Mélyen
tisztelt Gyászoló Család!*
Mélyen tisztelt
Gyászoló Gyülekezet!
Fájdalomtól megtört
Liszt Kórus!
A megdöbbenés, a fájdalom érzete mondatja velem a talán
túlzásnak ható, de nagyon is őszinte mondatokat: egyszerűen nem tudjuk
elképzelni a város zenei életét Kollár Kálmán nélkül!
„A
zene a legnagyobb jótétemény, amit halandók megismerhetnek.”
Ez a gondolat példázta az ő egész életét.
Tisztelt Gyászolók! Szörnyű itt állni Önök előtt, és vívódni
gondolatainkkal, fájdalmas szavainkkal. A szívet marcangoló hír hallatán tudtuk,
és éreztük, hogy mondani kell majd valamit, hogy beszélni kell: – hiszen nem
lehet szó nélkül elviselni azt az űrt, ami Kálmán elvesztetése után itt
maradt,
-
hiszen túl kell lépni az első reakción, ami e szörnyű hír hallatán erőt
vett rajtunk, hogy „az nem lehet, hogy nem vagy köztünk többé”,
- hogy “ez nem történhetett meg”! Megtörtént!
Órák, napok után is csak a meg nem értett szavak, és a fájdalmas jaj
kiáltás: a „MIÉRT??!!!” dörömböl
gondolatainkban.
Mert nem tudjuk még gondolatban elfogadni azt:
-
hogy
nem jön be többé a Zeneiskolába,
-
hogy
nem halljuk hétről-hétre hegedűje gyönyörű hangjait,
-
hogy
nem vihetjük hozzá a beteg hangszereket, amelyeket óriási szeretettel és
szakértelemmel javítgatott, gyógyítgatott,
-
hogy
nem halljuk többé a vicceket, amelyekkel mindenkit fel tudott vidítani,
-
és
hogy soha többé nem jön be a mellettem levő tanterembe, amit pedig
olyannyira szeretett, hogy szinte a második otthonának tekintett.
Mert soha nem gondoltuk, hogy eljön az idő, amikor nem lesz
közöttünk. Hiszen 80. születésnapja előtt 1 hónappal még fiatalos
lendülettel tervezgetette munkáját, tanította tanítványait, irányította drága
kórusát. És most itt van a felfoghatatlan, az elfogadhatatlan fájdalom, amivel
meg kell birkóznunk!
Drága Kálmán!
Te annyi ember életét érintetted meg, szépítetted meg, hogy a
gyászolóknak bármilyen hosszú lenne a felsorolása, az csak töredékes maradna.
Hiszen kolléganőiden, kollégáidon kívül fel kellene sorolni növendékek
százait is, akiket 1959. óta – több mint fél évszázados tanári pályafutásod
alatt - tanítottál a hegedű és a zene szeretetére. Velünk együtt ők
is úgy fognak Rád emlékezni, mint az egyik legcsodálatosabb, legmelegebb
szívű emberre, zenetanárra. Önzetlenségedet, melegszívűségedet, és
nagyszerűségedet bizonyítja, hogy bármikor fordulhattak hozzád kéréssel,
Te soha nem mondtál nemet!
Nemcsak hegedűjátékaidba, de kórusod vezénylésébe is’ néha a megsemmisülésig
élted bele magad, bizonyítva a hallgató számára, hogy ízig-vérig muzsikus
voltál, érzékeny, finom művészlélek!
Kimagasló zenei tehetségedre már kisgyermek korodban felfigyeltek, s
ekkor kaptad Feri bácsitól (a lovászpatonai tejes embertől) azt a kis
hegedűt, amin elkezdhettél ismerkedni a húrok varázsával. Ezután
csillapíthatatlan vágy kerített hatalmába, hogy Te’ saját magad készítsd el
hangszeredet. El is készítetted, és nem voltál több mint 15 éves. Tanárod – Barsi
Ernő bácsi – segítségével és áldozatos munkájával sorra nyerted a zenei
versenyeket.
Kiváló eredményeiddel nemcsak tanáraid, de pályatársaid, osztálytársaid
és korosztályod figyelmét is felhívtad magadra. Az általad felállított példakép
sokak számára követendő példa volt.
Sikereidet megsokszoroztad főiskolás éveid alatt, majd tanári
pályafutásod alatt tanítványaiddal már csak megkoronáztad.
Munkád során lelkes és lelkesítő voltál! Példamutatóan hittél
abban, hogy a zene erkölcsi törvény, mely lelket kölcsönöz a mindenségnek, és szárnyat
ad az elmének!
Életed utolsó pillanatáig
hitted, hogy a zenében feszülő érzéseket és a benne rejlő üzenetet
nemcsak megérteni, hanem megélni, megtapasztalni kell. Ezeket a mindent
elsöprő érzéseket a Veszprémi Passió megírásakor átélted. Sokan mondják,
hogy utolsó erőidet felemésztve fejezted be életed fő művét.
Drága Kálmán!
Tudom, hogy a zene, a hangok, a dallamok, életed utolsó pillanatáig ott
voltak a fejedben! Már nem tudtad énekelni, nem tudtad dúdolni a dallamokat,
nem játszottak ujjaid a húrokon, de a hangok ott voltak a fejedben. Tudtuk ezt abból, hogy – bár már nem volt
erőd karodat felemelni, de az ujjaiddal mégis – vezényeltél. Akik ott voltak Veled utolsó napjaidban,
tudták, hogy a Veszprémi Passió után, gondolataidban már a Karácsonyi Oratórium
van készülőben.
Most elérkezett a felfoghatatlan, elfogadhatatlan, kényszerű
pihenés, ahonnan hitünk szerint figyelsz minket, s láthatatlanul ugyan, de
továbbra is segítesz mindannyiunkat. Tudjuk, hisszük, hogy lélekben továbbra is
segíted munkánkat. Mi megfogadjuk, hogy égi jeleidre figyelünk, s lelki
szemeinkkel kisujjad rezdülését továbbra is látjuk, s követjük.
Meghajtjuk fejünket hamvaid előtt, meghajtjuk fejünket a
család, és „Drágáid” előtt, és érezzük, milyen súlya van ezeknek a perceknek,
amit a hűvös elme az élet velejárójának, az érző lélek pedig
feldolgozhatatlan fájdalomnak tekint.
Búcsúzunk Tőled Kálmán, aki színt és lelket adtál a város
zenei életének, és 53 éven keresztül a Zeneiskolának is.
Búcsúzik Tőled a Zeneiskola vezetése, Hegedű tanszaka,
Tanári kara, dolgozói és 800 növendéke, akik közvetlen, vagy közvetve de
ismertek, tiszteltek és szerettek.
Tisztelt
Gyászoló Gyülekezet!
Most állítsuk meg a mutatók járását, szűnjön meg az
idő egy percre, mert szeretett Kálmánunk megérkezett a végtelen térbe, az
örök időbe.
S aztán induljon újra a szerkezet, immáron nélküle, de mindig
vele, mert Kollár Kálmán hegedűtanár, kiváló karnagy eggyé vált az
örökkévalósággal, s elválaszthatatlan része lett immár a Zeneiskolának!
„Csillagok közt élsz már,
angyalok közt jársz,
ott, ahol csendből épül vár,
s igaz lelkedre az Isten vigyáz már”
Drága
lelked nyugodjék békében!
KOLLÁR KÁLMÁN (1932-2012) életútja
Kollár Kálmán 1932-ben született Lovászpatonán. A
győri bencés gimnázium befejezése után a győri tanítóképzőben
diplomázott, majd elvégezte a Budapesti Pedagógiai Főiskola általános
ének-zenei tanári szakát. A Zeneakadémia győri kihelyezett tagozatán
hegedűtanári diplomát, majd a budapesti Zeneakadémián karnagyi
képesítést szerzett. Győrben kezdett tanítani, 1958 óta élt Veszprémben. 1959-től
a Csermák Antal Zeneiskola főállású, majd nyugdíjas tanára volt.
1963-tól haláláig megszakítás nélkül volt a Veszprémi Liszt Ferenc Kórus
művészeti vezetője, karnagya és hat évig vezette a Zirci Bányász
Vegyeskart, nyolc évig a Péti Munkás Férfikart, és több mint tíz esztendeig a
rendkívüli eredményeket elért Kállai Éva Gimnázium Leánykarát, később
vegyes karát is. Számos
kitüntetést kapott: SZOT Díjas, Veszprém Város Díszpolgára és Pro Urbe
díjasa, valamint a Veszprém Megyei Érdemérem és Művészeti Díj
tulajdonosa. 2002. augusztus 20-án a Parlamentben átvehette a Magyar
Köztársaság Érdemérem Lovagkeresztje kitüntetést, 2009. január 22-én pedig a
Magyar Kultúra Lovagja címet nyerte el. 2009-ben szülőfaluja, Lovászpatona
díszpolgárává választják, valamint a Csermák-díj, illetve szakmai
pályafutásának elismerésként KÓTA életműdíjat kap. 2011. október 23-án
veheti át az Örökségünkért Érem kitüntetést. Szervező
munkájával hagyományossá tette (20 év alatt 10 találkozó zajlott le, 8 ország
42 együttesének részvételével) a magyar zenei élet Veszprémhez
kötődő rangos eseményét, a Nemzetközi Romantikus Kóruszenei
Találkozót. Tanulmánykötet írt „Zengj nekünk dalt" címmel a Kodály
vegyes kari kötet dupla CD-jéhez. 2006 és 2011 között elkészítette a
veszprémi székesegyház levéltárában fellelt művekből a Musica
Antiqua Vesprimiensis eddig négy lemezből álló sorozatát. Zenepedagógusi munkássága méltón él tovább
tanítványaiban, akik tevékenységükkel, hazai és nemzetközi szinten is
elismerést, és számos nívódíjat vívtak ki a veszprémi zenei műhely
számára. (Tanítványai többsége zenei tanulmányait felsőbb szinten is
folytatta, ahol kimagasló hangszeres tudásukkal nemcsak pályatársaik, de
tanáraik figyelmét is magukra vonták.) Gazdag
szakmai tapasztalatát mint megyei szakfelügyelő szívesen adta át
kollégáinak. Ma is rendszeresen zsűrizik, és vesz részt különböző
szintű versenyeken, ahol hozzáértő véleményével segíti a növendékek
és tanáraik szakmai fejlődését. A Liszt
Ferenc Kórus karnagyaként, tapasztalt és magas színvonalú szakmai vezetésével
sikerekben gazdag, kimagasló érdemeket szerzett nemcsak Veszprémnek, de az
országnak is. Az általa vezetett Liszt Ferenc Kórus
legrangosabb elismerései: Kollár Kálmánnal 2011-ben riportot készített a Veszprémi Portré. : http://vportre.hu/2011-osz/keszen-kell-lenni-mindenre Forrás: http://www.lisztkorustarsasag.hu/ |
* Elhangzott 2012. július
14-én a Szentmisével egybekötött búcsúztatón a veszprémi Szent Mihály
Bazilikában. Kollár Kálmán karnagy úr hamvait ugyanitt,
a Szent Mihály Bazilika Altemplomában helyezték végső nyugalomra. A
búcsúztatót a Csermák Antal AMI iskolatitkára, Király-Spengler Zsuzsanna írta,
aki a Kollár Kálmán által vezetett Liszt Ferenc Kórustársaságban 20 éve
énekel