Matuz István fuvolaestje

Hatvanötödik születésnapját ünnepelte 2012. január 18.-án a Nádor teremben Matuz István, többszörös Artisjus-díjas, Liszt Ferenc-, Lajtha László-, Doppler-díjas, Kiváló Művész, Kossuth-díjas fuvolaművész.

A hangverseny egyben kegyeleti megemlékezés és tisztelgés volt a 2011. december 29.-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész előtt.

Gazdag pálya kiemelkedő pillanata volt ez az est, melyen több évfordulóról is megemlékeztek a szervezők. A házigazda Sugár Miklós köszöntötte Göllesz Zoltánt a Nádor terem igazgatóját 50. születésnapja alkalmából, majd Horváth Jernét a Filharmónia Kft. munkatársát.

A műsoron a 120 éve született Lajtha László Koncertszonáta op. 65. című műve hangzott fel először. A méltatlanul keveset játszott szerző darabja igen komoly feladat elé állítja az előadót és a zongorakísérőt egyaránt. Az ötvenes évek végén komponált mű stílusában jelentősen különbözik az EAR Együttes estjein megszokottaktól. A helyenként – főként a második tételben – impresszionista emlékeket idéző kompozíció hangulati elemeinek interpretálását és technikai nehézségeit is kiválóan oldotta meg a két előadó. Matuz István briliáns fuvolajátéka, fényes, hajlékony hangja tökéletesen adta vissza a szerzői szándékot, a hangszer lehetőségeit egy virtuóz, sokszínű, élvezetes műben mutatni meg.

A második műsorszám Szervánszky Endre Fuvolaversenye volt, akinek tavaly emlékeztünk meg születésének századik évfordulójáról. Fuvolaversenye korábban keletkezett az előző műnél, s hangulatában is inkább a magyaros jelleg dominál. Nehézségét tekintve, semmivel sem könnyebb a Koncertszonátánál. A háromtételes mű kiváló alkalom a szólistának, hogy megcsillogtathassa hangszeres tudásának legjavát, amit Matuz István nem is mulaszt el megtenni.

Feltétlenül meg kell említeni Gábor József zongorakísérőt, aki végig nagy művészi érzékenységgel, ugyanakkor a szólista és a mű iránti szükséges alázattal oldotta meg nem könnyű feladatát.

A hangverseny első felének záró darabjaként a zeneirodalom egyik legszebb gyászzenéjével, Schubert: Litanei auf das Fest Aller Seelen című dalának fuvolaátiratával emlékeztek az előadók Gyöngyössy Zoltánra. Az elhangzott zenemű után hosszú-hosszú csend következett.

A szünet után a kortárs zene vált főszereplővé. Elsőnek Faragó Béla Szerenád I. című kompozíciója hangzott el. Az altfuvolán megszólaló rövid mű az alaphangra mindig vissza-visszatérő hangzatfelbontások időtlen nyugalmát sugallta. Egyszerű tisztaságában, keresetlenségében valóban felkelti az őszinte érzelmek képzetét.

Másodikként Sugár Miklós Flautomax című szerzeményének bemutató előadása hangzott el. A fuvolacsalád basszus és alt hangfekvésű hangszereit is megszólaltató mű nagyban épít az elektronikus hangzások nyújtotta különleges hatásokra. Rövidségében igen frappáns, élvezetes alkotás. Matuz István, akinek hatalmas tapasztalata van a kortárs zene előadásában, nagy hozzáértéssel mutatta be a darabot.

Szigeti István: Az öreg malom utolsó álma című műve csendült fel harmadikként. A mesélő cím hallhatóan inspirálta a szerzőt, aki valóban egy zakatoló, el-elakadó zenét komponált. A három előadót nagy együttjátszási nehézség elé állította, melyen úgy próbáltak úrrá lenni, hogy Matuz Gergely végig látványosan vezényelt a hangszerével. Ez igen komikusan hatott – talán szerencsésebb lett volna felkérni valakit a karmesteri feladatokra – és a problémát sem oldotta meg maradéktalanul. A műben a repetáló motívumok között számomra meglehetősen idegenül hatott az utalás Bach: 3. Brandenburgi versenyére. Talán erről álmodott a malom?

Negyedikként Pintér Gyula Improvizáció No. 1. című kompozíciójának bemutató előadását hallgathattuk meg. A különféle fúvástechnikákat igénylő, a szerzőre jellemző elektronikai hatásokkal élő mű élvezetes, változatos kortárszenei alkotás. Matuz István láthatóan nagy élvezettel és hozzáértéssel szólaltatta meg.

A koncert záró számaként, a megemlékezést teljessé téve, Madarász Iván Katabassis (Gyászzene Gyöngyössy Zoltán emlékére) című alkotása hangzott el. Ebben a műben az előadónak különleges technikát kell alkalmaznia. Miközben a fuvolán hangot képez, ugyanakkor dallamot kell énekelnie. Ez az összetett és igen nehéz feladat olykor még Matuz Istvánnak is nehézséget okozott. Zeneszerzői bravúr alkalmazása, mellyel a mély szomorúságot, sötétséget, a kiváló zenésztárs értelmetlen halála fölött érzett őszinte fájdalmat fogalmazza meg a zene nyelvén. A kísérőhangszer szerepét betöltő szintetizátoron többször megszólaló harang effektus egyértelműen a lélekharangra utalt, mélyen meghatva a jelenlévő hallgatóságot. Hasonlóképpen a koncert első felének végéhez, most is megrendült csendben ért véget a hangverseny.

Eisenbacher Zoltán

A Rácz Aladár Zeneiskola
Táncművészeti, Képző- és Iparművészeti AMI igazgatója

MATUZ ISTVÁN Fuvolaestje

Nádor terem

2012. január 18.

EAR Együttes

Sugár Miklós művészeti vezető

Horváth István hangmérnök

Közreműködött:

Gábor József — zongora

Matuz Gergely — fuvola

Peltzer Ferenc — gitár

Faragó Béla — szintetizátor

Pintér Gyula — elektronika

Sugár Miklós — elektronika