Geréb László

Észrevétlenül távoztak

Pedig amit alkottak, több generációnak mutatott irányt művészi-pedagógiai munkájához. Mindhármuk távozásáról, méltatlanul, csak hetekkel, hónapokkal, sőt évekkel haláluk után, véletlen értesülhettünk.

*******

a) Nagy metodikus volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében oktatta a leendő oktatókat didaktikára, vagyis a zongoratanítás csínyjára-bínyjára, és vezette őket a gyakorlatban az oktatás kalandos mezejére a Mártírok úti (ma Margit körúti) zeneiskolában. Óriási tapasztalata tévedhetetlen diagnosztává tette. Átható röntgenpillantásával rátapintott a gyermek fejlesztendő pontjára szinte még mielőtt leütötte volna az első hangot. Kurtág György tanácsadójaként aktív részesévé vált a XX. század egyik legkiemelkedőbb zenei és zenepedagógiai alkotása, a Játékok keletkezésének. Didaktikaóráit a határozott iránymutatás mellett a diákokkal (leendő kollégákkal) való együtt gondolkodás, az övével nem egyező vélemény megfontolása, az azzal való vitába szállás, de annak semmiképpen sem lesöprése jellemezte. Óráiról nem lehetett közönyösen távozni, csak feldobottan vagy dühösen, de mindenképpen gazdagabban.

*******

b) Ő is az alapfokú képzésben alkotott maradandót, hatalmas művészi vénával. Kibontakozását a történelem, vagy mondjuk ki: a zsidótörvények törték ketté. Mint oly sokan, ő is a Fodor Zeneiskolában kezdte tanulmányait, kislányként már Svájcban koncertezett zenekarral. Azután becsapott a villám. Jött az összetörés, a szembesülés, az ok-okozat keresése, a megkérdőjelezés, (modern szóval: identitászavar), a házasság, a válás, a gyereknevelés. Közben a pénzkeresés és a pedagógiai tapasztalat. Hihetetlen mélységekig sajátította el, hogyan kell a zenei kifejezést szolgáló és nem magamutogató technikát továbbadni a gyerekeknek. A hetvenes években feltűnt és ma is alkotó nagy pianista generáció több tagja is az ő műhelyéből indult. Miközben fanyar humora rendkívül kellemessé tette a különlegesen finom ízléssel berendezett lakásában töltött délutánokat, a megkeseredettség egész életében rányomta bélyegét emberi kapcsolataira. Elvárta a neki joggal kijáró tiszteletet, ezért, ha egy-egy növendéke képességeit fenntartással érintő megjegyzést kapott, könnyen személyes sértésként élte meg. Mégis, szakfelügyelőként is sokat profitálhattak hatalmas tudásából azok a kollégák és növendékek, akiknek nyitott volt rá a fülük.

*******

c) Őneki nem volt metódusa. Nem tudta, hogyan kell “csinálni” a zenét, mert ő maga volt a zene. Ahogy a mindennapi beszédben az ember ösztönösen kerekíti le a mondat végét és vesz levegőt, úgy lélegzett nála ösztönösen a Mozart szonáta vagy a Schubert impromptu. Örökké nyitott kérdés marad, vajon miért nem ült le soha tanítás közben a zongorához, hogy előjátsszon egy darabot, inkább énekelve, vagy csak a dallamot a felső oktávban játszva mutatta be elképzelését. Illetve... egyszer leült. Bach d-moll prelúdiumát játszotta a Wohltemperiertes Klavier 1. kötetéből. Felejthetetlen és máig meghatározó élmény volt. De (sajnos) ez volt az egyszeri kivétel. Talán, mert nem akart imitátorokat nevelni? Avagy a halhatatlan nővér iránti érthető, de túlzott alázat okán? Örök titok marad. Mint ahogy az is, vajon otthoni magányában, a zárt ajtók mögött, felnyitotta-e a zongora fedelét. Mi, akik tanítványai lehettünk, úgy léptünk be a Bartók Szakiskola 1. termébe, illetve Pozsonyi úti lakásába, mint a zene és a kultúra templomába.

*******

Három merőben eltérő, igen: hellyel-közzel egymással összeférhetetlen személyiség, akik már együtt ülnek a nagy égi zongoránál, és egykoron volt különbözőségeiken mosolyognak.

a) Teőke Marianne (1923-2009)

b) Ránki Lívia (1924-2011)

c) Fischer Magda (1917-2011)