A Choir – A
Family
„Az éneklés mindennapi életünk művészete”
Az European Choral Association - Europa Cantat – (ECA-EC)
negyedévenként megjelenő lapja, az „European Choral Magazine” kérdőívet küldött ki az európai kórusoknak arról,
hogy „Miként élhet együtt több generáció a kórusban?” A 2012/1 szám teljes
egészében erről a témáról szól /”Singing Acrosse Generation”/. Az
alábbi cikk annak okán is időszerű volt, hogy a Budapesti Monteverdi Kórus
ebben az évben ünnepli 40 éves jubileumát. Az alapító karnagy, Kollár Éva, valamint
négy kórustag válaszaiból született meg a zenei-emberi hitvallásnak beillő írás.
A bevezető szavak a szerkesztőtől, Martí Ferrertől
valók.
„Amint a válaszokat olvastuk, amelyeket a generációk
együttéléséről szóló kérdőívre kaptunk, észre kellett
vennünk, hogy igen sok „fiatal és felnőtt” összetételű kórus működik. Így
kiválasztottunk egyet, amelyik a generációk valódi együttélését képviseli.
Megkérdeztük a karnagyon, két fiatal énekest és két tapasztaltabbat (23-53)
éves kor között. A különböző válaszok egybefűzésével alakult ki ez a
„kórus-cikk”, egy mozaik, amelyik megerősíti azt, amit mindnyájan tudunk: egy
kórus a zene és az élet iskolája, ahol mindenki tanít és tanul.
Az írás a Budapesti Monteverdi Kórusról szól (az együttes idén
ünnepli fennállásának 40. évfordulóját: GRATULÁLUINK!), vezetője Kollár Éva. A
négy válaszadó énekes: Kis Dániel, Pintér Boróka, Vida Zsófia és Horváth Csaba.
Mindnyájuknak köszönjük, hogy „beengedtek a lakásukba” – a kórusba -, és azt is
köszönjük, hogy „megírták ezt a cikket”.
A mi kórusunk egy nagy család, amelyben különböző korosztályú énekesek vannak.
Boldog vagyok, hogy tagja lehetek ennek a kórusnak, és hogy a kórustagok nagyon
nyílt személyiségek.
Két generáció él
együtt. Az idősebbik talán az utolsó, amelyik Magyarországon Kodály
zenepedagógiai elvei alapján tanult. Ezért ők zeneileg nagyon jók, ismerik a
zeneirodalmat, és lelkesen jönnek a próbára. Az ő együttműködésük azt jelenti,
hogy nagy tapasztalatuk van a közös muzsikálásban, beleértve a tudásukat, a
stílusismeretüket és azt is, hogy ismerik a karnagyunk elvárásait. Ők
érzékenyebbek, ellenőrzik saját hangjukat és azt a kórushangzáshoz igazítják.
Időnként nagyon örülnek, ha régi művet eleveníthetnek föl, nosztalgiával
frissíthetik a szép emlékeiket. Ez lendületet ad a fiatal énekeseknek is, és
ennek eredménye, hogy ezek a művek igen rövid idő alatt újra „készen vannak”. Azonban
néha valóban nehezebb meggyőzni az idősebbeket, hogy a kortárs művek tanulása
is fontos.
Sok mindent tanultam a
másik generáció énekeseitől, amióta a kórusban énekelek. Nem csupán
technikai-zenei dolgokról van szó, bár eleinte ezen a téren is nagyon sokat
kellett tanulnom. Azelőtt sosem énekeltem többszólamú művet (az iskolában csak
egy szólamban énekeltünk), ez pedig az elején gondot okozott, de a kórustagok
példáján sikerült ezen túllépnem. A többi kórustag szorgalma és lelkesedése is
nagy hatással volt rám. Bár a zene mindig jelen volt az életemben, úgy
gondolom, hogy inkább egy hobbi volt számomra. A többi kórustag szorgalmát
látva a próbán zajló munkához, rendszeresebb gyakorláshoz próbálom szoktatni
magam – megtanultam, hogy nem adhatom fel, ha elsőre nem tudok leénekelni egy
szólamot.
A fiataloknak kiváló
képzelőerejük van és sok hasznos gondolatuk; valójában az ő optimizmusuk
folyamatos és végtelen áramlást biztosít ahhoz, hogy új területeket, új
akadályokat és új célokat állítsunk magunk elé. A fiatal generáció állandó
szükség egy kórusban, ők jelentik a friss, tiszta hangokat, az erős motivációt,
a humort, a csodálatosan lelkes tekinteteket, az új gondolatokat.
Bár a fiatalok
létszáma kisebb és a tapasztalatuk is kevesebb, zeneileg sokat tudnak adni a
kórus munkájához, mert többen is tanultunk zenét és játszanak valamilyen
hangszeren. A társaságot a modern tömegkommunikációban is tudják segíteni (mely
hozzájuk közelebb áll, így például Facebook-profil
készítés, a honlap frissítése).
A cselekvőkészséget
tekintve, a 45 évesek, vagy még idősebbek aktívabbak a közügyekben a
fiataloknál, mivel kevesebb a gondjuk a családban, kialakult az életformájuk.
Egy amatőr kórusban nagyon különböző foglalkozású emberek énekelnek, és az
valódi csoda, hogy miként tudják hasznosítani képességeiket, lehetőségeiket
egy-egy kórusesemény szervezésében, - mint például a Nemzetközi Monteverdi
Fesztivál, vagy egy vendégkórus fogadása, elszállásolása, etetése. Az
idősebbeknek több kapcsolatuk van, így az ő tevékenységük alapvető a sikeres kórus-események
lebonyolításánál.
Az idősebbek régóta
ismerik egymást, többen közülük évtizedek óta! Természetesen, nekik sok szép
emlékük, humoros történetük van, amit örömmel mesélnek el. Nagyon szeretem
hallgatni őket, mert ezek a visszaemlékezések egyre erősebbé teszik a
közösségünket.
A kórus magja
valójában barátok csoportja. Ez a légkör nagyon jó hatással van a kóruspróbára,
akkor is, amikor egy-egy feszült pillanatban szükséges, hogy valaki meg
megnyugtassa a kedélyeket. Valójában,
egymástól tanulunk. Az idősebbek kiváló példát adnak az egymás iránti
megértésből, a legkülönbözőbb típusú emberek együttéléséből. Ők mutatják meg,
hogyan kell viselkedni a koncerteken, a fárasztó hangversenykörutakon, vagy
egy-egy „éles helyzetben”, nehéz körülmények között. Ők az életükkel példázzák,
hogy az éneklés a mindennapi életünk művészete.
Az idősebb kórustagok
szorgalma és lelkesedése igen nagy hatással van rám. Megtanultam, hogy nem
szabad föladni, ha nem sikerül elsőre elénekelni a szólamomat. És az egyben tanulság az élet más területein
is. Amikor egy hangversenyre vagy utazásra készülünk, látnom kell, hogy meg
kell szerveznünk az életünket. Ez nagyon nagy dolog a
számomra, mert azt látom, hogy ”ha nem csinálok meg valamit, az bizony nem lesz
megcsinálva.” Másik nagy élmény számomra, amikor a zene lelkét érezhetem meg az
idősebb énekeseknél. Bár néhány zenetanárt kivéve ők is amatőrök, de a muzsika
a legkülönbözőbb foglalkozású emberek életébe is szervesen beépül, és ez nagyon
lelkesítő a számomra. Tehát a zenélés nem csak a hivatásos művészek ügye. Más
részt csodálatos, hogy a zenélés miként köti össze az igen különböző
énekeseket. Ha ők nyugodtak a koncert előtt, akkor ez engem is megnyugtat.
A kórus-barátság a különböző
életkorú énekesek csoportjai között is működik: vannak olyanok, akik együtt
sportolnak, bicikliznek, hegyet másznak, vannak, akik kulturális eseményekre,
hangversenyekre, színházba járnak együtt, és vannak, akik rendszeresen együtt
kártyáznak. Vagy amikor különleges feladatot kell megoldani, a foglalkozásuktól
- tudásuktól – lehetőségeiktől függően, de életkoruktól függetlenül segítenek
egymásnak.
Beszélnünk kell a mi
különleges helyzetünkről is: a kórusunkban sok család énekel. Több édesanya és
lánya jár hozzánk, házaspárok, akik hosszú évek óta énekelnek a Monteverdiben -
sokan itt ismerkedtek meg! Ez egy nagyon
fontos háló, amely segít abban, hogy megőrizzük a zenei hagyományainkat és az
emberi értékeinket.
Nagyon sok esemény van
kórusunk életében, mint amilyen a Monteverdi Fesztiválok szerevezés. Sok kis
csoport működik, némelyek az előkészítésben, mások a megvalósításban. De
mindenki segít egymásnak, hogy jó fesztiválunk legyen. Évente vannak találkozóink,
karácsonykor, farsang idején. Ilyenkor persze nagyon jó a hangulat, az énekesek
családtagjai is velünk vannak, és azok a régi tagjaink is eljönnek, akik kis
gyermekeik miatt éppen nem tudnak próbára járni. Ilyenkor kisebb műveket
énekelünk, verseket - novellákat olvasunk föl, vagy hangszeres produkcióval
örvendeztetjük meg egymást. Azután, persze jó kis lakomát csapunk a saját „főztünkből”, és beszélgetünk, beszélgetünk… Néha a fiatalok,
de még az idősebbek is táncolnak.
Első évben, amikor a
kórusba jöttem, megismerkedtem egy házaspárral. Ők sokszor meghívtak az
otthonukba, együtt mentünk operába és sokszor muzsikáltunk együtt, a kóruson
kívül is. Úgy mondták, hogy én vagyok az ő „kórusgyerekük”.
Nekem nem volt túl sok
elképzelésem, mielőtt idejöttem. Kívülről ismertem a kórust, ahol egyik
gyermekkori óvó-nénim – édesanyám kolléganője – énekelt. Ami megfogott, az a
kórustagok humora volt. Mindig van, aki a próba alatt az egész kórust
megkacagtatja. Ez fontos olyan pillanatokban, amikor egy koncert előtt nagyobb
a feszültség a próbán. Ezt persze a kórus külföldi utazásain is megtapasztaltam.
Ilyenkor viszont mindenki egy kicsit megkönnyebbül a napi feladatoktól, és
mindenki felszabadultabb, boldogabb. Ezeken az alkalmakon látható, hogy meg
kell változtatnom gyermekes elképzelésemet, hogy egy felnőttnek mindig
komolynak kell lennie.
A karnagy
szempontjából nézve nem egyszerű helyzet, hogy fiatal és idősebb hangok szólnak
együtt. Az ifjabbak szeretnék elérni a tapasztaltabbak zenei tudásszintjét.
Néhány fiatalnak komoly zenei háttere van, jöjjön énekes vagy hangszeres
területről. Sajnos nálunk hiányzik a „harmincasok”
generációja. Nekik kis gyermekeik vannak, és sokszor felelősségteljes
munkahelyi kötelezettségeknek kell megfelelniük. Az ő zenei képességeik lehetnének a
leggyümölcsözőbbek a kórus számára. Szerencsére, ezen intenzív életszakasz
elmúltával, amikor a kicsinyeik már jobban önállósulnak, (8-10 éves korukban),
visszatérnek a kórusba. Nálunk a fiatalok döntő hatást gyakorolnak
kórushangzásra, a fiatal lányok ragyogó hangja adja a meghatározó színt a női
szólamokban. Az ő példájuk nyomán a többi hölgy is ellenőrzi a saját
megszólalását, és megpróbál ugyanolyan rugalmasan énekelni. Ennek az
igyekezetnek sikeresnek kell lennie, hiszen hetenként két alkalommal
„próbálkoznak”. A férfiak hangjánál éppen fordítva van: az érett hangok a meghatározók,
és mivel – hála Istennek – elég sok tenor és basszus énekel a kórusunkban, a
férfiak biztos alapot nyújtanak a kórushangzáshoz. Az idősebbek példája a
legfontosabb az együttesben. A 30-40-50 évesek pillért képeznek zenei
munkánkban.
Azt hiszem, hogy a
kórusunk hangzása, az éneklésünk stílusa sokat változott az évek során, és ez
nem csak a kórustagok képességeitől, a lehetőségektől függött, hanem a zenei
elképzeléseink változásától. Különösen igaz ez a régi zene területén, a
reneszánsz és a barokk művek előadásánál. Amint a repertoárunk is változott,
úgy bővült a megszólaltatott műfajok köre is, ma már sok oratorikus
művet is előadunk, és ez a feladat új követelményeket és új lehetőségeket
jelent mindnyájunknak.
Az elmúlt 40 év valódi
iskola volt a világ megértéséhez. Amikor elhatároztam, hogy muzsikus leszek, -
sőt, kórus karnagy, - be kellett látnom, hogy ebben a csodálatos munkában a
legfontosabb a megértés. El kell fogadni, hogy énekeseink amatőrök, a szó
legszebb értelmében, tele vannak azzal a vággyal, hogy a muzsikát aktív módon,
énekléssel birtokolják. Nekem pedig igyekeznem kell, hogy megadhassam nekik ezt
az örömet, és meg kell próbálnom megteremteni a közös éneklés harmóniáját.
Egészen egyszerűen szólva, szeretnünk kell egymást, a muzsikát, a békét.
A Budapesti Monteverdi Kórus a hazai zenei élet állandó szereplője, 1972-ben Kollár Éva karnagy alapította. Az együttes nemzetközi fesztiválok és versenyek részvevője, több I. díj és Nagydíj birtokosa. A Csokonai Közösségi-díj kitüntetettje. A Nemzetközi Monteverdi Fesztivál alapítója és rendezője /2001, 2005, 2009, 20011. Számos rádió - és tv – felvétel, valamint CD őrzi muzsikáját. A kórus idén ünnepli fönnállásának 40. évfordulóját. http://www.monteverdi.hu
Válogatás a
40 éves Budapesti Monteverdi Kórus cd-n is megjelent felvételeiből
