MIRE CSILLANAK FEL A SZEMEK?
A Budapesti Fesztiválzenekar 2013-ban ünnepli fennállásának 30
éves évfordulóját. Alapító karmestere, főzeneigazgatója Fischer Iván, egy régi beszélgetésünkkor
említette, hogy fiatal karmesterként különböző szállodákban
az előadások után jegyzetfüzetekbe írogatta, hogyan működjön egy
ideális zenekar. Fischer Ivánnak olyannyira sikerült
megvalósítania álmát, hogy együttesét a világ tíz legjobb zenekara közé
sorolják.
-
Ahogyan a londoni Times
fogalmazott „Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából” hozta létre
zenekarát. Ön arra törekedett, hogy megváltoztassa a karmester és a
zenekar hagyományos viszonyát. A kreativitásra törekvő zenei nevelés,
és a zenekari muzsikosoktól általában elvárt „személytelen” játék közötti
ellentmondást milyen módon tudta feloldani?
-
Ez
a legfontosabb kérdés. Azzal kezdeném, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki
ezzel foglalkozom. Például több olyan kamarazenekar alakult az utóbbi
évtizedekben, ahol szintén egy kamarazenei játékmód megőrzése, ápolása
volt a cél. Ilyen volt New Yorkban az Orfeus, vagy nálunk a Liszt Ferenc
Kamarazenekar. Sok fiatal együttes is van, közülük most a Spira mirabilis nevűt
tartom a legérdekesebbnek.
A
Fesztiválzenekarnál én egy lépéssel tovább mentem, mert az volt a cél, hogy ezt
a kreatívabb játékmódot egy karmesterrel működő szimfonikus
zenekarnál valósítsam meg. Ehhez két dologra volt szükség. Egyrészt, hogy
fennmaradjon a zenészek kreativitása, amit azzal oldottam meg, hogy számos
olyan lehetőséget teremtettem, ahol a zenészek szólistaként,
vezetőkent, kamarapartnerként muzsikálhassanak. Másreszt saját karmesteri
módszeremet úgy kellett kialakítanom, hogy a hagyományos utasítgatás mellett
minél több teret engedjek annak, hogy a zenész a mű egészét, lényegét
lássa, hogy saját kreativitását is használhassa.
-
Zeneigazgatóként több újítást vezetett be. Nyitottsága, kísérletező kedve újfajta zenekari formákat, újfajta játékmódot,
újfajta struktúrát eredményezett. A zenekari és
kamarazenei koncertek mellett a zenekaron belül
korhű hangszereken játszó barokk zenei együttest és új zenei
együttest is létrehozott. Kétévente megrendezik a Végh Sándor
Versenyt, és nyertesei szólistaként is fellépnek. Tapasztalata
szerint érdemes-e még újabb formákat keresni?
-
Persze,
folyamatosan. Ebben is azokat tekintem szellemi partnereimnek, akik
különböző formában el akarjak vinni a zenét az emberekhez. Már említettem
a Spira mirabilis nevet, ők például sokat játszanak üzletközpontokban,
hajón, pályaudvaron, stb. Egy másik csodálatos példa Erich Fischer német
alapítványa (nem rokon, csak a neve ugyanaz), ők azt tűzik ki célul,
hogy a társadalom javításán munkálkodjanak a zene eszközével, és például
börtönökben szerveznek hangszertanítást a raboknak.
A Fesztiválzenekar ezekkel a kiváló szervezetekkel karöltve keresi azokat
az új koncertformákat, amelyek segítségével a zene eljut az emberekhez.
Egyrészt nem tartható fenn, másrészt nem is érdekes, kizárólag a
koncertlátogató néhányezer embernek zenélni, bár őket se szabad
elhanyagolni, hiszen nekik jelent a zene a legtöbbet.
-
A Kakaókoncertek a
zenekar egyik legnépszerűbb sorozata. A hihetetlenül magas színvonalú
kamarakoncertek újabb bemutatkozási lehetőséget jelentenek a zenekar művészeinek, az
öt-tízéves gyerekek pedig életre szóló élménnyel gazdagodnak. Ön
személyesen vezeti ezeket a műsorokat, és mintha elsősorban arra
törekedne, hogy magát a zenehallgatást és a koncerten való
viselkedést tanítsa meg a gyerekeknek.
-
Igen,
de az is előfordul, hogy valaki a kakaókoncert hatására hangszertanulásba
kezd. Sőt, az is fontos, hogy ha kimarad a zenehallgatás a tinédzser
korban, könnyebb visszajönni annak a huszonévesnek, aki emlékszik a gyerekkori
kakaókoncertekre.
-
Viszonylag új a
gimnazista és egyetemista korosztálynak szánt Midnight Music
sorozat Az éjszakába nyúló koncertek sikere bizonyítja, hogy valódi hiányt
pótoltak. Milyenek tanulságokkal szolgáltak a koncertek? Ön személy
szerint is profitál ezekből?
-
Még
nagyon új ez a sorozat, én is tanulom a módszert. A kakaókoncerteket húsz éve
csinálom, már pontosan tudom, mi kell az öt-tíz éveseknek. Itt viszont csak az
első tapasztalatokról számolhatok be. Az mindenképpen sikerült, hogy a
diákok magukénak érzik a nekik való időben és helyszínen rendezett
koncerteket. Az érdekes kérdés a repertoár, ugyanis néhány év alatt ki fog
kristályosodni, mi vonzza igazán őket, mit fogadnak be nehezebben. Az
első években kínáltunk romantikát, barokkot, modern darabokat, keveréket,
nagyon figyelem, mire csillannak fel a szemek.
-
A Fesztiválzenekar többféle határt lerombolt azzal, hogy közel engedte
magához a gyerekeket, fiatalokat. „Hangszerkóstolókat”, próbalátogatásokat
szervez. A zeneiskolákkal tehetségkutatást tart, felkarolja és
bemutatja a fiatal muzsikusokat. Oktatási célból honlapján közvetíti a
zenekar próbáit. Miért tartja fontosnak ezeket a programokat?
-
Szerintem
kifejezetten szeret mindenki ezzel foglalkozni, a zenészeink is, és mellesleg
én is. Jó érzés olyasmit csinálni, ami nyilvánvalóan hasznos. Ha a
gyerek egy ilyen program hatására választ hangszert, mindannyian átérezzük,
mekkora a felelősség. És a hálás közönséget is mindenki szereti. Nemrég
egy kis együttes muzsikált egy öregek otthonában, nagyon lelkesen számoltak be
a fogadtatásról, alig akarták elengedni őket.
-
A nyolc Mahler
Ünnep sikere után, a legújabb kezdeményezés, a Művészetek Palotájával
együttműködve, a Bridging Europe – Európai Hidak elnevezésű
fesztiválsorozat. Mi a célja a fesztiválnak?
-
Ha
valaki meghallgatja egy másik nemzet zenéjét, meg fogja szeretni azt. És ha már
szereti a zenéjüket, nehezebben lát bennük ellenséget. Így hozza közelebb a
zene a nemzeteket egymáshoz. Bartók is így látta; ezért kezdett szlovák, román,
török majd arab zenét gyűjteni. Végül a Concertóban megfogalmazta a népek
egymásra találásának gondolatát. Ez gyönyörű cél, a mi kis fesztiválunk is
ezt szolgálja.
-
Három évtized, harminc év
tapasztalat. Ön zenekarával továbbra is előre tekint, és az újabb 30 évre
készül. Óhatatlanul felmerül mégis a kérdés. Van-e olyasmi, amit ha most
kezdené, másképp csinálna?
-
Nincs
semmi, ugyanígy csinálnám.
Galambos
Ágnes