Tiszai Luca*

 

Zeneterápiás tapasztalatok Baszkföldről

 

 

A zenetanítás és a zeneterápia határterületein

 

Elsőéves gyógypedagógus hallgatóként értelmileg akadályozott gyermekeket tanítottam zenélni. Mivel szerettem volna többet tanulni, bementem egy zeneterápiás előadásra. Az előadó azzal kezdte, hogy attól, hogy egy értelmi fogyatékos ember sörözni megy, attól az még nem sörterápia. Az analógiát alkalmazta a zeneterápiára is: a zenetanítás és terápia közti különbséget úgy határozta meg, hogy ha zenei célunk van, az tanítás, ha pedig a célunk maga a folyamat, akkor terápia. Ebben a rendszerben tanárként helyeztem el magam, hiszen kezdetektől a zenei produkcióra helyeztem a hangsúlyt.

 

Később, következetesen ebben az irányban tanultam tovább: elvégeztem az ének- zenetanári szakot is. Kokas Klára nénitől is tanultam, s az ő módszerét alkalmazva már egy kicsit bajban voltam a fenti definícióval. Klasszikus terápiának nem tudtam volna nevezni, hiszen „csak” zenét hallgatunk. Egy fejlesztőiskola első osztályában azt tapasztaltam, hogy míg én a klasszikus zenét szerettem volna közelebb hozni tanítványaimhoz, ők az improvizációt élvezték, a leglátványosabb hatás viszont az osztály viselkedésében, egymáshoz való viszonyában mutatkozott meg.

 

Jelenleg súlyosan halmozottan sérült felnőttekkel dolgozom, és ez tovább bonyolítja a helyzetet. Van, hogy gyógypedagógusként a zenét eszközként használom- pl. a hangszerek okozta rezgést a test érzékelésének gyakoroltatására, ritmushangszerekkel való „beszélgetést” verbálisan nem kommunikáló személyeknél, vagy egy egyszerű ostinátót, ha úgy látom, hogy ez biztonságérzetet adhat.

 

Ezen a ponton találkozik a gyógypedagógiai terápia és az értelmi sérültekkel végzett zeneterápia, a terapeuták és a nevelők ugyanazokat az eszközöket, elemeket használják különböző céllal, vagy ugyanazokat a célokat kívánják elérni különböző eszközökkel. Így sok olyan zenei játékkal, gyakorlattal találkozom zeneterapeuták esetismertetésében, amelyet énektanárként használtam zenei készégfejlesztésre, vagy olyan terápiás célokat, amelyeket gyógypedagógusként fejlesztési célként neveznék meg. (Pl. koncentráció, vagy az érzékelés, vagy mozgás fejlesztését.)

 

2007-ben, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonban a legsúlyosabban sérült lakókból megalakult a Nádizumzum zenekar. Felnőttek kezdtek együtt zenélni, akik számára még az önellátás alapvető feladatai is akadályba ütköznek. Elkezdtem olyan hangszerek után kutatni, amelyek megszólaltatásának módja hasonlít egyik-másik lakó sztereotip mozdulatsorához, és a citera vendéghúrjainak mintájára dallamjátékra alkalmatlan, alaphangot és kvintet tartalmazó „akadálymentes” hangszereket csináltunk, amelyeken nem lehet hamisan játszani. [1]

 

Tevékenységünket nem nevezném zeneoktatásnak, hiszen nem sok számottevően új zenei tudásra tesznek szert a tagok, mégis zenetanulás abból a szempontból, hogy arra törekszünk, hogy az elhangzó darabok egyre jobb zenei színvonalon szólaljanak meg, koncertekre készülünk, és fellépéseket vállalunk.

Zeneterápiának sem nevezném egyértelműen, hiszen nem egy meghatározott terápiás céllal jövünk össze, mégis számtalan terápiás hatása van. A közös zenélés öröme kellő motiváció számukra, képesek újat tanulni, személységük is egyre jobban kibontakozik. A próbák során megtanulnak alkalmazkodni, késleltetni. Többen 30-40 évesen élik először át, hogy feladatuk van, lassan, de kialakul a feladattudat. A fellépések alkalmával megtapasztalják az elismerést, a sikert, önbecsülésük megnő. A zenekari munka során megjelentek az egyenrangú interakciók, közösséggé alakultak. A kimozdulás, az utazás is élmény. Több szülőtől hallottam, hogy a koncertek során először tapasztalhatta meg, hogy büszke lehet a gyermekére.

 

Andragógiai tanulmányaim egy új dimenziót nyitottak meg számomra, a felnőttkori tanulás kérdését. Azt találtam, hogy a közös zenélés a súlyosan halmozottan sérült felnőttek pedagógiai kisérésének egyik hatékony formája lehet: a zenekari munka visszahat a szociális képességfejlesztés minden területére, munkává válhat, a kreativitás és az  önkifejezés eszköze, sőt egészségmegőrző, preventív hatása is van.

 

Egyetértek Urbánné Varga Katalin gondolataival, miszerint „a zenetanulás és a zenei nevelés közben ugyanazok a képességek, készségek is fejlődnek, alakulnak, mint a zeneterápiás helyzetben csak itt ez a mellékes eredmény. S mert nem ez a cél, így nem tudatosított hozadéka a zenei nevelésnek, hiszen itt a cél a zenéhez kapcsolódó információk elsajátítása, s a zenélni tudás megtanulása.”[2] Szerettem volna ezeket a hatásokat jobban megismerni, tudatosabban alkalmazni, szeretném, ha gyógypedagógusként és énektanárként szerzett ismereteim minél szorosabb egységet képezzenek, és a zeneterápia szemszögéből is megvizsgálhassam a kérdést. Campus Hungary ösztöndíj keretében lehetőségem nyílt erre egy spanyol zeneterápiás központban, Baszkföld fővárosában, Vitoria-Gasteizben. Tanulmányutam elsődleges célja a tapasztalatcsere volt.

 

Instituto MAP- a zeneterápiás központ felépítése, működése

 

Az intézmény neve MAP (Musica Arte y Progresso- zene művészet és fejlődés). Az intézmény jogelődje1983-ban kezdődött Vitoria-Gasteiz-ben, a Zeneterápiás Kutatóközponttal, majd 1986-ban indult a zeneterapeuták képzése. Történetében fontos állomás volt 1993, amikor a VII. Zeneterápiás Világkongresszusnak adott otthont.

 

 Az intézményben a zene és művészetterápia, valamint zeneterápiás kutatás és mesterképzés folyik.[3] A képzés az Aalborgban (Dániában) akkreditált zeneterápiás mesterképzés spanyol változata. Szoros együttműködésben dolgoznak a dán intézménnyel, az ottani professzorok gyakran jönnek Spanyolországba kurzusokat tartani, és az internet segítségével kapcsolatot tartanak a tanárokkal, diákokkal. Aki az egész EU-ban érvényes mesterfokozatot szeretne, az bizonyos feltételekkel az ottani egyetemen fejezheti be a tanulmányait (Spanyolországból online és skyp segítségével), de a tanulókat inkább az itt megszerzett magas szintű gyakorlati tudás, mint az EU-szintű MA diploma megszerzése motiválja. Az intézmény nemcsak képzést ad, de számos zeneterápiás projektet működtet különböző intézményekben, (ezekre gyakran maga MAP pályázza meg a szükséges forrást) végzett hallgatóinak szupervíziót, továbbképzést is biztosít, illetve a kutatómunkához is biztosítja a feltételeket. Az intézményben előadótermeken kívül jól felszerelt zeneterápiás helyiségek is vannak, ahol zeneterápiás foglalkozások is folynak.

 

Zeneterápiás mesterképzés

 

A mesterképzés 3 éves, és 3 hetente egy hétvégén zajlik, sok online felkészüléssel, és egyéni munkával. Minden évfolyamnak van egy saját tutora. Az első évfolyam tutorával beszélgettem, ő tartja a bevezető- és a záróelőadást, osztályozandó tantárgyat viszont nem tanít, hanem a hallgatókkal való személyes kapcsolattartás a feladata. A konzultációk után megbeszélik a tapasztalatokat, és az intézmény vezetőjével együtt figyel a képzés egységére. Feladata az egyes tantárgyak oktatóival való folyamatos kapcsolattartás, ezen keresztül biztosítja tantárgyak egymásra épülését, egységét.

 

Az intézmény több mint 6000 kötetes szakkönyvtárral rendelkezik, a zene a pszichológia és a zeneterápia változatos területeiről leginkább angol és spanyol nyelven rendelkezésemre. Fonótékájában 10.000 igen változatos hangzóanyag található.

 

1997 óta könyvkiadással is foglalkozik, a kiadó neve Agruparte, ami a zeneterápiás munkával, projektekkel kutatással kapcsolatos írásokat ad ki spanyol nyelven, többek között angolról fordított könyveket, írásokat, de helyet ad saját új közléseknek is. Szakfolyóiratot, és zeneterápiás füzeteket is szerkeszt. A hallgatók használják ezeket az írásokat, amikor a gyakorló zeneterapeutákkal beszélgettem az új tapasztalataimról, szinte mindig tudtak hozzá könyveket, cikkeket ajánlani, amelyekből az elméleti hátteret jobban megérthetem.

 

Tanulmányi programom, tapasztalataim

 

Tanulmányutam során egy elméleti blokkal kezdtünk: az intézmény vezetőjével (Patxi de Campo San Vincente) átbeszéltük a tapasztalataimat. Először elméleti anyagokat (cikkeket, könyveket, videókat) kaptam tanulmányozásra, majd különböző zeneterapeauták egyéni és csoportos foglalkozásait látogattam meg: intézményben élő demenciában szenvedő paciensekkel, és súlyosan halmozottan sérült felnőttekkel. A gyakorlatban is kipróbálhattam mindazt, amit tanultam: koo-terapeutaként bevontak a foglalkozásokba. A legtöbbet ebből tanultam, illetve a zeneterápiás foglalkozások kiértékeléséből, amit szintén közösen csináltunk. Sok olyan apróságra irányította rá a figyelmemet, ami mellett addig elsiklottam, nem ismertem fel az érdeklődés, bevonódás jeleként. Megtanultam egy számomra új definíciót, miszerint zene minden szándékos hangadás, így lassan megtanultam megkülönböztetni a szándék nélküli és a szándékos hangadást, mert nem vagy alig kommunikáló személyeknél nagyon fontos megérteni a kommunikációs szándékot. Megtanultam, olyan apró jeleket értelmezni, mint a hangforrás felé fordított tekintet, testhelyzet, vagy arckifejezés változása, csoportos terápia esetén a társakkal való interakció kifejeződése. Megállapítottam, hogy a zenekari próbák során sok olyan aktivitás, kezdeményezés történik, mint amit eddig nem használtam ki, illetve a Kokas- féle foglalkozáson is sokkal nagyobb a résztvevők bevonódási foka, mint ahogy én azt eddig gondoltam.

 

A gyakorlat után újabb elméleti blokk következett, beszámoltam a tapasztalataimról, és a kollegák könyveket, anyagokat ajánlottak, ahol a megtapasztalt jelenségek elméleti hátteréről olvashattam, illetve számos anyagot megkaptam elektronikus formában is.

 

A képzés végén az egyik dán professzor Inge Nygaard Pedersen tartott képzést, az egyik nap gyakorlati példákat mutatott be a saját pszichiátriai gyakorlatából, a másik nap elméleti, kutatás-módszertani előadást tartott a saját doktori témájáról: a zeneterápiás kapcsolatban előforduló viszont áttétel jelenségét vizsgálta a terapeuták önreflexióin keresztül.  Ez azért volt számomra különösen érdekes, mert arra adott példát, hogyan lehet tudományosan és módszeresen megvizsgálni tudományos alapossággal, ugyanakkor a kutatásban résztvevő terapeauták tapasztalatait maximális diszkrécióval kezelve egy szubjektív jelenséget, attitűdöt. [4]

 

A képzési nap délutánján egy fiatal zeneterapeuta Elvira Martin mutatta be munkáját, aki egy pszichiátriai betegekkel dolgozik. Különböző típusú intézményekben végzett zeneterápiás munka különbségeiről beszélt. Bemutatott egy pszichiátriai nappali kórház pacienseiből álló kórust (Arcadia), amely nagyon hasonló értékeket, és társadalmi üzenetet képvisel, mint a Nádizumzum zenekar, akikkel én dolgozom. Számos apró, de fontos szervezési ötletet kaptam, és fontos volt hallani a riportokat a kórus tagjaival, mert az én zenekarosaim (mivel nem tudnak beszélni) nem tudják megfogalmazni mit jelent számukra az együtt zenélés.[5]

 

Az elméleti prezentációk hallatán abból is sokat tanultam, ahogyan a kollegák bemutatták a történeteket, hiszen egy zenei történést nem lehet elmesélni, a felvétel, különösen a nyilvános bemutatás pedig gyakran sérti a személyiségi jogokat. (A felvételek készítésének, lejátszásának technikai részletei hasznosnak bizonyultak számomra, fel is fogom használni a későbbiek során hangzóanyagok, videók felvételénél, bemutatásánál, elemzésénél.)

 

A gyakorlatban tudom használni majd a zeneterápia könnyen kezelhető, gyorsan kitölthető, de informatív dokumentációit. Sokat tanultam a gyakorlati munkából, ezek a kollégák könnyen nagy kedvvel improvizálnak, a közös zenélésből, hangszerkezelési technikákból is sokat megismertem (néhány fogást tanultam vibrafonon, gitáron).

 

A kurzus valóban tapasztalatcsere is volt, a zeneterapeutákat érdekelte a munkám, s az ahhoz fűzött megjegyzéseik segítettek jobban megérteni annak terápiás vonatkozásait. Új, ismeretlen hangszer volt számukra a magyar citera, amit magammal vittem, illetve érdeklődve hallgatták tapasztalataimat Kokas Klára módszeréről, amelyet évek óta alkalmazok.

 

 

[1] A zenekar honlapja www.nadizumzum.eoldal.hu

[2] Urbánné Varga Katalin: A muzsikának oly nagy ereje vagyon....(1) Zene és terápia. In: Parlando 2001. (43. évf.) 4. sz. 2-19. old.

[3] A központ honlapja (spanyolul:) http://www.agruparte.com/

[4] Rövid angol összefoglaló: https://www.jyu.fi/hum/laitokset/musiikki/oppiaineet/terapia/mtevierailut/artikkeli2

[5] A kórusról (spanyolul): http://soneria.org/2012/10/el-coro-arcadia-inauguro-la-exposicion-the-argonauts-en-el-iaacc/ (www.soneria.org)

 

 

 


* Tiszai Luca gyógypedagógus, ének-zene szakos tanár. 1996 óta dolgozik a gyógypedagógia és a zene határterületein. Többek között értelmileg akadályozott gyerekeket tanított az ULWILA rendszerű színkottával, viselkedészavaros kamaszokkal, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel dolgozott énektanárként. Kokas Klára módszerét kezdetektől használja munkája során. Jelenleg súlyosan halmozottan sérült felnőttekkel dolgozik. (Jelenlegi munkájáról bővebben: www.nadizumzum.eoldal.hu)