A Kodály-koncepció és
az Orff-Schulwerk összehasonlítása
A Kodály-koncepció és az Orff-Schulwerk koruk meghatározó zenepedagógiai koncepciója, melyek keletkezésüket követően döntő mértékben reformálták meg saját nemzeti zeneoktatásuk alapelveit. Kodály Zoltán és Carl Orff esetében is olyan meghatározó személyiségekről beszélhetünk, akik zeneszerzői tevékenységük mellett a zenepedagógia területén is komoly eredményeket értek el. Mindkét zenepedagógia sajátja, hogy a kor aktuális kihívásaira kerestek választ és kísérletező jellegű útkeresés vezetett el a kiérlelt koncepciók megszületéséhez.
Az Orff-Schulwerk esetében a századforduló környékén főleg Németországban szárba szökkenő élet- és kultúr-reformok eredményeként a ritmus és mozgáskultúra területein különböző irányzatok jöttek létre, amelyek mozgalmakba szerveződve tevékenykedtek karizmatikus vezetőszemélyiségeik köré csoportosulva. Ezen irányzatok a ritmikus és kifejező mozdulatokkal igyekeztek az emberben rejlő mozgásösztönt kifejleszteni. Carl Orff ebből a kulturális közegből kiindulva a Günther-iskolában tanítás során szerzett tapasztalatai sarkallták új zenepedagógiai szemlélet megalkotására. Orff zenepedagógiai elképzelése mélyen a német zenei kultúrából táplálkozott, és fontos célnak tartotta a német zenei anyanyelv átadását a gyerekek számára.
„The traditional Nursery Rhymes and Children’s Songs were the obvious starting point for this work.” [1]
Kodály Zoltán elsősorban a magyar falu ősi klasszikus formában konzervált népzenéjét igyekezett zenepedagógiájának középpontjába emelni. Kodály szakítva a korábbi hagyományokkal mindig következetesen vallotta, hogy a zenei anyanyelv korai szakaszban való elsajátítása vezethet el zeneértő, művelt emberek képzéséhez. Ehhez a legalkalmasabb út a magyar népdalok és mondókák tanítási gyakorlatba való beemelése volt.
„Kétségtelen, hogy a népdal
valamennyiünk zenei anyanyelve. Minden zenei nevelés tehát saját nemzetének
népdalából induljon ki – abból, mely születésünktől fogva kísér bennünket,
melyet anyánktól tanultunk.” [2]
Kodály és Orff zenepedagógiájának közös vonása, hogy mindkét esetben a legegyszerűbb hangközökkel, kis ámbitusú dallamokon keresztül kezdik az oktatást. A szó-mi kis terc fokozatosan bővül, míg el nem éri a pentaton dallamot. Ennél a pontnál Kodály és Orff elképzelése eltér egymástól. Kodály a továbblépés eszközének az egyszólamú vokális megközelítést tartja, ami egyszerű vokális kétszólamúsággá fejlődik tovább. Orff ezzel szemben már a pentaton dallamok esetében is kívánatosnak tartja azok kíséretét többnyire osztinátóval vagy bordun-szólammal. Kodály melodikus zenei gondolkozásával szemben az Orff-iskola esetében a ritmikai improvizációra épülő többnyire hangszerközpontú zenélés kap fő szerepet. Az improvizáció kisebb mértékben Kodály esetében is szerephez jut. Bár az improvizáció fogékonnyá és nyitottá teszi a tanulót a zenei jelenségek iránt, de megfelelő alapismeretek és kapaszkodók hiányában elenyésző zenei értéket hordoz önmagában. Kodály esetében ezzel szemben a vokális módon elsajátított értékes népzenei anyag után a tanuló természetes módon lép át a hangszeres zenélés világába. A jól strukturált zenei anyagnak köszönhetően a gyerekek hangszeres zenélése biztos vokális alapokon nyugszik.
„A »vitamindús« zene
táplálékon növekedett gyermek a vokális zenéből – annak állandó megtartása mellett – szinte belenő a
hangszeres gyakorlatba. Ismereteinek folyamatos bővítésével
zökkenőmentes fejlődésre nyílik lehetősége.”[3]
Az Orff-iskola esetében a szisztematikusan felépített zenei anyag kevésbé jellemző, és a ritmushangszerek, illetve memorizációs gyakorlatok túlzott jelenléte nem biztosítja teljes mértékben a tanuló biztos alapokra épülő fejlődését. Az Orff-iskolával kapcsolatosan napvilágra kerülő kritikák gyakran megemlítik, hogy a gyerekek számára biztosított túlzottan nagy mozgástér és kísérletezés olyan dilettáns öntevékenységekhez vezethet, ami nem szolgálja a tanulók igényes zenei fejlődését.
Az Orff-Schulwerk esetében széleskörű hangszerpark áll a gyerekek rendelkezésére, mely segítségével kíséretet tudnak játszani a dallamokhoz. A Glockenspiel, a xilofon, a dobok és cintányérok illetve egyéb ütőhangszerek mind azt a célt szolgálják, hogy a tanulók kibontakoztathassák improvizatív képességüket a dallamhoz kapcsolódóan. Az Orff „instrumentárium” a Schulwerk zenepedagógiájában meghatározó szerepet tölt be. A túlzott hangszerhasználat viszont gyakran vezethet a gyerekeknél intonációs problémákhoz az éneklés során. A koncepció hangszerekkel kapcsolatos másik hátránya, hogy a drága, nehezen beszerezhető ütőhangszerek sokasága nagyban lecsökkenti a módszer széles körben történő alkalmazhatóságát. Ezzel szemben a Kodály-koncepciónál a hangszerek csak segédeszközként jelennek meg, és számuk igen csekély. Többnyire a xilofon és a furulya jut szóhoz, de az ének zavartalansága érdekében nem töltenek be meghatározó szerepet. A mindig „kéznél lévő” énekhang a koncepciót szinte bármilyen körülmények között alkalmazhatóvá teszi, így biztosítva azt, hogy a zenei nevelésből anyagi helyzettől függetlenül, széles néprétegek is részesülni tudjanak. Ennél a pontnál rajzolódik ki legélesebben a két koncepció jellegének különbözősége. Míg az Orff-iskolát inkább a hangszeres tevékenység jellemzi, addig a Kodály-koncepció az énekhangot állítja az oktatás középpontjába.
„Mélyebb zenei műveltség
mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek,
kiváltságosak dolga. Az emberi hang a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes
és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra
termő talaja.” [4]
Érdemes elemezni a két koncepció közösségnevelésre gyakorolt hatásait is. Mind a Kodály-koncepció, mind az Orff-Schulwerk nagy hangsúlyt helyez a gyerekek közösségnevelésére is. Ennek gyakorlati eszközei a koncepciók eltérő nevelési felfogásukból adódóan kissé különböznek. Míg az énekkel való zenei nevelést előtérbe helyező Kodály-koncepció esetében a közösségnevelés a kóruséneklésen keresztül valósul meg, addig az Orff-iskolánál ugyanez a szándék az Orff hangszerekre támaszkodó ütőzenekar munkájában érvényesül. Bár az eszközök különböznek, a cél mégis ugyanaz. A közösségben megélt zenélés a gyerekek számára meghatározó pozitív élményt és tapasztalatot jelent, ami egész életükben elkíséri őket.
Ha a zenepedagógiák átfogó koncepcióját vizsgáljuk, akkor más területeken is találunk jellegzetes különbségeket. A Kodály-koncepció esetében fokozatosan felépített zenei anyag áll rendelkezésre. A zenei anyanyelv elsajátítása után a tanulók megismerkednek a rokon népek, majd egyéb nemzetek népzenéjével is. Kodály esetében a népzene elsajátításának egyik legfontosabb oka az, hogy biztos alapokat megteremtve lehetőséget biztosítson a gyerekek számára a zeneművészet nagy mesterműveinek a megismerésére is. Az Orff-iskola dalanyagának vizsgálatakor nyilvánvalóvá válik, hogy a különböző fejlődési szinteken többnyire hasonló zenei anyagot találunk, amely szinte minden esetben Orff sajátos zenei nyelvezetének a stílusjegyeit viseli magán.
Érdemes a két zenepedagógiai koncepciót az improvizációval kapcsolatban is alaposabban megvizsgálni, hiszen az mindkét esetben a koncepciók sajátjának tekinthető. A Kodály-koncepció esetében a tanult magyar zenei mikrostruktúra, zenei anyanyelv oly mértékben a gyerekek sajátjává válik, hogy azt szabad improvizatív formában is alkalmazzák. Az improvizáció komoly szerepet kap a Kodály-koncepcióhoz kapcsolódóan, de Kodály mindig kiemeli az improvizációval kapcsolatos veszélyeket is. Ha az improvizációt nem előzik meg alapos zenei előtanulmányok, akkor az improvizatív folyamatok gyakran öncélúvá és keret nélkülivé válhatnak, ami nem szolgálja a tanuló zenei fejlődését.
„… rögtönözne minden épkézláb
gyermek, ha hagynák […] de nem lehet magára hagyni zenei világképe kialakításában.” [5]
Az Orff-iskola esetében különösen a közös hangszeres zeneélések alkalmával jut komoly szerephez az improvizáció, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a gyermek saját fantáziája segítségével játékosan, próbálgatva ismerkedjen meg a zenei alapelemekkel. Ez a zenei szabadság oldja a kezdeti gátlást, szorongást és a kész sémák mellőzését is lehetővé teszi. A kezdeti, játékos improvizálás után egyre tudatosabbá válik a közös zeneélés. A kezdeti, szabad improvizáció után kis motívumok játéka mellett 1-2 ütemben folyik az improvizáció, amit később a csoportos játék mellett néhány ütemben egyéni improvizációnak is teret enged. Az Orff-iskola jellege és koncepciója lehetővé teszi a táncban és színészi játékban megvalósuló improvizációt is. A zenetanulás során az Orff-iskola nem kényszerít versenyre, nem minősíti a tanuló kezdeti próbálkozásait, ezért minden gyermek felszabadultan, gátlás nélkül mer próbálkozni, improvizálni.
Ha a két koncepciót a zenei írás-olvasás szempontjából vizsgáljuk,
akkor Kodály esetében egyértelműen a szolmizációra alapuló alapos
pedagógiai munka figyelhető meg. Kodály a relatív szolmizáció
alkalmazásával a tanulókat a kottaolvasás és a zene anyag értelmezésének
tudatosságára neveli. A
relatív szolmizáció igazán nagy előnye az, hogy az egyes hangokhoz, de
különösen egyes jellegzetes lépésekhez és dallamrészletekhez a más-más
karakterű szótagok használatával jól felfogható asszociációkat rögzít.
Orff ezzel szemben a nevéhez fűződő zenepedagógia hangsúlyát
inkább a memorizálás fejlesztésére és a beszédelemekkel kombinált ritmusok
emlékezetből történő lejegyzésére helyezi.
A mozgás mindkét zenepedagógiai koncepcióban fontos szerepet foglal el. Kodály elvei alapján a zene mellett a sportnak is központi szerepe van a nevelésben. Az egészen a görög hagyományokig visszanyúló nevelési koncepció a gyerekek párhuzamos lelki és testi fejlesztését tartja szem előtt és ennek megfelelően a tanulók napi programjából sohasem hiányozhat az ének és a torna. Kodály mozgásról vallott elveinél mindenképpen szükséges megemlítenünk a néptánc fontos szerepét, hiszen a népzene és a néptánc nemcsak a gyermekek hallását, ritmusérzékét, de gondolkodását és érzelmeiket is fejleszti.
A mozgás meghatározó szerepet tölt be az Orff-Schulwerk esetében is. A századforduló környékén főleg Németországban a ritmus és mozgáskultúra területein különböző irányzatok jöttek létre, amelyek mozgalmakba szerveződve tevékenykedtek karizmatikus vezetőszemélyiségeik köré csoportosulva. Ezen irányzatok ritmikus és kifejező mozdulatokkal igyekeztek az emberben rejlő mozgásösztönt kifejleszteni. Orff zenepedagógiájának megteremtésekor döntő mértékben merített ezeknek a mozgalmaknak a tapasztalataiból. Az Orff-iskola legfőbb célja az alapfokú zenei nevelés ösztönzése volt a különböző művészeti kifejezési formák bevonásával és e művészeti kifejezési formák között a mozgásművészet meghatározó szerepet töltött be. A foglalkozások alkalmával mindig fontos szerephez jut a közösségben végzett művészi mozgástevékenység. Bár zenepedagógiai szempontból ez igen hasznos, de ezen elem részben az Orff-iskola széles körben való elterjedését is nehezíti. A sokszor helyhiánnyal küzdő oktatási intézmények nem tudnak olyan helyiséget biztosítani, ami az Orff foglalkozás igényeit teljes mértékben kielégítené.
Mind Kodály, mind Orff számos alkalommal hangsúlyozza a zenei nevelés elkezdésének fontosságát már kisgyermekkorban. A korán elkezdett zenei nevelés pótolhatatlan érték, ami a gyermek egész fejlődésére és életére meghatározó, jótékony hatással van.
Bár a két zenepedagógiai koncepció között számos különbség van, de alkotóik szándékait tekintve teljes összhangról beszélhetünk. Mind Orff, mind Kodály arra törekedett, hogy a zenei nevelés segítségével olyan érzelmi és értelmi többletet nyújtson az ifjúság számára, ami egész életükön keresztül elkísérve értékes emberfőkké formálja őket.
[1] Carl Orff - Gunild Keetman: Orff-Schulwerk - Music for Children. Mainz: B. Schrottls Söhne, é.n. előszó
„A hagyományos mondókák és dalok összegyűjtött kincsei tűnnek legtermészetesebb kiindulópontnak a munkánk során.”
Ford.: Stipkovits Fülöp
[2] Kodály Zoltán: „A hiteles népdal szerepe a zenei nevelésben” In: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok III. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Budapest: Argumentum Kiadó. 2007. 210.
[3]Ittzés Mihály-Somorjai Paula: „Kodály és Orff, Orff és Kodály – párhuzamok és eltérések ” Parlando, 1994/1. 33.
[4] Kodály Zoltán: „Éneklő ifjúság – bevezető cikk a folyóirat első számában.” In: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Budapest: Argumentum Kiadó. 2007. 117.
[5] Kodály Zoltán: „Gyermekkarok, (1929)” In: Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Budapest: Argumentum Kiadó. 2007. 38-45. ide: 44.
Uő: „Zene
az óvodában,