Dr. Huszár Elvira

PROF. DR. HUSZÁR ELVIRA*

A Kodály módszer megvalósításának lehetősége Vajdaságban

Tematika: „Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen.” A Kodály módszer Vajdaságban való megvalósításának lehetősége?!

Kulcsszavak: Énekközpontúság, zenei anyanyelv, nemzetközi visszhang, Kodály módszer, relatív szolmizáció.

Kodály Zoltán a zeneszerző és nevelő

A XX. század zenetörténetében Bartók Béla és Kodály Zoltán szinte elválaszthatatlan egymástól. Az évtizedekig tartó együttes népdalgyűjtő munka (számukra ez mint feladat) kötötte össze útjukat nemzatük zenéjének a megteremtése érdekében. S kell – e ennél nagyobb érdem, mint az egyszerű nép zenéjére, a tömegek zenéjére, a gyökereinkre felépíteni a magyar nemzeti kultúrát ?

Kodály Zoltán pályafutása kiteljesedett, mint zeneszerző, mint nevelő egyaránt. A zeneszerző Kodály munkásságának középpontjában is a magyar népdal áll. Művei mind hitvallás; hitvallás nemzete zenéje mellett.

Zeneszerzői diadlútja a Psalmus Hungaricus-szal indult. A tenorszólóra, vegyeskarra és nagyzenekarra írt gigantikus erejű mű a Magyar Zsoltár, Kodály korszakos remeke.

Bartók és a maga népdalgyűjteményéből írta színpadra a Székelyfonó című népdal – összeállítást. A szerző szerint ez magyar életkép Erdélyből, Szabolcsi Bence zenetörténész szerint „drámai rapszódia”. Ebben a művében minden eddiginél teljesebben valósította meg azt a törekvését, hogy népének hű tolmácsa legyen. Ebben az operaméretű népballadában még a kötőszöveg is népdal. Egy székely falu életét, örömét, bánatát mutatja be a szerző. A Székelyfonó bemutatója előtti években óriási érdeklődés fogadta szintén színpadi alkotását, a Háry Jánost. Kodály maga így nyilatkozott a szereplők dalairól: „Egytől egyig a néphagyományból való... Minden egyéb líránál alkalmasabb, hogy a „lírai hitel” erejével hassanak a szereplők ajkán. Gyöngyszemek, csak foglalatuk enyém. Igyekeztem, hogy méltó legyen hozzájuk. Tudtomra most először szólalnak meg az Operaház színpadán a magyar nép dalai. Bár fakadna nyomukban egy kevés szeretet az árva ország legárvább gyermekei iránt.”

Bár Kodály sem a Háry – val, sem a Székelyfonó – val nem teremtett modern nemzeti operát, de első alkalommal szólaltatta meg a népdalt operaszínpadon eredeti mivoltában. Ezeknek a műveknek nemcsak a szava, lelke és színe, de még az íze is csodálatosan magyar.

Nem kevésbé népi jellegűek a Marosszéki, a Galántai táncok valamint a Páva – variációk. Utóbbi a folklór – tudomány által megállapított egyik legősibb pentatón dallamra íródott.

Mindszek mellett vokális műveinek nagysága kimagaslik nemcsak korunknak, de az egész évszázad vokális költészetéből. Gyermek és nőikarai, vegyes és férfikarai óriási népdalcsokrokból táplálkoznak.

A nagyvilágban ő az egyedüli zeneszerző, akinek úgy zeneszerzői, mint nevelői munkássága ily mértékben, ilyen teljességben gyökerezne nemzeti zenéjében.

Kodály művészete bármennyire is népének dalaiban gyökerezik, nem ez az egyedülálló meghatározója. Zenéje bámulatosan kapcsolódik az európai zene nagy korszakaihoz: a renessaince – hoz, a barokkhoz, a klasszikusokhoz, a romantikusokhoz egyaránt.

Munkássága nemcsak mint zeneszerző, de mint zeneszerző – tanár teljesedett ki. Óriási nemzetközi visszhangja van az ún. Kodály koncepciónak, a Kodály módszernek. Tanítási rendszerét, annak nagy részét nemcsak a magyar zenekultúra megteremtésére szánta, hanem a népzenei nevelésére is. Arra törekedett, hogy mennél nagyobb tömegeket hozzon közvetlen érintkezésbe az igazi értékes zenével.

Magyarországon kialakult egy egységes zenepedagógiai rendszer, mely elvezet az óvodáskortól egészen a felsőoktatásig. A feladatok végrehajtásához megfelelő zenei anyag és feldolgozási módszer áll a rendelkezésünkre.

Idegen módszerekkel, tandalokkal nem jöhetett létre sem egységes zenei műveltség, sem tudás. Kodály azt tanította, hogy az általános emberit minden nép csak nemzeti sajtosságain, a gyökerein keresztül közelítheti meg. A magyar népdalt nem véletlenül kívánta a magyar zenepedagógia alapjává tenni, hisz egyszerű, a gyermek által is érthető és érezhető, ugyanakkor formailag a legmagasabb rendű művészi és kulturális értéket hordozza magában. Ne gondoljuk, hogy egyoldalú ez a zenei anyag; arányosan kap helyet a zenei anyanyelv, de más népek dalai, műdalok és nagy mesterek énekes és hangszeres alkotásai is.

Kodály, mint zeneszerző – tanár, az 1923 és 1941 közötti években nevelte ki azt a nemzedéket, amelyre rábízta a zenei nevelés feladatait. Zeneszerző – növendékei voltak azok, akik továbbvitték és megvalósították ezt a sokrétű munkát.

Ma már a világ minden részében megtalálhatjuk a kodályi zeneoktatást. Ausztráliában, Japánban, Kanadában, Oroszországban, az USA – ban számos iskola dolgozik e módszer szerint.

A Kodály koncepció nemzetközi visszhangja igen nyomatékos; nem kísérlet ez, ez már világszerte kipróbált és elfogadott következetes módszer, a zenei nevelés egységes módszere.

A Kodály koncepció lényege és jelentősége

Mi is tulajdonképpen a Kodály módszer lényege és miben rejlik nagyszerűsége?

1. Zenei alapműveltséget nyújtani minden gyerek számára az általános iskolában, majd a középiskolában.

Ennek feltételei:

- énekközpontúság

- értékes tananyag

- relatív szolmizáció

2. Személyiségformálás; sokoldalúan képzett ember

3. A szakkáderképzés és a közönségnevelés egyensúlyának a megteremtése.

A fő formák a következők: éneklés, karéneklés, zenehallgatás.

„ Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulóknak, s egész életre beleoltsa a nemesebb zene szomját ”. „ Nem algebrai jelek rendszerét, titkos írását, a gyermekre közömbös nyelvet kell benne láttatni. A közvetlen megérzés útját kell egyengetni... Sokszor egyetlen élmény megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola feladata”.

A zenei írás – olvasás tanítása a relatív szolmizációra épül, mely egyaránt alkalmas a magyar és más népek zenéjének, s az egyetemes zenetörténet nagy alkotásainak a megismerésére is. A relatív szolmizáció (vándorol a „dó”) lényege az, hogy minden dúr hangsor alaphangja „dó” és minden mollé „lá”. Ily módon a már egyszer elsajátított, beidegzett relációk, hangközök felismerése és leéneklése (a darab akár 6 b-ben, vagy 6#-ben íródott), minden nehézség nélkül megoldható, biztos kottaolvasást eredményez, hiszen a „vándorol a dó”-val nem kell tudomást venni az előjegyzésekről, a leszállító, illetve felemelőjelekről.

A zenei nevelés eredményei fokozatosan növekednek. Különösen azokban az iskolákban mérhető ez fel, ahol naponta van ének-zene foglalkozás. Felmérések bizonyítják, hogy azokban az iskolákban, ahol a zene minennapos tárgy, minden egyéb tantárgyat könnyebben tanulnak a gyerekek. Ez nem valami rendkívüli jelenség, mindössze arról van szó, hogy a zenével való foglalkozás olyannyira felélénkíti az elmét, hogy az fogékonyabb lesz más tantárgyakra is. Általános tanulmányi eredményük jobb, értelmi készségeik és érzelemviláguk fejlettebb, mint más iskolás tanulóké.

Mindennek tudatában ahelyett, hogy növelnék a zeneórák számát, heti egy órára csökkentették (még egyelőre megtűrik!?).

A Kodály módszer megvalósításának lehetősége

Vajdaságban

A vajdasági magyar általános iskolák I.-IV. osztályában 2005. óta Kodály módszer alapján folyik az oktatás. A Belgrádi Oktatásügyi Minisztérium engedélyével jelenhettek meg az ezt szolgáló tankönyvek, Ének-zene címmel. Igen, mi vajdaságiak a délvidéken itt tartunk. Míg Magyarországon lezajlott a sokak által már harminc évvel ezelőtti ú.n. „Kodály őrület”, a Kodály tábor és ellentábor harca, addig itthon csak annyi történt, hogy húsz évvel ezelőtt a zeneiskolákban és a zenei felsőoktatási intézményekben egy csapásra az addigi relatív szolmizáción alapult zeneoktatást abszolút szolmizációra cseréltették. Míg a relatív szolmizáció alapján történt az oktatás, senki sem beszélt Kodály módszerről, ami csak azért sem igazolt, mert a relatív szolmizáció mozgatópillére a Kodály koncepciónak.

Az abszolút szolmizáció alapján történő zeneoktatásnál a „dó” helye nem változik, mindig a „c” a „dó” (tehát nem „vándorol a „dó”), írják előnyére az e módszeren oktatók. Nem kell transzponálni és az apszolút hallású gyerekeket sem zavarja, ellentétben a relatív szolmizációval. Az érem másik oldalával, a hátrányokkal már senki sem foglalkozik. Nem kell transzponálni, holott a transzponlás (a magyar általános iskolákban a Kodály módszer szerint a relatív szolmizáción alapuló zenetanítással automatikusan transzponálnak) elengedhetetlen feladat úgy a konzervatóriumok (középfokú zeneiskolák), mint a zeneakadémiák hallgatói számára. Az sem állja meg a helyét, hogy az abszolút hallásúak megsínylenék a relatív szolmizálással való éneklést, hiszen az abszolút szolmizáció elnevezés nem fedi jelentését, mert ha a „gé” hangot „szó” – nak, de a „gesz” és „gisz” hangot is „szó” –nak énekelem, hol van itt az apszolút magasság?

Abszolút hangmagasságon történő szolmizáció kizárólag ábécés nevekkel történhet, amit a Kodály módszer egyenrangúan iktatott be a relatív szolmizáció mellett a zenetanításba úgy az általános iskolákban, természetesen a közép és szakiskolákban és a felsőoktatásban egyaránt.

A szerb általános ikolákban oktató zenetanítók is azt vallják (felmérést készítettem róla), hogy az elemi iskolák alsó négy osztályában lehetetlen apszolút szolmizációval megalapozni a zenei írást, olvasást, így egyesek kizárólag C-dúrban szolmizáltatnak, sokan pedig a relatív szolmizáció rendszerét követik (hogy ez a Kodály koncepció mottója, arról nem tudnak).

Vajdaságban nem volt tábor és ellentábor, nem volt (most sincs) egységes módszer sem. Az általános iskolák tankönyveiben csak előfordult a magyar gyermekdal, népdal, de következetes zeneoktatásról nem lehetett beszélni.

1998-ban kiadásra került kézikönyvem az akkori felsőoktatású pedagógiai akadémiák (így hívták az akkori tanítóképző főiskolát) hallgatóinak számára, ami magába foglalja a Kodály módszer alapjait, koncepciójának struktúráját. Mivel akkor „vokális-insztrumentális technikát” tanítottam a fent említett intézményben, a hallgatókat saját szakállamra a Kodály módszer alapján oktattam, magyar gyermekdalokon, magyar népdalokon keresztül ismertettem meg velük a különböző ritmikai és dallami jelenségeket. Igen, ez szokatlanul hangzik, de tudni kell, hogy a hallgatók hiányos, sok esetben egyáltalán nem rendelkeztek zenei előképzettséggel, zenei hallással sem. Ugyanúgy foglalkoztam velük, mint az általános iskolás tanulókkal, csak nagyobb léptekkel haladtunk. Reménykedtem, hogy ez a kevéske is valamelyest előrelendíti majd a jövőbeli zeneoktatást.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez a kézikönyv nemcsak a magyar gyermek, illetve magyar népdalokat tartalmazza a Kodály által előírt relációsorrendben, de annak a szerb megfelelőjét is, ami konstrukciójában megegyezik a magyarral. Ennek ellenére ezzel senki sem foglalkozott, ez senkit sem érdekelt, ma sem érdekel.

A közelmúltban (2007. National Post) Kanadában elvégzett tudományos kutatások igazolják, hogy újra bizonyítást nyert dr. Roberta Catoreja és munkatársai révén, hogy a Kodály módszer a leghatékonyabb, legkompaktabb minden módszer közül, amit világszerte használnak a zeneoktatásban, mert a legrövidebb úton lehet eljutni a zenei írás – olvasásig: amit látunk, azt le tudjuk énekelni, s amit hallunk, azt le tudjuk írni.