Példás beteg – "luxus
börtönbeN"
Beszélgetés a
75 éves Witkovszky Erika* zeneiskolai igazgatóval
Húsz éve tudja, hogy gyógyíthatatlan a betegsége. Harminckilenc tabletta a napi adagja. Alig van olyan étel, amelyet elfogyaszthat, azt is csak módjával. Nem tehet nagy erdei sétákat, nem utazhat külhoni tájakra. Férje elhagyta, fia kint él Amerikában, rokonai, barátai már az égi hazában. Zongoraművészi karrierje kettétört, de tehetsége új kifejezési módot talált magának: Witkovszky Erika ma már festményeivel és verseivel szerez örömet sokaknak. Íme, egy szenvedő rövid élettörténete, aki hitével, erejével, lélekjelenlétével példát ad a kereszt huszonegyedik századi hordozására.
-
1937-ben születtem, klasszikus polgári családban nevelkedtem - színház,
hangverseny, jó könyvek társaságában. Édesapám orvos volt, édesanyám tanárnő.
Nővérem Geszty Szilvia néven világhírű operaénekes lett, jómagam zongoristának
készültem, de huszonegy évesen idegbénulást kaptam. Ígéretesnek indult pályám
megszakadt, három évig nem játszhattam. A Zeneakadémián Szőnyi Erzsébet
javaslatára később karvezetést tanultam, párhuzamosan a zongoratanár szakot is
elvégeztem. Időközben férjhez mentem, majd 1965-ben diplomáztam, egy évre rá
megszületett a fiam. Zenetanár, majd igazgató lettem a XII. kerületi
Zeneiskolában, ahonnan végül betegségeim miatt nyugdíjba vonultam. Szinte
csoda, hogy még élek, dacára annak, hogy az elmúlt évtizedek alatt tizenkét
tartósan fennálló betegséget diagnosztizáltak nálam. Kórházról kórházra
küldtek, nem tudták, mi a bajom, amíg meg nem operáltak. Akkor kiderült, hogy
összenőttek az epevezetékeim, ezért másodlagos májzsugor alakult ki a
szervezetemben. Rossz a szívem, a gyomrom, a lépem, ez utóbbi nincs is jó
helyen. Nagyon erős érszűkületem van, ráadásul állandóan mérgezett vér kering a
testemben, a többit nem is sorolom...
A betegeskedést
egyébként nagyon korán kezdtem: ötévesen tüdő- és agyhártyagyulladást kaptam,
attól kezdve - a diftéria kivételével - minden gyermekbetegségen átestem, még
paralízisem is volt. Tizennégy éves koromban májgyulladással kezeltek, ami egy
év múlva kiújult. Később volt pár év, amikor egészségesnek mondhattam magam,
mígnem mindkét vállamban ízületi gyulladás alakult ki, amelyet rendkívül erős
gyógyszerekkel hoztak helyre. Feltehetően ez okozta azután azt a súlyos
májbetegségemet, amelyről éppen húsz éve tudom, hogy gyógyíthatatlan.
Szerencsére nagyon jó az orvosom. Amikor azt mondtam neki, hogy nélküle már nem
élnék, azt felelte: tévedek, elsősorban saját magamnak köszönhetem, hogymég itt
vagyok. Az igaz, hogy minden utasítást betartok mind a mai napig. Vegyszerrel
nem érintkezhetem, még újságot sem tudok olvasni a nyomdafesték miatt, és az
olajfestéssel is fel kellett 
hagynom.
De már maga az étkezés is kálvária... Naponta összesen negyven gramm fehérjét
fogyaszthatok, de ebben már benne van az állati és a növényi eredetű is.
Burgonyát, kevés rizst, néhány zöldségfélét eszem, alkalmanként egy-egy falat
húsféleség is megengedett, a gyümölcsöt viszont nem bírja a gyomrom. Valójában
annyit eszem, mint egy madár, és úgy is élek, bezárva a luxusbörtönnek nevezett
kalitkámba.
Nem sok szórakozásom van: a kettős
látás miatt az olvasás csak rövid ideig megy, a séta is nehezemre esik, nem
hogy utazzam, pedig régen ez volt a nagy szenvedélyem. Az elmúlt években
viszont rátaláltam a festésre. Kedves családi barátomnak, Kovács István
biológia professzornak festettem születésnapjára az első képemet: egy madárkát.
Elővettem a fiam régi, általános iskolai vízfestékét és rajzlapjait, és
elkészítettem első felnőttkori képemet. Nagy sikert arattam vele, így aztán
később minden ajándékozást a festéssel oldottam meg. Édesapám a haláláig őrizte
első akvarellemet, egy nyári 
virágcsokrot,
amelyet még tizenegy évesen festettem. Most a szobám falán van, negyven-ötven
későbbi alkotásom mellett. 1947-ben egy indiai rajzversenyen egyébként
oklevelet is kaptam, de inkább muzsikus szerettem volna lenni, ezért felhagytam
a képzőművészeti próbálkozásokkal. Úgy látszik azonban, Istennek más a
szándéka, mert idős napjaimat újra a festészet irányába terelte. Ma már túl
vagyok három nagy sikerű kiállításon. Összesen 489 képet festettem. Ebből 156
olajfestmény, kétszázötven körüli a nagyobb akvarell, van negyvenkét grafikám
és számos üdvözlőlapnyi kép. Rendesen katalogizálom a festményeimet, és ma már
büszkén mondhatom, hogy megvalósult az ötödik kiállításom is. Pár tucat képem
kivételével mindet elajándékoztam. Sajnos már a festés is egyre több
fáradsággal jár, ezért amikor nem megy, verset írok, saját használatra.
Néha megkérdezik tőlem, egyáltalán hogy lehet így élni... Nos, nincs más választásom, mint hogy higgyek abban, hogy van értelme. Én a szépet keresem mindenben, és ha megtalálom, akár a verőfényes napsütésben, akár az erkélyemre szoktatott madárraj csicsergésében, akár egy szép melódiában, akkor erőt kapok a fájdalmak és a hétköznapi nyomorúságok elviselésére.
Bíztató
A farkasréti temetőfalon
Egy árnyék suhant át a friss havon.
dermedten néztem: vajon mi lehet?
Egy szörnyű rém, vagy
csak a képzelet?
Riasztó képe vajon mit takar?
Mi lehet ez és tőlem mit akar?
Balsorsom lenne, s jelt ad énnekem,
Hogy véget ér már földi életem?
Vagy figyelmeztet? Itt van az idő!
Mert lelkedben az árnyék egyre nő,
Ha attól félsz, hogy mit hoz a jövő
S fogytán a hit, és fogytán az erő!
Tedd félre hát kishitűségedet,
S engedd szárnyalni képzeletedet!
Bízzál jövődben, annyi még a szép,
Rád váró élmény, messze van a vég!
Ne csüggedj és ne add fel a reményt,
A vaksötétben keresd meg a fényt,
Mely megmutatja az utat neked,
Hogy merre menj, hol más az életed!
Harcolj és küzdj egy jobb,
szebb életért,
S meglátod: akkor a világ megért!
Szeress, hogy téged is szeressenek,
S mutass utat, hogyan kövessenek!
És megnyugodva néztem újra szét,
S már hallottam az árnyék
lágy neszét!
A farkasréti temető fölött
Egy kis madárka vígan röpködött.
(Witkovszky Erika)
Gábor Adrienn Angéla
Megjelent az Új Ember Magazin 2005. január-február VI. évf. 1. számában
(Buják Nógrád megye)
Glatz Oszkár u. 1.
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Szent-Györgyi mellszobrukat (Alix Robinson, USA, 1989.) a Nobel-díjas professzor feleségétõl kapták. A gazdagon berendezett Szent-Györgyi emlékszobában festményük is van Szent-Györgyi Albertrõl (Witkovszky Erika).