Amikor a lélek énekel
Az éneklés kétség kívül az egyik legjobb önismereti tréning.
Minden egyes hang, minden megtanult darab a testből a testről szól. Megmutatja
mindazt, ami bennünk van, vagy éppen ami hiányzik… A profi énekes megtanulja,
hogyan uralja érzelmi világát, hogyan kapcsolja ki illetve be lelki motorjának
mozgatórugóit attól függően mire van szüksége az adott darab prezentációjához.
Mi a helyzet azonban a kezdő énekes növendékekkel? A kezdők általában azt
mutatják, ami van… puritán módon, lecsupaszítva átadnak egy szeletet legbensőbb
énjükből… Egy énektanárnak erre éppúgy vigyáznia kell, mint arra, hogy
megfelelő mederbe terelje a még nyers énekhangot.
A zene, az éneklés csodákra képes. Elég itt különféle
pszichológiai, pszichoterápiás, mentálhigiénés vagy fizikai kutatásokra
gondolni. Példaként: amerikai kutatók megfigyelték, hogy azok az agyvérzést
kapott betegek, akiknek sérült a beszédközpontjuk, az éneklés segítségével
hamarabb regenerálódtak. Ezek nagy
célok, hatalmas kutatási eredmények… de talán egy énektanárnak is feladata,
hogy kutasson a maga mikrokörnyezetében. Egy tanár, egy növendék… a „kutató” és
a „kutatás alanya”. Nem könnyű feladat feltárni növendékünket. Mint ahogy a
hangot csiszoljuk, összerakjuk, szétszedjük, vezetjük, épp úgy törekednünk kell
egy lelki bizalom kiépítésére. Ha nincs, partnerség nem jön létre zene. Egy
festő sem tud portét festeni, ha karjait bilincsbe zárják. Balázs Zoltán
szerint „A közösségvállalás legtermészetesebb mozzanata a bizalom.”[1] A legtermészetesebb mozzanat… hiba lenne azt
feltételeznünk, hogy egy tizenéves diák bizalommal fordul bárkihez is…
kiváltképp a magánének tanárához. Ezért nem csak néznünk, látnunk is kell…
Sokféle technikai problémához tudnék lelki okokat
párosítani. Gondoljunk elsősorban a feszítésre, szorításra. Nyilvánvaló, hogy
ezen probléma elsődleges oka az anatómiában keresendő… De mi történik akkor ha
a kézzel fogható tudomány már kevés ennek megítélésére? Mi történik akkor, ha
nem „látjuk” elég tisztán a növendékünket? Észre kell vennünk, hogy a feszítés,
szorítás (ahogy már maga a szó is lefesti jelentését) olykor sokkal mélyebb
problémákban gyökerezik. Az éneklés könnyed, üde és felszabadító… ha hagyjuk
magunkat felszabadítani. Hiszem, hogy a kezdeti időszakokban fontosabb ennek a
könnyedségnek a kialakítása, mint a kristálytiszta hangok „kikényszerítése”. A
fiatal növendékek félnek az előítéletektől félnek, hogy olyan attribúcióval
közelítünk feléjük, ami talán téves.
Érezniük kell, hogy tanáruk nyitott és nincsenek jellembeli elvárásaik
(természetesen itt nem arra gondolok, hogy nem léteznek elvárások tanár-diák
kapcsolatban). Összetéveszthető az előítélet az elvárással, holott ez a két
fogalom egészen különböző. Az előítélet negatív az elvárás pozitív felhanggal
bír.
A
pihegés vagy kapkodó levegővétel a helytelen testtartás a testbeszéd mind olyan
tényezők, amik adódhatnak jellembeli gátlásokból. Növendékeim többsége nem „szívesen” néz a
szemembe. Elgondolkodtató, hogy mennyi gátlás halmozódhat fel egy tinédzserben,
egy huszonéves fiatalkorúban. Ha az éneklésben csak egy részét levetkőzi, máris
közelebb jutunk a technikai kérdések megoldásához. Ha nyitott a lélek kinyílik
a test. Ez egyszerű, mégis talán nehezebb elérni, mint bármilyen más
izom-együttműködés helyes begyakorlását. Ha képesek vagyunk barátként,
szülőként, partnerként viselkedni egészen új dolgokat tapasztalhatunk. Egy
mosolynak egy rövid beszélgetésnek hatalmas ereje lehet. Használjuk bátran!
Érdekes lelki összesimulást tapasztalhatunk egy-egy testhez (vagy inkább
lélekhez) illő darab kiválasztásánál. Nagy felelősség a kezdeti időszakban
olyan darabok választása, amely felszínre tudja hozni a növendéket magát. Mivel
a darabok tanulása igénybe veszi teljes szellemünket (gondoljunk csak arra,
hogyan értelmezzük a szöveget a dallamot, hogyan kapcsolódnak össze tudatunkban
a különféle motívumok) letükrözi mindazt amit saját tapasztalatainkból hozzá
tudunk adni ezen művészi szituációkhoz. Természetesen a professzionális énekes
nem „válogat” darab és darab között ezért szögezem le, hogy mindez a kezdeti
időszakokra vonatkozik. Ha elérjük, hogy a növendék, éneklés közben betekintést
engedjen a privát szférájába és közben érzi, hogy ránk bízhatja mindazt, amit
egy darabban láttatni enged, viszonylag rövid időn belül elérhetjük, hogy öröm
legyen az éneklés. Nyissunk az új zenei tendenciák felé (pl. musical) és ne
ítéljük el a növendék által kedvelt műfajokat, mert akkor úgy érezheti, fölötte
mondunk „ítéletet”. Így könnyebben vezethetjük rá a magánéneklés komolyabb
műfajainak ösvényére.
Fábián
János
Az Eszterházy Károly Főiskola
Bölcsészettudományi Kar, Ének-zene Tanszék hangképzés oktatója,
magánének tanár, énekművész.