Szűcs Tímea*
Kodály Zoltán Ötfokú zenéje a mai énekoktatásban
„…Mit kellene tenni? Az iskolában úgy
tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a
tanulónak, s egész életére beleoltsa a nemesebb zene szomját… Sokszor egyetlen élmény
egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a
véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola kötelessége.” /Kodály Zoltán: Visszatekintés,
I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc.
Zeneműkiadó Vállalat, Bp. 1974., GYERMEKKAROK, 39. o., az első publikáció
helye, ideje: Zenei szemle, Temesvár – Budapest 1929. XIII. évf. 2. kötet, 1 –
Ez a gondolata Kodálynak ma is aktuális,
igen, naponta érzem ezt a felelősséget és örömöt. Az élményszerű tanítás és
tanulás adja a valódi örömöt, mely kitarthat életünk végéig. A tanításnak ez
lehet az egyetlen célja. 11 éve tanítok középiskolában ének-zenét, ami nem
könnyű feladat, mégis nagyon szeretem. Ügyesek, nyitottak, kíváncsiak a
gyerekek és készek arra, hogy valóban megéljék a Kodály által megálmodott
„legyen a zene mindenkié” gondolatot. Mindemellett gyakran tapasztaltam a zenei
írás-olvasás hiányosságait. Sokat gondolkodtam, hogyan lehetne megoldani ezt a
problémát, s eközben akadtak a kezembe az Ötfokú zene füzetei. Próbaképpen néhány
gyakorlatot bevittem az órára, s örömmel tapasztaltam, milyen hatékonyan lehet
vele dolgozni. Nagy élményt jelentett a gyerekeknek, amikor egy-egy népdal
szolmizálása kapcsán felfedezték, hogy már ismerik a dalt korábbi
tanulmányaikból.
„A magyar zenei szemléletben nevelt tanuló
többé nem érezné idegen furcsaságnak a tulajdon anyanyelvét, amellett az
európai zenét éppen úgy megértené, mint a mai módszerekkel, talán még jobban,
mert fejlettebb ritmus- és dallamérzékkel közeledne hozzá.” /Kodály Zoltán:
Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok I. Sajtó alá
rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Zeneműkiadó
Vállalat, Bp. 1974. Ötfokú zene – Utószó az I. füzethez 167. o./ Sőt a XX-XXI. század zenéjét is jobban el
tudná fogadni, a magáénak tudná érezni.
Kodály azon zeneszerzőink egyike, akinél a
művészet, a tudomány és a pedagógia maradéktalan szintézisben van. Írásai,
beszédei, rádiós nyilatkozatai mindig ezt a hármas egységet tükrözik. Egyik
nyilatkozatában pedagógiai munkásságát fontosabbnak értékeli, mint a Psalmus
Hungaricust. A magyar
*Néhány gondolat magamról: Szűcs Tímea vagyok. 11 éve tanítok a
püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban ének-zenét és földrajzot. Nagy
örömömre szolgál, hogy sikerült énekkart alapítani a gimnáziumban, úgy érzem ez
az énektanítás csúcsa. Számomra fontos a folyamatos fejlődés, hiszen így én is
többet tudok átadni a tanítványaimnak. Ezért 2008-2009-ben elvégeztem az
ének-zene tanári mesterképzést, most pedig PhD felvételiben veszek részt.
népzenéből kiindulva a pentatónián át – a
latin – elsősorban a francia zenét, a francia zeneoktatást, a francia szolfézst
– először ének, utána hangszer – tekintette mintának. Saját programjáról így
nyilatkozik Kodály: „Csak egyéni
tehetségeink vannak, a nemzet egyeteme még nem tudott hozzáférkőzni az igazi
zenéhez. Ezért én most nem is foglalkozom mással, csakis az általános
zenenevelés problémájával.” / Eősze László: Kodály Zoltán. Gondolat Kiadó,
Budapest, 1967,157. o./
Egy életen át küzdött az idegen germán zeneszemlélet
ellen – óvodától a zeneakadémiáig – énekkarok műsorától, az Operaház
működéséig. Egyik cikkében a következőket olvashatjuk erről: „A zene gyökere
tudniillik az ének. S minthogy a mi egész zenei műveltségünk német eredetű, a
németeknél pedig a hangszer van előtérben s az ének háttérben, így
történhetett, hogy felneveltünk okleveles zenetanárokat, akik nem tudnak egy
egyszerű népdalt leénekelni. A latin népek nagy előnye viszont, hogy egész
zenélésük az énekből indul ki. Máig ők a legjobb énekesek, és
hangszerjátékosaikon is megérezni, hogy gyökerében fogták meg a zenét (Casals,
Thibaund, Cortot). Ha jobbat akarunk, tovább akarunk haladni, nekünk is erre az
útra kell lépnünk.” /Kodály Zoltán: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok
I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc.
Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1974. Zenei nevelésünk reformjáról. Beszéd a
Miskolci Zeneművészeti Szakiskola Szolfézs-versenyén, 287. o./ Ma
is érezzük ennek a jelentőségét, bár mi nem a germán szemlélettel küzdünk,
hanem a minket elözönlő mai angol-amerikai zenével, ami kiszorítja a magyar
nyelvű dalokat. Nem csak a profi zenészek számára fontos a jó zenei alapképzés.
Aki gyerekkorában megkapta ezt a lehetőséget, jó ízléssel választja ki a könnyű
zenéből is az értékeset. Sokszor találkozunk velük amatőr együttesekben,
kórusokban is.
Ehhez a zenei szemlélet kialakításához és a
zenei ízlés formálásához alap Kodály Ötfokú zenéje, ezért kezdtem el a négy
füzetet elemezni. Kodály Zoltán az Ötfokú zene (Editio Musica Budapest) négy füzetében 440 dallam található.
I.
100
magyar népdal
II.
100 kis
induló
III.
100 mari
dallam
IV.
140
csuvas dallam
„Ezzel a módszerrel a belső hallást kívánja
fejleszteni, hogy a dallamok vizuális segítség - kottakép - nélkül keljenek
életre. A magyar népdalok közt viszonylag kevés a kis hangterjedelmű, ezért a
szerző részben a maga leleményéből pótolja a hiányt, részben a rokon népek
dalaihoz fordul segítségért. A második füzet száz kis indulója mind Kodály
alkotása. Ezeket főként az óvodai zenetanítás beható vizsgálata idején,
1941-42-ben vetette papírra. ... A harmadik és negyedik kötet száz mari és
száznegyven csuvas dallamot tartalmaz. Ezeknek ritmusnehézségeit legyőzve
könnyebb út nyílik a fiatalok előtt a modern zene bonyolult ritmusképleteinek
megértéséhez.” /Eősze
László: Kodály Zoltán. Gondolat Kiadó, Budapest, 1967, 156 – 157. o./
Sokakban felmerülhet a gondolat: Miért kell nekünk
mari és csuvas népdalokkal foglalkoznunk? A szerző, Kodály Zoltán több nyomós
érvet is felsorol nekünk;
„A
csuvas zene:
2.
Általános zenei gyakorlat szempontjából felbecsülhetetlen anyagot nyújt. Mi
ugyanis általában – ez zenei nevelésünk eredendő bűne – igen rosszul tudunk
olvasni. Ennek gyakorlására minden alkalmat meg kell ragadnunk. Mihelyt
egyfajta zenét már tűrhetően olvasunk, friss anyagot kell elővennünk, ismert
stílus már nem fejleszt tovább. Mennél kevésbé tudjuk kitalálni az első
hangokból a folytatást, annál fejlesztőbb a gyakorlat. Másutt erre a célra mesterséges,
mondvacsinált gyakorlatokat szokás kiagyalni. Nem természetesebb-é valódi, élő
zenét felhasználni rá? Egyúttal zenei világismeretre teszünk szert, s más zenei
nyelvek világításában a magunkét is jobban megértjük.
Aki
a csuvas, mari s más keleti népek zenéjének ritmusnehézségeit legyőzte,
könnyebben boldogul az új zene bonyolult ritmusképleteivel. […]
Az
a kérdés, hogyan állunk inkább helyt a világzenében: egyéniségünk elvesztésével
vagy megerősítésével? Azt hihetné valaki, annál jobb zenei világpolgárok
leszünk, minél inkább hasonulunk a világ hangjához, s lemondunk a magunkéról.
Pedig éppen ellenkezőleg: a magunk ismeretében gazdagodva, elmélyülve,
felvértezve több szavunk lesz a világhoz, mint volt eddig, mikor java erőinkkel
jobbára nyomtalanul beleolvadtunk. Ezért biztosabban haladunk a világzene felé
a csuvasföldön át, mintha egyenesen nyugatra mennénk.
Szüntelen
törekvésünk legyen: jobb zenésszé és magyarabb magyarrá válni. Csak ha a kettő
el nem választható egységbe olvad, akkor remélhetjük, hogy megmaradunk.” /Kodály Zoltán:
Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok I. Sajtó alá
rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Zeneműkiadó
Vállalat, Budapest, 1974. Ötfokú zene 169 – 170. o./
Kodály gondolatait ízlelgetve értettem meg,
milyen óriási felelősség van rajtunk, ének-zene tanárokon. Egyfelől sok múlik
rajtunk, hogy zeneszerető és zeneértő felnőttek kerüljenek ki az
iskolapadokból. Ám ettől sokkal többről van szó! Nem csak zenei ízlést
formálunk, hanem fiatal lelkeket is. A zene segítségével hazafias érzésű,
önmagát értő és ismerő, a nagyvilágban el nem tévedő ifjakat nevelhetünk.
Mind a négy füzet szempontja a szerző szerint:
„1. Könnyebb félhang nélkül
tisztán énekelni.
2. Jobban fejlődik a zenei
felfogóképesség és hangtaláló készség ugrásokkal vegyes lépéseken, mint a
diatonikus létramozgáson.
3. Csak így lehet magyar zenei öntudatra,
a magyar zene megértésére nevelni. Csak ha egy ideig kizárólagosan benne él,
fogja a gyermek a magyar zene alapvető dallamfordulatait természetesnek és
szépnek érezni. Ha előbb indogermán zenei érzést nevelünk bele – s ezt tette az
iskola idáig – a magyart mindig kivételesnek, erőltetettnek, sőt idegenszerűnek
fogja érezni.
Hozzuk végre haza gyermekeinket! Akkor majd a belőlük vált felnőttek is
otthon érzik magukat a magyar zene levegőjében.”
[1947]
/Kodály Zoltán: Visszatekintés.
Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok I. Sajtó alá rendezte és
bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Zeneműkiadó Vállalat,
Budapest, 1974. Ötfokú zene – Utószó a IV. füzethez. Mi közünk a csuvas
zenéhez? 169 – 170. o./
A négy füzetet „kiegészíti” a 333
olvasógyakorlat (1943), melyben a betűs gyakorlatok mellett, a kottás példák is
szervesen kapcsolódnak a bichordtól (1-19) a duodecima hangtávolságig. Az
ötfokúságból tovább lépve a többszólamú hallás fejlesztéséhez nagy segítséget nyújt
már ötödik osztálytól Kodály Énekeljünk tisztán füzete.
Elemzés a 100 magyar népdalról
Óriási kincset ad a kezünkbe Kodály ezzel a
kötettel, Ő maga a következő gondolattal indítja az I. füzethez tartozó
utószavát: „Mióta tudom, hogy a magyar gyermek számára az ötfokú zene olyan,
mint az anyatej, állandó gondom, hogy minél többet tegyek számára
hozzáférhetővé.” Az I. füzet 100 magyar népdala, annak szolmizációja és
memorizációja segíti az intonálási elégtelenség javítását, fejlesztését többek
között a lefelé lépő hanglépések (hangközök) biztos éneklését, mert azzal
mindig sok a probléma (pl. lefelé két t4 egymás után) és segíti az erre épülő
többszólamú hallást.
A ritmust, valamint a „magyar ritmus”
jellegzetességeit (nyújtott ritmus, éles ritmus pontozott negyede), megértését
nagyban elősegítik. A szünetek – szünetjelek pontos betartását is lehet, sőt
kell tudatosítani. Mind az oktatásban, mind a profi előadó-művészetben sokan
nem veszik figyelembe a szünetek „dramaturgiai funkcióit”. Schubert: Befejezetlen
szimfóniájának I. tételében van három generálpauza. Ritka az a felvétel vagy
élő előadás, ahol a G.P.-ban „kijön” a megadott három mérőütés. A szigorú
Weiner Leó kiváló növendékei számtalanszor idézik mesterük híres mondását: „A
szünet is zene.”
A népdalok gazdag dallamvilága mellett
megtalálható a ritmus, a „magyaros hangvétel” gazdag választéka – ami a későbbi
tanulmányokban, profi előadó-művészetben is „visszaköszön” /nyújtott-, éles
ritmus, szinkópa, kis nyújtott, kis éles, Parlando, Rubato, azonos hang
átkötve, a 3/4 (3x2 nyolcad) és a 6/8 (2x3 nyolcad) értelmezése, az 5/8, 6/8,
2/4, triola, váltakozó ütemek/. Kodály fontosnak érezte ritmusérzékünk
fejlesztését, így ír erről a kötet utószavában: „Sokan visszariadnak a
fölösleges ritmikai nehézségektől. Ritmuskultúránk különösen kezdetleges. Ebben
túlságosan nyugat-európaiak lettünk. Minden gyakorlásban túl kell mennünk a
mindennapi élet kívánta nehézségen; egyszerűbb ritmuson is csak az uralkodik
teljes biztonsággal, aki nehezebbet is legyőz. De meg itt élő zenéről van szó,
nem kieszelt, sehol sem élő nehézségekről.”
Bemutatom, milyen munkamódszerrel dolgoztam fel az ötfokú
gyakorlatokat: 11 szempont szerint elemeztem minden egyes gyakorlatot. A
szempontok a következők:
a.
ambitus
b.
ütemmutató
c.
tagolás
d.
dallamvonal
e.
hangsor,
hangnem
f.
hangközök
g.
ritmus
h.
sorszerkezet
i.
új zenei
elemek
j.
alkalmazott
zenei jelek
k.
érdekesség
Bemutatok néhány példát az elemzett gyakorlatok közül:
6. népdal: a. n6 74.
népdal: a. n9
b. 2/4 b. 2/4, 3/4, 4/4
c. 3 ütempár c. 4x2
d. ereszkedő d. ereszkedő
e. dó-pentaton e. lá-pentaton
f. n2, k3, n3, t4 f. t1, n2, k3, t4, t5
g. heteroritmikus g. heteroritmikus
h. ABBv h. ABCD
i. - i. 3
ütemmutató váltás, parlando előadási jel
j. - j. tempójelzés
k. Csömörédi faluvégén c. dal k. Erdők, völgyek, szűk ligetek c.
dal
A dalok ambitusa gyorsan nő.
Az első dal ambitusa még csak n3, a 3. t5, 5. n6, 14. t8, 19. már n9, aztán
viszonylag hosszú ideig ebben a hangterjedelemben mozog, csak az 59. dalnál
bővít újra k10-re, s rögtön a 61-ben t11-re. Végig megfigyelhetjük a
fokozatosság elvét, ezért is lehet nagyon jól dolgozni a kötet dalaival az énekórákon.
Ha végigfutunk a dalokon, láthatjuk, hogy új ritmusképlet bemutatása vagy
sokféle ritmusképlet felhasználása, új tagolás, új ütemmutató esetén
visszalépés történik a dalok hangterjedelmében (54, 66, 72, 85, 92 stb.). Ez
esélyt ad arra, hogy az új zenei elem elsajátítására könnyebb zenei
környezetben kerüljön sor.
A dalok ütemmutatói
jelentős változatosságot mutatnak. Igaz, az első 48 dal páros lüktetésű, 2/4-es
illetve 4/4-es ütemmutatóval. A 49-ben ugyan megmutatja a 3/4-et, de a 69-ig
csak ez egyszer fordul elő. A 69. daltól kicsit felgyorsulnak az események.
Ismét előkerül a 3/4-, a 72-ben a 6/8-, a 85-ben 5/4-, 6/4-, 90-ben 4/8-, 5/8-,
96-ban 3/2-, 97-ben 3/8-dal ismerkedhetünk meg. A 49-től a dalokon belül
ütemmutató váltásokat is megfigyelhetünk:
49, 69, 78, 93. dal: 2/4, 3/4
73. dal: 3/4, 6/8
85. dal: 3/4, 4/4, 5/4, 6/4
100. dal: 2/4, 5/8, 6/8
A
dalok nagy részénél 2 ütemes rövid részek tartoznak egybe, nemcsak az elején,
hanem a végén található népdaloknál is. Azonban ettől eltérő tagolással is találkozunk. Az 5. dalban
4 ütemes motívum kapcsolódik össze, a 12. dalban 5 ütem, a 14-ben 3 ütem.
Előfordulnak szimmetrikus, de különböző hosszúságú részekből álló dalok: 21:
2+3+2+3, 58: 2+3+3+2, 78: 1+2+1+2, 82: 2x2+2, 2x2+2, 87: 4+2,4+2. Találkozunk
teljesen szabálytalan tagolódású dalokkal is: 30, 90: 3+3+2+3, 33: 2x4+2+2,2+2,
79: 4x2+bővítés, 99: 2+2+4+3.
A dalok nagyobb részt ereszkedő dallamvonalak, de találkozunk kupolás dallamvonalú
dalokkal is. Néhány gyakorlatnál a dallamvonal nem megállapítható: ezek
diatonikus gyökerű
dallammagok (1, 2, 24, 94, 95).
A magyar népzene gyökere a lá-pentaton, a
kötetben is főként ilyen dallamokkal találkozunk, ettől csak az első néhány dal
tér el. Például az 1-2. gyakorlat dó-trichord, a 3-5. dó-tetraton, a 6-7.
dó-pentaton, a 8. lá-tetraton. A 9. dal már lá-pentaton, ezután a gyakorlatok
nagy része ebben a hangsorban mozog,
néhány esetben dó-pentaton (62), dó-tetraton (66, 23) illetve lá-
tetraton (67) dalokkal találkozunk.
A kötet dalai a t1 és t11 intervallumban
mozognak. Az 1. gyakorlatban t1, n2, n3 ugrások figyelhetők meg, a 3-ban k3,
4-ben t4, 7-ben t5 ugrással találkozunk. Nem nagyság szerint halad tovább, hanem
a 14-ben t8, 16-ban n6, 18-ban k7 lépéssel ismertet meg. Ezután több dalon
keresztül gyakoroltatja a megtanult lépéseket. A 34-ben a n9, 59-ben a k6, k10,
61-ben a t11 új hangközökkel
találkozunk. Kodály nagy figyelemmel állította össze a dalok sorrendjét, mindig
szem előtt tartva azt, hogy a gyerekeknek legyen elég ideje ráérezni,
megtanulni a különböző hangközugrásokat. Hiszen nem maga a szolmizálás a cél,
hanem a tiszta éneklés, jó intonálás kialakítása, hogy a későbbi zenei
tanulmányok során biztos füllel és hanggal tudja előadni a zenetörténet
remekeit.
Az első kötetben nagyrészt heteroritmikus gyakorlatok vannak, de számos
izoritmikus dallal is találkozunk (9, 12, 14 stb.). Már az ambitus
tárgyalásánál is említettem, hogy új ritmikai
elemek bemutatásánál könnyít a dallamvonalon, tagoláson, szerkezeten (66,
67, 68 stb.) a könnyebb megértés, tanulás érdekében. Sokféle ritmussal
megismerkedhetünk, úgy érzem nagyjából arányosan elosztva, időt hagyva a
begyakorlásra. Furcsa, hogy a 3. gyakorlatban megismert éles ritmus után, a
párját a nyújtott ritmust csak az 50. gyakorlatban mutatja meg. Később a kis
nyújtott és kis éles viszont rögtön egymás után következik.
A dalok sorszerkezeténél
óriási változatossággal találkozhatunk. A magyar népzene minden jellegzetes típusa
megtalálható. Íme, néhány példa: ABBvB, AAvBC, ABCD stb..
Főként négy soros dalok vannak a kötetben, hiszen ezek jellemző a magyar
népdalokra, de előfordulnak
kivételek is, például: 1: AAvBBC, 23:AB stb..
A klasszikus zenében használt zenei jelek nagy része megtalálható a
gyakorlatokban. Ez azért jó, mert a kifejezések jelentése könnyű vokális
környezetben mélyül el. Így a későbbiekben a különösre lesz figyelmes a tanuló.
Több érdekességgel
is találkoztam a kötet dalainak elemzése közben. A gyakorlatok jelentős része
dal, melynek szövegét is ismerhetik a gyerekek. Például: 1. Bújj, bújj itt
megyek, 5. Pünkösdi rózsa három szál stb.. Mindig nagy örömet jelentett a gyerekeknek,
amikor szolmizálás közben felismertek egy-egy számukra is ismert dalt. Egyéb
érdekességgel is találkozhatunk a dalokban: 30. dalban ritmikai érdekesség
nyomára bukkanunk: a 3. sor ritmussűrítés miatt rövidül. A 48-49. gyakorlatok
második fele azonos, csak a 48. 3*2/4, a 49. 2*3/4 a sorok megosztása. Az 53.
gyakorlatban az utolsó sor variált ismétlésével találkozunk. Több dalban
ütemváltás figyelhető meg: 49,69,78,84,90 stb.. A 94. gyakorlatban nincsenek
kiírva az ütemmutatók.
Elemzés a 100 kis indulóról
A II. füzet 100 kis induló. Az intonáció fejlesztésének célja mellett
az indulók egyenletes tempó és ritmus tartás igényére nevelnek. Az (akkori)
óvodákban hallott primitív szövegű, németes hangvételű indulók helyébe képzelte
ezeket Kodály. „Az ének után a hangszerre való átmenet is könnyebb lenne, ha a
zongorát a fekete billentyűkön kezdené a tanuló” – írja Kodály. /Kodály Zoltán:
Visszatekintés I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta
Bónis Ferenc. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1974, Ötfokú zene/
Én magam azért szeretem a kis indulókat, mert
ritmusosak, lendületesek. Nem csak alsó tagozatban, de a középiskolában is
élvezik a gyerekek.
Az elemzést az első kötetnél említett
szempontok szerint végeztem, íme két példa:
12. induló: a. t12 93.
induló: a. t8
b. 2/4 b. 2/2
c. 4x4 c. 4x4
d. ereszkedő d. kupolás
e. lá-pentaton e. lá-pentaton
f. t1, n2, k3,
t4, t5 f. t1, n2, k3,t4, n6, t8
g. izoritmikus g.
heteroritmikus
h. A5B5AB h. AAvBBv
i. tonális
kvintválasz i. –
j. - j.
kötőív
k. - k.
–
Összességében megállapíthatjuk, hogy a dalok ambitusa nagy. Főként a t8 és t11 közötti intervallumban mozognak.
Az előző kötetben található 100 népdal hangterjedelméhez képest egy t12-es
bővülés figyelhető meg a 97. gyakorlatban. A nagy hangterjedelem furcsa a
számomra, mert óvodásoknak szánta e kötet kis indulóit a szerző. Talán ez lehet
az egyik oka, amiért nem használták és ma sem használják e dalokat az óvónők.
Úgy gondolom, ügyesen előkészítve, logikusan felépítve mégis remek anyag a
kicsik és akár a középiskolások számára is.
A gyakorlatok nagy részénél 2/4-es és 4/4-es ütemmutatóval találkozunk. Ez
nyilvánvaló, hiszen a járáshoz a páros lüktetés a természetes. Két érdekességet
mégis megfigyelhetünk. Az egyik a 2/2 bevezetése a 6. gyakorlatban, a másik a
2/4, 3/4 ütemváltás a 75. dalban. Ez azért is különleges, mert a 3/4 indulónak
szokatlan.
A kis indulóknál gyakoribb négy ütem
összetartozása, mint a népdaloknál. Ezzel előkészíthetjük a klasszikus
periódusok elő- és utótagjának megfigyelését is. Ebben a kötetben is találkozunk
3 ütemes sorokkal (5, 16, 21). 5 ütem tartozik egybe a 69, 76. gyakorlatban.
Itt is előfordul a népdaloknál megismert szimmetrikus, de különböző hosszúságú
sorokból felépülő gyakorlat /17, 27, (2+3+2+3)/. Újdonság a népdalokhoz képest
a 2x6-os tagolás (60), illetve a 8 ütemes sorok megjelenése (94, 98). Ekkora
egységek egybetartozásával nem találkoztunk a népdaloknál, ez lényeges
előrelépés jelent, hiszen a gyereknek nagyobb részeket kell összefogni, átlátni.
Egészen különleges a triós forma megjelenése a 87. gyakorlatban /A(4+4)+B(3x2)+A(4+4)/.
A gyakorlatoknak több mint a fele a
népdalokhoz hasonlóan ereszkedő dallamvonalú.
Érdekesség, hogy többször előfordul a soronként kupolás dallamvonal is (1, 9,
19).
Főként lá-pentaton hangsorú gyakorlatokkal találkozunk, de az eddig megismert
dó-pentaton (19, 30, 58, 72), lá-tetraton (15, 17, 43), dó-tetraton (28) is
előfordul. Újdonság az eddigiekhez képest a szó-pentaton (3, 14, 23, 75),
ré-pentaton (13, 79, 100), szó-tetraton (16, 56), ré-tetraton (67) megjelenése.
Új hangközugrással nem
találkozunk a 100 kis indulónál. Azonban megfigyelhetjük, hogy általában
sokféle hangköz van egy-egy gyakorlatban (5-6 féle), ez komoly előrelépést
jelent.
Egyetlen új ritmikai elemmel találkozunk a gyakorlatok során: a 90. indulónál.
A gyakorlatok nagy részénél ti-ti, tá, szün ritmusokkal találkozunk, ez nem
meglepő, hiszen indulókról van szó.
Még mindig majd két tucat új sorszerkezettel találkozunk az
indulóknál. A gyakorlatok főként 4 sorosak (ABAvBv, AABA
stb.), de 3 soros ABC (11), ABA (87), sőt 2 soros A5A
(91), 5 soros ABCDE (73) is előfordul köztük.
Az előző kötetben megismert zenei
jeleken túl új zenei elemek is megjelennek a kis indulóknál, például taps a
szünetre, glissando, >.
A kis indulóknál is számos érdekességgel találkozunk. Az 1. dal 4 sora, tulajdonképpen 2
nagy részre osztható (AAv). A 7,12,18,26,34,38. gyakorlatban tonális
kvintválasszal találkozunk. A 13. indulóban először jelenik meg a „ré”
végződés. A 36. gyakorlat a motívumok kvintugrásaitól eltekintve kvintváltó. A
38. indulóban az „egy lépés” tudatosítja, hogy a C nem egyenlő a 4/4-del. A 48.
gyakorlatban kvartváltás figyelhető meg az 1-2. sor közt, a 3. sor is ezen
indul, de a hangkészlet további választ nem tesz lehetővé. Az 52. indulóban
minden sor hasonló témafejjel indul. A 76. gyakorlatban a sorok eleje-vége fél
ütem. A 86. indulóban az 1-2-4. sor ugyanazzal a témafejjel indul. A 94.
gyakorlat triós formára emlékeztet. A 96-97. indulóban dúr-hármas felbontással
találkozunk.
Módszerek a dalok gyakoroltatására
A dallamok kötetenként nehézségi sorrendben
következnek, minden fokozaton megfelelő gyakorló anyag található, a III-IV
kötet dallamai még az okleveles tanároknak sem könnyű. Kodály álma, hogy ne
„csak” énekeljük ezeket a dallamokat, hanem a hangszertanulás során is
hasznosítsuk: „Elsősorban énekre szól mindez a dallam. Ám szeretném, ha akadna
bátor és újat merő hangszerpedagógus is, aki elegendő énekes felkészítés után a
hangszert is betűírással kezdené és tisztára ötfokú dallamokon.” /Kodály Zoltán: Visszatekintés.
Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok I. Sajtó alá rendezte és
bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest
1974, Ötfokú Zene/
A dalok gyakoroltatásának megszámlálhatatlan
lehetősége van, sok múlik a tanár kreativitásán. Nézzünk meg néhány
lehetőséget! A kicsik nagyon szeretik:
- két csoportban felváltva énekelnek, egyik csoport az egyenletes lüktetést,
a másik a dal ritmusát emeli ki pl. tapssal
- motívumok éneklése felváltva
- dallam-bújtatás / a szolmizáció és „néma”
éneklés váltakozik a tanár által megadott jelre/
- repülőkotta /mutatópálcára erősített karton
korong, mely a kottafejeket szimbolizálja;
ahol
megállapodik, azt a hangot kell énekelni a tanulóknak/
- élő zongora /a zongorabillentyűknek
megfelelően állítjuk egymás mellé a gyerekeket,
választunk
egy karmestert, aki „vezényli” az éneklést, egy-egy tanulóra mutatva/
Felső tagozatban és középiskolában lehet
nehezebb gyakorlatokat is végeztetni pl.:
- a gyakorlat éneklése oda-vissza
- éneklés ritmusnévvel + mérőütés
- kérdés-felelet játék /ritmusmotívumok
nyitására zárással válaszolnak a gyerekek/
- dal éneklése + ritmusa kánonban
Bármely korosztály szívesen veszi, ha a
gyakorlások végén az ismert dalokat elénekeljük szöveggel, akár óra végi
dalcsokorként és az Ötfokúban lévő szöveggel nem ismert dalok szövegének
megtanulását. A szöveggel ismert dalok szolmizálásának memorizálása soha ne
maradjon el! Ezzel tesszük zenei anyanyelvünkké a magyar népdalt.
A kottaolvasás alapja az az automatizmus,
amelyet a hangnevek és a megfelelő jelek között a készségfejlesztés során már
kialakítottunk. Az olvasógyakorlat esetében minden reláció ismert, de a zenei
anyag ismeretlen. A dallam lapról éneklésére akkor kerülhet sor, ha a készségek
automatizálódtak. Az olvasógyakorlatok éneklése a tanulók önálló munkája, a
nevelő csak irányítson. Mivel olvasógyakorlatokról van szó, nem jöhet számításba
a hallás utáni tanítás, kizárólag a lapról olvasás módszere. Ezzel adom a
kezébe azt az eszközt, hogy ha a kezébe kap egy ismeretlen kottát, el tudja azt
énekelni. Így valósul meg az ének-zene oktatás egyik sarkalatos része.
Tankönyvekben található ötfokú gyakorlatok
Ebben a részben szeretnék rávilágítani arra,
hogy a használatban lévő ének könyvek, milyen kevéssé támaszkodnak az
írás-olvasás tanításában az „Ötfokú zenére”. Az olvasópéldák zöme Kodály
Zoltán: 333 olvasógyakorlat (Editio Musica Budapest),
illetve Tegzes György: Hétfokú olvasógyakorlat I-II. (Nemzeti Tankönyvkiadó ZRT) kötetekből valók. Ami azt illeti, az
elemzésem során számomra is kiderült, hogy a mari dallamok közül jó néhány és a
csuvas dallamok zöme olyan ritmikai nehézségeket és különleges dallamjárást
tartalmaz, ami még gyakorlott kottaolvasót is próbára tesz. Indokolatlan és az
Ötfokú zenében rejlő lehetőségek fel nem ismeréséről vall, hogy az első két
kötet hangulatos és nem túl nehéz dallamai nem szerepelnek nagyobb számban a
kínálatban.
A magyar népzene megszólaltatása a
nagyvilágban
A zenekritika szerint Kodály néhány zenekari,
oratórikus művét leghitelesebben az amerikai zenekarok felvételein lehet
hallani. A Háry – szvit a Philadelphiai Szimfonikus Zenekar – Ormándy Jenő (1899-1985),
a Psalmus Hungaricus a Bostoni Szimfonikus Zenekar (és énekkar – magyarul)
Doráti Antal (1906-1987) vezényletével, a Bartók Concerto a Chicagói
Szimfónikus Zenekar előadásában Reiner Frigyes (1888-1963) vezényletével a
leghitelesebb.
Mindhárman a Zeneakadémián kezdték
tanulmányaikat, majd Budapest után az USA-ban alapították, illetve
világszínvonalúvá fejlesztették a zenekarokat. A Háry-szvitben amerikai
szóló-brácsás játssza a „Tiszán innen Dunán túl…” c. részt – kitűnően érzi a
„magyar hangvételt” a nyújtott, éles ritmus rubato-parlando szabadságát. A
Psalmusban az (amerikai) énekkar hibátlan magyarsággal szól, a koncertmesteri
hegedűszóló parlando-rubato „magyaros ritmusa” példaértékű. A chicagóiak
előadásában a Concerto siratódallama „megidézi” az erdélyi siratóasszony
fájdalmát.
Nem valószínű, hogy a kitűnő amerikai
muzsikusok tudták a magyar parlando, rubato, nyújtott, éles ritmusok
előadásmódját, de tudta ezt a három karmester, akik ismerték a kodályi népzene
hangzásvilágát, aminek kezdeti részét Kodály az Ötfokú zene II. utószavában
leírt a gyermekek számára. A saját zenei gyökereink megértésével tudjuk más
népek zenéjét is megérteni és válhatunk egyetemes muzsikussá.
A hivatásos zenészeknek is kijelölte a „jó zenész kellékeit”:
1. kiművelt hallás, 2. kiművelt
értelem,
3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz.
„Ki a jó zenész?” Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1953. évi tanévzáró
ünnepélyén /Kodály Zoltán: Visszatekintés, Összegyűjtött írások, beszédek,
nyilatkozatok I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis
Ferenc. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1974,
283. old./
Ehhez az úthoz Kodály pedagógiai művei
jelenthetnek lépcsőfokokat (333 olvasógyakorlat, Ötfokú gyakorlatok,
Biciniumok, Triciniák, Epigrammák stb.). Bár sokszor úgy érezzük, hogy az ének-zeneoktatást
ellehetetlenítették, mégis küzdenünk kell. Magam legalábbis úgy gondolom és a
tanításban eltöltött eddigi néhány évem is azt bizonyítja számomra, hogy
érdemes erőfeszítéseket tenni, mellyel megnyerhetünk néhány gyermeket a zene
számára, vagy megnyerhetjük a zenét néhány gyerek számára. Bárdos Lajos
szavaival, miszerint „zene nélkül is lehet élni, de nem érdemes” – egyetértek.
Az egyre silányabb hangi környezetben kiutat jelenthet minél több igazi értékes
zene hallgatása, éneklése, megismerése, játszása. Tudományosan is
bizonyították, hogy a zenével való aktív foglalkozás a tevékenységek egyéb
területeit is frissen, hatékonyan segíti. A zenével való foglalkozás egyik
fontos területe az írás-olvasás, ehhez remek segédanyag Kodály Ötfokú zene
sorozata. Remélem írásommal sikerült ezt bizonyítanom.
További felhasznált irodalom:
Molnár Antal: Eszmények, értékek, emlékek – Zeneműkiadó, Budapest, 1981
/Kodály művészete/
Osvay Károlyné: Az ének-zene tanítás módszertana – Bessenyei György
Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2001