„ABBÓL ELINDULNI, AMIT OTTHONRÓL HOZNAK…”

A felsőörsi Malomvölgybe 2012. júniusában kezdte meg „második évadját” a Snétberger Tehetség Központ. A tavaly indult speciális tanoda, amely zeneileg kiemelkedően tehetséges, hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok felkarolását vállalta, évente hatvan gyereket vár a tizenkét hetes, többnyire az iskolai szünetek idejére időzített zenei táborába. A Tehetség Központot a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc hívta életre, akivel május végén, a tanítványaival a ferencvárosi Bakáts téri templomban adott koncert másnapján beszélgettünk.

- Tegnap este megtartották a koncertet. Elégedett volt a gyerekekkel?

- Igen, mert nagyon ügyesen megoldották, amit kellett. Előtte persze izgultak, nincsenek hozzászokva a szerepléshez. Ráadásul először játszottak templomban, mondtam is nekik előtte, hogy nagyon oda kell figyelni, mert a templomnak sajátos visszhangja van, ami nagyon hosszan szól. De mondom, jók voltak, nagyon meg voltam velük elégedve.

-Amikor járta az országot és meghallgatásokat tartott, azt mondta, 3-4 perc is elég ahhoz, hogy felmérje, tehetséges-e a jelentkező.

-Egy ilyen meghallgatásra 40-50 gyerek jön el, ezért jut rövid idő-egy-egy jelentkezőre. Annak viszont, akinek van ehhez egyfajta rutinja, 3-4 perc alatt is kiderül sok minden. Minden felvételizőt rögzítünk, és én otthon még egyszer végignézem a felvételeket.

-Előfordul, hogy ilyenkor megváltoztatja a döntését?

-Nem nagyon. De nem egyedül döntök, a kollégáimnak is megmutatom a felvételeket, és jelzem, hogy kik azok a gyerekek, akikre én gondolok.

-Érte húsbavágó élmény az idei meghallgatásokon?

-Volt egy gitáros srác, aki jelentkezett, de nem jött el a megbeszélt időpontban. Este hat óra volt, kezdtünk összepakolni, reggel tíztől kezdve ott voltunk, vissza kellett jönnünk, ráadásul a hó is elkezdett esni. Akkor mondták, hogy nagyon rossz lenne, ha elmennék, mert a gyerek most indult el busszal, és még egy óra, mire ideér. Megvártuk, aminek nagyon örülök, mert ez a fiú óriási meglepetés volt nekem. Vannak olyan napok, amikor meghallgatunk negyven gyereket, de nem igazán találunk megfelelőt, és addig ez a nap is ilyen volt. Aztán jött ez a srác, mondtam is neki ott rögtön, hogy fel van véve, mert nagyon tetszik, ahogy gitározik. Azért kapott meg nagyon, mert ő is sok mindent próbált, és valahogy úgy érezte, hogy ez élete utolsó lehetősége. Nem tudott korábban bejutni sehova, mert minden pénzbe kerül. Nagyon boldog volt, hogy jöhet hozzánk az idén. Ezeknek a gyerekeknek ez egy nagyon nagy dolog, mert tudják, hogy milyen tanárok tanítanak nálunk, hogy mit jelent egy gitárosnak, ha tőlem tanulhat. Én is ilyen körülmények közül jövök, úgyhogy pontosan tudom, mi megy végbe ezekben a gyerekekben. És örülök, mert érzem, hogy érdemes csinálni.

-Szó szerint gyerekekről van szó, hiszen idén még fiatalabbakat vesz fel, mint tavaly.

-Igen, úgy döntöttem, hogy ebben az évben nem veszünk fel húsz évesnél idősebbeket, mert náluk már nagyon nehéz változtatni. A fiatalabbaknak még lehet segíteni. Egy igen tehetséges harmonikás fiúval kivételt tettünk, ő 24 éves. A tehetséget persze nem lehet felmérni ilyen rövid idő alatt. Én először a hangszeres tudást figyelem, erre elég a meghallgatás, a tehetség azonban még sok minden más. Fontos tényező nekem a gyerek szociális helyzete, azoknak, akiket felvételre javasolok, megnézzük a családi hátterét. A tehetség később mutatkozik meg, és vagy előjön, vagy nem. Vannak olyanok, akik egyébként nem feltétlenül zenészek lesznek, de megtanulnak tanulni meg sok más dolgot is persze.

-Tehát olyan gyerekeket is felvesz, akikből nem okvetlenül lesz hivatásos muzsikus.

-Persze. Vannak gyerekek, akik ügyesek a hangszeren, nagyon szeretik a zenét, de olyan körülmények között élnek a szülők, hogy nem tudják fizetni a gyerekük zeneoktatását. Ezeket a gyerekeket felvesszük, de valamit azért kell tudniuk, nem lehetnek teljesen kezdők. A tábort nagyon szépen felújítottuk, van étterem, koncertterem, minden tanterem fel van szerelve korszerű technikai eszközökkel és zongorával, a gyerekeknek ez egy paradicsom. Teljesen ingyen tanulnak nálunk, és az ide-és hazautazásért, az étkezésért, és a szállásért sem kell fizetni. Nagyon be vannak fogva, kevés a szabadidejük, de azért a hétvégére programokat is szervezünk, például elvisszük őket vitorlázni, és húsz biciklit is vettünk, azzal is kirándulhatnak, mert gyönyörű a környék.

-Egy interjúban azt mondta, hogy önöknek itt egészen másfajta pedagógiai módszert kell követni, elsősorban a gyerekek önbizalmát kell erősíteni.

-Igen, de nem csak azt. Én megírtam egy tananyagot, ez különbözik attól, amit egy hagyományos zeneiskolában vagy a Zeneakadémián használnak. A gyerekekből mi azt próbáljuk meg előhozni, amit otthonról hoznak. Azt nem szabad letiporni, hanem épp abból kell elindulni. Az önbizalmukat pedig az órákon lehet erősíteni, akkor sok minden kiderül, például az, hogy ki, miben jó. Az első napokban persze még bizonytalanok, amikor megérkeznek hozzánk, még nem igazán tudják, mi vár rájuk. Elmondjuk nekik, hogy ez olyan, mint egy kollégium, lesz hatvanvalahány gyerek, akiket nem ismerünk, és akik egymást sem ismerik. Kell nekik egy hét, mire megszokják. Vannak, akik elmennek, mert nem bírják. A kisebbeknek, a tizennégy év körülieknek néha hiányoznak a szülők, és haza akarnak menni.

-A tanárok akkor itt egy kicsit szülőpótlók is.

-Igen, és ott vannak a mentorok, aztán az animátorok. Nagyon erős apparátus veszi körül a gyerekeket.

-Nyilván sokszor lehet szükségük lelki megerősítésre, például akkor is, amikor egyszerre ott találják magukat a MÜPA színpadán.

-Az tényleg nagyon nagy dolog volt nekik, többen közülük el is sírták magukat. Végül is csak tizenkét hét volt a felkészülésre, de már az első napokban megmondtam nekik, hogy lesz ez a nagy koncert, én választom ki, hogy ki léphet föl, legyen ez a cél. És hogy az anyagot, amit eljátszanak, felveszi a MŰPA, ebből lemez lesz, és olyanokat teszünk a lemezre, akik jól játszanak. Ez nagyon elkapta őket, reggeltől estig gyakoroltak. Tehát nagyon fontos, hogy egy cél legyen előttük. A koncert egyébként azért is sikerült ilyen jól, mert előtte sokat foglalkoztunk improvizációval. Nekem ez a legfontosabb a tanításban, és már rögtön az elejétől figyelünk arra, hogy a gyerekek sokat játsszanak egymással.

-Azoknál a tanítványainál, akik jó hangszeresek, de nem tudnak rögtönözni, mit lehet tenni? Fejleszthető ez?

-Persze, fejleszthető, épp azért mert gyerekek. Ez egy készség, ami mindegyikükben megvan, aztán az egyiknél kialakul, a másiknál nem. Mi viszont mindenképpen törekszünk arra, hogy a gyerekek ezt megismerjék.

-Milyen hangszert tanulhatnak a gyerekek? Mi szerepel a kínálatban?

-Jazz és klasszikus gitár és zongora, hegedű, ütőshangszerek, nagybőgő, basszusgitár, fúvósok, cimbalom, vibrafon, marimba…majdnem minden.

-Reggeltől estig tartanak a különböző órák. Ön egyszerre egy gyerekkel foglalkozik?

-Jó lenne. Gitárosból van a legtöbb, úgyhogy több tanárt kellett felvenni. Vannak kezdők, haladók, klasszikus gitár, jazzgitár, akusztikus gitár, világzene, de minden hangszernél van ilyen. Öt-hat órát tudok tanítani naponta, és ebben benne van a zenekari gyakorlat is, ami nagyon fontos. A gyerekek egymás közt kialakítanak egy combót, amin később esetleg változtatunk, és akkor az adott formában minden nap van nekik zenekari gyakorlat.

-Gyakran előfordul, hogy a gyerekek egymás műfajába is belekóstolnak?

-Igen, és ennek nagyon örülök, sok olyan jazzgitáros és zongorista van, aki klasszikust is játszik. És vannak olyanok, akik klasszikusból jönnek át a jazzbe. Nem tudom, mennyi idő fog eltelni, de előbb-utóbb a klasszikus zenészek is fognak tudni improvizálni, mert nálunk a klasszikus zongoristák ezt is tanulják az órákon.

-A hangszeren kívül mit tanulnak még?

-Nálunk sok minden másképp van, mint egy hagyományos zeneiskolában, mert hozzánk olyan gyerekek is jönnek, akik már jól játszanak hangszeren, de a kottát egyáltalán nem ismerik. Őket sem tanácsoljuk el, hanem megtanítjuk nekik a kottaolvasást. Van zeneelmélet, zenetörténet, külön a klasszikus és a jazz, de ha a gyerekeknek van szabadidejük, átjárhatnak egymás óráira. Tanulnak számítógépes ismereteket is, és angolt, mert a nyelvtudás is olyan fontos, mint a hangszeres tudás, és ebben nagyon nagy hátrányban vannak. Mostanában viszont több jó példát is láttak, többször is voltak velem külföldön, például Berlinben, és észrevették, milyen nagy dolog, ha az ember nyelveket beszél. Látták, hogy milyen fontos a kommunikáció, hogy nem csak zenélni, de beszélgetni is kell. Szégyellték magukat, hogy nem tudnak nyelvet, és azt mondták, ha visszajönnek, egész nap csak tanulni fognak.

-Úgy tudom, menedzsment-tanítás is van.

-Ez szintén nagyon fontos. Azoknak, akik később tényleg a zenei pályát választják, tisztában kell lenniük néhány alapvető dologgal, például azzal, hogy mindenképpen szükség van menedzserre, ne a zenésznek kelljen eladnia magát. Amikor elmentem Berlinbe, mindent előröl kellett kezdenem, pedig akkor itthon már ismertek, a Trio Stendhal sztárzenekar volt. Berlinben mégis újra kellett építeni az egészet, vittem mindenfelé a kazettámat, de előfordult, hogy meg se hallgattak, azt mondták, épp elég gitáros van, mit akarok. Azt meg, hogy hallgasd meg, hátha én jobb vagyok, sosem mondtam, láttam, hogy ezt egy menedzsernek kéne megtenni. Egyszerűen nem veszik komolyan azt a zenészt, aki ezt maga csinálja. Ezt is meg kell tanulniuk a gyerekeknek. Azokon, akikről látom, hogy tényleg a pályára valók, most én próbálok meg segíteni.

-És a tavalyiak? Őket is figyelemmel kísérik?

-Igen, a munkatársaim segítenek nekik fellépéseket szerezni, meg minden másban. Most is hívtunk néhányat a régiek közül kisegítőnek, ez nagyon jó, mert ők már ismerik a rendszert, és felkészítik az újakat. Idén fiatalabbakat vettünk fel, mint tavaly, júniusban kezdünk húsz régi és negyven új gyerekkel, és én ugyanúgy izgulok, mint múlt évben, amikor elkezdtük a munkát.

Bokor Gabriella