„A magyar gitározás abszolút versenyképes!”

 

Interjú dr. Vas Bence gitárművésszel*,

a 2013. évi országos szakközépiskolai gitárverseny zsűrijének elnökével

 

 

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola Pikéthy Tibor Tagintézmény 2013-ban immár hetedik alkalommal rendezte meg az Országos Gitárversenyt 2013. március 22-24. között. Ahogy a korábbi megmérettetéseknek, ennek a versenynek is a tehetségek felkutatása és a gitár tanszak pedagógiai eredményeinek bemutatása volt az elsődleges célja.

 

♫

 

Milyen színvonalú volt ez a verseny a korábbiakhoz képest?

 

Alapvetően gyengébbnek éreztem, mint a korábbiak nagy részét. Valójában mindannyian, akik zsűriben végighallgattuk a produkciókat, úgy tapasztaltuk, hogy az idén kevésbé erős mezőny állt versenybe. Ezt a tény a kiadott díjak száma is jelzi: jóval kevesebbet ítéltünk oda, mint korábban.

 

Mi lehet ennek az oka? Kevesebben tanulnak zenét? Vagy kevesebb diák választja a gitárt, mint hangszert?

Tanácstalan vagyok, csak sejteni vélem az okokat. Az egyik feltételezésem, hogy az alapfokú képzésben nem teljesen tökéletes a gitártanárok képzettsége. Jóllehet az oktatás színvonala kétségtelenül nagyon sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben. Szakközépiskolában már jó szakemberek vannak mindenütt az országban. Vagyis alapvetően mégsem a képzés minősége lehet a probléma.

Nem tudok arról sem, hogy szignifikánsan kevesebb lenne a zeneiskolában vagy a művészeti alapfokú intézményekben tanulók száma. A gitár sem vesztett népszerűségéből. Nemhogy vidéken, de még Budapesten is lehetne gitártanár állást találni. Inkább azt a fajta általános tendenciát vélem felfedezni, hogy kevesebben jelentkeznek középiskolai versenyekre.  Ez nemcsak a gitárra vonatkozik, hanem a többi hangszerre is. Azt hiszem, kevesebb a zeneiskolák pénze és kevesebb szülőké is.

 

Túlságosan drága a jelentkezési díj, a részvétel?

Nem tudom, mennyi, de néhány ezer forintba biztosan belekerül a részvétel a szállással, az étkezéssel, az útiköltséggel együtt. Mindent együttvéve ez már jelentős összeg. Talán azt is érdemes megjegyeznem, hogy társadalmi szempontból kicsit mostohábbá vált a zeneművészet helyzete. Már nincs olyan presztízse annak, hogy valaki éveken át szorgalmasan gyakorol, és ideje nagy részét egy meglehetősen kemény, intellektuális munkának szenteli, időt, energiát áldozva rá. 

 

Változott-e az egyes korosztályokkal szembeni elvárás technikai szempontból? Évről-évre nehezebb darabokkal kell a diákoknak „ringbe szállniuk”?

Igen, ma már szakközépiskolában meg kell szólalniuk azoknak a műveknek, amelyekkel néhány évtizede még egy zeneművészeti főiskolás hallgató diplomázott. Ezen a versenyen is hallhattunk olyan darabokat, amelyek főiskolai szintű feladatok. Nyilván nem tökéletes megoldásban, de erőpróba gyanánt alkalmasnak bizonyultak.

 

 

Laikusként azt feltételezem, hogy a gitár nagyon hamar örömforrássá válhat: a kezdeti sikerélmény képes hosszú távra lendületet adni a tanuláshoz?

A gitár szinte azonnal képes hangot adni. Szemben a hegedűvel, ahol az első néhány év maga a gyötrelem, a szülő és a gyerek számára egyaránt. A klasszikus gitárt ugye a jobb kezünk megnövekedett körmével szólaltatjuk meg. A kisgyermek erre még nem képes. Élettanilag sem, mert a körme nem olyan erős, és ápolni sem képes. Ezért kisiskolában a hangképzés az ujjbegyre szorítkozik. Ezzel azonban felnőtt korban már nem lehet hangot képezni, tehát valamikor a zeneiskolában, de legkésőbb a szakközépiskolában át kell váltani a körömre. Ez azonban egy teljesen új hangképzés, kézmozgást, új hangérzet elsajátítását feltételezi. Vagyis aki komolyabb szintre ér, annak gyakorlatilag újra kell kezdenie a tanulást. Ez tehát sajátossága a gitárnak…

 

A tanulásnak ezen a pontján sokan feladják?

Természetesen létezik lemorzsolódás, de alapvetően nem ezzel van összefüggésben. Amikor megértik a diákok, hogy erre áldozni kell, az eredmény csak türelmes és állhatatos munka után jelentkezik, akkor adják fel többen. Igen, a zene önfeláldozást, fegyelmet kíván: kőkemény mentális és intellektuális tréning. Egyébként most is van nagyon jó gitáros, elkötelezett diák és tanár: nem a csúcsteljesítményekkel van a gond. A tömegbázis hiányzik, ami ahhoz kell, hogy a teteje fölépüljön.

 

Beszélgetésünk során egyszer már megcáfolta önmagát: azt mondta, nincs nagy baj az alapfokú képzéssel…

Rendben, beszéljünk a zeneiskolák minősítéséről! Csupán egyetlen zeneiskola volt az országban, ami nem felelt meg a követelményeknek. Ennek ellenére ki kell mondanom, hogy korábban voltak megélhetési zeneiskolák is, amelyek kizárólag az állami normatíva miatt indították be a képzést. Ez hihetetlen károkat okozott a szakmának, amit nehéz kiheverni. Nem akarom bántani őket, mert nem ez a feladatom. Az a feladatunk, hogy olyan zeneiskolák működjenek, olyan kollégák dolgozzanak, akik képesek a színvonalas oktatásra.

 

Működik-e szakfelügyelet?

Már nincs… De mire is kell a tömegbázis?! Nem arra, hogy koncertlátogató közönséget neveljünk! Nem arra van szükség, hogy többen fizessenek belépőjegyet! Arra kell a kritikus tömeg, hogy a társadalom bázisát jelentő többségben a zene mindennapi szükséglet legyen. Ahogy étkezünk, fürdünk, úgy legyen az élet része a zenehallgatás vagy az aktív zenei cselekvés, az együttmuzsikálás.

 

Nem tette túlságosan magasra a mércét? Sokféle értékes időtöltés létezik…

Nem vagyok részrehajló, de gyakorló oktatásszervezőként azt látom, hogy alapvetően határozza meg a társadalmat az érzelmi intelligencia. Azt szeretném, ha jó állapotban lenne az emberek önismerete és önelfogadása, függetlenül attól, hogy milyen professziót folytatnak.

 

Megharagudna, ha a gitár és a könnyűzene kapcsolatát feszegetném?

Amikor a 60-as években valaki nem tudta elgitározni a „Felkelő nap házát”, az nem is számított a társaságban… Tisztában vagyok azzal, hogy amikor gitárról van szó, az emberek többnyire a könnyűzenére gondolnak. A komolyzenészek egy része is fenntartásokkal kezeli a gitárirodalmat. Való igaz, szerintem sem éri el a klasszikus gitár irodalma azt az összetettséget, árnyaltságot, izgalmasságot, mint amit mondjuk a zongorairodalom, a hegedűirodalom, vagy a klasszikus hangszerek zömének az irodalma elér. Persze annál azért jóval komolyabb, mint amit a könnyűzenében művelnek… Ebből azonban erényt is lehet kovácsolni, hiszen éppen ezért képes hidat képezni a komolyzene és a hagyományos értelemben vett komolyzene között.

 

Hogy viszonyulnak a kortárs zeneszerzők a hangszerhez?

Nagyon kevés mai zeneszerző hajlandó klasszikus gitárra írni. Sok oka lehet ennek, az egyik talán az, hogy nem értenek hozzá, nem tudnak gitározni. Sajnos a hangszer játéktechnikai működésének ismerete nélkül nehéz, de talán nem is lehet kihasználni annak lehetőségeit. Tény, hogy egy gitárzenei koncertre nem az a közönség jön el, amelyik rendszeresen komolyzenei koncertekre jár, és viszont. A jövő harca lesz a szakma szempontjából: meg kell teremtenünk az átjárhatóságot a fiatalság, a kortárs zene és a komolyzene között.

 

Csupa fontos dologról beszéltünk, de a versenyről még szinte alig esett szó. Rövid válaszokat kérek: mik voltak az elbírálás szempontjai?

Ugyanazok, mint más versenyeknél: a technikai kivitelezés, hangminőség, zenei előadásmód, műsorválasztás, nehézségi szint, tehát, hogy megfelelő-e, a kiállás, az összkép, a korrektség, a korhű előadás, kottahűség.

 

Hány fordulóból állt a verseny?

Egy elődöntő és egy döntő volt.

 

Olvasóink láthatják a versenykiírásban szereplő műveket: ez az a szint, amely hasonló korcsoportokban elvárás más országokban is?

Általában szerzőket tüntettünk fel, esetleg mű-csoportokat, amelyekből választani lehetett, de szerepeltek a versenykiírásban konkrét művek is. Azt kell mondanom, hogy a versenyzők közül többen kevés eséllyel indultak volna egy nemzetközi versenyen.

 

A kötelezően és szabadon választott darabok a gitárirodalom slágerművei?

Nem.

 

Kik voltak a zsűri tagjai?

Eredetileg Eötvös Józsefet, Hollós Mátét és engem kértek fel. Időközben egyeztetési problémák adódtak, úgyhogy végül én lettem az elnök, és Arnóth Balázs győri kamarazene tanár, valamint Tóth Melinda gitárművész, Eötvös József és az én egykori növendékem került a zsűribe.

 

Fontos-e a gitárosok neme?

Nem, nagyon jó női gitárosok is vannak. Azt hiszem, most többségben voltak a fiúk.

 

Van-e valamilyen leszűrhető tanulsága az idei versenynek?

Kezdem a személyes tapasztalattal… Érdekes élmény volt a szempontok egyeztetése a zsűriben: hogy voltaképpen minek adjunk előnyt? Egyiket ez a nadrág szorítja, másikat másik, mégis: melyiket értékeljük többre? Az biztos, hogy ezután én egy kicsit másképp fogok tanítani.

Egy másik sík pedig talán az, hogy semmiképp nem elég a tanteremben ülni, és fogadni a diákokat. Több kell, lelkesedés, lelkesítés.

És végül, meg vagyok győződve arról, hogy a magyar gitározás abszolút versenyképes. De azért kapaszkodni kell!

 

A verseny anyaga:

(A műveket kotta nélkül kellett játszani, a tiszta játékidő, korcsoporttól függően, 13-15-20 perc volt.)

Egy gyors és egy lassú tétel Bartók-Szendrey: Gyermekeknek c. sorozataiból;

Leo Brouwer 15. és 16. etűd az „Estudios Sencillos” sorozatból;
Egy tetszőleges darab F. Carulli: Hat  Andantéból (op.320);

Etűd N. Coste 25 etűdsorozatából (op. 38);
Két tánctétel J. Dowland művekből;

Egy J. Dowland fantázia;

Két mű a következő J. Dowland művekből: The Frog Galliard; Captain Digorie Piper’s Galliard; Semper Dowland semper Dolens; The Right Honourable The Lord Viscount Lisle, His Galliard; Sir John Smith, his Almain;

Egy tétel Hollós Máté: Búcsú Aasétól című művéből

Két tétel Huzella Elek 3 Tánc című művéből;

Két darab L. Legnani 36 capricciojából (op.20);

Egy Roncalli Sonata;
Két tétel Sári: 8 könnyű karakterdarab című művéből;
Andres Segovia: Estudio sin luz;

Átirat G. F. Telemann 12 Szóló Hegedűfantáziájából;
Két szabadon választott tétel William Walton 5 Bagatell című művéből;
Szabadon választott műsor a barokk utáni korokból, ill. szabadon választott műsor.

 

Díjazottak:

 

I. korcsoport:

Pusztai Gábor               II. helyezés

Tóth Krisztián               III. Helyezés

 

II. korcsoport:

Dudás Krisztián            II. helyezés

Hart Gábor                    II. helyezés

Fellegi Dávid                 III. helyezés

 

III. korcsoport:

Bozsóki Gergely            I. helyezés

Szurgyi Gergely            II. helyezés

Bobály Áron                  III. helyezés

 

IV. korcsoport:

Fülöp Kornél                 II. helyezés

Faragó Dóra                  III. helyezés

 

 

 


* Dr. Vas Bence (1971) gitárművész, DLA, egyetemi docens 1998-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. DLA fokozatát a Pozsonyi Zeneakadémián szerezte. Doktori disszertációját Adrian Le Roy zsoltár-lanttabulatúra feldolgozásaiból és azok gitárátirataiból írta. 1998-ban kezdett tanítani a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tanárképző Intézetében. 2011-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet tanszékvezető igazgatója.