MAGYAR
ÖRÖKSÉG DÍJAT KAPOTT A 100 éve alapított FŐVÁROSI ÉNEKKAR*
Tisztelt Ünneplő Közönség!
2012.
október 15-én lesz 100 éve, hogy tanítókból, énektanárokból és
karvezetőkből megalakult a Székesfővárosi Énekkar, a
Fővárosi Énekkar jogelőde Sztojanovits Jenő énektanár,
zeneszerző, a Magyar Dalszövetség országos karnagyának vezetésével. Az
akkori városvezetés ezzel a döntésével nemcsak azt a szándékát fejezte ki, hogy
erre a kórusra a főváros zenei életében szükség van, de azt is, hogy az
Énekkar tagjai minél többen a főváros oktatási és kulturális életét
segítő közalkalmazottak soraiból kerüljenek ki. Örömmel regisztrálhatjuk,
hogy a kórus gerincét 100 év után is olyan lelkes budapestiek alkotják, akik a
karéneklést nemcsak szívvel-lélekkel kedvelik, de rendületlenül hisznek az
énekkari lét semmi máshoz nem hasonlítható szépségében.
Elmondhatjuk
azt is, hogy a kórust a kezdetektől fogva zenei életünk legjobbjai vezették:
Sztojanovics Jenőt nyugdíjba vonulása után Kacsóh Pongrác, majd Karvaly
Viktor követte, de szintén csak a nagyrabecsülés hangján szólhatunk Péter
József, Pődör Béla, Dobray István, Ugrin Gábor, Takács László, Csík Miklós,
id. Sapszon Ferenc, Dinyés Soma, Székely Miklós odaadó művészi és
szervező munkájáról éppen úgy, mint a jelenleg regnáló Noseda Tibor zeneszerző-karnagy
példaértékű teljesítményéről. Örömünkre a felsorolt karnagyok közül öten
velünk ünnepelik majd a centenáriumot, és köszönthetik azokat, akik közül
számosan évtizedek óta hűséges és áldozatos tagjai a Fővárosi
Énekkarnak.
A Fővárosi Énekkar megalakulásakor az
oratórium-kultúra művelését és terjesztését tűzte zászlajára, melynek
bizonyságaként már a bemutatkozó koncerten elénekelték Mozart Requiemjét szép
sikerrel, gyors fejlődést ígérve. Ezt később követték az oratórikus
irodalom olyan nagyszabású remekei, mint Bach: János passiója, Haydn Teremtés
és Évszakok című oratóriuma, Brahms, Dvořák és Verdi Requimje, Liszt
Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, valamint Lajtha László, Sugár Rezső, és Farkas Ferenc zenekari
kíséretes művei. Az oratórikus koncertek karmesterei közül kiemelkedik
Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Bárdos Lajos, Ferencsik János, továbbá Otto
Klemperer, Richard Strauss, Arturo Toscanini, és Bruno Walter szereplése.
100 év krónikájából nehéz kiválasztani a
legsikeresebbet, de talán nem tévedek nagyot, amikor arra az 1934. október
21-én és 22-én Bécsben, illetve Budapesten megtartott előadása emlékezem, melyeken
Kodály Psalmus Hungaricusát és Beethoven IX.
szimfóniáját Arturo Toscanini
vezényelte a Bécsi Filharmonikusok élén, s aki az előadás után - számos
pályatársához hasonlóan - a legnagyobb elragadtatással méltatta az együttest. A
monumentális kórusművek mellett a Fővárosi Énekkar sohasem nélkülözte
repertoárjából a kíséretnélküli alkotásokat sem, melyek szerzői sora a reneszánsztól
napjainkig ível. A hosszú és gazdag krónikából most Kodály Zoltán 1934. március
17-i szerzői estjére emlékeztetek, melyen Báthy Anna és Palló Imre
dalokat, népdalfeldolgozásokat énekelt, a Székesfővárosi Énekkar pedig
Karvaly Viktor vezényletével bemutatta az Este című vegyeskart, a teljes
Pange linguát, és két új kórust: a Nagyszalontai köszöntőt és a Mátrai
képeket. Erről a koncertről jegyezte meg Tóth Aladár, hogy Kodály
szerzői estjein egyre többször és egyre diadalmasabban hangzik fel az
emberi hang, az ének.
A Kórus művészi munkáját számos alkalommal
ismerték el rangos szakmai címekkel, díjakkal. Példaként említem a széles
körű és megújuló műsorválasztás és a különböző stíluskörök
jelentős alkotásainak előadásáért megítélt Kiváló Együttes és a
Hangversenykórus kategória-minősítő címet, továbbá a Budapestért–díjat,
melyet a hazai zenei életében végzett magas színvonalú alkotóműhelyi
munkáért, a fővárosi énekkari mozgalomban vállalt vezető szerepért,
továbbá a hagyományápoló és az újító törekvésekért kapta az együttes 2002-ben,
megalakulásának 90. évfordulóján.
Örömmel jegyzem meg, hogy a felsorolt méltatások minden szava most a 100.
születésnapon, a Magyar Örökség Díj odaítélésének az évében is változatlanul jellemzik
a kórust, amely a magyar történelem drámai korszakai okozta kényszerű
veszteségeken is mindig felül tudott emelkedni.
A Fővárosi Énekkar, ahogy a Budapestért
Díj átvételekor, úgy most is énekszóval köszöni meg az adományozó
nagylelkűségét és emlékezik mindazokra, akik az elmúlt évtizedekben sokat
tettek a Kórus továbbéléséért, fennmaradásáért, sikeréért.
És hogy ez a további években, évtizedekben is
így legyen, idézem a Fővárosi Énekkart nagyrabecsülő és többször vezénylő
Bárdos Lajos latin jókívánságát** a Fővárosi Énekkarért szintén lelkesedő
Lukin László fordításában:
Cantemus,
quia cantare bonum est –
Cantemus,
quia cantare iucundum est –
Cantemus,
quia cantare amantis est.
Csak énekelj,
mert az ének jó dolog!
Csak énekelj,
mert az ének víg dolog!
Csak énekelj,
mert az énekben szív dobog!