelen órái következhetnek
angyali muzsikusok társaságában.
A
Szegedi Tudományegyetem és a Zeneművészeti Kar nagy családja nevében
tisztelettel köszönöm értékes alkotói pályádat, emléked örökre szívünkbe zárjuk.
Isten
veled, nyugodj békében!
Dr. Kerek Ferenc,
a Szegedi
Tudományegyetem
Zeneművészeti
Kar dékánja