Ifjú tehetségek

 

 

A Művészetek Palotájának Szimfonikus Felfedezések sorozata utolsó estéjéhez érkezett. Ezúttal szintén izgalmasnak ígérkező műsort állítottak össze a szervezők. Elsőként Zombola Péter (1983) Kamaraszimfóniájának ősbemutatója hangzott el. Az ismertetőben maga a szerző hívja fel figyelmünket a párhuzamra Sosztakovics Kamaraszimfóniájával. A címen túl valóban közös a szerkezet, s a vonósnégyesből készített átirat ténye. Az eltelt ötven év azonban – s a két különböző egyéniség – óhatatlanul más zenét eredményezett. A művet dallamos kezdés, meditatív hangulat jellemzi, mely súrlódásokba csúszik. A második tétel visszaemlékezés tanárára, Jeney Zoltánra. Az Adagio gyásztétel, mellyel a 2000-ben elhunyt észt zeneszerzőnek, Lepo Sumeranak állít emléket. A következő gyorstétel bennem klasszikus, pontosabban barokk – Vivaldi – emlékeket ébresztett, míg az újbóli lassú, befejező tétel éteri szépsége méltó zárás volt. Az egész műnek jót tett az átírás, a hangzás teltebb lett, dúsabb, jobban érzékelhetőek lettek az árnyalatok. A szerző nyilatkozata szerint Sosztakovicson kívül még Schubert és Arvo Pärt volt rá hatással.

 

A második műsorszám Szergej Prokofjev 1917-ben befejezett I. (D-dúr) hegedűversenye volt, melynek szólóját az ifjú, igen tehetséges Liszt- és Junior Prima-díjas hegedűművész, Baráti Kristóf (1979) játszotta. Tanárai Emil Friedman, Tátrai Vilmos, Szenthelyi Miklós, majd Eduard Wulfson voltak. Játéka mellett megcsodálhattuk a híres Lady Harmsworth nevű 1703-as Stradivari mesterhegedű hangját is. Baráti nagy intonációs biztonsággal, lendületesen, virtuózan játszott, amellett, hogy szép hangon, érzékenyen zenélt. Minden elismerés megilleti az ifjú művészt, aki maradandó élményben részesítette a hallgatóságot. A közönség szűnni nem akaró tapsaira két ráadásszám következett, J. S. Bach: E-dúr Partita II. Loure, és VII. Gigue tételei.

 

A szünet után Dmitrij Sosztakovics (1906-1975) X. (e-moll) szimfóniája került műsorra. A szimfónia Sztálin halálának évében (1953) keletkezett és tele van idézetekkel, kódokkal. Ezek közül a zeneszerző nevét (DSCH) és ifjúkori szerelmének nevét (Elmira) minden ismertető megemlíti.

 

A Concerto Budapest az egész hangversenyen dicséretre méltón játszott, úgy a kísérő, mint az önálló szerepkörben. Tagjai szépen, pregnánsan, hibátlanul muzsikáltak. Külön dicséret illeti a fúvósokat, akik kiváló szakmai tudásról tettek tanúbizonyságot. Keller András jó érzékkel, biztosan irányította a zenekart.

 

 

Eisenbacher Zoltán*

      

 

 

Szimfonikus felfedezések

 

Zombola Péter: Kamaraszimfónia – ősbemutató

Szergej Prokofjev: I. (D-dúr) hegedűverseny, op. 19

Dmitrij Sosztakovics: X. (e-moll) szimfónia, op. 93

 

Baráti Kristóf – hegedű

Concerto Budapest

Keller András – karmester

 

Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2012. április 28.


* A szerző a fővárosi XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola igazgatója, egyetemi filozófia- és esztétika tanári képesítéssel is rendelkező művésztanár.