MÁRKUS TIBOR*

 

Gondolatok egy jazzversenyről

 

Magyar Margit igazgatónő kezdeményezésére a Tóth Aladár AMI hirdette meg az I. Országos Jazz-zenei Versenyt, amelynek döntője november 19-én volt az impozáns Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Szintér nagytermében.

 

A szervezők a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az Oktatási Hivatal, Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata valamint a Tóth Aladár Zeneiskola, fővédnöke Hassay Zsófia polgármester, védnökei Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetség elnöke és Márkus Tibor, a Magyar Jazz Szövetség elnöke voltak.

 

A verseny plakáton és a műsorfüzet borítóján szereplő elnevezése csak részben fedi a valóságot, egészen pontosan az első, Alapfokú Művészetoktatási Intézmények tanulói számára kiírt versenyről van szó. Ugyanis jazz-zenei verseny már jó néhányszor zajlott országunkban.

 

A 80-as években például nagyon népszerűek voltak a felmenő rendszerű Országos Amatőr Pop, Rock, Jazz zenei versenyek, amelyek annak idején Gonda János kezdeményezésére valósultak meg.

 

A Magyar Rádió hosszú ideig évente rendezte meg különböző hangszeresek számára kiírt versenyét, amelyet jelenleg az egykori szerkesztő, Maloschik Róbert magánkezdeményezésben folytat.  

 

A tavalyi évben a csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola rendezett versenyt jazz tanszakos szakközépiskolás hallgatók részére.

 

A Magyar Jazz Szövetség évente hirdeti meg Jazz Combo és Zeneszerző-hangszerelő versenyét.

 

Egyes nagy nemzetközi jazz fesztiválokon (például Montreux) is rendeznek fiatal jazz muzsikusok számára kiírt tehetségkutató versenyeket. Ezeken számos magyar muzsikus (például Szőke Nikoletta, Szabó Dániel) ért el nemzetközi sikert.

 

Tehát verseny van bőven, de alapfokon valóban ez volt az első. A részletek leírása előtt azonban szükségesnek tartok néhány gondolatot megosztani a Tisztelt Olvasóval.

 

A jazz oktatási rendszere, módszerei és pedagógiája sok tekintetben eltér a klasszikus képzéstől. Először is az alapfok nem feltétlenül jelent alap szintet. A jazz tanulásához előképzettség, de legalább „zenei előélet” kell. Ezért eleve idősebb korban kezdenek el jazzt tanulni a hallgatók. Egy alapfokú iskolában a tanulók korának legszélesebb skáláját figyelhetjük meg. Az említett „zenei múlt” is változó. Van, aki klasszikus zenét tanult és ezt folytatva kíváncsi a másik műfajra is, elsősorban annak kifejezési szabadsága miatt. Mások rock zenét játszottak, és szeretnék tudásukat bővíteni. A zeneiskolát elhagyók, vagy folytatók skálája ugyanolyan színes. Sokan, jó értelemben vett amatőr muzsikusként harminc éves koruk közelében is koptatják a zeneiskolai padot, illetve hangszereit. Igaz, hogy ez a korosztály az utóbbi időben már egyre ritkább a rendkívül magas tandíj miatt. Zeneiskolákban ugyanis csak a 23 évesnél fiatalabb hallgatók kapnak állami támogatást, ezt meghaladó életkorú tanulók átlagban félévente 100 ezer forintot megközelítő tandíjat kénytelenek fizetni.

 

Említett okoknál fogva a verseny döntőjének meghallgatása előtt provizórikusan „magasra tettem a mércét”, magas színvonalú versenyt reméltem. Ilyen magas színvonalra azonban mégsem számítottam. Csupa lelkes, feladatát komolyan vevő, elhivatott és jól felkészült zenész palánta játékát élvezhette a zsűri és a közönség.

 

Az I. Országos Jazz-zenei verseny kiírásában a verseny céljaként az alapfokú jazz-zene oktatás pedagógiai munkájának, eredményeinek bemutatását, valamint a tehetséggondozás feladatainak támogatását, a tanulók, tanáraik és iskoláik részére a nyilvánosság biztosítását jelölték meg.

Jazz- ének és jazz együttes kategóriában, ezeken belül két korcsoportban indulhattak a jelentkezők. Az első korcsoportban felső határként 21 (zenekaroknál átlagéletkor), a másodikban 22-26 éves életkor lett megjelölve.

 

Mindkét kategória mindkét korcsoportjában egy-egy kötelező, kötelezően választható és szabadon választott darab előadásával bizonyíthatták felkészültségüket a versenyzők. Az együttesek megjelölt hangszerek közül tetszőleges összeállításban léphettek színpadra.

 

Magyarországon jelenleg 30 AMI-ben folyik alapfokú jazzoktatás, ez körülbelül 3000 hallgatót jelent. Ennek ellenére meglepően kevesen jelentkeztek a felhívásra. Mindössze öt zeneiskola (a budapesti IV. ker. Erkel Gyula, a VI. ker. Tóth Aladár-közismert rövidítéssel TAZI- , a XVI. ker. Rácz Aladár, az egri Farkas Ferenc Zeneiskola, valamint a pomázi Teleky-Wattay Művészeti Iskola) állított ki versenyzőket. Így jazz- ének I. korcsoportban három, II. korcsoportban mindössze egy, zenekar I. korcsoportban négy, II. korcsoportban az énekhez hasonlóan, szintén mindössze egy produkciót hallhattunk.

 

Elsőként az énekesek léptek színpadra. Őket a Tóth Aladár AMI. tanáraiból álló trió (Rátonyi Róbert-zongora, Csuhaj Barna Tibor-nagybőgő, Sárvári Kovács Zsolt-dob) kísérte. A tanári kíséret nagyon helyes döntés volt a szervezők részéről, hiszen a nagy rutinnal rendelkező, professzionális muzsikusok játékukkal biztos zenei hátteret adva segítették a még kevés tapasztalattal rendelkező tanulókat.

Elsőként Szabó Enikő, majd Cs. Tóth Eszter mutatta be produkcióját. Mindketten a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola tanulói, tanáruk Karosi Júlia. Fiatal koruk ellenére mindkettőjük remek teljesítményt nyújtott. Láthatóan jól érzik magukat a színpadon, Szabó Enikő még a zenekart is irányítja. Jazz énekesek általában csak néhány év tanulás után merészkednek az improvizáció területére, ők azonban bátran és ötletesen „ráznak”(jazz berkekben használt szleng az improvizációra) a darabokra. Talán Cs. Tóth Eszter kicsit „jazzesebb”, de hiszen ő az idősebb. Igaz, hogy Enikőtől korban mindössze 4 év választja el, de ebben az életkorban még pár év különbség is sokat jelent felkészültség, rutin szempontjából.

 

Az első korcsoport harmadik fellépője a legfiatalabb versenyző, Gyuris Luca volt. A mindössze 11 éves kislány az egri Farkas Ferenc Zeneiskolából érkezett, tanára Révász Ágnes. Produkciója nagy meglepetést váltott ki a közönségből és a zsűriből egyaránt, ugyanis nagyon ritka, hogy valaki ilyen fiatalon jazzt énekeljen. Fiatalsága ellenére meglepően dinamikus hangja van, még improvizatív szólót (extra) is énekel.

 

Mindhárom énekesre jellemző, hogy néha azért kisebb bizonytalanságok, hangi és ritmikai eltévedések becsúsznak a produkcióba, de mindhárman képesek korrigálni a hibákat, biztosan „visszatalálnak” a megfelelő helyre. Ez előadói tehetségüket bizonyítja, nem ijednek meg, mert attól végzetessé válhat a produkció.

 

Az ének II. korcsoport egyetlen versenyzője Békefi Réka a rendező Tóth Aladár A.M.I. képviseletében lépett színpadra. Teljesen profi, hibátlan produkciót nyújtott. Érett, tiszta éneklés, remek improvizációk és variációk, a ritmikai elemek széles skálája jellemzi előadását. Fejhangjai biztosak, tiszták, és színpadi mozgásában sincs hiba. Tanára Micheller Myrtill.

 

Az énekesek után a zenekarok mutatták be műsorukat.

 

Az első zenekar a XVI. Kerületi Rácz Aladár Zeneiskolából érkezett, felkészítő tanáraik György Ákos és Kollmann Gábor. Érdekes felállású kvartett, 2 billentyűs játékossal, akik egymást váltják a szintetizátor és zongora megszólaltatásában. Basszushangszer nincs a zenekarban, ezért a szintetizátoron játssza a basszus szólamot a játékos. Első hallásra ezt nem tartottam szerencsésnek, mert problémásnak éreztem a dobbal való szerves összhang megvalósítását. Mint később kiderült, kényszerhelyzetről van szó, ugyanis a zeneiskolában nincs basszusgitár és bőgő tanszak.

 

A következő zenekar Pomázról jött, Milosevits Mirko tanári felkészítésével. Játékukon még nagyon érződik az „iskolás”, kicsit feszélyezett előadás. Ezt nyilván később „ki fogják nőni”, tehetségük már ezen a szinten is észrevehető.

 

Az I. kategória két utolsó zenekara a helyi Tóth Aladár AMI-t képviselte. Felkészítő tanáraik Dely Róbert és Jelasity Péter. A kategória két legjobb zenekarát hallhattuk. Az egyikben Völgyi Roland gitáros és Berki Martin zongorista nyújtott remek produkciót. A másikban Schilkraut Vilmos bőgős és Kovács Gergely dobos remek összhangja kápráztatott el.

 

Ahogy az énekeseknél, a zenekaroknál is egyetlen versenyzőt hallhattunk a II. kategóriában, és ahogy a II. kategóriás ének, úgy a II. kategóriás zenekari produkció is nagyon magas színvonalú volt. A IV. kerületi Erkel Gyula Zeneiskolából érkező, Kinczel Dániel felkészítő tanár kezei alatt formálódó Bokolin Trió igényes, szépen „együtt lélegző”, jól kidolgozott produkciót nyújtott.

 

A díjkiosztás előtt Magyar Margit Igazgatónő méltatta a versenyt. Pár szóval vázolta a Tóth Aladár Zeneiskola múltját, beleszőve azt a mindenki számára meglepő érdekességet, hogy a jogelőd Fodor Zeneiskolában már 1933-ban (!) volt jazzoktatás.

 

Köszönetet mondott Gonda Jánosnak a magyarországi konzervatóriumi jazzoktatás megvalósításáért, majd megemlítette a Benczúr Ház bezárása után, a zeneiskolába átkerült jazztanszak működésének folytatását. „- A Tóth Aladár Zeneiskola így egyesíti a hagyományokat, a kezdetet és a továbblépést”- mondta.

 

Ezután Binder Károly, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének vezetője, Erkel-díjas jazz zongoraművész, zeneszerző, a zsűri elnöke vette át a szót. Köszönetet mondott Magyar Margitnak a verseny megvalósításáért, kiemelte a magyar jazzművészet világon egyedülálló megnyilvánulását, a jazz cimbalom tanszak bevezetését a LFZE tanszakai közé. Ahogy mondta, ez igazi „Hungaricum” , amelynek tantervét a Gálahangverseny első fellépője, Lukács Miklós cimbalomművész dolgozta ki. Elmondta, hogy a Jazztanszak létrejötte óta mintegy 600 zenész szerzett diplomát. Kialakult a jazzoktatás hármas egysége, ma már létezik országunkban alap- közép- és felsőfokú jazzoktatás.

 

A versenyt magas színvonalúnak minősítette. Elmondása szerint egyes produkciók az akadémiai jazztanszak bemutatóin is megállnák a helyüket. Ezért a zsűri ( Binder Károly, Lakatos Ágnes jazz-énekművész, egyetemi tanársegéd és Nesztor Iván jazz ütőhangszeres művész, tanszékvezető tanár) nem helyezéseket, hanem minősítéseket és a kiemelkedő szólistáknak különdíjakat ad ki. Arany diplomát kapott ének kategóriában Szabó Enikő, Cs. Tóth Eszter és Békefi Réka, Jazz-együttesek  közül a Magda Balázs(zongora)-Károly Péter(zongora)-Esztergomi Áron(dob)-Varga Dániel Áron(szaxofon) összeállítású zenekar a Rácz Aladár Zeneiskolából, a Tóth Aladár Zeneiskola Samu András(gitár)-Kovács Gergely(dob)-Schilkraut Vilmos(bőgő)-Drippey Máté(szaxofon) összeállítású zenekara, valamint az Erkel Gyula Zeneiskola BOKOLIN (Lindner Gyula-zongora, Kováts Zoltán-bőgő, Borka Zsombor-dob) triója.

 

Ezt követően a Magyar Jazz Szövetség küldöttsége (Márkus Tibor, Deseő Csaba, Schneider Péter) adta át díjait. A küldöttség által kimagaslónak ítélt teljesítményt nyújtó előadóknak (Gyurics Luca-ének, Békefi Réka-ének, Völgyi Roland-gitár, Berki Martin-zongora, Schilkraut Vilmos-bőgő és Kovács Gergely-dob) ajándékot, különdíjat pedig a BOKOLIN triónak adott. A különdíj a Magyar Jazz Szövetség által rendezett 2012-es Magyar Jazz Ünnepe elnevezésű nagyszabású rendezvényen (2011. március 23-24. B.J.C.) való bemutatkozási lehetőség.

A különdíjakat illetően-bár egymástól teljesen elkülönülten hozták meg döntésüket- többségében egyezett a zsűri és a Jazzszövetség véleménye. Jórészt ugyanazon versenyzők kaptak mindkét részről különdíjakat, rajtuk kívül a zsűri még Bujdosó Flóra(gitár) és Lakatos Marcellt jutalmazta

Az est gálahangversenyén immár nemzetközi hírű, egykori TAZI-s növendékek, Lukács Miklós cimbalomművész és Oláh Kálmán jazz-zongoraművész adtak fantasztikus hangversenyt.

 

A versenyt követően beszélgettem a szűri tagjaival, a szervezőkkel, felkészítő tanárokkal és versenyzőkkel.

 

A 11 éves Gyuris Luca elmondta, hogy apukájától hallott először jazzmuzsikát, mivel ő gitározik és énekel. Nővére Révász Ágnesnél tanul, így került kapcsolatba a tanárnővel, aki felfigyelt rá. Nagyon élvezi az órákat, amelyeken sokat improvizálnak megadott dalokra, és felelgetős játékokat játszanak. Énekesnő szeretne lenni.

 

Révász Ágnes, a kreativitásáról, sajátos módszereiről ismert pedagógus ismerte fel a kislányban rejlő tehetséget. Luca szolfézsra jelentkezett, de amikor a tanárnő meghallotta énekelni, azt mondta: ”- Na, ezt csinálni kell!”. A tanárnő pedagógiájának alapelve a dicséret jelentősége és az egyén fontossága. Ezért mindenkihez máshogy közelít, mindenkivel másképp foglalkozik. Ez a pedagógustól is nagyfokú kreativitást igényel. Gonda János szavaival: „- Ha Önök kreativitást szeretnének tanítani, akkor Önöknek is kreatívaknak kell lenniük.”

 

Lakatos Ágnes tanárnőtől azt kérdeztem, hogy ilyen fiatal korban nem káros-e az énektanulás, hiszen a mutálás előtt sokan nem vállalnak énekes növendéket. Lakatos Ágnes válaszában a természetes, erőlködés nélküli éneklés fontosságát hangsúlyozta. Példaként említette, hogy az éneklés a legtermészetesebb megnyilvánulás a népzenében. Ha valaki természetesen, erőlködés nélkül énekel, abból nem lehet baj. Ez a kislány pedig természetesen énekelt.

 

Dely Róbert a TAZI Jazz Tanszakának vezetője. Az iskolában 8 fős tanári kar oktatja a 70 hallgatót. Nagy izgalommal készítették elő a versenyt, de ennek időpontját nem tartja szerencsésnek. A zenekari gyakorlatok két hónappal az iskolai kezdés után még nem hoznak létre színpadra érett produkciót. Lehet, hogy ez az oka annak, hogy – bár a versenyfelhívást elküldték az ország minden lehetséges intézményébe – sokan nem is válaszoltak a felhívásra.

 

A 23 év felettiek magas tandíja és egyes középfokú intézményekbe való viszonylag könnyű bekerülési lehetőség miatt egyre fiatalodik az alapfokú tanulói életkor, ezért sok időbe telik, amíg velük színpadképes produkciót sikerül megvalósítani.

 

A TAZI-ban  negyedik éve működik jazzoktatás. Azelőtt a jó hírű Benczúr Házban több, mint 100 éves múltra visszatekintő Erkel Ferenc Zeneiskolában működött a jazz tanszak, amelyben Magyarországon elsőként valósult meg a zeneiskolai jazzoktatás. Később középfokú ágazat is létrejött, Így a Liszt F.Z.E.B.T.I. mellett létrejött a három szintű képzés. 2007-ben láthatatlan hatalmak a Benczúr Ház működését egy mozdulattal megszűntették, szakadékba taszítva ezzel nagy múltú kulturális értékeket. A ház azóta az enyészet áldozata lett, fűtés hiányában az épület kimagasló képzőművészeti értékei az említett kulturális hagyományokkal együtt tönkrementek. Az „intézkedő hatalmak” nem nyerték el a várt hasznot, az épületet nem tudták eladni, máig is homlokzatán lóg a lelket gyötrő „ELADÓ INGATLAN” tábla. Az épület eladó, a művészet és a kultúra nem!

 

Szerencsére a lehető legjobb „menekülési útvonal” adódott a jazztanszak számára. Az alapfokot a Tóth Aladár A.M.I., a középfokot pedig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola vette át.

 

A TAZI-ban negyedik éve működő jazztanszak hirdette meg az első Országos Jazz-zenei versenyt

Magyar Margit igazgatónővel beszélgetve közösen próbáltuk levonni a verseny tanulságait.

 

Ő is korainak tartja az időpontot, de elmondása szerint, a zeneiskolának olyan sűrű a programja, hogy az idén ezt a versenyt már nem lehetett máskorra időzíteni.

 

A felhívásra való kevés számú jelentkezés egyik okának az intézmények együttműködésének hiányát tartja. Hasznos lenne szakmai fórumokat, nyílt napokat, közös fesztiválokat rendezni.

 

A verseny kötelező programját szakmai grémium állította össze. Igazgatónő szerint ez túl magasra tette a mércét, hiszen például hasonló klasszikus versenyeken mindössze egy kötelező darabot írnak elő, a többi szabadon választott. Másfelől a művészeti versenyeknek van egyfajta visszafogó ereje, mivel minden művészet értékelése szubjektív. Ezért el kell érni, hogy a gyerekek minél bátrabban merjék megmutatni, mi az, amit elsajátítottak a szakma nyelvezetéből.

 

Megjegyzem, hogy ehhez persze megfelelő, értő pedagógiára és pedagógusokra van szükség. A jazz pedagógiája a klasszikushoz képest nagyon fiatal. Az általános alapelveken túl nincsenek egységes, megszilárdult irányelvek, inkább meghatározó tanár személyiségek vannak. Ez az oka annak, hogy a műfajban sokkal kevesebb a jó pedagógus, mint a jó előadóművész. A sokféleség persze nem baj, sőt, talán a műfajnak nem is tenne jót az egységessé nyilvánított megmerevedés. Mindenesetre nagyon hasznos lenne a pedagógusok tapasztalatcseréjét szolgáló jazz pedagógiai konferenciák megvalósítása.

A klasszikus és jazz műfaj közti átjárhatóság problémája még mindig fennáll, holott minden klasszikus zenét tanulónak hasznos lenne betekintenie a jazz műfajába (a jazzt tanulóknak kötelezően kell klasszikust is tanulniuk).

 

Magyar nyelvű szakirodalom tekintetében „el vagyunk kényeztetve” Gonda János meghatározó alapműveivel, bár a legutóbbi 2004-ben jelent meg.

 

Ugyanakkor a jazzt oktató intézmények tankönyv hiányával küzdenek. Ezt próbálja enyhíteni e sorok írójának készülő jazzelmélet tankönyve.

 

Az egyre szaporodó jazzoktatási intézmények (legutóbb az idei évben indult jazztanszak a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskolában) bizonyítják a műfaj létjogosultságát.

 

A jazz pedagógiájának más tere kezd kialakulni az alapfokú oktatásban, a „hosszú tanszakok”, vagyis a 6 éves oktatási programok napjainkban lépnek életbe. Az alapfokú jazzoktatásban is létrehozzák az „A” és „B” tagozatot, tehát a tartalmi és tanítási struktúra egységes lett a zeneoktatásban.

 

Summa, summarum, jócskán van még mit tennünk a jazzoktatás területén, minél igényesebben gyakorolva annak pedagógiáját, a tehetségek kibontakoztatásával minél több embernek megmutatva a művészet értékeit, eljuttatva hozzájuk a muzsika szeretetét, a zenélés örömét.

 

Magyar Margit erre vonatkozó idézetet említett az I. Országos Jazz-zenei Versenyen elmondott beszédében:

 

„A pedagógia nem azt mondja el, hogy milyenek vagyunk, hanem azt, hogy milyenné válhatunk (Goethe)

 

Az I. Országos Jazz-zenei verseny eredményei itt olvashatók:

http://www.tothaladar.hu/jazz-verseny.html

 

 


* A LFZE Jazz Tanszék főiskolai adjunktusa, a jazz módszertan, tanítási gyakorlat, és zongora kötelező tárgyak tanára.