Hámori Máté*

 

Zenekar az iskolában – gondolatok az iskolai ifjúsági koncertek megújulásáról

 

A magyarországi közoktatás megreformálására irányuló törekvések sok vihart kavarnak napjainkban, ugyanakkor viszonylag kevés szó esik azokról az értékekről, amiket az oktatási rendszer sikeresen őrzött meg az elmúlt évtizedek során. Ilyen egyértelmű értéknek számít az iskolai komolyzenei koncertek rendszere, különös tekintettel a hivatásos szimfonikus zenekarok által rendszeresen megtartott ifjúsági előadásokra. Ez a rendszer, amely az országos Filharmónia által 1989. előtt kiépített iskolai hálózat alapjain él tovább napjainkban, kiterjedtségét és szervezettségét tekintve a mai napig példaértékű mind Közép-, mind Nyugat-Európai viszonylatban. Bár az erózió – mely manapság szinte minden oktatási rendszerben felütötte a fejét – ezt a területet is kikezdte, van rá remény, hogy az iskolás korú fiatalok iskolán belüli komolyzenei nevelése megmaradjon olyan értéknek, amelyre büszkén hivatkozhatunk a világ bármely pontján.

 

Az iskolai zenei nevelést szinte minden magyar szimfonikus zenekar kiemelt fontosságú missziónak tekinti, azonban ezen misszió pontos célját és eszközeit tekintve igen sokszínű a kép hazánkban. A hatályos előadóművészeti törvény1 is kiemelt feladatként definiálja az ifjúság zenei nevelését az együttesek számára, ugyanakkor nem létezik a NAT-hoz hasonló tartalmi útmutatás arra nézve, hogy pontosan milyen irányban volna szükséges vezetni a fiatalokat a „komolyzene” ágas-bogas világában. Ez önmagában nem probléma, hiszen az egyébirányú művészeti tevékenységre sem támaszt – nagyon helyesen – követelményeket, vagy preferált irányokat a jogalkotó. Ugyanakkor az Iskoláskorúak zenei nevelése olyan pedagógiai feladat, amely speciális megközelítést, és az ide vonatkozó neveléstudományi kutatások ismeretét illetve használatát igényelné. Ezekből pedig akad bőven: Magyarországon – a sokat emlegetett Kodályi hagyományok talaján – számos értékes kutatás foglalkozott és foglalkozik ezzel a kérdéskörrel2. Abban a tekintetben, hogy milyen pedagógiai elvek nyomán érdemes folytatni az (akár kurrikuláris, akár extrakurrikuláris) iskolai zeneoktatást, persze számos heves vita dúlt3 – legtöbbször éppen a Kodály-koncepció mai használhatóságát, illetve megreformálhatóságát vitatók között.

 

Egy tekintetben azonban úgy tűnik egyetértés van a szakemberek között: a mostani tizenévesek kultúrafogyasztási szokásai és „megközelíthetősége” a klasszikus kultúra számára megváltozott az elmúlt évtizedek során4. Abban van vita, hogy a megváltozott közönség-igényekhez mennyiben, és milyen módon kell alkalmazkodnia a nevelőnek – jelen esetben zenekarnak – hogy sikeresen tudja átadni az általa képviselt értékeket. Ismeretterjesztés, nevelés vagy szórakoztatás: nagyjából ezen fő koordináták között mozog a mai iskolai koncertek kínálata.

 

Szemügyre véve az aktuális helyzetet, látszólag pezsgő gyermek-koncert élet zajlik az országban:  a fidelio.hu komolyzenei portál külön rovatot szentel a műfajnak5, ahogy általában véve is előtérbe kerültek az online felületeken a családi kulturálódási lehetőségek6; azonban csalóka ez a kép, hiszen a sok látványos program elsősorban Budapesten koncentrálódik, és túlnyomó többségében iskolán kívüli előadás vagy fesztivál.     A gyermekek legnagyobb tömege ugyanakkor az iskolán belül érhető el, és – Magyarország demográfiai mutatóiból kiindulva7 – a vidéki közepes méretű településeken. Ide azonban csak nagy erőfeszítések árán juthat el egy szimfonikus zenekar, de – hál’ Istennek – a flharmóniai rendszer örökségének köszönhetően, mégis eljut. Arról azonban, hogy hogyan is zajlik egy ifjúsági koncert nehéz képet alkotni az országos internetes lapokat böngészve.

 

Az elmúlt évek során számtalan különböző programot állíthattam össze és próbálhattam ki az ilyen, iskolai koncertek alkalmával az ország különböző szimfonikus zenekaraival8, de részt vettem már kész programok lebonyolításában is. Röviden összefoglalva az eddigi tapasztalatokat, egy előadás sikerének általában az élményszerűség a kulcsa. Ez persze nem újdonság, nincs ez másként a „felnőtt”, hagyományos koncertek esetében sem. Az viszont, hogy a különböző korosztályoknak mi teheti élménnyé egy Bartók vagy Ravel mű meghallgatását, jóval összetettebb kérdés. Felgyorsult információáramlás veszi körül a gyermekeket, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a zenei programokat is információtól és „ingerektől” túlzsúfolva lehet csak érdekessé varázsolni a számukra, ugyanakkor tény, hogy érdemes több érzékszervét is bevonni a TV-telefon-internet Bermuda-háromszögben időnként elmerülni látszó ifjúnak. Azok az előadásaim voltak talán a legsikeresebbek eddig, amelyek egyszerre operáltak az irodalom, zene és komikum eszközeivel: a szcenírozott operaelőadások8. Be kell látni azonban, hogy a szűkös költségvetés keretei között vidéki zenekaraink általában nem tudják viselni egy efféle, rendezéssel-mozgással-kellékkel-jelmezzel súlyosbított, sok esetben számos szereplőt foglalkoztató előadás anyagi terheit. Amennyiben tehát az előadók egy olyan összművészeti produkcióban gondolkodnak, amelynek különböző komponensei jótékonyan befolyásolhatják a befogadást, úgy újfajta, költséghatékony megoldásokhoz kell folyamodniuk. Ne felejtsük el, hogy az efféle szolgálatot hivatásos zenekaraink feszített munkatempóban, általában egy hét leforgása alatt látják el, napi kettő-három koncertet adva, utazva egyik településről a másikra, így érdemes olyan műsorokban

gondolkodni, amik művészi szempontból „kibírják” ezt a megterhelést, alkalmazhatóak szinte bármilyen helyszínhez és közönséghez, az elit bentlakásos gimnáziumtól az ipari szakközépiskoláig.

 

Könnyedén belátható a feladat nehézsége, ám a kreativitás mindig a legszűkebb ösvényen képes leginkább vágtázni. Ez a kreativitás talán a legfőbb kulcsa a jól sikerült gyerekelőadásnak: a hagyomány szellemét megőrizve, formáját viszont megújítva megérinteni a közönség lelkét. Az innováció pedig mindig az adott program gazdájának függvénye, az ismeretterjesztő típusúaknál a műsorvezető, egyébként pedig a karmester (esetleg rendező) felel a szellemiség és forma hatásos elegyítéséért. Az előbbi, műveket illetve szerzőket ismertető típusnak nagy hagyománya van hazánkban, Lukin László és Zelinka Tamás alakja rengeteg gyermek első zenei élményéhez szorosan hozzákötődött. Ebben az esetben rendkívül fontos az előadó személyes varázsa, és lelkesültsége, amely – szinte az adott művektől és ismertetéstől függetlenül – képes megmozgatni vagy épp lekötni a fiatalok figyelmét. A fiatalabb generáció számos tagja halad tovább a zenei ismeretterjesztésnek a fent említett pionírok által kitaposott ösvényein tovább, többek között Fazekas Gergő vagy Flach Antal.

 

A másik lehetséges út tehát, ha nem „prózai” keretbe, ismertetésbe ágyazva prezentálja a zenekar mondandóját, hanem olyan komplex előadásként, amely külső magyarázat nélkül is érthető és megáll a lábán. Figyelembe véve a célközönség figyelmének határait illetve az iskolai rendbe történő betagozhatóságát az előadásnak, az nem tarthat tovább 40-45 percnél. Érdemes a zenei folyamatot időnként megszakítani, illetve a hallgatóság figyelmének fókuszát váltogatni, hiszen nem „zeneértő” és nagy valószínűséggel nem koncert illetve színházjáró közönségről lévén szó, nem megszokott számukra a tartós, egyirányú koncentráció, főleg ha nem nyilvánulhatnak meg eközben.

 

Éppen ezért fontosnak tartom – amennyiben lehetséges – az interakció beépítését az előadásba.      Példának vegyünk egy régebben lezajlott ifjúsági előadást, ahol Britten: A young person’s guide to the orchestra („Az ifjúság zenei kalauza”) című művét adtuk elő a zenekarral. A műhöz újfajta, kibővített és rímekbe szedett kísérőszöveget írtam, amely kötötté és reprodukálhatóvá tette az előadást. Ugyanakkor nagyjából negyed órával a kezdés után beiktattam egy szakaszt, ahol lehetőséget adtam a közönségből egy bátor vállalkozónak a zenekar vezénylésére. Ez kicsit – jó értelemben – megtörte az előadást, és újraindította a koncentráció képzeletbeli stopperóráját a közönség soraiban. Hasonló történik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Prokofjev: Péter és a farkas előadásának végén is: itt a legfőbb szereplők motívumait dirigálhatják a gyerekek. Ezen az előadáson egyébként a mesélőn túl egy grafikus házaspár is segíti az élményszerűvé tételét a műnek, akik speciális asztalukon homokból rajzolják meg a történet alakulásának fázisait, amit egy kamera és projektor segítségével élőben vetítünk ki a nézőknek.

 

Az előadás végén ezt is kipróbálhatják a jelentkezők.     Az interakció és a változatos vizuális megjelenítésen túl azonban az első helyet a magas szintű zenélésnek kell kapnia a gyermekelőadásokon. Bármilyen érdekes is lehet a forma, ha a tartalom középszerű, a gyermekek üres kézzel/szívvel ülnek vissza az iskolapadba. Sok zenekar elköveti azt a hibát, hogy csupán a kimondottan gyermekek számára komponált műveket tűzik ilyenkor műsorra, alábecsülve ezzel a fiatalok nyitottságát és befogadókészségét. Nagy meglepetéssel és örömmel nyugtáztam, hogy a nemrégiben lezajott, Erkel Színházban helyet kapó Operakaland című ifjúsági sorozat gimnazista hallgatói milyen átéléssel és lelkesültséggel fogadták a Hunyadi László több mint háromórás, nem éppen pehelysúlyú előadásait. Hasonló élményem volt mikor egy vidéki zenekarral Ravel és Bartók műveket játszottunk, ahol az egyes művekhez kapcsolt, kissé „modernizált” meséket itt is homok-animáció színesítette. A nehéznek talált műveket itt is könnyedén tette magáévá a sokszor kisiskolás közönség.

 

Számtalan út van tehát, és közülük a legtöbb járható is, ámde mindig fel kell tennünk a kérdést: mi a célunk az iskolai zenekari koncertekkel? Akár a közönség utánpótlás biztosítása, akár a gyermekek lelki-zenei fejlődésének egyengetése, akár tudásuk pallérozása; a középpontban ugyanazon gondolat  demonstrálása kell, hogy álljon: a zene mindenekelőtt csodálatos élmények kiapadhatatlan forrása.

 

Felhasznált irodalom:

1.   2008. évi XCIX. törvény az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0800099.TV)

2.   Szőnyi Erzsébet: Zenei nevelésirányzatok a XX. században (Tankönyvkiadó, 1988)

3.    Laczó Zoltán: Zenei nevelés a közoktatásban (in: Tanulmányok a neveléstudomány

köréből, Osiris, 2001.)

4.    Hausmann Alice: Ízlés vagy sodródás? Összefüggések a romániai magyar

középiskolások zenei ízlése, zenével kapcsolatos magatartása és értékrendje, kulturális

fogyasztási szokásai között (doktori értekezés, DE 2011.)

5.   http://fidelio.hu/bobita

6.   http://port.hu/pls/w/child.index2, http://est.hu/csaladi/

7.   http://www.ksh.hu/interaktiv/terkepek/mo/oktat.html?mapid=ZOI001

8.   Miskolci Szimfonikus Zenekar, Győri Filharmonikus Zenekar, Savaria Szimfonikus Zenekar, Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Debreceni Filharmonikus Zenekar, Pest Megyei Szimfonikus Zenekar

9.   Mozart: Bastien és Bastienne, Teatro di Musica Kamarazenekar, 2006,

Donizetti: A csengő, Győri Filharmonikus Zenekar, 2009

Haydn: A patikus, Győri Filharmonikus Zenekar, 2011

Mendelssohn: Hazatérés idegenből, Győri Filharmonikus Zenekar, 2012

 

Hámori Máté

 

 

 

 


* Hámori Máté a fiatal magyar karmester-generáció kiemelkedő tagja. 1983-ban született Budapesten, zeneszerzés és zongoraművészi tanulmányai után végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmesterképző szakát 2006-ban. Zeneakadémiai évei alatt alapította meg a Teatro di Musica kamarazenekart, amellyel számos nagysikerű koncertet adott, és bemutatott több új magyar zeneművet is. 2005. óta a hazai szimfonikus zenekarok többségét dirigálta, visszatérő vendége a Szombathelyi, Győri, Miskolci és Szatmárnémeti Filharmonikus Zenekarnak. 2009. óta Vásáry Tamás asszisztenseként segíti a Kodály Zoltán Ifjúsági Zenekart, és vezeti a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának zenekarát. 2012-től kezdve a Szolnoki Szimfonikusok állandó karmestere. Számos ifjúsági operaprodukció és újszerű, interaktív ifjúsági koncertprogram kötődik a nevéhez. 2013-ban a Hunyadi László című operával debütált a budapesti Erkel Színházban. Ugyanezen év szeptemberétől az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője.