Győrffy István – Beischer-Matyó Tamás – Keresztes Nóra:

Klasszikus összhangzattan

E tankönyv mindenekelőtt a zeneművészeti szakközépiskolák diákjai számára készült. Tartalma megfelel annak az összhangzattani ismeretanyagnak, melyet a zeneelmélet tantárgy jelenlegi tanterve ír elő – a hangszeres és magánénekes növendékek számára a képzés teljes idejére, a szolfézs-zeneelmélet főtárgyasoknak az első 2,5-3 évre, ill. a zeneszerzés-szakosoknak az első két osztályban. Használhatják emellett azok is, akik más keretek között készülnek felvételizni a zeneművészeti felsőoktatásba, vagy egyéb indíttatásból érdeklődnek az összhangzattan iránt. A könyv anyagával ki-ki a képességeinek (ill. csoportja képességeinek) megfelelő ütemezés szerint haladhat, sőt, bizonyos pontokon az anyag különböző felfogások szerinti átcsoportosítására is mód nyílik.

Munkánk a tantárgyon belüli módszertani fejlesztés azon irányához kapcsolódik, melyet az 1970-es években Frank Oszkár és Bántainé Sípos Éva indított el. Ennek lényege:

1. A tanmenet nem egy mechanikus matematikai logikát, hanem a tonális-funkciós zene saját belső törvényszerűségeit követve épül fel.

2. A tanulmányok minden fokán lehetőség van az élő zenével való szoros kapcsolatra, arra, hogy az elméleti kérdéseket a nagy mesterek muzsikájának elemzésén át közelítsük meg.

Ebben az irányban – a maguk idejében úttörő jelentőségű Frank Oszkár-féle tankönyvekhez képest – a következő pontokon igyekszünk továbblépni:

1. Tankönyvünk minden anyagrészéhez olyan mennyiségű és összeállítású kidolgozni való példát biztosít, melyek alkalmasak a szólamvezetés összes fontosabb problémájának tisztázására, gyakoroltatására (a szakma egy része valószínűleg azért ragaszkodik mindmáig Kesztler Lőrinc sok tekintetben elavult 1928-as tankönyvéhez, mert az újabb munkák épp e vonatkozásban nem eléggé körültekintőek). E példák ugyanakkor nem csak a szólamvezetés megtanítását célozzák. Igyekeznek megjeleníteni a gyakoroltatott akkordokkal, fordulatokkal járó jellegzetes zenei szituációkat is.

2. A „funkciós zene” fogalma összemossa a barokk és a klasszikus stílust. E kötetben igyekszünk a kettőt szétválasztani, a harmónia-használatban való eltérésüket kézzelfoghatóvá tenni. A középpontba a klasszicizmust helyeztük, mert ez az a stílus, melyben a zenei gondolkodást leginkább a harmóniai oldal határozza meg; ezen lehet legcélszerűbben elsajátítani mind a többszólamú hallás-készséget, mind a zenei logika kérdéseinek átlátását. A példák egy része ugyanakkor a barokk zene jellemző fordulatait és szólamvezetési megoldásait képviseli (erre mindig utalunk).

3. A zeneirodalmi szemelvények munkánkban négyféle módon és célzattal jelennek meg:

A/ Minden anyagrész élén áll egy lehetőleg formailag kerek zenei idézet, mely az új anyagként belépő akkordot, fordulatot a lehető legjellemzőbb oldaláról mutatja be.

B/ Minden anyagrészhez tartoznak eredetileg is négyszólamú, kórusra, vagy vonósnégyesre írott idézetek. Számuk a kötetben 500 körül van. Ezek biztosítják, hogy a klasszikus stílus tanításához a szólamvezetés tanulmányozása szempontjából mértékadó, a következtetések levonásához megfelelő mennyiségű anyag álljon rendelkezésre. Munkánk ezáltal a jelenlegi viszonyok közt aligha kiadható (példányszám…) tanári kézikönyv szerepét is betöltheti.

C/ Minden anyaghoz, ahol csak lehet, mellékelünk egy, vagy néhány számozott basszussal ellátott recitativo-részletet, kidolgozásra és ének-zongorás előadásra.

D/ Számos esetben idézünk Mozart (Attwood-Studies, Kurzgefaßte Generalbass-Schule) és Beethoven tanulmányi célú jegyzeteiből, ahol ezek valamilyen szólamvezetési kérdésben segítenek tisztábban látni. Így tudjuk kikérni mintegy a legilletékesebbek véleményét.

Mindehhez eredeti elképzelésünk szerint egy ötödik mód is társulna: minden anyagrész mellé antológia-szerűen felsoroljuk az adott jelenség elemzéséhez összegyűjtött idézeteket hangszerek szerinti csoportosításban (a zongora, hegedű, mélyvonós, fafúvós, rézfúvós, pengetős és énekes-irodalomból). Ezek kottapéldák formájában való közlésére terjedelmi okból nem lehet vállalkozni, a puszta felsorolás is (a jelenlegi formátumban) majdnem 160 oldalt tesz ki. Ez az anyag hét, azonos elv szerint felépített füzetre oszlik. Ha a jövőben ezeket is sikerül megjelentetni, munkánk felhasználói egy-egy ilyen füzetet kapnának mellékletként a törzs-kötethez (aszerint, hogy milyen szakosok).

4. Szintén nem látott még napvilágot az az újszerű feladat-típus, melyet külön, keményebb papírra nyomtatott kis kártyácskákon szeretnénk mellékelni:

A/ Rövid, 7-10 akkordos menetek szolmizációs betűkkel lejegyezve, olyan hangterjedelemben, mely lehetővé teszi, hogy a növendékek akkordonként felbontva (énekelve, vagy egyszólamú hangszeren játszva) is megszólaltathassák őket. Ez az anyagrész új akkordjainak legegyszerűbb környezetben való bemutatása mellett többszólamú memória-gyakorlatként is használható. Ezekből 473 db. van.

B/ Nyolcütemes, zeneileg kerek harmóniasorok (ütemenként 1-2 akkorddal). Ezeket hangszeres improvizáció harmóniavázaként lehet használni (ezt a módszert Apagyi Mária a 80-as években alkalmazta a Komlói Zeneiskola improvizációs foglalkozásain és bemutatóin). Ezek száma 133.

Fentiekből nagyrészt már kirajzolódik e tankönyv módszertani koncepciója. Összefoglalva:

1. A prioritás az élő zenéé, az elemzésé. Egyfelől így lehet stílust tanítani, a nagy mesterek zenei gondolkodásába belelátni, rámutatni a harmónia és a zene más dimenziói közti összefüggésekre, a harmóniai jelenségeknek az előadásmódot közvetlenül érintő következményeire (ez a hangszeresek összhangzattani tanulmányainak talán legfontosabb gyakorlati célja).

2. A szólamvezetésnek is megadjuk azt, ami a szólamvezetésé. A felsőfokon tanító kollégák a felvételin elsősorban ezt kérik számon, ami nem véletlen: erre tudnak építeni a tágfekvés, a 3- és 5-szólamúság, az önálló harmonizálás tanításakor, ahol a szakközépiskolában szerzett példamegoldási készség utat talál a gyakorlati muzsikus mindennapi feladataihoz (átirat és letét-készítés, kíséret-szerkesztés, stb.). Ha a szólamvezetést a maga idejében rendesen meg nem tanítják, mindez a levegőben lóg.

3. Az egyes akkordokra úgy tekintünk, mint önálló, már-már személyiséggel bíró jelenségekre. Ezért is használjuk az alterált harmóniák abszolút értelemben való jelölését (a fokszámozás nem alkalmazkodik a konkrét hangnem előjegyzéséhez, pl. az emelés mindig kereszt, stb.). Így biztosítjuk, hogy egy akkordfajta jele minden hangnemben ugyanaz lehessen. E „személyiségbe” természetesen beletartozik az akkord vonzásrendszere, a zenei súlyviszonyokba való illeszkedése is. Ezen a téren felfogásunk azokhoz a korszerű állatkertekéhez hasonlítható, melyek az egyes állatokat lehetőleg nem beton-ketrecekben, hanem a természeteshez közeli környezetben mutatják be.

4. Nagy szerepet szánunk a relatív szolmizációnak. Az alterált akkordok tanításában, vonzás-viszonyaik érzékeltetésében ez a lehető legjobb módszer. Épp ez az a terület, ahol az előrehaladottabb zenei tanulmányokban leginkább hasznát lehet venni a relatív szolmizációnak. Hiszen az nem semleges közeg, mint az ABC-s hangnevek, hanem maga is a zenei anyag egyfajta elemzése, mégpedig rendkívül egyszerű módon, spekulatív áttételek nélkül.

5. Amint erről a kiegészítő kártyákkal kapcsolatban már szó esett, lehetővé kívánjuk tenni, hogy az összhangzattan órákon helyet kapjon az improvizáció, valamint, hogy a munkába a zongora mellett más hangszereket is be lehessen vonni.

A tananyag elrendezése a kötetben:

- Autentikus alaplépés, hármas- és négyeshangzat-alakú dominánssal (teljes, hiányos, átmenő V⁷), zárlati I kvartszext.

- Plagális alaplépés

- Összetett autentikus funkciókör (zárlat), a domináns föntebb megismert alakjaival.

- Az I és IV szextfordítása

- A szubdomináns funkcióhelyettesítés: II⁶, II.

- A tonikai funkcióhelyettesítés: VI. fok, tonika-szubdomináns között és álzárlatban

- A domináns fordításai

- A domináns funkcióhelyettesítés: a VII⁶.

- Hármashangzat-szekvenciák

- A II kvintszext, a II⁷ alaphelyzetű alakja és egyéb fordításai autentikus oldással.

- A négyeshangzat-szekvenciák.

- A ritkább hármashangzat-alakok és a mellék-négyeshangzatok nem kadenciális (vagyis a szekvenciákban látottaktól eltérő) vezetései.

- A váltódomináns.

- A mellékdominánsok.

- A szűkített alterációk, mint előbbiek szinonimái.

- A jellegzetes színezett szubdominánsok: mollszubdominánsok, nápolyi szext, a bővített szextes akkordok – itt tárgyaljuk a többnyire ezek társaságában szereplő mollbeli VI-ot is.

- A mellékszubdomináns fordulatok.

- A Ti-szeptim típusú alterációk egyéb előfordulásai

- Bővített kvintes akkordok.

- Az orgonapont fölötti bifunkcionális képződmények.

A jelenlegi formájában 224 oldal terjedelmű kötet végén rövid függelék található. Ez összefoglalóan tárgyal néhány, a dúr-moll hangnem lényegét érintő elméleti problémát, emellett megadja bizonyos idegenből vett fogalmak, szakkifejezések magyarázatát és a zenei idézetek forrásjegyzékét.

Győrffy István