ASZTALOS ANDREA*

KOTTAOLVASÁS - LAPRÓL ÉNEKLÉS

A zene és az éneklés a gyermekek természetes szükséglete és meghatározó szerepet töltenek be a személyiségük fejlődésében. Dr. Hámori József nemzetközileg elismert agykutató, akadémikus az agyféltekék funkcióit rendszerezve rámutatott arra a tudományosan bizonyított tényre, hogy a zenei érzékelés elsősorban a jobb agyféltekéhez köthető, míg a beszédtanulást a bal agyfélteke irányítja.

Bal agyfélteke az alábbi érzékelési funkciókért felelős:

· beszédkészség, nyelvi központ (pl. beszédértés, beszédelemzés)

· időérzékelés, a muzikalitáshoz kapcsolódó ritmusérzék a bal agyfélteke kizárólagos tulajdonsága

· a jobb kéz mozgatója

· logikus gondolkodás

Jobb agyfélteke a következő érzékelési funkciókért felelős:

· zenei képességek egy része: pl. hangmagasság, hangszín, abszolút hallás, harmóniák érzékelése

· térérzékelés, látás

· a bal kéz mozgatója

· absztrakt gondolkodás, kreativitás, képzelőerő, új dolgokra való fogékonyság, zeneértés, éneklő vagy zenei kommunikáció megértése, feldolgozása

· emóciók feldolgozása, érzékenység nonverbális hatásokra, a zene élvezete

· asszociatív régió, dallammemorizálás, felidézés képessége

Hámori professzor párhuzamot von a beszéd és a zene fejlesztése között és meggyőződése szerint, ha az első években hiányzik vagy hiányos a zenei fejlesztés, akkor a beszédfejlődéshez hasonlóan kijavíthatatlan hibák rögzülnek. Később egyre nagyobb űr lesz a zenére való fogékonyság, a zeneértés, a zenei megnyilvánulások helyén, és nem fog kialakulni a gyermekben az igény a zenei önkibontakozásra és a zenehallgatásra. „Az ének-zene, a muzikalitás éppolyan alapvető eleme a teljesebb emberi személyiség kialakulásának, mint általában is az emberi beszéd. A jobb félteke kommunikációja, nyelve a muzsika, amelynek a születéskor kapott adottságokra alapozó kifejlesztése éppolyan fontos (lenne), mint a verbális, illetve más – matematikai etc. – képességek (jó-rossz) kialakítása.” (Hámori József: „Az emberi agy és a zene”, Hang és lélek, Budapest, Magyar Zenei Tanács, 2002.)

„A két félteke közötti 200 milliónyi idegrost jelenti az összehangolt működés lehetőségét. A két agyfélteke közti összehangolt működés maximalizálja az agyműködés eredményességét. A két félteke közötti harmonikus együttműködés azonban nem működik automatikusan, hanem csak akkor, ha mindkét féltekét fejlesztik, foglalkoztatják.” (Hámori József: Az emberi agy aszimmetriái, Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 1999, 2005)

Az általános iskolai tanítás-tanulás nagyrészt azokat a képességeket veszi igénybe, amiket a bal félteke működése fejleszt, vagyis ez az iskolatípus főleg a bal féltekét fejleszti.

A zenei képességek egymástól függetlenül nem léteznek és ezek szoros kapcsolatban állnak egymással. Fejlesztésükben hatalmas szerepe és felelőssége van a zeneiskolai oktatásnak. A kottaolvasási képesség fejlesztése elsőrendű zenei feladat kell, hogy legyen, és nem szabad megelégedni sem a leírt hangoknak többé-kevésbé sikerült kisilabizálásával, kiéneklésével sem az esetleg virtuóz, de zeneileg értelmetlen megszólaltatásával. A kottaolvasás nehézségei magának a tevékenységnek az összetettségéből erednek. Többféle zenei képesség együttes, párhuzamos fejlesztésére van szükség ahhoz, hogy a tanulók az egyre magasabb szintű kottaolvasási feladatokat helyesen tudják megoldani. Fontos a hangok tiszta intonálása, a tonalitásérzék, a pontos ritmus, metrumérzék, az előírásnak megfelelő tempóban való éneklés és ennek tartása végig, dinamika betartása, formaérzék. Az alábbi zenei képességek mindegyikének fejlesztésére szükség van ahhoz, hogy a diákok hibátlanul tudjanak kottát olvasni, lapról énekelni egyaránt Mindenfajta zenei hallási, közlési, olvasási képesség fejlesztése elengedhetetlen és összefüggésben áll a lapról olvasási készség fejlesztésével.

Zenei hallás

Ebben a zenei hangok tulajdonságainak /a hangmagasságnak, a hangszínnek, a hangerőnek, a ritmusnak /észlelése szerves egységgé válik. A zenei halláshoz nemcsak hallási képzeteinkre, hanem ezek használatára is szükség van. A hallási képzeteknek két típusa van: az elemi, illetve az általánosított hallási képzet. Az elemi hallási képzet, amelyben egy hallott zenei anyag hangszínnel és dinamikával együtt van jelen. Az általánosított hallási képzetek segítségével bármilyen hallott dallamot, motívumot meg tudunk szólaltatni énekhangunkon. Viszont csak a dallam hangmagasságának és ritmusának mozgását tudjuk reprodukálni, a valódi hangzást, elsősorban a hangszínét nem vagyunk képesek visszaadni.

Zenei hallásnak „az akusztikai-zenei viszonyok befogadásának, megkülönböztetésének, felismerésének, újra felismerésének és aktivizálásának képességét nevezzük."/Michel; 1974, 53./

Zenei hallás fajtái:

· melódiahallás

· ritmushallás (ritmusérzék)

· harmóniahallás

· hangszínhallás

· dinamikahallás (dinamikaérzék)

· metrumhallás

· tempóhallás (tempóérzék)

· formahallás (formaérzék)

Melódiahallás

A hangok magassági viszonyainak hallását nevezzük melódiahallásnak. Ennek két fő fajtáját, típusát különböztetjük meg: az abszolút és relatív hallást.

Abszolút hallás „az a képesség, amely az egyes hangok magasságának felismerésére, illetve reprodukálására irányul, anélkül, hogy az adott hangot ismert magasságú hanghoz viszonyítanánk.” Különleges tulajdonság, de a fejlett zenei képesség kialakulásának nem nélkülözhetetlen feltétele. /Erősné; 1993., 46./

Relatív hallás „a hangközök, dallami és harmóniai összefüggések felismerésének reprodukálásának és szabad visszaadásának képessége." /Erősné; 1993.,46./ Ezenkívül beszélhetünk melodikus, harmonikus és dallamhallásról.

Melodikus hallás: „a zenei magasság hallásának egyszólamú anyaggal kapcsolatos megjelenési formája; amely a hangközök sorának észlelését jelenti."/Erősné; 1993.; 46./ A melodikus hallás fejlődésénél két szint állapítható meg, melyek közül az első a dallamvonal, dallamív felismerése. Valódi értelemben vett melodikus hallásról pedig a hangközérzék megjelenésétől lehet beszélni. Nem abszolút magassághoz kötődő hangok alkotják a dallamot, hanem a hangközlépésekben illetve hangközugrásokban rejlő magassági viszony, tehát a relatív magasság határozza meg a melódiát. Ebből következően a hangközök és dallamok magasság szempontjából transzponálhatók.

Dallamhallás: A dallamot felépítő hangok egymásutánja kétféleképpen értelmezhető. A melódia hangközlépések sorozatából épül fel, vagy pedig a dallamhangokat egy kihangsúlyozott funkciójú dallami főhang figyelembevételével értelmezzük. Minden dallam elválaszthatatlan velejárója a ritmus. Az általános képességek /memória, figyelem/ fejlettsége befolyásolhatja a hallást.

Harmóniahallás

A harmóniahallás feltétele a hangok magasság szerinti szétválasztása, megkülönböztetése - mint a melódiahallásnál - és az együtthangzás elemzése. A harmóniahallás alapjául szolgál a hangnem érzékelése és a hallási képzetek felidézése. E hallási képesség később alakul ki, mint a melódiahallás. A hangközhallásra épül a hármashangzatok meghallása, mivel három együtthangzó, különböző magasságú hangok megkülönböztetéséhez nélkülözhetetlen a hangközhallás bizonyos mértékű fejlettsége. Tehát a hangközhallás általában egy fejlődési fokozattal megelőzi a hangzathallást. A harmonikus hallás nem fejlődik annyira nagy ütemben, mint a dallamhallás.

Ritmusérzék

A ritmikai szerkezetek lényegét relatív viszonyítás - ebben az esetben az értékek egymáshoz való mérése - határozza meg. Transzponálás ritmika terén is elvégezhető, melynek során az értékek időtartama megváltozik /augmentáció vagy diminució során/, ellenben az időtartam-viszony nem módosul. A metrum /a ritmus mértékének/ alapegysége az ütem, amely az időben lezajló „történéseket" egyenlő szakaszokra osztja. A ritmusérzék „a ritmikai kapcsolatok hallás utáni felismerését és reprodukálását jelenti," /Erősné; 1993.; 124./ mely párhuzamosan fejlődik a dallamhallással.

Hangszínhallás, dinamikaérzék, tempóérzék, formaérzék

Hangszínhallás: A hang színének meghatározó tényezője a felhangok száma és erőssége. Különböző színe van az egyes hangszereknek, hangforrásoknak és minden egyes emberi hang egyedi tulajdonságokkal bír. A hangszer kombinációk is rendkívül gazdag hangszínlehetőségeket biztosítanak.

A dinamikában a hangerősség megállapítása minden esetben relatív, tehát viszonyításon alapul, amit az előadás körülménye határoz meg.

Egy-egy zenemű tempójának gyorsasága, lassúsága viszonyítás eredménye. /Más előadáshoz hasonlítva; vagy metronómszámhoz mérve./

Formaérzéknek azt a képességet nevezzük, amely alapján valaki a hangokat és csoportokat a zenei időben értelmüknek megfelelően helyezi el" /Dobszay László: A hangok világa I. kötetéhez tartozó Útmutató füzete, 1966; 29./

Végeredményben a zenei hallás az általánosított hallási képzetekkel megvalósulhat. Ezzel szemben a zenei közléshez a komplex zenei képzetek /a látási, hallási, szellemi, értelmi képzetek variációi / az olvasás és írás szükséges.

Zenei közlés

A hallási képzetek mellett a zenei elemek, szerkezetek névrendszere /hang-, hangköz-, akkord-, ritmusnevek/ és a zenei jelenségek írásos rögzítéséhez szükséges jelrendszerek /hangjegyírás, ritmusértékek jelei/ elengedhetetlen fontosságúak abban az esetben, ha zenei közlésről beszélünk.

Ha egy hallott dallamot alkotó elemek neveit szeretnénk tudni, akkor a hangzás-név képzetkapcsolat jelenlétére van szükségünk. A név-jel kapcsolat meglétét feltételezi az, amikor a nevek által közvetített zenei anyag leírása /”lekottázása"/ megvalósulhat. A ritmusközlés esetében az ütemmutató /ami a metrikus elvet érvényesíti / kerül a képzetkapcsolatban a „név" helyére.

Melódiaközlés

A közlés képességei két részre oszthatók annak függvényében, hogy a tevékenység a kottaképre vagy a hangzásra irányul. Kottaírásban a szolmizáció és az ábc-s névrendszer ugyanazt a magasságjelölést - vonalrendszert és hangjegyírást - használja. E két névrendszer között különbséget kell tenni, hiszen amíg a relatív szolmizáció esetében egy kottaképi magassághoz több szolmizációs név társulhat, addig az ábc-s névből csak egy /abban az esetben, ha kulcsváltás nem történik/. A dallamközlés kéttagú képzetkapcsolatokkal írhatók le, melyben a hangzás vagy a kottakép az egyik tag a hangnév pedig a másik összetevő." A kottakép - szolmizáció kapcsolat tehát nemcsak a szolmizációs lépések és a kottaírás jeleinek tudását feltételezi, hanem indirekt módon az ábc-s nevek, még inkább a hangnemekbe rendeződött ábc-s nevek ismeretét." /Erősné; 1993., 78./

Ritmusközlés

A ritmus közlésképessége is kéttagú képzetkapcsolatokkal fejezhető ki /hangzás-ütem, jel-ütem, ütem-jel/. Ebben az esetben a „név" alatt a ritmusértékek és a ritmusképletek értendőek. A ritmusközlésben az ütem jelenti a kéttagú képzetkapcsolat állandó elemét. „A közlés fejlődése feltételezi azt a hallási szintet, amelyen a ritmikus folyamatokat nem elemi képletek, hanem metrikus struktúrák kapcsolódásaként fogjuk fel." /Erősné; 1993.,137./

Hangzatközlés

A hangköz két egyszerre /szimultán/ vagy egymás után /szukcesszív/ megszólaló hang magassági viszonya. A melódia témakörébe tartoznak a szukcesszív hangközök; a szimultán hangközök viszont a harmóniák alapegységéül szolgálnak.

A hangzatközlés szintén névhez kötődő képzetkapcsolatokkal írható le /hangzás-név; név - jel/, mint a dallamok illetve a hangközök képességei. A hangzással kapcsolatos tevékenységben a szolmizációs nevek, míg a kottaírásra összpontosuló képességekben viszont az ábc-s nevek a meghatározók.

Zenei olvasás

Zenei olvasáskor a kottaképhez hallási képzetek társulnak, amely a jel - név – hangzás képzetkapcsolattal írható le. „A zene olvasás során a kottakép jeleiben rögzített zenei struktúrák hangképét képzeljük el.” (Erősné; 1993. 117.) A kottaolvasás elsősorban biztos intonációt követel meg minden tanulótól. Daléneklés, vagy szolmizációs nevekkel vagy kézjelről való éneklés során a legfontosabb feladat a hangmagasságok pontos megtalálása. Problémát okoz az intonáció és a ritmus összeillesztése, ezért célszerű a ritmus nélküli dallamolvasás, és az azonos vagy hasonló ritmusok különböző dallamokkal való éneklése.

Zenei olvasás fajtái:

· dallamolvasás (melódiaolvasás)

· ritmusolvasás

· harmóniaolvasás

Melódiaolvasás

A kottakép hangjegyeihez a kulcsnak és az előjegyzésnek megfelelően hangnevek – szolmizációs és/vagy ábc-s nevek – kapcsolódnak és ezek hallási, akusztikus képzeteket idéznek elő az agyunkban, majd ezt énekelve – vagy hangszeren - megszólaltatjuk.

Ritmusolvasás

A ritmusolvasás ütemekbe rendezett írott ritmusjelek felfogása, majd megszólaltatása. Ebben az esetben a jel-hangzás képzetkapcsolat közé még az ütem beékelődik.

Harmóniaolvasás

A zenei olvasás nem kizárólag csak a kottaképről való éneklést jelenti, hiszen ebben az esetben akkor a harmóniaolvasás képessége értelmezhetetlenné válna, mivel egyetlen személynek megoldhatatlan több hang egyidejű éneklése. Tehát minden olyan tevékenység a zenei olvasás körébe tartozik, amely során a kottakép jeleiben benne lévő zenei tartalmak és a hangzás egyeztetése történik. Harmóniaolvasási feladat: pl. hallott hangközök, hangzatok összehasonlítása a kottaképpel.

Lapról olvasási képesség fejlesztésének feladattípusai nehézségi sorrendben:

1. Ritmus nélküli betűkotta éneklése szolmizálva.

2. Ritmus nélküli betűkotta éneklése ábécés nevekkel.

3. Ritmus nélküli betűkotta éneklése dúdolva, vagy "la" szótaggal.

4. Ritmus nélküli betűkotta megszólaltatása hangszeren.

5. Ritmussal ellátott betűkotta éneklése szolmizálva.

6. Ritmussal ellátott betűkotta megszólaltatása hangszeren.

A betűírás lehetővé teszi, hogy a kottaolvasás zenei részét, beleértve a ritmusolvasást is, gyakorolhassák a tanulók, az ötvonalas kottával járó nehézségeket mellőzve. Tulajdonképpen a legösszetettebb feladatnak az ötvonalas kotta elolvasása tekinthető, melynek nehézségi fokozatai a következők:

1. Az ötvonalas rendszerbe helyezett ábécés hangok megnevezése a leírás sorrendjében éneklés nélkül:

2. A vonalrendszerben leírt ritmus nélküli dallamok közül az első példa éneklése szolmizálva, majd ábc-s névvel

3. Ritmus nélküli, ötvonalas kottába leírt dallam dúdolása:

4. Ritmus nélküli, ötvonalas kotta megszólaltatása hangszeren:

5. Ötvonalas, ritmus nélküli kottáról való éneklés szöveggel:

6. Ritmussal ellátott, ötvonalas kottából való éneklés szolmizálva:

7. Éneklés ötvonalas kottáról, ábécés névvel:

8. Ritmussal ellátott, ötvonalas kottába leírt dallam dúdolása:

9. Olvasás ötvonalas kottáról, szöveggel:

Az első lapról éneklési feladat zeneiskola második szolfézs osztályban található meg. Harmadik osztályban megjelenik az ún. olvasóiskola, mely rövid etűdöket tartalmaz. Tipikus helyzetek szemléletes megragadásával, vagy apróbb árnyalatok jobb megfigyelésével segíti a rendes kottaolvasás technikáját. A kottaolvasás általában komplex feladat része./ például: rögtönzés, transzponálás, improvizáció, szöveg kiegészítés kapcsolódik hozzá/. A kottakép utáni daltanulás szintén 3. osztályban vezethető be.

A zenei olvasáshoz is szükséges a zenei emlékezet, a tonalitás érzék, a ritmus- és metrum érzék, a formaérzék, a funkcióérzék fejlesztése és zeneelméleti ismeretek tudása. (Ezek fejlesztéséről részletesen „A dallamírási készség fejlesztése” című tanulmányomban írtam, ami a Parlando c. zenepedagógiai folyóirat 2012/3. számában jelent meg.)

A lapról éneklési feladatok minél precízebb megoldásához ezeken kívül elengedhetetlen a belső hallás és az ezzel szorosan összefüggő intonációérzék fejlesztése is.

„Belső hallás”

A belső hallás - amelyben a képzetek bonyolult szerveződése nyilvánul meg - tudati tevékenység és nem a hallás egyik típusa, de rendkívül nagy jelentősége van a belső hallás fejlettségi szintjének a lapról olvasási feladatok helyes, hibátlan intonációjú megoldásában.

Tyeplov szerint hallási képzetek felidézése történik a dallamnak hallás után történő visszaéneklésekor és e felidézési képesség magasabb fejlettségi fokán eredményezi azt, amit „belső hallásnak” nevezünk. Ez a képesség jelenti a zenei emlékezet és a zenei képzelőerő alapját. A belső hallás nem csupán zenei hangok elképzelésének képessége, hanem a zenei hallási képzetekkel szándékos bánni tudás képessége is.

Rimszkij-Korszakov azt a képességet nevezte belső hallásnak, amely révén el tudjuk képzelni a zenei hangokat és kapcsolataikat anélkül, hogy akár énekhangon, akár hangszeren megszólaltatva hallanánk azokat.

Vitányi Iván a „belső zenei tevékenység” kifejezést használja, amely mindenfajta zenei tevékenység alapfeltétele, amelyben benne gyökerezik a zenei gondolkodás, a zenei képzelet, a zene befogadása és megalkotása is. Nem valóságos hallásról van szó, hanem arról, hogy a tudatunk külső hangforrásból származó levegőrezgések érzékelése nélkül is hangokat, hangsorozatokat tud elképzelni teljes csendben, anélkül, hogy bárhol is zene szólna. Világosan érzékeljük a hangok magasságát, ritmusát, sőt vannak olyan emberek, akik még a hangszínt és a harmóniát is el tudják képzelni. Tehát belülről, minden hangforrás nélkül el tudjuk képzelni a zenei struktúrákat, melyek a tudatunkban léteznek.

Egy dallam énekhangon történő reprodukálása nem lehetséges a hangképzetek, a dal melódiájának képzete, azaz az adott dal meghatározott hangmagassági és ritmikai mozgásának képzete nélkül.

Intonáció

Mielőtt bármilyen ismeretlen dallamot elkezdenénk énekelni, el kell képzelnünk a látott kottakép hangzását, amely a zenei emlékképek felelevenítése és a „belső hallás” képessége nélkül megoldhatatlan feladat. A kottában leírtakat csak ezután tudjuk helyesen, pontosan, tisztán intonálva megszólaltatni. Ennek ellenére előfordul, hogy a diák elképzeli a hangok helyét, mégis hamisan énekel néhány hangot és mindezt hallja is, de akkor ezen már nem tud változtatni. Az intonációs problémák oka az esetek nagy többségében hangképzési hiba, amelyet nem a rossz fül, nem a jó zenei hallás hiánya okozza. Nagyon fontos (lenne), hogy a tanulók a kezdetektől kezdve zeneileg és hangilag párhuzamosan fejlődjenek. Hangképzési hibákat csak a hangképzésre irányuló instrukciókkal lehet javítani. Sokszor a hangképzési hibák hátterében a helytelen, természetellenes testtartásból eredő rossz, görcsös levegővétel áll, amely megakadályozza a hang szabad áramlását és ez a feszültség mintegy leblokkolja az agyunkat így nem tudunk tisztán énekelni bármennyire is szeretnénk. Előfordul, hogy annyira koncentrálnak a gyerekek a tiszta intonálásra, hogy épp ezért nem tudják ezt véghezvinni. A hang szorítása, préselése esetén gyakori az alulintonálás. Az tiszta intonálásra való túlzott koncentrálás időnként felfelé való húzás, felülintonálást eredményez.

Az Alexander-technika segít abban, hogy jó testtartást, mozgásszabadságot, könnyű légzést érjünk el. A fej-nyak-hát kapcsolat ellenőrzés alatt tartása létfontosságú a test helyes használatához. Fontos, hogy a nyak kiengedjen (feszüléstől mentes legyen) oly módon, hogy a fej előre és felfelé mozdulhasson és így a gerinc hosszú, a hát széles, a légzés pedig hatékony lehessen. Az elsődleges kontroll a fej, nyak, hát közötti speciális kapcsolatot jelenti, mely nagyban befolyásolja a test összes többi részének koordinációját meghatározva mozgásunk könnyedségét és hatékonyságát.

Hajlamosak vagyunk mindig csak a végeredményre koncentrálni (pl. lapról éneklés esetén arra koncentrálunk, hogy minden hang a helyén legyen és tisztán intonáljunk), és figyelmen kívül hagyni az ehhez vezető folyamatot (pl. helyes, természetes testtartás, laza nyak, széles hát, hosszú gerinc, laza állkapocs, könnyed levegővétel). Így túl gyorsan és gondolkodás nélkül cselekszünk a cél elérése érdekében. Csakhogy a tiszta intonálás lehetősége egy rossz, merev levegővétel következtében elveszik, megvalósítása lehetetlenné válik.

Minden hangadáskor figyelnünk kell arra, hogy testtartásunk segítse a szabad és energikus légzést. A testnek hosszúnak és szélesnek kell lennie, hogy a hangunk az egész testünket átjárhassa. Alexander szerint, ha sokat mondjuk a tanulóknak, hogy „vegyenek egy mély levegőt” lehet, hogy hozzászoktatjuk őket, ahhoz, hogy belégzésükre koncentráljanak. Ha azonban a kilégzésükre összpontosítanak, akkor a belégzés egyszerűen, magától, természetes könnyedséggel meg fog történni. Stressz vagy túlzott koncentráció hatására (pl. egyes tanulóknál, ha lapról éneklésből felelnek) az ember hajlamos visszatartani lélegzetét, melynek során a bordák megfeszülnek és küzdenünk kell a levegőért. Ezzel azt a jelzést kapja az agyunk, mintha fuldokolnánk, amely teljesen megakadályozza a helyes hangadást.

Az alábbiakat kell tudatosítani:

1. A nyak laza, a gerinc egyenes, a hát széles

2. Lazítsuk el testünk elülső felét

3. Helyezzük kezünket alsó bordáinkra

4. Ne tartsuk vissza a levegőt

5. Ne feszítsük meg a szánkat, az állkapcsunkat és az arcunkat

Ha megnyúlunk és kiszélesedünk kilégzés alatt, az erőfeszítés nélküli belégzést eredményez. A sóhajszerű levegővételt mindig a megkönnyebbülés érzete előzi meg

A természetes állás, a könnyed légzés, a kecses mozgás valaha magától értetődő tevékenységnek számítottak, ma már azonban egyre nehezebben megvalósíthatóak. Sajnos ezt már a kisiskolás gyerekek egyre nagyobb részénél is tapasztalni lehet, így véleményem szerint fontos lenne az Alexander-technikát már a kezdő zenetanulóknál is alkalmazni, hiszen egy jó levegővétel nem csak a helyes, tiszta éneklés elengedhetetlen feltétele.

Összegzés

Sok-sok zenei képesség együttes és jól összehangolt fejlesztésére van szükség ahhoz, hogy minél tökéletesebb kottaolvasásra tanítsuk, vezessük rá a tanulókat. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt, hogy minden célt, amit kitűzünk eléjük, stressz mentesen, játszva, könnyedén és ne görcsösen akarjuk elérni. Ebben a rohanó, egyre nagyobb követelményeket támasztó célorientált világunkban már a gyerekek is egyre hamarabb elvesztik természetességüket és egyre több természetellenes szokás idegződik be náluk. Nekünk, pedagógusoknak fontos feladatunk egyike, hogy visszavezessünk növendékeinket a természetesség felé. Sajnos a rossz beidegződések, mint pl. a helytelen testtartás, merev nyak, merev állkapocs, stb. nagyon gyorsan megszokottá válnak és a természetesség érzetét keltik a gyerekekben. Ezért nagyon szükségesnek tartom, hogy mi tanárok – legyen az szolfézs-, hangszer-, hangképzés- vagy énektanár – amilyen korán csak lehet, figyeljünk oda a gyerekek testtartására, fej-nyak-hát tartására, levegővételére, hiszen minél hamarabb javítjuk a hibákat, annál könnyebb dolgunk lesz és örömmel, játékosan, felszabadultan fedezhetik fel a tanulók a zene, zenélés, éneklés csodálatos világát egyre magasabb szintekre jutva.

Irodalom:

Czeizel Endre és Batta András (1992): A zenei tehetség gyökerei, Arktisz Kiadó, Budapest

Dobszay László (1966-1972): Útmutatók „A hangok világa I-VI.” szolfézs-tankönyek tanításához. Zeneműkiadó, Budapest

Erős Istvánné (1993): Zenei alapképesség. Akadémiai Kiadó, Budapest

Hámori József (2002): Az emberi agy és a zene, Hang és lélek, Budapest, Magyar Zenei tanács

Hámori József 1999, 2005): Az emberi agy aszimmetriái, Dialóg Kiadó, Pécs

Michel, P. (1974): A zenei nevelés lélektani alapjai. Zeneműkiadó, Budapest

Tyeplov, B.M. (1960): A zenei képességek pszichológiája, Tankönyvkiadó, Budapest

Vitányi Iván (1969): A zene lélektana, Gondolat Kiadó, Budapest

Robert Macdonald-Caro Ness (2007): Alexander-technika, Scolar Kiadó, Budapest

Szőnyi Erzsébet (1956): A zenei írás-olvasás módszertana I. Editio Musica, Budapest

---

* Asztalos Andrea 1999-ben végzett kiváló minősítéssel Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ének-zene, karvezetés szakán szolfézs szakirányú tanulmányokkal kiegészítve, majd a Szegedi Tudományegyetemen a 2008/2009. tanévben ének-zenetanár mesterfokozatot szerzett. 1998 óta zenetanárként dolgozik zeneiskolában – évekig szolfézstanárként, korrepetitorként, jelenleg pedig hangképzés tanárként Budapesten, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában. Tervei között szerepel, hogy a 2012/2013-as tanévtől a SZTE-BTK Neveléstudományi Doktori Iskolájában a zenei nevelés témakörében doktori tanulmányokat folytasson. Kutatói munkájában elsősorban a zenei képességek, készségek – főként a zenei írás-olvasás képesség - vizsgálata, fejlesztése foglalkoztatja.