ASZTALOS
ANDREA*
A DALLAMÍRÁSI
KÉSZSÉG FEJLESZTÉSE
A zeneiskolai szolfézstanítás
sokféle feladat összegzéséből áll. A tanítás anyaga mindig egy-egy központi
probléma köré csoportosul, melyet készségfejlesztő gyakorlatok segítségével,
auditív úton és logikai összefüggések szerint is alaposan, elmélyülten kell
feldolgozni. A diákok a tanulási folyamat során szereznek biztos jártasságot az
éppen aktuális, adott órai anyag ritmikai, dallami és formai világában. Az így
felhalmozódó tapasztalat teszi őket alkalmassá a vokális vagy hangszeres zene
stílusos, önálló megformálására. A szolfézstanítás elsősorban a zenei
képességek továbbfejlesztésére és a készségek kialakítására törekszik. A
készségek és képességek adottságokra /öröklött struktúrákra/ épülnek, s tanulás
eredményeként fejlődnek ki. A képességek fejlődésének ütemét és ezeknek az
elérhető legmagasabb szintjét főként az adottságok minősége határozza meg.
Érdemes különbséget tenni készség és képesség között, hiszen a képesség nem
kötődik egy meghatározott tárgyhoz, tartalomhoz; ezzel szemben a készség mindig
meghatározott tartalomhoz kapcsolódik, és magába foglalja a jártasságot,
gyakorlottságot.
A
képességek két csoportra oszthatók:
1. Egyszerű
képességek, amelyek szabállyal leírhatók.
2. Komplex
képességek: összetettebb szerkezetek, amelyek "több egyszerű képesség
egymásra épüléséből, vagy ismeretek és készségek szerveződéséből
állnak."/Erős Istvánné: Zenei alapképesség; 1993.; 10./
A zenei alapképesség rendszerében mindkét
képesség típus megtalálható. „A zenei
alapképesség tehát a zenei képességeknek az a központi magja, alapja, amelyben
a dallam, a harmónia, a ritmus, a hangszín és a dinamika a zenei kommunikáció
funkcióiban /a hallásban, a közlésben, az olvasásban és az írásban/
realizálódik". /Erősné; 1993.; 22./
1.
táblázat: Zenei képességek
A zene kétféle megjelenési módja: a hangzás
és a kottakép. A zenei képességek e kettő összefüggéseire; illetve a hangzás
vagy a kottakép realizálására irányulnak.
Ezen tanulmányomban azokra a zenei képességek
fejlesztésére fektetem a hangsúlyt, amelyek közvetlenül befolyásolják a
zeneírási feladatok sikeres megoldását. Ahhoz, hogy a tanulók zenei
képzettségüknek megfelelően jól írjanak, sokféle mozzanatra kell koncentráltan
odafigyelniük. Egy ismeretlen melódia diktálás után történő lekottázása a
gyerekek számára a legnehezebb, legösszetettebb feladat.
Zenei
olvasás-írás
A
zenei olvasás és írás azonos képzetkapcsolat ellentétes irányú működésével
valósul meg. Zenei olvasáskor a kottaképhez hallási képzetek társulnak, így a
jel-hangzás kapcsolat realizálódik. A zenei írás alkalmával az elhangzó zenei
információk írásos rögzítéséről /hangjegyekkel, ritmusértékekkel/ van szó;
tehát a hangzás-jel összefüggés meglétére alapul. A hallási képzetek nem
kötődnek közvetlenül a jelrendszerhez, így legalább egy közbülső fogalmi
jellegű elem beillesztése szükséges.
Zenei olvasás: JEL-NÉV-HANGZÁS
képzetkapcsolattal írható le.
Zenei írás: HANGZÁS-NÉV-JEL
képzetkapcsolattal fejezhető ki.
Melódiaolvasás, és - írás
Zenei olvasás: jel-név-hangzás
láncolata, vagyis a kottába leírt dallam olvasása. „A zenei olvasás során a
kottakép jeleiben rögzített zenei struktúrák hangképét képzeljük el."
/Erősné;1993.,117./ A kottakép hangjegyeihez hangnevek illeszkednek a kulcs és az előjegyzés
függvényében, s ezek a nevek akusztikus képzeteket elevenítenek fel /kottakép megszólaltatása/. Általában a két
szélső elem /hangzás-jel/ közé kétféle név - szolmizációs illetve abc-s név -
kerül.
A
zenei írás „hangzó zenei anyag jelekkel rögzítése a vonalrendszerben."
/Erősné; 1993.,85./ Az írás folyamán a hallott magassági viszonyokhoz hangnevek
társítása történik a hangnem vagy a megadott hangnév alapján; majd ezt követően
a feladat a hangnevek elhelyezése a vonalrendszerben. Az írás lényeges
mozzanata a hallott zenei anyag megnevezésén keresztül ennek lekottázása,
vagyis kottakép létrehozatala. A dallamírás a zenei kommunikáció egyik
legbonyolultabb tevékenysége.
Harmóniaolvasás és - írás
A
zenei olvasás nem tehető egyenlővé csak a kottaképről való énekléssel, mivel akkor a harmóniaolvasás
képessége értelmezhetetlenné válna. Oka abban rejlik, hogy több hang egyidejű
éneklése egyetlen személynek megoldhatatlan feladat lenne. Végeredményben
minden olyan tevékenység a zenei olvasás körébe tartozik, amely során a
kottakép jeleiben benne rejlő zenei tartalmak és a hangzás egyeztetése
történik.
Harmóniaolvasási
feladat: pl. hallott
hangközök, hangzatok összehasonlítása a kottaképpel. Hangzatírási feladat: pl. akkord kiegészítés; a hallott hármashangzat
összevetése annak kottaképével és ez alapján a kottából kifelejtett
akkordhangok vonalrendszerbe való beírása a feladat; vagy a hallott hangzat
teljes kottaképi rögzítése.
„A hangzatírás
szintetizáló képesség, amely a hallás, a közlés és az olvasás képességeinek
tartalmi és szerkezeti összegzése." /Erősné; 1993.,121./
Ritmusolvasás és - írás
A
ritmusolvasás is a jel-hangzás
képzetkapcsolattal írható le. E két alkotóelem közé ebben az esetben az ütem
ékelődik be. Tehát, ritmusolvasás: ritmusjelek-ütem-hangzás kapcsolata. „A
ritmusolvasás az írott ritmusjelek ütemekbe rendeződésének a megszólaltatása,
felfogása." /Erősné; 1993.,137./
„A
ritmusírás a metrikusan értelmezett
hangzó ritmusképletek rögzítése ritmusjelekkel." /Erősné; 1993.,137./
A hallás utáni ritmusírás egyszerűbb tevékenység,
mint a dallamírás. „A dallami és ritmikai anyag írásában mutatkozó különbség
ellenére a két képességet azonos fejlődési szakasz jellemzi az egyes
korcsoportokban." /Erősné; 1993.,139./
A zeneíráshoz
kapcsolódó képességek, ismeretek
A
zeneírási feladatokat megalapozó, előkészítő gyakorlatok kiválasztásánál a
következő szempontokat célszerű figyelembe venni. Egyrészt nagy jelentősége van
a zenei emlékezetet fejlesztő
tevékenységek állandó jelenlétére a szolfézsórák menetében, másrészt pedig
nélkülözhetetlen a hangok egymáshoz való
viszonyának felismerése, tudatosulása a növendékekben. A hangok egymástól
való távolságának; a tonalitásnak; a ritmuselemek, ritmuskombinációk fajtáinak;
a metrumnak és a metrikus súlyoknak, különböző ütem nemeknek; zenei formáknak
felismertetése és az ezekhez szükséges elméleti ismeretek illetve a zeneíráshoz
feltétlenül szükséges írástechnika megtanítása
a tanulóknak.
Eredményesek csak abban az esetben lehetnek e
gyakorlatok, ha a szolfézs órák folyamatában - minden egyes csoportban, a
megfelelő fokon - állandó jelleggel, rendszeresen jelen vannak, szerepelnek.
Zenei emlékezet
„A
memóriafejlesztés gyakorlatait már a szolfézs tanulmányok első időszakában el
kell kezdenünk, és fokozatosan kell azokat egyre inkább mélyítenünk, hogy zenei
memóriánk a képességfejlesztés egyéb területei mögött el ne maradjon."
/Legánÿné Hegyi Erzsébet: Énektanárképzés Kodály pedagógiai művei alapján;
1977.,48./ Az emberi tudatban meglévő zenei emlékképek a belső hallás
kialakításának legfőbb eszközei. A hallott dallamok írásos rögzítését kezdetben
csak akkor tudják a diákok megvalósítani, ha azok ritmus- és dallamfordulatait
tudatosan ismerik.
A
zenediktálás esetén a memória diktál a zenei felismerő képességnek. Így minden
alkalmat meg kell ragadni a zenei memória fejlesztésére, minél alaposabb és
sokoldalúbb kiművelésére.
Az
ösztönös zenei emlékezetet fejlesztő gyakorlatok valamennyi zeneiskolai
osztályban szükségesek. Az egyszerű dallamok 1-2-szeri hallás után történő
visszhangszerű éneklése - közösen majd egyenként - ugyanúgy állandó részévé
válik a szolfézsóráknak, mint a ritmusok visszatapsoltatása, illetve kopogása.
Dallamok, ritmusok megjegyeztetésére a tanár által adott kiegészítő feladatok a
zene memorizálásának egy-egy részletmozzanatát erősítik; melynek során a zenei
felfogóképesség és a zenei emlékezőképesség is fejlődik.
Kiegészítő gyakorlatok:
2. egy, a táblára írt dallamot kell a
gyerekeknek megjegyezniük, mielőtt a tanár letörölné onnan, tehát memorizálás
után emlékezetből éneklik a dallamot;
3. mindig az előzőnél hosszabb dallamot ír
fel a tanár a táblára, s a feladat az, hogy ki tudja a leghosszabbat
megjegyezni;
4. kézjelekkel mutatott dallam visszaéneklése
emlékezetből, szolmizálva;
5. korábban szerepelt dallam felelevenítése
emlékezetből, még az óra keretében;
6. memorizálási feladat adása otthoni
munkára;
7. már tanult dalok állandó, rendszeres
ismétlése;
Memorizálás
három típusa: kottaképről; betűkről; illetve kézjelek után történő
emlékezetbe vésés. A kottaképről
történő memorizálás első „lépcsője" egy - az óra anyagához tartozó -
kottával rögzített gyakorlat utolsó /2-3 ütemes/ motívumának, később /4-6
ütemes/ második fél-dallamának memorizálása szolmizálva, a teljes dallam
többszöri áténeklése után. Ha ezt már könnyen megoldják a diákok, akkor csupán
egyszeri hangos éneklést követően jegyezzenek meg hasonló terjedelmű
dallamokat. A könnyebben tanuló növendékek rövidebb részleteket memorizáljanak
ritmus-ostinátóval vagy a teljes dallamot véssék emlékezetükbe. Bizonyos idő
után már csak belső hallással - vagyis a látott kottakép alapján, hangos
éneklés nélkül - memorizáljanak. Végül teljes - 8 ütemes terjedelmet meg nem
haladó - dallamokat tanuljanak meg, fejből. A megtanult dallam számonkérésnek
mozzanatai a következők: ütemezéssel, azután dallamrajzolással kísért
szolmizáló, majd a későbbiekben hangneves éneklés; ezt követi eleinte a
ritmusjelzéssel ellátott szolmizációs betű-rögzítés /betű-kottaírás/, amit egy
bizonyos idő eltelte után a zenei anyag kottás rögzítése vált fel. A folyamat
utolsó láncszeme az eredeti kottaképnek megfelelő hangneves éneklés.
A betűről
történő tanulás folyamata hasonlít a kottakép utáni memorizálás menetéhez;
viszont a számonkérés mozzanatai módosulnak:
1. Ütemezéssel kísért szolmizáló
visszaéneklés.
2. Szolmizáló éneklés + kézjeles
dallamrajzolás.
3. Hangneves éneklés valamennyi a kottakép
alapján eddig már megismert dó-val, az adott dó-nak megfelelő abszolút
magasságban.
5. Ellenőrző éneklés a füzetből, szolmizálva
és hangnévvel. A későbbiekben - a fent említett két memorizálás-típus
alkalmazása során - a kijelölt dallamrészt hangos éneklés nélkül, csupán a
belső hallás segítségével tanulják meg a növendékek, hiszen a
dallamfordulatokat már jól ismerik. A számonkérésnél pedig egyre nagyobb
szerepet kap a megtanult dallam osztinátó-kíséretes bemutatása.
Kézjelekről
történő memorizálás a belső hallás fejlesztésének egy újabb formája, amelyet
csak akkor célszerű elkezdeni, amikor a növendékek a kézjelek utáni szolmizáló
éneklésben már elég gyakorlattal rendelkeznek, és számítani lehet arra, hogy a
kézjelek egymásutánja a már ismert dallamfordulatok emlékképét idézi fel
bennük. E gyakorlási mód a következőképpen vezethető be: az előző órákon már
kottából memorizált két-, háromütemes motívumok közül egyet - a kezdő
hangmagasság megszólaltatása után - ritmikus, de hangtalan kézjeles
dallamrajzolással felidézünk; a növendékek ugyanezt a dallamrészt ütemezéssel
kísért szolmizáló énekléssel megismétlik. A sikeres visszaéneklés után újabb
dallam, dallamok bemutatására kerül sor az előzőhöz hasonló számonkéréssel. Ezt
követően a felelevenített melódiákat /eleinte 1-2, később egyre több dallam
ismétlésére kerül sor/ kell a tanulóknak lekottázniuk az énekelt
hangmagasságnak megfelelő dó-rendszerben. A leírt motívumok számonkérése - a
füzetből - ütemezéssel kísért hangneves énekléssel történjék. E folyamat az
ismert hangkészlethez tartozó, de még nem énekelt gyakorlatok motívumaival is
levezethető. Ez a fajta gyakorlás nem azt a célt szolgálja, hogy hosszabb
terjedelmű dallamot tanuljanak meg a növendékek, hanem hogy az egymás mellé
állított - különböző karakterű - rövidebb zenei egységek egymásutánját is
pontosan és biztosan át tudják tekinteni, a részleteket szét tudják választani
és fel tudják őket idézni a tanár által meghatározott sorrendben.
Egy
dallam hallás utáni leírásához annak felidézésére van szükség. Gyakori
tapasztalat, hogy ilyenkor a gyerekek hangosan dúdolják a dallamot, de az idő
előrehaladtával; a tanulás során és ezzel együtt sok-sok figyelmeztetés
következményeképpen a növendékek megtanulják a dallamot csak belső hallásukra
támaszkodva, hallható éneklés nélkül felidézni, elképzelni. E készség a tanulók
többségénél fokozatos, rendszeres gyakorlással nagymértékben fejleszthető, ám
lehet az osztályban olyan diák, akiben e készség ösztönösen megvan. A belső
hallást fejlesztő gyakorlatok pl. egy ismert dallam vagy dallamrészlet
elképzelése; első ízben hallott dallam megismétlése belső hallásban, majd
hangos énekléssel; különböző fordulatok éneklése belső hallásban, a záró hangon
ellenőrizve; improvizálási feladatok belső hallás segítségével megoldva.
Hangtávolságok felismerése,
tonalitásérzék
A
leírandó dallam memorizálását követően meg kell állapítani a diktandóban
szereplő szolmizált illetve abszolút hangokat annak érdekében, hogy le lehessen
kottázni. „A zeneírás fontos előkészítő gyakorlata a tudatosítással egybekötött
visszaénekeltetés, visszatapsoltatás." /József Andrásné és Rácz Ilona:
Zenediktálás; 1961.,6./
A
különböző dallamfordulatok hallási begyakorlását nemcsak az erre való külön feladatok
mozdítják elő, hanem mindaz, ami a szolfézsórán történik: pl. dallamok
éneklése, memorizálása, szolmizálása. Van azonban néhány olyan speciális
gyakorlat is, amelynek fő célja a dallamfordulatok beidegzése.
A
kézjelről való éneklés jelentősége
az, hogy szinte minden más nehézség alól felmenti a növendéket /ritmus,
kottaolvasás/, figyelmét a helyes intonálásra, hangelképzelésre, vagyis a
tonális érzék fejlesztésére összpontosítja. A tanár kézjelei után énekelhet
egy-egy kiválasztott tanuló, vagy néha együtt is, az egész osztály. A kézjeles
ének azonban akkor lesz igazán hasznos, ha a mutatott hangok sorrendje nem
ötletszerű, hanem szorosan kapcsolódik a tanult anyag stílusához, és a hangok
sorának valami zenei értelme, formája van.
Az
ún. visszhang-énekléssel /rövid
motívumok megismétlése hallás után szolmizációval vagy nélküle/ már arról ad
képet a növendék, hogy milyen fokon áll a dallamfordulatok hallási
elsajátításában. Ezek a példák is legyenek összhangban a többi dallam
stílusával, épüljenek értelmes, formás motívumokból. Ritmusuk legyen egyszerű,
lehetőleg több motívumon át egyforma, eleinte a népdalokban használatos
ütempár-ritmusoknak megfelelő. A visszaéneklésre szánt dallamok kiválasztásának
fő kritériuma az egyszerűség. Ezzel egy időben lévő olvasási példáknál jóval, a
diktálási gyakorlatoknál pedig valamivel könnyebbek a visszaénekeltetésre szánt
feladatok, melyek megszólaltatási módja eleinte a szolmizált ének, majd a
hangszertanulással párhuzamosan; az elméleti ismeretek szintjének megfelelően
abszolút hangnevekkel is történik a visszaéneklés. Helyes, ha a növendék a
hallott motívumot előbb magában, némán elénekli a tanár ütemezésére, s csak
azután szólaltatja meg hangosan. Felelete jobb lesz, zenei áttekintőképessége
és belső hallása fejlődik.
A
kézjel utáni éneklés előkészíti a kottaolvasást. Ugyanígy a visszhang-éneklés a
diktálást. A kottaírás és kottaolvasás már összetettebb feladatokban gyakorolja
a dallamfordulatokat.
A
felismerendő dallamok nehézségi fokozatai: 3-4-5 hangból álló motívumok; 4 ütemes
gyerekdal-szerű motívumok; népdaljellegű dallamok; népdaltöredékek; népdalok;
műzenei jellegű dallamok /periódusok/; eredeti műzenei /énekes, hangszeres/
témák. /József Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961./
A
szolfézstanár feladatai közé tartozik a gyerekek tonalitás érzékének tudatos fejlesztése
már az alsóbb osztályokban elkezdve. A növendékeket arra kell szoktatni, hogy „megérezzék
a dallamok legtermészetesebb szolmizációját, valódi tonalitását."
/József Andrásné és Rácz Ilona:
Zenediktálás; 1961.,6-7./ Így célszerű, ha már az első években a felismerésre vagy éneklésre szánt dallamok
főleg „dó"-ra illetve „lá"-ra végződnek a dúr és a moll hangzás érzékeltetése érdekében.
„Az
értelmes zenei nevelés egyik fontos eredménye, ha a tanuló egy darabban nemcsak
a magasabb és mélyebb hangok egymásutánját hallja, hanem azt a tonalitást is érzi, amelyet ezek a
hangok alkotnak. Megtanulja a hangokat a megfelelő hangnemben való funkciójuk,
a hangnem főhangjaihoz való kapcsolatuk szerint hallani. Pl. a d-l, kis tercet nemcsak
kis tercnek, hanem moll III. fokról I. fokra való ugrásra is érzi". „A
tonális gondolkozásra való nevelés sokrétű probléma." /József Andrásné és
Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,6./
Ritmus- és metrumérzék
A
dallamok hallás utáni tudatos elképzeléséhez nélkülözhetetlen a ritmusuk ütem nemük
helyes elképzelése, meghatározása. A ritmusképzés kettős alapelve:
1. elsősorban stereotip ritmusfordulatok,
ritmusképletek szabják meg a ritmusképzés fő vonalát, mely ritmusképletek a
stiláris környezettel állnak összefüggésben; a meghatározott környezet jobban
rögzíti a jelenséget, s azzal, hogy stílusba helyezi, a ritmus tartalmi értékét
is jobban érezteti; továbbá
A
dalfelismerés mellett rendszeresen kell gyakoroltatni a ritmus-, és
ütemfelismerést is. Ritmust felismertető feladatok nehézségi sorrendben a következők:
1. ritmus-visszhang;
2. az adott ritmus visszatapsolása után
egy-egy tanuló ritmusnévvel mondja el a példát;
4. ritmusfelismerés dallamokból. A kopogás
utáni ritmusfelismerés segíti a dallamok ritmusának felismerését, de nem
helyettesíti azt. E gyakorlatoknak mindenféleképpen hozzá kell tartozniuk az új
vagy nehéz ritmusprobléma feldolgozásához. A ritmusok tanítása nagyobb
egységek, ritmusképletek rendjében történik, melyek többnyire kétütemesek.
Olyan feladatokban, amelyek a ritmust dallammal együtt hangoztatják hasznos
teljes formákat alakítani, négy izoritmikus ütempárt egymáshoz kapcsolva. A
dallam nélkül gyakorolt ritmusoknál a forma teljességét idézheti föl, ha az
egymáshoz kapcsolt négy sorból csak a harmadik ritmusa tér el. A ritmusérzék
több annál, hogy a növendék jól-rosszul leolvas és megközelítően visszaad
egy-egy ritmusképletet. Hasonlóképpen a metrumérzék is több mint a mérőütés
gépies hangoztatása. Harmadrészt a forma sem egyenlő formatani kategóriák
tudásával. E háromban csak egyszerre fejlődhetnek a növendékek, mert ezek
összetartoznak."Helyes ritmusérzék csak a jó metrumérzékkel együtt igazolódik
és fejleszthető, emez viszont csak a teljes formaérzékben."/Dobszay
László: A hangok világa I. kötetéhez tartozó Útmutató füzet/ Tehát a
ritmusérzék fejlődésének lényeges feltétele, hogy ezzel egyidejűleg a metrum érzék
is fejlődjön.
A
metrum: keret, amelyben bizonyos ritmusképletek elférnek. Ez különbözteti meg
más ütemektől, amelyekben más ritmusképletek kaphatnak helyet. A mérőütés
hangoztatása hasznos a tanítás egyes fázisaiban. A metrum megelevenítése /halk
kopogással vagy ütemezéssel/ nemcsak olvasás és írás során szükséges, hanem a
diktálásra szánt dallamok meghallgatása folytán is. Lényeges annak felismerése,
hogy hogyan illeszkednek a ritmusértékek, ritmusképletek illetve a
ritmuskombinációk a metrumba és ezzel együtt a különböző ütemnemekbe. Az ütemnem
megállapítása minden esetben a dallam lüktetéséből; motívumok, ritmusok
azonosságából vagy éppen hasonlóságából; végül is dallami, formai és ritmikai
elemek megfigyeléséből történjen. A ritmikai elemeket és azok kombinációinak
felismerését különféle ütemnemekben kell gyakoroltatni. A felismerő készséget
fejlődését nagymértékben elősegíti, ha a tanulók maguk is szerkesztenek megadott ritmikai elemekkel, megadott
ütemnemben - dallamokat vagy csak ritmusszólamokat.
Formaérzék
A
zenei formákkal való ismerkedést a magyar és más népek gyermekdalainak,
népdalainak tanulmányozásával érdemes kezdeni; és ezt követően az egyszerűbb,
majd összetettebb, szövevényesebb műzenei formákkal folytatni. „A zenét tanuló
gyerekeket a zeneírás által is értelmes muzsikálásra, frazeálásra, értelmes
zenehallgatásra kell nevelnünk. Ezért igen fontos, hogy megtanítsuk őket az
értelmi fokuknak megfelelő; zenei formák hallás után való követésére is." /József
Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás;1961.,9./ A szolfézsórák menetébe be kell iktatni olyan feladatokat,
amelyeknek célja a tanár által játszott hangszeres darab formájának megfigyeltetése. A
formaérzék fejleszthető: a dalok helyes bemutatásával; a formálási hibák
javításával; diktálási, rögtönzési feladatokkal; a zenei időérzék általános
fejlesztésével. A diktálási és rögtönzési gyakorlatoknak azért van nagyobb
haszna, mert önállóságot követel a növendéktől, s ezen túl úgy tudatosítja a
formai szerkezetet, hogy mégsem tereli át a foglalkozást pusztán elméleti,
zenén kívüli térre. A 4-5. osztályban a formaérzék fejlesztésének egy újabb
állomása figyelhető meg. A tanulók ekkor ismerkednek meg a bécsi klasszikus
formálásmód sajátosságaival."Formálás szóval jelöljük azt a módot, ahogyan
a zeneszerző a legkisebb egységekből kiindulva a legnagyobbakig a zenemű
arányait, időrendjét kialakítja a tagolás, súlyok, egymásra utalások, ismétlődő
elemek gazdag eszköztárával.""A formálásmód átéléséhez kiművelt
egyensúlyérzékre van szükség." /Dobszay László: A hangok világa IV.
kötetéhez tartozó Útmutató füzet; 1969.,13-14./ Ebben az évben részletes
feldolgozásra kerül az ütempárok előadása; a felütések problematikája; a
klasszikus ritmusképletek, ütemfajták elhelyezkedése az egyensúlykeretben; a
periódusérzet, a periódus súlyszerkezetében való gyakorlati eligazodás; a
periódus összefogottságát éreztető „kadenciális indítás" gyakorlása; 16
ütemes visszatérő forma. A formaérzék elsősorban a zenei időérzék által fogható
meg. Árnyalatnyi várakozások, kizengések, súlyozó agogikák kezelésére próbálja
szoktatni a tanár a gyerekeket.
Funkcióérzék
A
negyedik osztály egyik legfontosabb célja: a növendékek megismerjék a bécsi
klasszicizmus funkciós eszközeit. A szolfézs feladata, hogy a funkcióérzék
kialakulását elősegítse, meggyorsítsa a zenei hatások tervszerű
csoportosításával, a zenei képzeletet megmozdító feladatokkal, s ezen túl
összekapcsolja az aktív zenei tevékenység /ének hangszer/ kívánalmaival. A
funkcióérzék kialakításának útja:
1. Nagy mennyiségű s igen éles
akusztikai-zenei tapasztalatok felhalmozása a növendékben. Funkciós
jelenségeket tartalmazó zenei alkotásokat kell elegendő mennyiségben, figyelmes
légkörben és meglehetős kidolgozottsággal megtanulni.
2. Megfigyelés közben megfelelő sorrendben
kiemelt jelenségekre irányítja a tanár a diák figyelmét, elsősorban a hallást
serkentő gyakorlatokkal: pl.. énekeld hozzá; ismerd föl; idézd föl belső
hallásban.
3. Kiemelt jelenségek aktív gyakorlása,
főként diktálás, improvizációs példák formájában.
4. Tudatosítás, mert ezáltal a tapasztalatok
szilárdabb körvonalat nyernek, s könnyebben alkalmazhatók. A folyamatot
betetőzi:
Sokféle
funkciórendszer létezik, s ugyanazt a funkciórendszert is többféleképpen lehet
használni. A tanítás akkor lesz legeredményesebb, ha eleinte csak egyféle
használati módhoz, stílushoz, stílusréteghez kötődik. Negyedik osztály anyagába
a klasszikus funkciók tartoznak. Ötödik osztályban az előző évben szerzett
tudás árnyalása, tökéletesítése a cél.
Íráshoz szükséges zeneelméleti
ismeretek
„Valamely
dallam mind hangmagasságbeli, mind pedig hangnemi, ritmikai, formai összefüggéseinek
felismeréséhez és írásbeli rögzítéséhez bizonyos zeneelméleti tudás szükséges.
A zenediktálásnál alapelv legyen, hogy az íráspélda zeneelméleti szempontból is
csak előzetesen begyakorolt elemeket tartalmazzon." /József Andrásné és
Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,9./ A zeneelméleti ismereteket /pl.: ötvonalas rendszeren való eligazodás;
hangsorok, hangközök, hangzatok elmélete/ is csak alapos, rendszeres
gyakorlással lehet tökéletesen
elsajátítani; ugyanúgy, mint a zene dallami, ritmikai, formai elemeit.
Az abszolút rendszer ismerete összetett
tudás. „Az abszolút rendszerben akkor jártas valaki, ha egy zenei gondolatot a
gondolat felbukkanásával egy időben, külön áttétel nélkül is az abszolút
rendszerben elhelyezve képzel el, sőt képes ezt azonnal megvalósítani
hangszerén is." /Dobszay László: A hangok világa I. kötetéhez tartozó
Útmutató füzet; 1966.,48./ Az abszolút rendszer ismerete nem zárt tudásanyag,
amelyet fejezetről fejezetre kell megtanulni. Nem sajátítható el véglegesen
semennyi idő alatt, de különösen nem rövid idő alatt; és nem vezet ehhez egyenes,
módszeres út. Ismerete sok és sokféle tapasztalatot, asszociációt,
megfigyelést, gyakorlatot, tudást kíván. Hangszeres, vizuális, akusztikus,
gondolati érzetek, készségek, tapasztalatok sűrűjében kell élni ahhoz, hogy
elkezdjen valamennyire is biztosabban tájékozódni a növendék. Innen is, onnan
is ki kell egészíteni, meg kell támogatni a tanulók tudását.
Írástechnika
A
szolfézstanárnak meg kell tanítania a jó írástechnikát a növendékeknek, hiszen
a diktálás utáni dallamírásban való biztonságérzet kialakulásának ez fontos
alkotórésze. A 7-8 éves gyerekek általában nagy betűket, hangjegyeket írnak,
ezért sok gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy megfelelő nagyságú kottafejeket
írjanak s azok pontosan egy meghatározott hangot jelöljenek a vonalrendszeren
és a szár a kottafej folytatása legyen. „Kezdettől fogva rá kell szoktatni a
gyerekeket a tiszta, pontos és korukhoz képest gyors írásra." /József
Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás; 1961.,10./
A zenei
olvasás-írás szerepe a szolfézsórákon
Mai
zeneoktatás szerves részének tekinthető a zenei olvasás és írás, melynek
eredményeképpen a növendékek önállóbban, magasabb színvonalon muzsikálnak.
Diktálás
A
diktálás a szolfézsórák egyik lényeges feladata, mert „az auditív
nevelés egyik legfontosabb kontrollja a zenei írás." /Tantervi útmutató,
56./ A diákok nagy része félelmet és
ellenszenvet érez abban a pillanatban, amikor a szolfézsórán diktálási
példára kerül a sor. Ennek oka egyrészt a feladat összetettsége, másrészt pedig
újabb nehézségek előtérbe kerülése, mint például a memorizálás és a manuális
munka. A hallás utáni zeneírás a zenét tanuló gyerekek számára bonyolult és
összetett, tehát nem könnyű feladat. Ahhoz, hogy valaki zenei képzettségének
megfelelően jól írjon, sokféle mozzanatra kell koncentráltan odafigyelnie. A
szolfézstanár feladata a zeneírás különböző elemeinek módszeres munkával
történő begyakoroltatása. A diktálás során a követelmények reális szinten
tartása fontos. Szükséges a diákokat erőfeszítésekre ránevelni, de nevelő értéke
csak a megoldható, remélhetően gyümölcsöző munkának van. „Minden olyan példa,
amit az osztály többsége négy-ötszöri elhangzás után nem tud leírni, vagy
túlméretezett, vagy rosszul előkészített." /Dobszay László: A hangok
világa I. szolfézstankönyvhöz tartozó Útmutató füzet; 1966.,36./ Abban az
esetben, ha a diktálásban a feladat összetettsége a fő nehézség, akkor szét
kell választani a tényezőket, melyek külön gyakoroltatása elengedhetetlen és
csak ritkábban, könnyebb példákban célszerű összerakni őket. Ismert dal
lejegyzése által gyakorolható az elrendezés, kottaírás, metrikai elemzés
anélkül, hogy a tanulók közben attól félnének: elillan fejükből a leírandó
zene. A különböző részfeladatok /pl. kizárólag a diktált dallam ritmusának
leírása; a dal szerkezetére vonatkozó megfigyelés; ritmus nélküli folyóírás
/szétbontják a nehézségeket. Kellő előkészítés után az elhangzás teljes
folyamatában kell a növendékeknek önállóan tájékozódni, így célravezetőbb, ha
maga a példa könnyebb.
A
diktálás történhet énekléssel illetve élő hangszeres játékkal, általában
zongorával /ritkább esetben hangfelvételről/. A hallás után történő zeneírás
módjai: dallamírás hangonként; vagy dallamírás emlékezetből.
Dallamírás
emlékezetből:
„Amíg
a tanulók a legrövidebb zenei formát: az egyszerű népdalt, vagy műzenei
periódust 3-4-szeri végigjátszásra nem tudják még megjegyezni, addig gyakoroltassa
a tanár az emlékezetből való írást vagy néhány hangnyi, 2-4 ütemes dallam diktálásával
vagy a teljes zenei forma kisebb részletekben való diktálásával." /József
Andrásné és Rácz Ilona: Zenediktálás;
1961.,11./ A tanár a 2-4 ütemes dallamot mérsékelt tempóban 3-4 - szer végigjátssza,
és minden egyes diktálás után időt hagy az írásra. A hosszabb - 8-12 ütemből
álló példákat célszerű részleteiben, általában 4 ütemes szakaszonként diktálni.
Az emlékezetből írás történhet betűírással; kottaírással kulcs nélkül;
kottaírás kulccsal.
Dallamírás
hangonként
Eleinte
a tanár lassú tempóban játssza dallamot, melynek hangjai egyforma ritmusértékekben
mozognak. E zeneírási mód alkalmazása során a tanulók minden hangot rögtön
elhangzásuk után leírnak. Az ilyen típusú feladatokkal bizonyos gondolkozási és
írásfegyelemhez szoktathatók a diákok. A hangonként történő dallamírás igen
hasznos lehet egy nehezebb dallamfordulat vagy éppen egy új hangsor
begyakorlására, általában a zeneiskola alsóbb évfolyamaiban. A hangonként
diktált dallamok leírásának módjai nehézségi sorrendben:
2. az ötvonalas rendszerrel való ismerkedés
első stádiumában a tanulók ugyan a vonalrendszerbe helyezik a hallott
dallamhangokat, de kulcsot nem írnak a sor elejére, mivel ezt még nem ismerik.
Ez az írásmód az előképzőben és az 1. osztályban egyaránt használandó;
ÖSSZEGZÉS
A dolgozatom írása során mindjobban
megerősödött bennem az a gondolat, hogy szinte egyetlen szolfézsóra sem telhet
el dallamírási készség – illetve ahhoz szorosan kapcsolódó képességek –
fejlesztését szolgáló feladatok nélkül. Már a zenetanulás elején, vagyis az
előképző osztályban szükséges megkezdeni a zeneírást a legegyszerűbb példák
segítségével, majd évről-évre céltudatosan, fokozatosan egyre magasabb szintre
kell emelni, mivel ez a zeneművészeti szakközépiskolák felvételi vizsgakövetelményeinek
szerves részét alkotja. A diktálási példák jó megválasztásával a növendékek
sikerként élik meg egy-egy szép zenei szemelvény lejegyzését, majd
megszólaltatását, s ezzel együtt nélkülözhetetlen tényezővé válik, hogy a tanár
éljen a dallamdiktálás legváltozatosabb módszereivel.
„Csak
a jó vezetett szolfézstanítás gyorsítja meg a hangkép és a kottakép közti
kapcsolatot annyira, hogy egyik a másikat rögtön felidézi.” /Kodály Zoltán:
Visszatekintés I.; 1964., 282/
Irodalom
Dobszay László (1966): Útmutató „A hangok világa I.”
szolfézstankönyv tanításához. Zeneműkiadó, Budapest
Dobszay László (1967): Útmutató „A hangok világa II.”
szolfézstankönyv tanításához. Zeneműkiadó, Budapest
Dobszay László (1969): Útmutató „A hangok világa III.” szolfézstankönyv
tanításához. Zeneműkiadó, Budapest
Dobszay László (1969): Útmutató „A hangok világa IV.”
szolfézstankönyv tanításához. Zeneműkiadó, Budapest
Dobszay László (1971): Útmutató „A hangok világa V.”
szolfézstankönyv tanításához. Editio Musica, Budapest
Dobszay László (1972): Útmutató „A hangok világa VI.”
szolfézstankönyv tanításához. Editio Musica, Budapest
Erős Istvánné (1993): Zenei alapképesség. Akadémiai Kiadó,
Budapest
József Andrásné és Rácz
Ilona (1961): Zenediktálás /Alsófok/.
Zeneműkiadó, Budapest
József Andrásné –
Szmrecsányi Magda (1971): Útmutató a Zenei
előképző tanításához. Editio Musica, Budapest
Kodály Zoltán (1964): Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok.
Sajtó alá rend. és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc.
Zeneműkiadó, Budapest
Legánÿné Hegyi Erzsébet
(1977): Énektanárképzés Kodály pedagógiai
művei alapján. Zeneműkiadó, Budapest
Michel, P. (1974): A zenei nevelés lélektani alapjai.
Zeneműkiadó, Budapest
Szőnyi Erzsébet (1956): A zenei írás-olvasás módszertana I.
Editio Musica, Budapest