Le moment d'un adieu (Egy búcsú pillanata)

Elektronikus zene tanárnak, diáknak

A zenében már szinte nem maradt új út a XX. világháború után, a széphangzás ideálja már rég elavulttá vált a szerzők számára, hiába volt néhány komponistának a múlthoz visszaforduló, de természetesen újdonságot is hozó korszaka-műve. A vad ritmika, a meghökkentő hangzás, a különleges hangszerelésű darabok után a talán egyetlen lehetőség maradt, az elektronikus zene. Bár a világot mára szinte a számítógépek uralják, a komolyzenének ez az ága amilyen gyorsan fellendült, olyan gyorsan le is csengett, átkerült a könnyűzenébe, az alkalmazott zenébe. Az énekórák drasztikus csökkentése miatt sokszor csak említés szintjén találkozik a diák az elektronikus zenével (néhány sor a könyvben), szolfézs- illetve zeneirodalom tanmenet csak a VI. évfolyamban szerepelteti.

Az első elektronikus zenei stúdió 1951-ben jött létre Kölnben, Karlheinz Stockhausen irányításával, majd sorra a többi Európában (a másik jelentős helyszín Milánó volt, Luciano Berio vezetésével, s nem elhanyagolható a stockholmi sem – ahol később magyar részről Maros Miklós révén vagyunk „érdekeltek”), és az Egyesült Államokban is több. Az elektronikus zene első periódusában a hangok megváltoztatása, a felhangok nélküli sinushang segítségével történő hangszínek kikeverése volt talán a legjelentősebb felfedezés. A torzított, tompított hangzást szalagra vették, nem volt szükség előadókra. A második fázisban a szalagra vett elektronikus hangokat keverték egyéb felvételekkel, így a beszédhangéval. A harmadik szakasz a legérdekesebb, a szintetizátor feltalálása lehetővé tette az elektronikus zene élő alkalmazását, a színpadon keverték ki a hangzást.

Manapság már ritkán készül tisztán elektronikus zene, de fel-feltűnik a művekben ez a fajta zenei megoldás, inkább színezésképpen. Mai világunkban azonban nem maradt kihasználatlanul az elektronikus zene, persze jócskán módosulva, aki rendelkezik számítógéppel, és letölti a megfelelő programot, saját zenét készíthet. Léteznek a laptop-zenészek, DJ-k, akik közönség előtt izgalmas hangzásokat kevernek ki, ennek is megvan a maga varázsa. Ha ének- (ahol tananyag) vagy szolfézsórán szándékozunk bemutatni az elektronikus zenét, ez a tény nagyon jó kiindulópont lehet, még azt is megkockáztatom, hogy a XX. század zenéjét az elektronikus zenétől visszafelé haladva érdemes bemutatni, hiszen az ismerttől kiindulva talán fogékonyabbak lesznek a diákok az eleinte szokatlan hangzás- és ritmusvilágra.

Magyarországon is létezett elektronikus zenei stúdió, a HEAR a Magyar Rádió égisze alatt, 2007-es megszűnéséig, számos lemez- és rádiófelvétel őrzi működését. Nyolc zeneszerző kilenc darabja jelent meg az EAR Együttes gondozásában, az összeállítás változatos, van köztük többtételes, a természetet, a környezetet bemutató, a mitikus időket jelző, versenymű.

Hollós Máté Clavicona concertante No. 1. című darabja a cimbalmot társítja a hangfelvételhez. A cimbalom, melynek ősét már a Biblia is említi, rengeteg magyar kortárs mű szereplője, az elektroakusztikai környezetbe is rendkívül könnyen illeszkedik, bár talán furcsának találhatja a hallgató a régi, és az új ilyenféle párosítását. Az inkább melankolikus hangvételű concertante kezdése igazán megkapó, a cimbalom szólama – Szakály Ágnes művészi tolmácsolásában – helyenként népzenei intonációjú, Hollós kihasználja a hangszer jellegzetes sajátosságait, a bársonyos hangszíneket, a mélyebb tartomány kellemes zengését. Érdekesnek vélem, hogy a hangszer csak helyenként játszik többszólamú (imitációs) részt, elgondolkodtatók a különleges, a műbe remekül beleolvadó skálák.

Bánkövi Gyula háromrészes Orpheusz című balettje egész estés, 2005-ben keletkezett, a lemezen az első rész, három jelenet szerepel, a nyitó egy szerelmi tánc. A hangzás finom, légies, amilyennek képzelhetjük a görög mondavilág egyes történeteit, jeleneteit. A második jelenetben Eurüdiké a holtak világába kerül, a kígyómarást követően. A ritmika kifejező, egyre félelmetesebbé válik a természetet lefestő hangok dúsulásával együtt (a negatív szereplőket jelző hangok, zörejek átalakított hangok, míg Orpheuszhoz a hárfa, Eurüdikéhez a fúvósok hangszíne társul).

Láng István A kráter harangjai című kompozíciója rendkívül izgalmas, a különféle ütőhangszerek jellegzetes zörejét, színét használja a hangfelvétel mellett. Már-már a pulzáló kráter belsejében érzi magát a hallgató, ezt a hang- és térélményt a sztereóhatás is erősíti, sajnos, a kvadrohangzást nem élvezheti a hallgató.

Decsényi János Hazatérés-e időutazás, a gyermekkort sűríti néhány zenei percbe. A komor, néha megdöbbentő hangzás magában foglalja a Csigabiga kezdetű dal néhány ütemét, autózörgést, lépteket, kintornazenét, és az időt, annak múlását jelképező óraütéseket, majd a háború előérzetét jelző szirénát, ajtóbecsapódást, közben a boldog békeidőket, 20-as, 30-as évek sanzonját.

Pintér Gyula Instinct I című darabja talán a legszélsőségesebb hangzásvilágú, a 2009-es átdolgozás érzésem szerint egy szintézis: a külső-belső zajok egybegyűjtése, művi énekhangokkal, gépzajokkal, homályos foltokkal, effektek bevágásával. Szigeti István Kaleidoszkóp-ja is szélsőséges hangzásvilágú, az érdekes hangzások tárházát halljuk, izgalmas kompozícióvá összegyúrva.

Madarász Iván darabja, a Kommentár egy ismeretlen történethez a szerző kisformákhoz való vonzódását mutatja, ahogy több darabja is. A szerző a hangszalag mellett az énekhangot is előírja (Skoff Zsuzsát halljuk): hol szótagok, hol végletekig lelassított beszéd, hol ének és narráció szól (a szalagon Csengeri Adrienné és Madarász Iváné) egyszerre a hangszalag zajaitól kísérve. A negyedik kommentár ritmikus, az utolsó szinte himnikus.

Sugár Miklós egy-egy darabja fogja keretbe a lemezt, Reggeli etűd című műve 2008-ban keletkezett. A kompozíció egy ciklus, melynek ez az utolsó, negyedik darabja, hét különböző hangszer szintetizátorhangját halljuk. Izgalmas a darab, a különféle hangszínek jól ábrázolják a megálmodott hangulatot. Egészen más az Egy búcsú pillanata, a mű az elektroakusztikus stúdió emlékére készült. A darabon Eötvös Péter Meséje vonul végig, a hangszalag, versszöveg Oberfrank Pál tolmácsolásában) mellett szopránszóló (ismét Skoff Zsuzsa), fuvolák (Matuz István, Matuz Gergő), és a mesés hangú sakuhacsi (Matuz István szólaltatja meg) hangja árnyalja a művet, mely 18 magyar zeneszerző 30 darabjából idéz.

A lemez egy korszaknak állít emléket, ékes bizonyítékául annak, hogy itthon is létezett (nem is akármilyen) az elektronikus zene korszaka, melynek a lemez utolsó szavával élve – vége.

(Hungaroton - BR 00449)

Lehotka Ildikó