Gyöngyössy Zoltán elvesztése

„Na most” – mondtad gyakorta Magad elé tekintve, amikor valamilyen szakmai vagy emberi kérdést kezdtél boncolgatni. Így tekintek én is magam elé, s kérdem:

– Na most, Zoli, mit kezdünk magunkkal Nélküled?

Nincs ebben a kérdésben semmi érzelgősség, szónoki pátosz. Csak az, hogy amióta tegnap este elterjedt a baleseted híre, felbolydult a muzsikusok közössége. Megannyi halálhírt kellett már átélnem, váratlant is, sokakat mélyen érintőt is. De ilyen lángra lobbantót talán még nem. Nem vonulunk utcára, nem alkotunk élő láncot, nem így lobbantottál lángra. Hanem nagyon sokunkban lobbant föl a gyertya fénye, hogy lássunk a hiányod okozta sötétben, s hogy megvilágítsuk távolodásod útját. Férfi művésztárs írta nekem éjszaka: „nem tudok aludni, csak sírok”. Bizonyosan mély sebet ütöttél a fuvolás közösségen, amelynek nem találkoztam Téged nem kedvelő tagjával, elismerővel, rajongva szeretővel annál inkább. Nem a nevükben búcsúzom, arra nem vagyok hivatott, s megteszik ők ezt még lelki szükségükben maguk is. Talán mások nevében sem vehetem magamra kéretlenül a beszélő palástját: a kamarapartnerek sokaságáéban, a tanítványokéban, a közönségében. Legföljebb a zeneszerzőkében érezhetném magam felhatalmazottnak, de biztosan e körből is fogja még szavát hallatni más is. Mert e téren is hálafelhő vesz Téged körül. Amit értünk, a műveinkért tettél, eléggé meg nem köszönhető. Tehetségedet szárnyára vette lelkiismeretességed, elkötelezettséged. Mindig úgy érződött: készen van Benned a darab, épp csak szádhoz kell emelned a hangszert. De e képzet mögött évtizedek munkája, tudatos gyakorlása állt. S nemcsak a fuvolás tanárok iskolája, hanem Kurtág Györgyé és Láng Istváné, Apagyi Máriáé és Kistétényi Melindáé, Pernye Andrásé és Simon Alberté – a sor folytatható. Rengeteget tanulhattál tőlük. Amit biztosan Magadból merítettél: stiláris elfogulatlanságod. A legmodernebb újító irányzatok híve, sőt, szerzőként is művelője voltál, mégsem tekintettél lekezelően a zenetörténeti hagyománnyal szorosabb rokonságban álló mai muzsikára. Talán a közelmúlt magyar fuvolazenéjének vonzáskörébe soroltad gondolatban, de hiszen azért is maradandót alkottál: CD-n rögzítetted a Járdányitól Kósán, Szervánszkyn, Seiberen, Farkason át Szabó Csabáig és élő 80-asainkig terjedő repertoárt, nemzetközi felfedezést víva ki számukra. A külföldi kritikus a Te játékodra, tehetségedre figyelt fel, de általa észre kellett vennie a homályba burkolózott darabok értékeit. Ezért, Mozart kíséretes szonátáinak CD-jéért és Amtmann Prosper felfedezéséért a Hungaroton tartozik Neked köszönettel. A Kurtág–Szőllősy–Sáry–Serei–Sári lemezért, amelyen saját kompozícióid is hallhatók, a BMC. Azon a borítón Szőllősyt idézik: „Gyöngyössy Zoltán nagyon nagy művész. Megtisztelt azzal, hogy lemezére vette a darabjaimat.” Ez nem holmi amerikaias kultúrakereskedelmi reklám, a könyvborítón, színházi plakáton olvasható „utolérhetetlen” és efféle jelzőkkel. Aki ismerte Szőllősyt és Gyöngyössyről való véleményét, tudja: ez szikár, tárgyszerű, túlzástól mentes megnyilvánulás.

De ha már a köszönetnél tartunk, az Akkord Zenei Kiadó nevében is van mit mondanom: Bach-, Debussy- és Schumann-átirataid némelyike már utánnyomást is megért, oly kedvelt a fuvolások világában. Ó jaj, hogy nincs következő terv!

És hogy nincs következő koncert! Január 13-ára a Bartók Emlékházba vártunk a Témák – Máték című estre, a Hungaroton stúdiójába pedig Madarász Iván Neked írt új fuvolaversenyének felvételére. A Rád szabott művet ki tudhatná ugyanúgy előadni, ahogyan Te vitted sikerre a Művészetek Palotája-beli bemutatón?

Mindenütt találkoztunk, ahol zene és lélek együtt volt. Kerényi Mária hajdani MÚOSz-beli zenei estjein, ahol a fiatal Gyöngyössy Zoltánt is bemutatta, Kokas Klára rendezvényein, majd a rá való emlékezéseken s a sárospataki Crescendo táborban. A pedagógia színterein, ahol a növendékek leshették szavad és útmutató játékod a Bartók konzitól, a pécsi főiskolán és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemig. Örültünk, hogy hányatott évek után révbe érni látszottál.

Emlékszem egy e-mailedre. Ennyi volt: „Meghalt Kedves Tamás. Nagyon szomorú vagyok.”

Na most… Miattad vagyunk nagyon szomorúak.

2011. december 30.

Hollós Máté