„Én
nem értek semmihez, csak megmenteni a világot”
Tiszai Luca
Mesék Zeneországból
Az alábbiakban a 2005-2006-os tanévben előkészítős gyerekekkel való
együttműködés során szerzett tapasztalatomat szeretném megosztani.
Ahogyan kezdődött
Az előkészítő osztályban hetente egy énekórám volt. Zeneóráink állandó szereplője volt a Baba, aki Zeneországból jött, és nem tud beszélni, csak énekelni. Ráadásul nem érti a beszédet, csak az éneket. Ebben a játékos formában a gyerekek könnyen, gyorsan kezdenek énekes improvizációba. Ez azért fontos, mert később sokkal bátrabban használják az énekhangjukat, szabadon örömmel fognak énekelni, (és valószínűleg tisztábban). Az első lépésben a nevüket szokták elénekelni a babának. Van, aki kezdetben nem mer énekelni, ilyenkor mindig akad valaki, aki „fordít”, vagyis elénekli helyette, hogy a baba is megértse.
Az előző év tapasztalatai alapján a kisebbek nagyon szívesen beszélgetnek a Babával, de ebben az évben egy különösen eleven, érdeklődő csoportot kaptam: a gyerekek egyre többet kérdeztek Zeneországról, az öreg királyról, és a többiektől. Erre újabb és újabb meséket kellett kitalálnom. Ehhez igyekeztem sokat olvasni a meséről. Egyik nagyon jelentős olvasmányom volt Bruno Bettelheim könyve a népmesékről.[1]
Elkezdtem egy-egy klasszikus népmese mintájára történeteket kitalálni. A gyerekek átmennek Zeneországba, ahol senki nem érti a beszédet, csak az éneket, és különböző kalandokon, próbákon megfelelve megmentik Zeneországot, ennek jutalmául megkapják a zenét, amit hazatérve az osztályterembe meghallgatnak, és a Kokas órák [2]menete szerint táncolnak, átváltoznak a zenére.
A mesék néhány
jellegzetessége:
A
mesék során kialakultak a megfelelő „toposzok”:
·
Az óra elején van egy klasszikus
párbeszéd, amelynek részét képezi, hogy a gyerekek nem jöhetnek be
Zeneországba, mert veszélyes. Ők persze menni akarnak. Elhangzik, hogy csak a
bátrak jöjjenek, mert lehet, hogy még az életük is veszélybe kerül.
· Zeneországba egy versikével lehet átjutni, (Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja!) és egy adott útvonalon. Hazafelé is ez az útvonal vezet.
Zeneország
álladó lakói:
· Király: klasszikus népmesei király, jóindulatú, szereti a gyerekeket, és néha a segítségükre szorul. Általában ő jutalmazza meg őket a CD-vel. (Ő a Baba apukája.)
· Zenemester: Sokáig élt Csendországban, visszahúzódó magának való tudós. Nem szereti a zajt és rendetlenséget, így a gyerekeket sem különösen. Mindig tud segíteni, de nem mindig akar. Bizalmatlan a gyerekekkel, be kell neki bizonyítani, hogy tudnak valamit, mielőtt segít. Néha nagy árat kér a segítségért, és ő adja a nagy feladatot. (pl.: „Segítek, ha megölitek a nagy kék kígyót, és ideadjátok a bőrét.”) Korrekt, ha a gyerekek bizonyítanak, ő elismeri őket.
· Vad kutyák: Ők Zeneország őrei, ha idegen van ott, aki nem tud énekelni (prózában megszólal), megeszik. A rossz szolgálatában állnak, ők büntetik meg, ha a próbákon valaki méltatlannak bizonyul. Szép zenére rövid időre megszelídülnek, és elengedik az áldozataikat, de erre csak a mese bizonyos pontjain van lehetőség. (Tehát aki ront, az ő fogságukba kerül, – mert nem eszik meg, majd csak vacsorára – gyakorlatilag kimarad egy kalandból). Áldozataikat náluk hatalmasabb parancsára is elengedik, ha a többiek ezért kiállnak valami próbát.
· Ezen kívül bárki és bármi szerepelhet, növények, állatok, emberek, hangszerek, hangjegyek, tárgyak alkalmi karakterrel, amit zenei stílusuk – hangmagasságuk, dallamszövésük, hangerejük, stb. is kifejez. (Jobb egyszerűbb jellemeket alkalmazni, a gonosz legyen gonosz, akit megmentettek a gyerekek, legyen hálás, és segítse ki őket a bajból, stb.)
· A játékban a felnőtteknek van kidolgozott karaktere, (ezt én találom ki) és a szerepük a mesében. (Virág, aki azt kéri, hogy locsolják meg, gomba, aki tudja az utat, nyikorgó kétajtós szekrény, aki aggódik, mert valami rág a belsejében, stb.) A szerepeket felváltva játszottuk a pedagógiai asszisztenssel. A gyerekek gyerekek. Előfordul, hogy a mesének megfelelően esetleg pl. hangszernek kell álcázni magukat, és álruhában hangszerként járni Zeneországban, de nem felvett szerepeket játszanak, részesei a kalandnak.
A
feladatok :
· Ha az óra célja konkrét ismeret elsajátítása, a feladatot csak akkor lehet megoldani, ha az adott (menet közben valakitől megtanult) dalt vagy dalokat alkalmazzák. Összetettebb esetben egy tanult új zenei ismeretre van szükség: megölik a kék kígyót, vagyis letapsolják bőrére ráírt ritmust, elszolmizálnak egy dalt, megtalálják a „ré” (új hang) helyét a hangsorban, és az összekeveredett zene tüstént helyreáll.
Menet közben itt is lehetnek eltérések a tervezettől, de mivel konkrét zenei ismeret elsajátítása az óra célja, csak ennek birtokában lehet megoldani a feladatot. (Ilyenkor az új zenei ismeretet jobb csoportban kérni, egyesével még valószínűleg nem tudják elég biztosan.) Ha azt látom, hogy az eredetileg kiűzött feladat túl bonyolult, egyszerűbb formában kérem számon.
(Ide tartozik, bár egy kicsit más műfaj a hangszerbarkácsolás óra: Látogatás Hangszermesternél, akinek megszökött az inasa, és most a gyerekek segítségére szorul. Persze csak akkor adja ki mestersége titkát, ha a gyerekek elég rátermettek erre, és kiállják a próbákat.)
· Kisebb feladatokat egyszerűbb megoldani, az alapvető próbatételek közé tartozik az énekes visszhangozás, dal hangmagasságának elmozgása, megmutatása (2-3 hangos dalok), ritmusvisszhang, zenei tudásról való számadás, hangszerek felsorolása, utánzása, stb.
· Gyakran többszólamú énekes improvizáció a mese csúcsa, és ettől a zenei teljesítménytől javulnak meg a dolgok. (Pl. a járművek megszerelése, ahol a járművek attól javulnak meg, hogy a gyerekek minden létező hangeffektust utánoznak, amit a jármű csak kiad. Vagy: a baba szomorúsága, amikor úgy lehet megvigasztalni, hogy együtt éreznek vele, vagyis az ő dallamát átvéve folyik az énekes improvizáció.)
· Minden egyéb esetben a szereplő maga dönti el, hogy egy adott választ, reakciót, megoldást elfogad-e. (Pl. vízre van szükség, bármelyik vizes dal jó megoldásnak számít. Az énekes improvizáció, vagy saját dal költése szinte minden esetben jó válasz.)
Gyakran egyáltalán nincs megoldási segítség: a szereplőre van bízva, mit fogad el jó megoldásnak, (pl. ő, mint szekrény eldönti, mit fogad el a gyerekek próbálkozásai közül, mitől nyílik ki az ajtaja. Segítséget is adhat, ha akar, megteheti, hogy egyáltalán nem nyílik ki, hanem elküldi őket valahova, egy újabb- akár eddig be nem tervezett- szereplőhöz.).
A szereplők önállóak, megtagadhatják a segítséget, vagy a gyerekekkel való interakcióban egészen váratlan dolgot is mondhatnak, új feladatot is adhatnak, kifogásolhatják az előadás minőségét, (pl. nem áll velük szóba, amíg csendben nem lesznek, énekeltethet velük egy dalt magának, csak azt engedi tovább, aki hibátlanul hajtja végre a feladatot, stb., de akár eltérhet a mese előre megírt menetétől.
Előkészület,
készségfejlesztés:
Az óra keretei közül fontos, hogy mindenki végig legyen ott, zavaró, ha valaki később érkezik, a mese közepén jön be, vagy a befejezés előtt elmegy. Ezeken az órákon szintén nagyon zavaró, ha valaki kívül marad, és „megnézi”, de bárki beállhat, aki énekelve beszél (vagy nem, de akkor csöndben végigmegy a többiekkel, és nem beszél). Zeneországban senki ne beszéljen, se gyerek, se felnőtt. Ha egy szereplőnek az a tulajdonsága, hogy valamiért nem tud énekelni, egyetlen hangon recitál, vagy néma, esetleg hangszeren játszik, vagy csak ritmushangszeren.
Fontos, hogy ha több új ember van jelen, mindig legyen egy erős mag, aki magával viszi a játékba a többieket.
A zeneországi kalandok megkezdésének néhány alapvető feltétele:
Mire a kalandok elkezdődnek, fontos, hogy a gyerekek már sok zenés játékot, dalt ismerjenek, (legyen mit adni próbatételül), mindenkinek menjen az énekes improvizáció, ismerjék már hírből Zeneországot, és elég motiváltak legyenek a kalandokra.
Mielőtt elkezdenénk a kalandozásokat, érdemes néhányszor mesélni Zeneországról. (Hogyan lett a zene, A zene legjobb barátja, a Csend, stb.)
Nagyon kedvelt meseforma volt, amikor a prózában elmesélt mesében egy-egy szereplőt, tulajdonságot érzést a mesélő hangszeresen ábrázol. (Ehhez előkészítő gyakorlat lehet egy adott dal különböző karakterben való éneklése, ezt a gyerekek szívesen utánozzák, majd maguk is remek karaktervariációkat gyártanak, különösen, ha mozgással is kísérhetik éneküket.) Egyszerűbb változat, ha a szereplőt megnevezem, és tulajdonságait, hangulatát, karakterét mutatom be hangszerrel. A gyerekek nagyon lelkesen szokták szavakra „fordítani” ezeket a zenei részeket. Itt nincs jó és rossz megoldás, előbb utóbb úgyis sikerül leírni az elhangzott zenei betét karakterét.
Merészebb forma, ha magukat a szereplőket írjuk le hangszerrel. Itt a gyerekek fantáziájához kell alakítani a mesénket, de megéri, mert nagyon kedvelik ezt a játékot.
A mese zárása:
Fontosnak tartom, hogy a mese pozitívan végződjön, tehát a gyerekek minden alkalommal teljesítsék a rájuk bízott feladatot. Ez különösen is fontos volt magatartászavarral, tanulási nehézségekkel küzdő tanítványaim esetén, hiszen az életben gyakran azt tapasztalják meg, hogy nem képesek megfelelni a követelményeknek. A mese során komoly következménye van egy-egy apró hibának is, hiszen ha nem jól oldják meg a feladatot, a játékban valamiből kimaradnak. (A vad kutyák fogságába kerültek, ahonnan maguktól nem kerülhettek ki.) Ennek a frusztrációnak az elviselésében fontos szerepet játszik, hogy a végkicsengés pozitív, és nevelő értéke van a kudarctűrés kialakulásában. Sosem az egyéni teljesítményt díjazom, hanem hogy közösen megoldották a feladatot. Gyakran kiemelek egy-egy különösen ügyes gyereket, de fontos, hogy az elismerést mindenki magáénak érezze (azon kivételes eseten kívül, ha valaki abszolút kiszáll a játékból, bár erre eddig egyáltalán nem került sor).
Miután megkapták a zenét, – természetesen legfőbb jutalom gyanánt – következik az óra második része, a zenehallgatás. Ez átmenet Zeneország világa és a saját világuk között. Ugyanazok az alapszabályok érvényesek: a zenehallgatás feltétele a csend, figyelem, ráhangolódás (A zene nem jön addig Zeneországból, míg itt nem találja barátját, a csöndet.) Figyelünk egymásra és a zenére, nem beszélünk, nem verekszünk, nem hangoskodunk, ezek Zeneországban is érvényes szabályok. Az átváltozások során megjelennek a gyerekek egyéni fantáziái, ötletei. Fontosak a szólók, amikor egy-egy gyermek mindenkinek megmutathatja ki is ő. (A szóló után, ha akarja, elmondhatja a táncát szavakkal is.) Ez jó eszköz számunkra, hogy megtanuljunk a másikra odafigyelni, igazán meghallgatni, amikor valaki az ő titkáról beszél. Iskolája ez a meghallgatásnak, odafigyelésnek együttérzésnek, s olyan szerető, elfogadó légkört teremt, ami később is kedvezően alakítja a közösséget. Kezdetben mindenki a saját szólóját akarja táncolni, de lassan megtanulnak odafigyelni a másikra, és késleltetni az érvényesülés vágyát. Ehhez fontos, hogy ha csak lehet, mindenki, aki szeretne, legalább egyszer táncolhasson. Ha tudja, hogy rá is oda fognak figyelni, szívesen figyel a többiekre.
Ez a rész nagyon fontos kiegészítése a mesének. A zenei képességek ugyan sokfélék, és jó esetben mindig más tudja megoldani a feladatot (az egyik agyafúrt, és rájön a megoldásra, a másik sok hangszert ismer, a harmadik jól tapsolja vissza a ritmussort, a negyedik rengeteg dalt tud, stb.), mégis a bátortalanabbaknak, vagy a kevésbé jó képességűeknek inkább itt nyílik lehetősége az önkifejezésre, elfogadás, odafigyelés, saját értékesség megtapasztalására.
Az óra zárása általában egy „elköszönős” dal, amit kezdetben a Baba énekel, később mindenki megtanulja, és énekli. Mindenkinek elénekli a nevét, és meg is simogatja az arcát. (Ezt a simogatást a legvadabb fiúk is izgatottan várják.) Ritka esetben, ha valaki nagyon nem tudott együttműködni a többiekkel, a simogatás elmarad, de a névéneklés sosem.
Hatékony ez a
módszer?
Tapasztalataim szerint igen, bár objektív méréseket nem végeztem. A gyerekek a tanult zenei ismereteket is biztosabban tudják, a mese komolyan motiválja őket új ismeretek szerzésére. A mese nyújtotta környezetben ideális az ébrenléti-izgalmi szint. Tapasztalataim szerint a máskor figyelmét nehezen koncentráló gyerekek is összeszedetten dolgoznak, figyelmüket hosszan, általában egész órán képesek a feladatra koncentrálni. Ráadásul a mesében egy ponton számon kérik tőlük tudásukat, tehát az ellenőrzés, visszacsatolás is adott. A gyakorlás hosszú monoton folyamatát is izgalmassá lehet tenni: „Ez már valami, de a hogy a próbát kiálljátok, még egy évet kell szolgálni a Zenemesternél.”
Régebbi ismereteket pedig készségszinten, új környezetben kell alkalmazni. (Mit gondoltok, mi marad a zenéből, ha elveszett a dallam?) A mese lehetőséget teremt a legkülönbözőbb ismeretek közlésére, számonkérésére: zenetörténet, zeneelmélet, improvizáció, stb. Sőt a mesék anyagának nem feltétlenül kell zenei problémákat, feladatokat felvetni. (Pl. az egyik mesében az égitestek mozgását kellett utánozni. Az égitestek azt mondták, hogy semmi értelme sincs a működésüknek, és a gyerekek magyarázták el nekik miért is fontosak ők. Természetesen énekszóval.)
Pozitív tapasztalatom volt, hogy az előkészítő osztályban így tanított gyerekek számára semmiféle nehézséget nem jelentett az első osztályos tananyag, szinte csak nevet kellett adni egy-egy begyakorolt jelenségnek. Azok a tanulók is gyorsan beilleszkedtek, akik nem jártak előkészítő osztályba. Nagy húzóerőt jelentett, hogy az osztály egésze tudott már tisztán szépen együtt énekelni.
A zenei improvizáció egyfajta anyanyelvvé válik, a zenében, majd a zenehallgatási részben mozgásban, beszédben való önkifejezés számos lehetőséget rejt magában. A konfliktusok feloldása, feszültségoldás, összetett érzelmek, lelkiállapotok kifejezése mellet kreativitásuk, fantáziájuk, kifejezési készségük gazdagodik.
Szociális készségek elsajátításának egész tárházát kínálja: az együttműködés, egymásra figyelés, problémamegoldó gondolkodás, egymásért való felelősségvállalás csak néhány ezek közül.
Végül sok pozitív élményt nyújt, a gyerekek rendkívüli örömmel fogadják az új meséket. A feladat megoldása közben rengeteg jó tapasztalatot szereznek önmagukról, egymásról, a bizalomról, együttműködésről, a kudarcok elviseléséről. Büszkeséggel tölti el őket az a tudat, hogy nagyon fontos, veszélyes, és nehéz feladatokat oldottak meg. Erősíti az önbizalmukat. Egyik fiú jelentette ki nagy büszkén: „Én nem értek semmihez, csak megmenteni a világot”.
Hozzá kell tennem, hogy az órára való felkészülés nagyon időigényes. Nemcsak a keretmese kitalálása, és a zenék kiválogatása, de az a háttértudás, hogy ki merjem engedni a kezemből a történet feletti teljes kontrollt. Ehhez fontos sok mesei „panel” ismerete. Kokas Klára szokta mondani, hogy a kreativitás az, amikor a megtanult hatszázból az ember csinál egy hatszázegyediket.
Fontos minél több elhangzó részletre figyelni. Óráim előtt gyakran jött hozzám egy fiú, és megrendelte, miről szóljon a mese. Ezeket az ötleteket mindig beépítettem az előre elképzelt mesébe. Az óra elején is eljöttek a kedvencek „látod, itt a nyuszi, ő is jön velünk Zeneországba”, esetleg valaki elhozott egy hangszert magával, amit nyilvánvalóan használni akart valami nagyon fontosra a mesében. Igyekeztem ezeket a vágyakat is teljesíteni.
A mese vázlatos szerkezetét leírtam a pedagógiai asszisztensnek is, és pár szóval el is mondtam neki. Eltérés esetén néha gyorsan a fülébe súgtam, ki most ő, és mi a feladata. Az ő kreatív, ötletes megoldásai nagyon sokat lendítettek a meséinken. (Hadd mondjak ezúton is köszönetet Papp Sámuelné Marika néninek.)
Tiszai Luca
IRODALOM:
Bánki Vera-Kismartony Katalin: Zene-játék I, II.- Kyrios 1999
Boldizsár Ildikó: A mese mint gyógyító erő Új Forras Harmincegyedik Évfolyam 1999.8. Szám (október)
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek Gondolat 1988
Fischer Eszter: A népmese és a gyermeki tudattalan Eső IV. évf. 6. szám
Kis Jenőné (Kenesei Éva): Alternatív lehetőségek a zenepedagógiában. Tárogató, Budapest, 1994
Dr. Kokas Klára: A zene felemeli a kezeimet- Akadémiai Kiadó 1992
Dr. Kokas Klára: Öröm, bűvös égi szikra- Akkord 1998
Dr. Pásztor Zsuzsa:Az egészből a részekhez Kezdeti tapasztalatok a zenei mozgásrögtönzések elemzéséről
Mandel Róbert: Hangszerbarkácsoló- Zeneműkiadó 1980
Mandel Róbert: Hangszerész mesterség Múzsák 1985
R. Chitz Klára: Muzsikus Péter hangszerországban- Zeneműkiadó 1979
Ranschburg Jenő: A tündérmesék lélektanából Eső Negyedik évfolyam 2. szám
Sáry László: Kreatív zenei gyakorlatok- Jelenkor Kiadó 1999
A szerző, Tiszai Luca gyógypedagógus, ének-zene szakos tanár.
1996 óta dolgozik a gyógypedagógia és a zene határterületein. Többek között értelmileg akadályozott gyerekeket tanított az ULWILA rendszerű színkottával, viselkedészavaros kamaszokkal, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel dolgozott énektanárként.
Kokas Klára módszerét kezdetektől használja munkája során. Jelenleg súlyosan halmozottan sérült felnőttekkel dolgozik. (Jelenlegi munkájáról bővebben: www.nadizumzum.eoldal.hu)