Tehetséggondozás és egészségmegőrzés
Fehér Márta interjúja dr. Masopust Katalinnal, a váci Bartók Béla Zeneiskola gordonka tanszakának vezetőjével, aki évtizedek óta foglalkozik a zenei munkaképesség-megőrzés módszereivel.
Fehér Márta: - Az egészségügyben ismert fogalom a foglalkozási megbetegedés, de ebben a körben nem szerepelnek a muzsikusok. Igaz az, hogy nem túl egészséges a zenész társadalom?
Dr. Masopust Katalin: - Igen, a zenészeknél nagyon magas a foglalkozási ártalmak aránya. Egy nemzetközi felmérés szerint 70-80%-ban fordul elő valamilyen foglalkozással összefüggő egészségkárosodás.
Ez az arány a hazai viszonyokra is érvényes?
Igen, az itthoni kutatások megerősítették, hogy már a zeneiskolás korú gyermekek kb. 10%-a szenved valamilyen kórosnak mondható elváltozástól. A 15-25 év közötti fiatalok között ez az arány már eléri az 56%-ot. Saját felmérésem, amely viszonylag kis populáció vizsgálatát fogja át, a 70-80%-os foglalkozási károsodás százalékos arányát erősíti meg.
Milyen metodika szerint készítette a felmérést?
200 kérdőívet töltettem ki, és 20 interjút készítettem zeneművészekkel. A többi vizsgálódáshoz képest ez egy szűk körnek mondható, de meglepő, hogy ugyanazt az arányt tükrözi.
Milyen életkorú volt a 200 válaszoló?
Javarészt főiskolás, de 65 éves muzsikus is előfordult a kérdőívet kitöltők között.
És kik voltak az interjú alanyok?
Azok a zenészek, zenetanárok, akik hosszabb ideje részt vettek a Kovács-módszer foglalkozásain. Akikkel ott ismerkedtem meg…
Mi volt a tanulsága beszélgetéseknek, ha egyáltalán kialakult valamiféle általánosítható diagnózis az interjúkból?
Egyértelműen
kiderült: a legtöbb zenész kéz-, kar-, váll-, hátgondokkal, különösen a nyaki
rész és a gerinc problémáival küszködik.
Ez azt jelenti, hogy a testi problémák okozzák a nagyobb gondot, megelőzve a lelki természetű nehézségeket?
Igen, a testi problémák, illetve hát az is lehet, hogy én erre fókuszáltam inkább. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kettő nagyon összefügg, szoros kapcsolatban van. Én úgy gondolom, hogy a testi kondíció és a lelki teherbírás összefügg egymással.
Az optimális fizikai állapot a lelki egészséget is garantálja?
Az edzések nem csak a fizikai jólétünket szolgálják, hanem lelkileg is kedvező hatást gyakorolnak – erre több interjúalany is utalt. Persze lelki panaszok is okozhatnak fizikai fájdalmat. Egy német szakkönyvben olvastam azt az esetet, amikor egy hegedűsnek csak akkor jelentkeztek a fájdalmai, amikor hegedült. Más esetben nem. Vagyis van összefüggés a kettő között. Ám úgy gondolom, hogy minél edzettebb valaki, minél jobb állapotban van az ember, annál jobban bírja a lelki „gyűrődést”, a stresszt is. Ezt valójában a szakirodalmi adatok is alátámasztják.
Sokszor hallani azt a minimál programot, hogy elegendő egy kis séta – rohanásból van elég! –, már az is csodákat tesz. Így van?
Az biztos, hogy bármilyen mozgás jobb a semminél… A mozgáshiány már-már kóros mérteket ölt. Pl. egy kollégám 5 percre lakik a zeneiskolától, de kocsival jár be tanítani. Gondolja el! Ha azt állítom, hogy már egy kis séta, úszás is jótékonyan hat a szervezetre, milyen döntő jelentőségű lehet a komplex Kovács-módszer hatása!
Dr. Kovács Géza életműve meghatározó jelentőségű?*
Amióta ezzel a témával foglalkozom, számos konferencián vettem részt – Németországban, Spanyolországban –, és sok nemzetközi hírű szaktekintély előadását meghallgathattam az aktuális kutatásokról. Bátran mondhatom: egyedülálló, amit dr. Kovács Géza kidolgozott. Ez egy speciális mozgásrendszer és életmód program. Valójában hihetetlenül egyszerű dolgokat tartalmaz – kezdve a megfelelő táplálkozással, fényellátással, a szendvics-szerkezetű gyakorlási módszeren át a szabadlevegőzésig –, felöleli az egészséges életmód teljes spektrumát.
A professzor úrról tudjuk, hogy 1950-ben
súlyos baleset érte, eltört a hátgerince. Az orvosok már lemondtak a
gyógyulásáról, amikor ő – saját erejéből és saját módszere alapján –
visszanyerte mozgásképességét, és talpra állt. A Zeneakadémián is egyedül,
orvosi szakmai támogatás nélkül kezdte az oktatást?
Nem,
a 60-as évek elején dr. Tompa Károly belgyógyász szakorvossal dolgozott együtt.
Ekkor már 2 éve a Zeneakadémián tanított. 1959-ben Kodály Zoltán figyelt fel
arra, hogy gyakran fordulnak elő foglalkozási ártalmak a zeneakadémista
növendékeknél és az előadóművészeknél. Kodály tanár úr nem nyugodott bele, hogy
egy sor tehetséges fiatal muzsikus pályája félbemarad a különböző szakmai
bántalmak miatt, amelyekkel akkor nem foglalkozott senki. Kodály sürgetésére
több tudományos intézetet és egészségügyi szakembert kértek föl az égető
probléma megoldására, de senki nem vállalta, senki nem tudott segíteni. Ezt
követően hívta meg a Zeneakadémia vezetősége dr. Kovács Géza tudományos
kutatót, aki akkor országos sporthivatalok vezetőségeiben dolgozott, majd
később a Testnevelési Főiskola Tudományos Kutató Intézetének munkatársa lett.
Ezzel kezdődött a zenei munkaképesség témájának kutatása Magyarországon. Kovács
Géza és Tompa Károly közös munkája gyümölcsöző együttműködésnek indult. Külső
körülmények, azt hiszem, anyagi okok miatt hiúsult meg a közös együttműködés.
Hová vezethetőek vissza a már említett testi – kar-, váll-, nyakizom – problémák? Az oktatásnak melyik szintjén hiányzik valami lényeges ebből a szempontból?
Az alapvető probléma az edzetlenség! A zenészek kis gyermekkortól kezdve dupla műszakban dolgoznak. Először az általános iskola, majd a gimnázium mellett teljesítik a növendékek a zenei feladatukat: zeneórákra mennek, gyakorolnak, szerepelnek. Emellett szinte alig jut idő mozgásra! És azt tapasztalom, hogy a gyerekek az időt is sajnálják rá. Tehát nem erősödik meg a szervezetük – ez az első. A másik az, hogy a hangszeres mozgás nagyon egyoldalú terhelést jelent: csak a kéz, csak a kar mozog. A test többi része edzetlen marad. Ezen kívül nagyon ártalmasak a sokszor ismétlődő mozgások is. Gondoljunk bele: órákon keresztül erőltetjük kézizmainkat, vagy kicsavart tartásban gyakoroljuk, amit elhatároztunk. E tekintetben a „legkedvezőtlenebb” hangszer a hegedű és a fuvola, ugyanis ezeknek a hangszereknek a tartása a legaszimmetrikusabb. Láttam olyan hegedűst, akinek fiatal kora ellenére már egészen elcsavarodott a gerince. Azt hiszem, nem szorul magyarázatra, hogy a gerinc deformálódása hogyan hat a többi szervre, és milyen ártalmas következményei vannak a szervezet egészére nézve. Nagyon fontos, hogy ellensúlyozzuk az aszimmetrikus tartást.
A zenepedagógiában mekkora hangsúlyt kap ennek az ellen-mozdulatsornak a tanítása?
Nem szerepel a tananyagban. Gondolja meg: ha az ember vesz egy kávéfőzőt, kap hozzá egy használati utasítást…
Ha már megvan a baj, mindenki magára van utalva?
Nincs szervezett háttere a zenész foglalkozási ártalmak gyógyításának?
Magyarországon nincs. Külföldön – Németországban, Barcelonában, Svájcban, az Egyesült Államokban működnek kimondottan zenészek számára kiépített egészségügyi támogató rendszerek, ahol a gyógyítással foglalkoznak. Ám ennyire kidolgozott módszer, mint Kovács Gézáé, nem létezik. Itthon hallatlan érdemei vannak dr. Pásztor Zsuzsának, a Kovács-módszer egyik legismertebb hazai képviselőjének és oktatójának: sok embernek segített. Sajnos a gyakorlat az, hogy az emberek akkor kezdenek el foglalkozni testi jól-létükkel, ha már valami panasz van. A Kovács-módszernek a legfontosabb része a megelőzés. És ez az, amit kevesen vesznek figyelembe, és a szokásos kizsákmányoló életmódot folytatják tovább magukkal szemben. Pedig nincs gyors megoldás, csak rendszeres munka és edzés.
Még nem beszéltünk a lámpalázról: ezt szellemi, lelki vagy testi tényezők váltják ki?
Kétségtelen, hogy előfordul szerencsétlen tanár-diák kapcsolat, amikor a tanár „borítja lázba” a gyereket. Vagy azért, mert rossz módszerekkel tanít, vagy olyan darabor ad fel, amit nem tud megtanulni a növendék. Természetesen akkor is szorongás alakul ki, ha valaki nem készül fel alaposan egy koncertre. Bizonyára vannak lelki tényezők is… Ám egyedül a Kovács-módszerben találkoztam azzal a rendkívül figyelemre méltó megállapítással, hogy a súlyos, már-már abnormális lámpaláz akkor alakul ki, amikor a szervezet rossz állapotban van.
A napi önkizsákmányolás – rendszertelen étkezés, reggeltől estig levegőtlen helység, stressz, feszültség – során a szervezet fokozott készenléti állapotra kényszerül, amikor a szimpatikus, tehát a serkentő működések kerülnek túlsúlyba. Ez eleve egy magasabb üzemszint. Ha erre jön a szereplési izgalom, az egy túlfokozott vegetatív működést eredményez. És ekkor jönnek létre a túlzott lámpaláz tünetei: a kézremegés, a dekoncentráció.
A már említett Pásztor Zsuzsa: Lámpaláz c. írásában mutatta ki, hogy amikor egy gyereknek 100 körüli volt a pulzusszáma, képtelen volt szerepelni. Tartós, rendszeres edzéssel sikerült elérni, hogy a normál 60-ra lemenjen a pulzus, és rendeződtek a dolgok. Hányszor halljuk-mondjuk: gyakorold a szereplést, készülj fel jobban! Ezek persze bölcs tanácsok… A vegetatív működés azonban független az akaratunktól.
Hogy került a téma közelébe?
A főiskola első évében kerültem dr. Kovács Gézához, az ismerősöm tanácsára. Rossz, kapkodó volt a légzésem. Némi túlzással hangosabban szuszogtam, mint csellóztam. Az első mozgás óra után úgy éreztem, mint akit kicseréltek. Döbbenetes volt a hatása. Az elmélet pedig nagyon érdekelt, sok továbbképzésre jártam a zenei munkaképesség-gondozás témájában. Géza bácsi ösztönzésére kezdte a doktorátushoz vezető munkába, ami 13 évet vett igénybe. Viszont még mindig úgy érzem, hogy ezt sose lehet befejezni, csak abbahagyni. A saját életemben is hihetetlen hasznát érzem ennek a metódusnak: most jobb a munkabírásom, mint 19 éves koromban.
* dr. Kovács Géza (1916-1999) tanár, a második világháború utáni magyar sportélet egyik újjászervezője. A „zenészek megmentője” 1959-től tevékenykedett a Zeneakadémián. Számos cikket, tanulmányt tett közzé, tanfolyamokat, előadásokat tartott, és mindvégig személyesen vezette a kutató-oktató és segítő munkát. Nagyon sok zenész köszönheti neki visszanyert egészségét.