KEDVES TROMBITÁSOK!

Amikor Egry József azt mondja: ahhoz, hogy a szemem előtt levőt le tudjam festeni, tudnom kell mi van a hátam mögött, lévén, hogy egyik a másik nélkül nem létezik és hatnak egymásra.

„nem az a fontos, hogy mit látok, hanem

hogy a látottak mit láttatnak” (Egry József)

Vagy amikor Borsos Miklós kifejti: A festő mikor fiatal, kilométereket is gyalogol eszközeivel felpakolva: témát keres. Ő maga is rótta a kilométereket és nagyon sokszor, hazatérve a kapu előtt találta meg a témát, ami megragadta.

„… nem ez a haszontalannak tűnő energiapocsékolás,

vándorlások, kíváncsiságok kielégítése kell-e ahhoz, hogy

végül a legkisebb jelenségben is észrevegyük a nagyot” ( Borsos Miklós)

Szóval akkor mikor mindezeket olvasom, szinte erőszakkal kimondatják velem, hogy szükségem volt fiatalságom erőltetett – sokszor nyakatekert – bravúroskodó játékára ahhoz, hogy később rendesen el tudjak játszani egy saját egyszerűségében is szép periódust. Mindez úgy tűnhet magánügy. Csak rám tartozik. Valóban én is így gondoltam egészen addig, ameddig ez a felismerés magyarázatul nem szolgált arra vonatkozóan, hogy az egyébként nagyszerű fiatal és már nem egészen fiatal játékosok is milyen nehezen birkóznak meg a nemesen egyszerű – elvileg könnyen játszható -- középső tételekkel, vagy a kevés látványosságot magukban hordozó darabrészletekkel.

A szép egyszerű – egyszerűen szép – játék elérése ugyan időigényes, de az időnél fontosabb az igény. Az igényesség. A látókör. Rá kell jönnünk valahogyan, miként függ össze az előttünk lévő a mögöttünk rejtőzködővel, szükség van a sok – látszólag fölöslegesen – lerótt kilométerre. Vagyishogy helye van a zenei és játékstílusbeli kalandozásoknak. A tegnap még tetszőt könnyű szívvel cseréljük a majd holnap nem tetszőre és bízzunk a holnaputánban. A holnapután mindenhatóságában. Mindezek hozományaként esélyünk lehet arra, hogy az éteri magasságokból kapott ihlettől megérintve kijátsszuk magunkból ami bennünk , az ingünk alatt lakozik.

„… nem ez a haszontalannak tűnő energiapocsékolás,

vándorlások, kíváncsiságok kielégítése kell-e ahhoz, hogy

végül…. észrevegyük a magunk kicsinységében a nagyot” (Átirat Borsos nyomán)

Körülbelül ennyit szerettem volna,… de… Most, mikor visszaolvasom a fent leírtakat felmerül bennem, hogy nem bonyolítottam-e túl a mondandómat. Írásom igazi célját egy széles ívű, kissé ködös szerpentinen közelítettem. Egy meredekebb, de tisztább utat választva talán csak ennyit kellett volna írnom:

Kedves trombitások !

Tessék néha körülnézni. A kötelező és rendszeres napi munka mellett – nem csak „ansatz”-ból áll a világ – feloldódni a szépségekben. Könyvek lapozgatása vagy éppen egy-egy Borsos, vagy Egry mű elmélyült szemlélése sokat segíthet az ötvonalas rendszeren belüli rejtélyek megfejtésében és hozzájárulhat az őszinte gondolatiságot magában foglaló egyszerű, szép játék elsajátításában. Lehet, még ez is hosszú, mert hát mit is akartam mondani?

Kedves trombitások !

Csak trombitálni – az kevés.

No ez már igazán lényegre törő. Ugyanakkor túl szigorú, sommás, amolyan összehúzott szemöldökű.

De hát akkor hogyan is mondjam el….

Kedves trombitások !?

Geiger György