„Ott álltunk Magda néni sírjánál…”

FISCHER MAGDA EMLÉKÉRE

Az utóbbi esztendők alatt szinte észrevétlenül hagytak itt bennünket olyan rendkívüli zenepedagógus egyéniségek, akiket nem ereszthetünk hallgatásba burkolódzva magunk közül. Ilyen volt Fischer Magda néni a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola felejthetetlen zongoratanára. Bár saját kívánsága szerint távozott oly csendben, szerettei barátai, tanítványai, tisztelői a túlélő emlékezők „önzésének” okán azt akarják, hogy alakja, szelleme még sokáig itt maradjon, akkor is, ha jól ismert szerénysége bizonyosan tiltakozna ellene.

Nemrég, kisebb terjedelmű nekrológokban őszinte, meleg szavakkal méltatta egykori tanítványa: Geréb László (Észrevétlenül távoztak-www.parlando.hu 2012/1.). Ezúttal további kedves, szeretett növendékei vallanak Fischer Magda néniről – vagy, ahogyan zongorista világnagyság testvérének varázslatos kisugárzású, zseniális zeneesztéta férje, Tóth Aladár kedvesen becézte: Mojziról. Közülük többen – Magda néni egyértelmű kérésének megfelelően – a Zeneakadémián édesapámnál folytatták zongoratanulmányaikat, akihez mély baráti szálak fűzték.

Magam is több ízben vendégeskedhettem nála. Beszélgetéseink mindannyiszor kivételes élményt jelentettek számomra. Végtelenül fájdalmasan érintett távozása. Felbecsülhetetlen hiányáról meggyőződtem.

***

Ott álltunk Magda néni sírjánál – mondja Takács Andrea, a XII. kerületi Solti György Zeneiskola zongoratanára és mesél. – „Ez a temetés olyan visszafogott volt, mint ahogyan ő élt. Ott volt Kiss Margó, Farkas Vali, Bíró Ági Amerikából és még más tanítványok, Marika, a házvezetőnője, a legközelebbi orvosa és jó néhány barát. Amennyiben lehet ilyet mondani, jól érezte volna magát közöttünk. Nem voltunk sokan, de Magda a végakaratában így is rendelkezett. Csendben körülálltuk a sírt s miután elhelyezték az urnát és magunkra maradtunk, megkezdődött a csoda: elkezdtünk beszélgetni róla. Egyszerre csak úgy éreztük, hogy velünk van ő is. Aztán egy páran beültünk egy kávéra és jó másfél-két órán keresztül folytattuk a beszélgetést. Margó, akivel, nagyon közeli barátságban vagyunk – bár külföldön él – ha itthon van, mindig eljön velem a sírhoz.

Magda bármennyire s szelíd, szinte visszahúzódó volt, mindig olyan légkört tudott teremteni, amilyenben jó volt részt venni. Fantasztikus volt hozzájárni. Mindig is azt gondoltam, zongoratanárnak lenni, az valami csúcs dolog. A lakását elegancia uralta, de nem hivalkodó, hanem a kultúra, a jó ízlés eleganciája volt az. A bútorok gyönyörű harmóniát alkottak, miközben ő maga is harmóniát sugárzott felénk.

Szigorú tanár volt?

Ilyen távlatból nehéz erre válaszolni. Arra emlékszem, hogy vittem egy darabot, meghallgatta, majd azt mondta: Mucika, ez gyönyörű volt, csak itt, meg itt, meg itt, meg itt… S a következő órában megszűnt minden szorongásom.

Hogyan történt a megtanulandó darabok kiválasztása? Ő választott vagy engedett választani?

Ő választott. Igazság szerint én a kezdeteknél nagyon tájékozatlan voltam, boldogan követtem a tanácsait. Később már előfordult, hogy közösen terveztünk. Talán a moderneket kevésbé szorgalmazta. Nem volt etűd- vagy skálamániákus, úgy hogy a Czernykhez hamar társítottunk Chopin etűdöket. Az órák inkább arról szóltak – ahogyan később édesapádnál is – hogy mit mond a zene. Kevésbé került központba technikai feladat, kéztartás, ujjrend. Természetesen azért nem maradt el, csak a hangsúlyok inkább a tartalmi megoldandókra helyeződtek.

Emlékszel-e, mit játszottál édesapámnak, amikor elvitt hozzá a Rózsadombra?

Látod, ez rendkívül emlékezetes. Játszottam a B-dúr partitát – lehet, hogy nem mindegyik tételt – és Mozart szonátát. Édesapád aszerint mondott véleményt, hogy mennyire látott mozdíthatónak a sáncaim mögül.

Bizalmas volt a kapcsolatotok Magdi nénivel?

Az az igazság, hogy én nem voltam különösebben közlékeny, ő sem, de ha bántott valami, végtelenül megértő tudott lenni. Később volt alkalmam megismerni felszabadultságát, igazi emberi arcát, amikor neki való társaság vette körül és onnantól, mintha már baráti lett volna a viszony közöttünk. Az a kapocs, amely Valihoz és Margóhoz kötötte, már partneri volt. Többízben vacsoráztak együtt. A későbbiek során aztán, amennyire csak tehették, ápolták őt haláláig. Ami engem illet, különleges élményem a zeneakadémiai felvételi utáni nyárról az, hogy Akarattyáról – ahol nekünk családi nyaralónk volt – vitorlással átvittek. Annie néniékhez s vittem a kertünkből egy kis almát. Amikor Aladár bácsi meglátott fürdőruhás kislányként, bekiáltott a házba: - Magda, ez egy tanítvány? – Irtó aranyos volt, Annie néni is tündéri. Akkor megjelent Magda néni és árulkodó, huncut mosollyal annyit mondott nekem: - Fel vagy véve. – Addigra én még nem kaptam hivatalos értesítést. Képzelheted! Egy ilyen miliőbe belecsöppenni amúgy sem volt akármi, ezzel a hírrel megtoldva pedig ekkor nem a földön jártam.

Visszatérve a zongoraórákra, sohasem erőltette rám az akaratát, viszont rengeteg kis bejegyzést írt e kottába. Ma is büszkén, kincs gyanánt őrzöm ezeket és mutatom a tanítványaimnak.

Azt tudod-e, mennyire lehetett gondolataiban Annie néni felfogása?

Teljesen. Egy gyökérből származtak, az ízlésük is igen hasonló, hiszen közös tőből fakadt.

Sokszor mesélsz Magdi néniről a tanítványaidnak?

Mindig! Megmutatom nekik a bejegyzéseket. Tényleg ereklyék a számomra. Soha olyan magabiztosnak nem éreztem magam, mint az ő zongoraóráin. Örömteli órák voltak ezek. Annie néni halála után teljesen bezárkózott, nem akart találkozni senkivel. Idő kellett, amíg újra beszélhettem vele. Akkor aztán két órát diskuráltunk telefonon. Margóval együtt fel-jártunk hozzá segíteni. Annie néni elvesztése teljesen megtörte, de a szeme ugyanolyan volt, mint fiatal korában.

Tegeződtetek később?

De jó, hogy kérdezted! Amikor ’73-ban végeztem, azonnal felajánlotta: - Kollegák vagyunk. Tegezz! – Csak hosszú évek múltán voltam képes azt mondani: - Szervusz Magda néni. – Nem lettem koncertező művész, de olyan útravalót kaptam mind zeneileg, mind emberileg, ami egész életem során velem marad. Ezt igyekszem zeneiskolai tanárként lehetőségeim, legjobb tudásom és tehetségem szerint továbbadni a növendékeimnek. Magda néni mindannyiszor elkísér.

_ . _

Kiss Margó visszaemlékezése:

Életem egyik legszebb ajándéka, hogy Fischer Magda növendéke lehettem. Zongoraóráim emléke még most is, hosszú évek után, ünnepnapok melegével sugároz. Mély hálát érzek a Tanár, a Zongoraművész és az Ember iránt, aki arra tanított, hogyan váljon a belső megérzés igazsága beszélve-éneklő Muzsikává.

Magda zseniális zenei ösztöne a legapróbb részletek tökéletes kidolgozásának igényével párosult. Pedagógiájában így nyert minden hang strukturális értelmet, saját színű intonációt – és a Szépben életre kelt.

Delejesen sugárzott Magdából a zene. Emlékszem, mélyet lélegezve a kotta fölé hajolt és elképzelte a szóban forgó részletet. Láttam, amint arca átszellemült és már éreztem is, hogyan fog szólni az illető passage. Most hihetetlennek tűnik, de így volt. Csupán néhány hangot játszott félkézzel a magas oktávokban, mellettem ülve és máris értettem a zenei frázist.

Akkor még nem tudtam, hogy e különleges mágiával, sosem fogok újra találkozni.

Ne csináld! – mondta – Légy önmagad! Ne zongorázz! Belülről játszd! – ezekkel az egyszerű szavakkal életre szólóan megnyitotta előttem a zenén keresztül a Lényeg felé vezető utat.

Szinte félénkségig menő szerénysége nagylelkűséget, példamutató egyszerűséget takart.

Számomra Magda örökmécses. Kiégett világban lélekemelő varázs.

Réunion, 2012. január 24.

_ . _

Farkas Valéria, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola zongoratanára:

1962-ben nyertem felvételt Fischer Magda osztályába és 1966-ban diplomáztam növendékeként.

A tanár-diák nexus már tanulmányaim alatt igen szorossá vált közöttünk. Fokozatosan a legtermészetesebb módon váltam a Fischer család tagjává. Csaknem félévszázados barátságunk életre szólóan meghatározó volt számomra zeneileg, szellemileg, emberileg egyaránt. Kapcsolatunk első, hosszú periódusa a vidám, élmény dús társasági és zenei életet jelentette. Ezt a felhőtlen korszakot nővére, Fischer Annie 1995-ben bekövetkezett sajnálatos távozása zárta le. Barátságunk második szakaszát a legmélyebb gyász, szomorúság, talajtalanság jellemezte. Sokáig képtelen volt feldolgozni, hogy itt maradt testvére, egyben támasza nélkül, aki minden gondot, problémát levett a válláról. Végül lassanként talpra állt és nekilátott a rá váró feladatok megoldásához.

A két testvér kapcsolata legendás hírű, mindenek felett álló volt. Akár az egypetéjű ikrek, oly egyek voltak. Egymásért éltek, szavak nélkül is értették egymást. Könny szökik a szemembe, ahogy a múlt képsorai filmként peregnek le előttem.

Magda legfőbb célja az volt, hogy méltó emléket állítson testvérének és feltárja, előkészítse a Tóth Aladár-Fischer Annie művészházaspár szellemi hagyatékát. Fizikuma, teherbírása, frissessége korát messze meghaladta, ha erről volt szó és a nap egészét ezzel a munkával töltötte. Rendszerezett, dossziézott, témakörönként feldolgozott… Ez a munka szinte kiadásra készen áll. Többnyire együtt dolgoztunk ezen. Rajtam kívül még néhány növendéke: Kiss Margó és Takács Andrea is beolvadt a megbeszélésekbe az utolsó években. Ungár Istvánnal is többször konzultált, kikérve szalmai véleményét. Magda közreműködött a Hungaroton gondozásában 1995-ben megjelent Beethoven összes zongoraszonáta Fischer Annie előadásában kiadásában.

Fischer Magda – a zongoratanár:

Zenei tanulmányainak fundamentumát a több évszázados múltra visszatekintő, kifinomult zenei ízlés alakította, amelyet Thomán Istvántól és Weiner Leótól szívott magába. Ez az örökség alakította ki tévedhetetlen biztonságát, egyedi és egyéni pedagógiai metódusát. Csak a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel tudok szólni róla. Ars poétikája az volt, hogy hagyta növendékei egyéniségét minél magasabbra szárnyalni. Rendíthetetlen következetesség jellemezte., precizitásra és igényességre nevelt mindannyiunkat. Növendékeihez kötődő kapcsolatát az empátia és a szeretet hatotta át. Munkáját egyénileg sokszor tesztelte kollégáin keresztül: meghallgattatott bennünket Zempléni Kornéllal, Vásárhelyi Magdával… s a saját lakásán rendezett házi hangversenyeken, ahol gyakori meghívott vendégként jelen volt Ungár Imre, Tóth Aladár, Lukin László, Szabolcsi Éva… Itt minden növendéke szerepelt. Rendkívül hálásak vagyunk Magdának, hogy ezeknek a koncerteknek részesei lehettünk, nagyon tanulságos volt.

Fischer Magda – az eltitkolt művész:

Igazi nagy kincs birtokosának mondhatom magam, hogy Magda zongorajátékat számtalan esetben módomban állt hallani. Nem sokan tudják, hogy Annie teljes zenekari repertoárját Magdával együtt készítették elő és dolgozták ki. Egy-egy koncert előtt a helyszínen gyakoroltak két zongorán egészen addig, amíg el nem jött az első zenekari próba. Aladár bácsi 1968-ban bekövetkezett haláláig ketten élvezhettük a páratlan élményt az élő koncert lezajlásáig. Ezt követően egyedül maradtam, aki segített a hangszer kiválasztásában, figyelt az akusztikai viszonyokra... stb.

Magda személyében vérbeli pódiumművészt hallottam, számomra eddig ismeretlen minőségben. Ezzel a véleményemmel nem voltam egyedül, mert – mint később kiderült – Tóth Aladár nagy csatákat vívott vele, terelte őt a koncertdobogó felé és Annie támogatta volna ebben. Otto Klemperer is keményen ostorozta, mondván, neki pódiumon van a helye. Nagy kár és hatalmas veszteség, hogy nem sikerült senkinek meggyőznie őt.

Hálás köszönettel tartozom neki és családja minden tagjának kitüntető barátságukért.

Budapest, 2012. február

***

Magdi nénire gondolva újból és újból megjelenik előttem döbbent tekintete, sápadt, szinte bénult arckifejezése nővére temetésén a ravatalozóban. Olyan volt, mint akiből kitépték a legféltettebbet, énje jobbikát, amelyet csak magáénak tudott és képtelen elhinni, elfogadni azt, ami történt. Mintha kisírt szeme sarkából kérdezte volna, amikor odamentem hozzá: - Pistukám, lehetséges ez?! Annie nélkül?! Mi lesz ezután?! – Úgy ült ott, mint egy gyámoltalan gyermek, aki valahonnan felnőtt tanácsot vár, miközben tudván tudja, hogy hiába. Akik ismerhettük, megtapasztalhattuk, ők ketten lelkükben kezdetektől fogva összenőttek. Imádták egymást. (Talán nem véletlen, hogy egymást szinte kiegészítve lett egyikük pódiumművész, másikuk zongorapedagógus.)

Az élet próbák elé állít. Meg kell küzdeni velük, túl kell élnünk. Már csak azok miatt is, akiket átengedett a másik partra. Minden erejét összeszedve így tett Magdi néni is. Annie néni pedig ott élt őbenne tovább és gazdagította, szépítette mindennapjait. Most a Magdi nénit gyászolókra vár ugyanez, őrizni és méltókép továbbadni Fischer Magda roppantértékű szellemi hagyatékát. Ebben a muzsika csalhatatlan segítőtárs, akárcsak az a hála, amelyet a tanítvány szeretett mestere iránt érez. Olyan gyönyörű kötelék, amely generációkat fog át tér- és időbeli korlátok nélkül, mert múlhatatlan, mert örök.

Ungár István