MŰVÉSZETI
NEVELÉSTŐL A GYERMEKKULTÚRÁIG
A Pécsi Tudományegyetem és az Új Helikon Bt
elnevezésű kis kiadó – a pesterzsébeti önkormányzat támogatásával adja ki dr. Trencsényi Lászlónak 1965 és 2013 közt írt tanulmányait, módszertani írásait. Reflexióit
MŰVÉSZETI NEVELÉSTŐL A GYERMEKKULTÚRÁIG címmel. A 300 oldalt is
meghaladó kötet a magyarországi művészetpedagógia és gyermekkultúra fél
évszázadának történéseiről ad tükröt, néhány írásban mint aktív
innovátort, kísérletezőt, programszervezőt, tantervírót is
felismerni. Ajánlónkban kedvcsinálóul a Bevezetőből idézünk, illetve
egy, a hetvenes években keletkezett írástudósítást, majd egy kilencvenes
évekbeli (kipróbált) módszer leírását.
Bevezető
Az olvasó köszöntése
és útbaigazítása
Csaknem 50 éve jelennek meg
írásaim, kutatási jelentéseim, publicisztikáim, könyvkritikáim, módszertani írásaim
– jobbára nem csupán érdeklődésemet, hanem tanári-kutatói pályámat is
kísérve, értelmezve, reflektálva.
Első könyvem a gyerekek olvasási szokásairól szólt, az
Óvodai Nevelés, a Könyv és Nevelés, a Pedagógiai Szemle, de még a reformkorával
próbálkozó gyerekmozgalom módszertani lapja, az Úttörővezető is
rendre teret adott közleményeimnek, köszönet érte a szerkesztőknek. A
művészeti nevelés tudományába Székácsné Vida Mária avatott be (nem
tagadom, sokat köszönhetek a kérdéssel tanárként, tudósként, szerzőként
szintén sokat törődő szüleimnek is, nemkülönben hasonló pályán járó
testvéreimnek, életem kritikus társának, hovatovább felnőtt, s a szakmához
közel maradt gyermekeimnek is).
Aztán olyan helyzetekbe kerültem, ahol – az iskola világában
keletkező felelősségeket nem tagadva – az ún. kulturális életnek a
gyerekvilágra való hatását követhettem, olykor befolyásolhattam is. Így
kerültem kapcsolatba nem csupán meghatározó
művészetpedagógus-személyiségekkel, mintaképekkel, de a koruk viszonyai
közepette helytállni próbáló, győző vagy elbukó intézményekkel is –
melyek feladatrendszere, vállalása kinőtt a közvetlen művészeti
nevelés világából, s körülírt egy olyan univerzumot, melyet gyermekkultúrának
nevezhetünk.
A hajdani úttörőszövetség, a Népművelési Intézet, aztán
sajtókezdeményezések (Népművelés-Színkép, Gyermekmúzsák, Tehetség),
művészetpedagógiai civil szervezetek (Amatőr Bábjátékosok Tanácsa,
Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, Fiatalok Népművészeti
Studiója, Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete, Magyar Drámapedagógiai
Társaság, Academia Ludi et Artis stb.), olykor országos kutató-fejlesztő
intézet (így az OPI és az OKI, nem kevésbé az OKKER Iroda főként az
első NAT fogalmazása és implementációja idején,), egyetemi katedrák
(Miskolcon és Budapesten) voltak
mesteriskoláim, ahol reflektálhattam szóban, írásban, cselekvésben mindazt,
amit gyerekek és művészet kapcsolatáról megismerhettem, alakíthattam.
A különböző orgánumokban (Új Pedagógiai Szemle,
Iskolakultúra, Kútbanézők, Parlandó, Muzsika, Óvodai Élet, Köznevelés, Tanító, Könyv és
Nevelés, Drámapedagógiai Magazin, Rajztanítás, Magyartanítás, Tehetség, A
Kisgyermek, Neveléstörténet stb.)
publikált írások valóságos gyermekkultúra-történetet írnak le az
ezredforduló előtti és utáni évtizedekről. Történelmi idők!
Korábban a Fapadoskönyv Kiadó vállalkozott arra, hogy
gyermekszínjáték-gyermekszínház-drámajáték, illetve gyermekirodalom témakörben
összegyűjtött írásaimat külön kötetekben örökítse meg.
De a gyermekkultúra témaköre ennél tágasabb. Miért tagadjam,
munkásságom is – melyben a vizuális nevelés is a maga módján reprezentált, de
főként a folklorizmus és komplex művészetfelfogás terén
fűződik munkásságomhoz több fontosnak vélt írás, kísérlet,
tapasztalat.
Amikor 2012 őszén Szekszárdon Bús Imre kezdeményezésére
helyi és régióbeli, fővárosi szakemberekből szép álmokat kergetve
létrejött a Gyermekkultúra Kutatócsoport, akkor döntöttünk úgy: e műhely
ars poeticájához rendezve adjuk ki gyűjteményes kötetemet.
A szerkesztés elveiről el kell mondanom, hogy több megoldás
kínálkozott. A színházas Fapadoskönyv-kötet szorosan követi a kronológiát, a
„gyermekirodalmas”
enciklopédia-szerűen tárgyszavakhoz rendez írásokat. E kötetben a
műfajok tagolják az írásokat.
Így követik egymást a ciklusok:
TANULSÁGOS ESETEK, ESETTANULMÁNYOK
TANULMÁNYOK, ELEMZÉSEK
TÖRTÉNELMI PILLANATOK
TAPASZTALATOK
ELMÉLETI ÍRÁSOK
MÓDSZERTAN
RECENZIÓK, KÖNYVKRITIKÁK
PROGRAMFOGALMAZÁSI KÍSÉRLETEK
Nem sikerült mindenütt
tisztán a műfaji besorolás, néhány, a helyzet „melegében” keletkezett írás
esetében előfordult, hogy megfeledkeztem a szoros műfaji
szabályokról. Mentségemre legyen minden ilyen esetben indulatom, izgalmam
őszintesége. A szövegösszefüggések a kötetben új jelentést adnak az
írásoknak. Ezért – bár bizonyára az izgalmas és gyorsan változó történelmi kor,
s benne a magam változásai is izgalmas adalékok lehetnek – elhagytam a
keletkezés idejére, helyére való utalást.
Kérem, az olvasót, kövesse kalandozásaimat. Egy hiteles
gyermekkultúra-elmélet és -történet megteremtése érdekében. A
kultúrateremtő és – fogyasztó gyerekek javára.
S még egy megjegyzés. A kötet
szerkesztésének napjaiban veszítettük el Halmos Bélát, a táncház-mozgalom egyik
alapítóját s Váradi Istvánt a gyermekkultúra polihisztorát, élete utolsó
negyedszázadában a Garabonciás Történelmi Gyermekegyüttes vezetőjét.
Mindkettőt barátomnak is tudtam, nem egyszerűen pályatársaknak.
Szolgálja hát e kötet is az ő emléküket!
Koncerttermi
szocializáció
Kisfiam nem akart eljönni a
hangversenyre. Az igazság az, hogy úgy alakult: 10 éves korára nem vált
rendszeres koncertlátogatóvá. Az iskolában szerzett tanulmányok mellé a
külváros, kamasz nővérei, a tömegkommunikáció bonyolult hatása is társult.
A családi "háttérzene" meglehetősen pluralisztikus. Szülei
remények közepette vásárolnak családi bérletet a "Mesélő
muzsikába" évről évre.
A bérlet első előadása Mozart jegyében telt el. A
műsorvezető beköszöntésül kortárs művészeket mutatott be a
pódiumon, a Vigadó ragyogó termében. Az egykori kis Wolfgang Amadeus
szépreményű kortársait, s a hallgatóság kortársait. Az 1. kerületi
zeneiskola növendékei játsszák a gyermek Mozart könnyed, apró darabjait.
Figyelem a közönséget. Észrevehetően azok a szemek ragyognak fel, azok a
szájak szaladnak fülig, melyeknek tulajdonosai számára ismerősek a
dallamok. Akiknek iskolázottsága tehát kiterjed arra a világra, amelyik
hozzájuk szól most a pódiumról, akik feltehetőleg valamely zeneiskolának
hasonló "ábécéskönyvet" tanuló növendékei - csak éppen addig a
sikerig nem jutottak el, hogy ők is nagyközönség előtt megszólaló
kiválasztottak legyenek. Az ifjú művészek szépen játszanak, méltóak a
teremhez, méltóak a művekhez is. E művekből én, lassan egy
évtizeddel öregebb,
mint a pályájának végére ért salzburgi-bécsi-európai muzsikus, bizonyára
többet, mást is kihallok, mint a kortárs előadók; a játéknak és
szomorúságnak elválaszthatatlan elegyét.
Az ifjú előadók tudják az illemet, miképp kell meghajolni,
miképp kell beállítani a széket, miképp kell fogadni a tapsok – a közönség is
ismeri a játékszabályokat. Olykor fiam is megfeledkezik mára fogadott
ellenállásáról, összeveri a tenyerét.
Aztán újra a műsorvezető következik. Kérdéseket intéz a
közönséghez. A sikeres válaszoló jutalmat kap. Ez egy igen összetett siker. Ki
kell választódni a közönség hatalmas tömegéből, hogy a játékvezető
figyelme éppen rád essen. A játékvezető rutinos szakember. Azt is tudja,
hogy olyan személyt kell szólítani, aki viszonylag hamar átbukdácsol a széksorok
közt, ne fogyjon hiába az idő. Az esélyek tehát roppant determináltak.
Volt már szerencsénk hozzá. Tavaly hiába nyújtózkodott, nem kerül rá a sor.
Idén nem jelentkezik. Pedig most súgnunk sem kell neki - miközben látszatra
elmerül a műsorfüzetbe nyomtatott rejtvényben - fogai közt sziszegi a
helyes választ. Helyes válasz? A kérdések tudásválaszok. A műszavak, a
„tolvajnyelv" szótára. Ebből fogalmazható kérdés, hát ebből
kérdez a rutinos műsorvezető. Mi a menüett? Melyik nép tánca? Mi a rondó?
Stb.
A rondo? Az igen. Szerencsés választás. Az utolsó hasonló
műfajú zongoradarab után a Hangversenyrondót mutatja be az igazi zenekar.
Előtte a műsorvezető elmagyarázza azt is, mi történik akkor,
amikor hangol a zenekar, kit hívnak koncertmesternek. Újra szótárunk
gyarapszik. Zenei műveltségünknek - hitem szerint - felszíne, ami a
koncerttermi eligazodásba bevezet. A muzsikába csak félig. Nem tudok szabadulni
egy hivatalos oktatáspolitikai dokumentum friss élményétől, az egyik
közoktatási törvénytervezet fogalmaz így: az "elemi iskolafokon a nevelés
és képzés célja ... az elsajátítandó készségek és képességek szempontjából
alapvető fontosságú ismeretek elsajátíttatása". Csakugyan így lenne?
A képességfejlesztés nem megy enélkül, tudniillik a szótár, a közmegegyezésbe
foglalt középosztályi "tolvajnyelv" - már elnézést a kifejezésért -
nélkül? Hát nincs fordított út? Hogy egy viszonylag fejlett képességegyüttes
"beszerzése" után könnyedén megtanulható-tanítható a szótértéshez
szükséges fogalomtár is? Mikor jut idő a pedagógiában - akár a Vigadóban -
arra, hogy menüettet járni tanuljanak meg a gyerekek, akár improvizációkkal
követve Wolfgang Amadeus dallamát és ritmusát, és aztán hozzárendelni a dolog
nevét.
A rondó egyebek mellett ezért is szerencsés volt. A műsorvezető.
remek metaforával avatott be a formába. "Amikor a körtáncban időnként
középre perdül egy pár, eljátsszák-elmondják a magukét, s utána újra megperdül
a kör... " De a rondó a beavatatlan hallgatót is hamar és észrevétlenül ismerős
világba vezeti be: a téma visszatér. Az isten is kezdő zenehallgatónak
teremtette a műfajt!
Vastaps. A műsorvezető megdicséri a hallgatóságot, mert
tudták, hogyan kell viselkedni a koncertteremben, hallgatni, amikor hallgatni
kell, nagy, mondhatni mitikus félelme ez a gyerekelőadások
rendezőinek -, s tapsolni, amikor tapsolni kell. A szünetben én azon
tűnődöm, mi történt volna, ha a pódiumon nem úgy rendezik el a
zenekart, ahogyan a felnőttek hangversenyein való. Ha az alulnézetben
hatalmas zongora nem takarja el a szólistát, mögötte
a fúvósokat. Ha a látvány nem koncertszabású, hanem gyerekszabású. Túlzás az
igény?
Szünet után telitalálat. A Varázsfuvolába avatott be a
műsorvezető. Előtte még meghallgatjuk P. Pirikét, akit a szünet
előtti közös énekléskor nem vett észre a műsorvezető, de szünet
alatt sikerült megismernie és pódiumra érettnek nyilvánítania. Pirike csinos
édesanyja előttem ül, véresre rágja a körmét, úgy izgul. Neki igen sokat
jelent ez a fellépés.
A Varázsfuvolának van meséje. Ez a rétege olyan, mintha
ismernénk. A mese szabályai közösek és közismertek. A nyitány után a
főszereplők egy-egy áriája szólal meg. Vajon túlzás lett volna, ha a
művészek egészen jelzéses jelmezt öltöttek volna magukra? A koncertterem
szabályai szerint viselkedtek, kezet fogtak a karnaggyal, visszavonultak,
tapsra előjöttek, meghajoltak. S ha köztünk maradtak volna, körbeülve a
harangjátékot, hogy egyre ismertebb legyen arcuk, egymás mellett ülve viszonyuk
dramaturgiája is átlátható lett volna.
A mese vége jó. A vidám baritonista,
Papageno képtelen volt nem játszani. Vállalta - a koncerttermi szmokingban is
-, hogy Papagenoként kell viselnie, míg énekli szerepét. Kapcsolatot tartani a
közönséggel, mintha köztünk ülne a lány, akire vágyik. Félreértés ne essék, nem
hívta ki őket. Nem is tehette. Ő Papagénát várta. Aki váratlanul fel
is bukkant. Most már együtt szólt az ének. Vagy ötszáz gyereknéző együtt
örült a boldog pár szép - ahogy éneklik: szent - terveinek, megannyi szépreményű
kis Papapapapagénónak és Papapapapagénának. Még a ruhatárban is ezt dünnyögték.
Szinte valamennyien. Kiszólítás
nélkül. Még a kisfiam is.
Aelia Sabina vale
Római-projekt a Római-parton[4]
|
Clausa iacet
lapidi coniunx
Pia cara Sabina
Vox ei grata fuit,puhabat
pollice cordas,
Sed cito rapta
silet.
Ter denos duxerat
annos…
Haec ipsa
superates
Spectata in populo
hydrauka grata regebat
Sis felix
quicumque leges,
Te numina servent,
Et pia voce cane:
Aelia Sabina vale.
|
Kőkoporsóba
zárva nyugszik feleségem,
A drága szelíd
Sabina,
Kedves hangja
volt, ujja húrokat pengetett,
De hirtelen
elragadva hallgat most.
Harminc évig élet…
Emléke megmarad az
emberek között,
Hisz oly kedvesen
orgonált nekik,
Légy boldog, aki e
sorokat olvasod,
Oltalmazzanak az
istenek,
És gyengéd hangon
énekeld:
Aelia Sabina,
köszöntlek
|
A foglalkozás
időtartama: kb. 3 óra
Résztvevők
létszáma: 25-30 fő
Kellékek:
Könyvek, képeskönyvek Rómáról,
Pannoniáról, Aquincumról
(Véletlenül kiválasztott) 4 x – külön
borítékolt - 5-5 kép (képeslap) római
tárgykörű
Apicius szakácskönyve
Ritmus- és ütőshangszerek
Decsényi János zeneműveinek hanglemeze
SLPX 12556 Hungaroton
Horatius – Sebő: Lydiához. Sebő
Ferenc Szerenád c MC kazettája SF 47 Szerzői Kiadás
Mécsesek
Papír, írószer, tábla
Aznapi napilap, olló
A
gyülekező időben a Sebő-kazetta szól.
I.
Bevezető játékok, gyakorlatok
I.1.
„Egészségetekre a reggelit”
A
játékvezető a reggeli után gyülekező csoportnak felolvassa latinul –
Apicius Szakácskönyvéből – annak az ételnek a receptjét, melyre leginkább
emlékeztet az aznapi étel. (A hallgatóság nyilván nem érti az idegen szöveget)
I.2. „Még hogy ne tudnánk latinul?”
A
játékvezető a résztvevők szeme láttára vágja apró darabokra a
napilapot, s arra kéri a padban ülő párokat, keressenek az írásokban latin
szavakat. A párok (csoportok) folyamatosan dolgoznak, találmányaik bekiabálás
után a táblára kerülnek. Kiderül, hogy
milyen sok latin jövevényszó gazdagítja nyelvünket, nélkülük nem is tudnánk
kommunikálni
I.3
„Egy kőre léptem én”
A játékvezető egy követ, kavicsot vesz
elő táskájából. E kőről szövi meséjét.
„Itt találtam a ház előtt. Vajon a
folyam vetette ki a partra? Mióta hever
itt? Vajon kinek a léptei nyomát őrzi? Bizonyára őrzi az egykori római
legionáriusok, halászok, városlakók, városépítők lábnyomát, kik 2000-1700
évvel ezelőtt lakták e vidéket. (Az elbeszélésben felidéződnek a
főváros emlékei, a Duna-menti őrtornyok, a fürdők, a mozaikok, a
Szentendrei-utat kísérő vízvezeték, a központi fűtéses polgárházak,
az amfiteátrum, a Florália-ünnep hagyománya stb.)
Vajon őrzi e kő a fiatal vízi
orgonista, Aelia Sabina kecses lába nyomát?
Az aquincumi víziorgona régészeti ritkaság.
S még nagyobb kincs, hogy a sírfelirat megőrizte megszólaltatója emlékét.
Róla emlékezünk ma. Hallgassuk meg a
sírfeliratot (latinul majd magyarul).”
II.
Csoportfeladatok
II.1.
Zenei improvizáció
A
vállalkozók (5-6 fő) kézhez kapják a sírfelirat szövegét s a
hangszerkészletet. Félrevonulnak. Feladatuk: maguk alkotta zenei kísérettel
adják elő a sírfeliratot.
II.2.
Irodalmi rögtönzések – levelek
4 csoport kap ilyen feladatot.
Feladatuk a borítékba rejtett 5-5 képecskét általuk indokolható sorrendbe rakni
– egy elképzelt cselekmény láncolatára
(hangsúlyozzuk, hogy a képek összeállítása véletlenszerű, nincs
rejtett elvárás, éppen a csoport kreativitása a lényeg) – fűzni. E
kitalált cselekményt a felkészülési időben levélbe kell fogalmazni.
Választhatnak: Aelia Sabina írja valakinek, Valaki írja Aelia Sabinának.
II.3.
Versírás
A teremben maradtak rövid frontális
foglalkozáson nyernek beavatást a hexameter-készítés rejtelmeibe.[5]
A fázisok:
-
Gyűjtsünk tá-tá, tá-ti-ti, tá, ti hangzású
szavakat! (Eleinte nincs tematikus megkötés, a játékvezető törekszik arra,
hogy e szótárat pontosítsa, illetve gyarapítsa
a téma igényelte hangulatot idéző szavakkal (pl. orgona, asszonya, kardjai, vértjét, dallama, császár,
partján stb.)
A
szavakat a táblára írjuk a metrumnak megfelelő oszlopba. Minden jó szót
felírunk tematikától függetlenül. (A szóhatárok szótagnyújtó szabályairól
egyelőre nem esik szó)
-
Szómozaik. A játékvezető most ismerteti –
táblára írja – a hexameter szabályait. Hogy hat ritmikai egységből áll, az
első négy egység lehet „- -„vagy” - uu”, az ötödik mindig – „uu”, az
utolsó „- -„ ( a sorvég megnyújtja az utolsó szótagot)
A résztvevők felvágott
papírszeletekre írják a szavakat, s - egyelőre minden jelentés nélkül – sorba
állítják a hat cédulát. Hangosan mondogatják, ízlelgetik a metrumot. (Gyakran sikeredik bizarr,
mulatságos szókapcsolat, ez velejár a játékkal.)
-
Ezután ki-ki a saját ütemében alkot hexametert. Van,
aki a bizarr (jelentés nélküli)
szókapcsolatokat folytatja, van aki értelmes szövegre törekszik, van aki
hozzálát a helyzethez illő szavakból témánkhoz
tartozó vers írásához. Ilyenkor a
foglalkozásvezető egyéni korrekciót végez, segít mindenkinek
(jellegzetes segítési mód a mássalhangzók szerepének tisztázása a szótag
hosszabbításánál – szóvégi mássalhangzó
és szóeleji mássalhangzó találkozása (ha az előttük lévő magánhangzó
rövid is) megnyújtja a szótagot;
magánhangzó beékelésével kezelhető a kérdés, kiegészíthető a szó, új
szavakat lehet találni, sok „szerző” ráérez a sorokon átnyúló gondolat
folytatására, vagy arra, hogy egy soron belül is lehet több – rövid - mondat stb.)
II.4.
Díszítés – kézművesség
A vállalkozó csoport feldíszíti a
termet (virágkoszorú-kötés, csomagolópapírból, textilből vagy más – akár
nemesebb anyagból – antik hatású oszlopcsarnokot modellez (egy tympanon, melyet
néhány oszlop tart) könnyen felkelthető a római templomépület illúziója.
Készíthető – minták nyomán – mécses is
agyagból.
Fejlettebb csoport agyagból vagy krétából portrét
is szobrászkodhat, mások lerajzolhatják: milyennek képzelik Aelia Sabinát.
II.5. Dramatikus improvizáció
A II.2.-ben jelzett feladatokból – a
mozgalmasabb képek alapján – rövid dialógusok, dramatikus improvizációk
rögtönözhetők, elképzelve az orgonista és környezete életét.
III.
Szertartás
III.1.
A csoportok visszatérnek a II.4. csoport által előkészített térbe
(minimális díszítés: két meggyújtott mécses, s a legfontosabb képek elhelyezése
a tanulócsoporttal szembeállított tanári asztalon. Decsényi János lemezének
borítója nagy méretben tartalmazza a sírfelirat kőtábláját.
III.2.
A zenei csoport bemutatója
III.3.
A hexameterírók felolvassák soraikat
III.4.
A levelek, dramatikus improvizációk bemutatása
III.5.
A Decsényi-mű meghallgatása (A foglalkozásvezető előtte értékeli
a hallottakat, kiemeli a különösen megkapó, érzékletes részleteket. Jelzi, hogy
a modern zenemű - a szerző kortársunk, Óbuda lakója - három fontos
részből áll, hangszeres bevezetés, majd megszólal az orgona, végül
női hang énekli – latinul – a sírfeliratot. Tanácsolja, hogy ki-ki
próbálja belehallgatni a műbe saját élményét, a levelekbe foglalt
mozzanatok bizonyára „megszólalnak” számára a műben. Neki mostantól ezt jelenti Aelia Sabina, ezt jelenti a Római-part.)
A zenehallgatás után
kialszik a mécses, ihletett csenddel a foglalkozás véget ér.
Dr.
Trencsényi László egyetemi docens,
tanszékvezető (ELTE BTK Pedagógiai és Pszichológiai Kar)
Legfrissebb publikációi:
1.
Kulturális
parancsuralom – Népszabadság. 2011. január 2.
2.
Pusztuljatok,
bilincses iskolák! – Pedagógusok Lapja 2010. 12. sz.
3.
Trencsényi
László: Az iskola megújulása(i?).: avagy “Új időknek új dalai” In: A
nevelés mint érték. Szeged:2010. pp. 79-90. (ISBN:978 963 9210 74 5)
4.
Trencsényi
László: Héroszok és veteránok a “maratoni seregben”. In: Fenyő
Imre-Rébay Magdolna (szerk.): Felszántatlan területeken: Tanulmányok
Brezsnyánszky László 65. születésnapjára. Debrecen: Csokonai Kiadó, 2010. pp.
184-200. (ISBN:978 963 260 225 7)
5.
Trencsényi
László: Kulcskompetenciák fogalomrendszere – a “9. kompetencia”. In:
Kútbanézők XVI: Újabb művészetpedagógiai írások az Academia Ludi et
Artis műhelyeiből. Budapest: 2010. pp. 3-19. (ISBN:1419 6751)
6.
Trencsényi
László: Művészetek – a kisgyermekek javára. In: Dombi Alice – Soós Katalin
(szerk.) Fejezetek a kisgyermeknevelés köréből. Gyula:2010. pp. 109-127.
(ISBN:978 963 9844 06 3)
7.
Trencsényi
László: Néphagyományok – pedagógia – folklorizmus. In: Sándor
Ildikó (szerk.): Útravaló 2.: A néphagyomány közvetítésének módszerei az
iskolában. Budapest:2010. pp. 6-27. (Hagyományoktatás – módszertani füzetek)
(ISBN:978 963 7363 57 3)
8.
Vissza a
XIX. Századba? – Pedagógusok Lapja 2010. 10. sz.
Legfontosabb publikációk:
1.
Trencsényi
László: Pedagógusszerepek az általános iskolában. Budapest: Akadémiai Kiadó,
1988. 1-204 p. (ISBN:963 05 4669 X)
2.
Trencsényi
László (szerk.): Korok, gyerekek, nevelők.: szöveggyűjtemény –
egyetemi jegyzet. Budapest: Okker, 1997. 1-350 p.
3.
Trencsényi
László: A már nem és a még nem között. A gyermekekhez forduló költészet
felvirágzása a késői Kádár-korban. . In: Kiss Endre szerk.:
Interdiszciplináris pedagógia és a tudás társadalma. A II. Kiss Árpád
Emlékkonferencia előadásai, Debrecen, 2001. november, Debrecen, 2003
4.
Trencsényi
László: Nevelés- és iskolaelméleti gyakorlatok. Budapest: OKKER Kiadó, 2002.
156 p. (ISBN:963 922 856 7)
5.
Trencsényi
László (szerk.): Minőségirányítás többféle módon.: Horizontális tanulás a
közoktatási minőségirányításban. Budapest: OKKER Kiadó, 2004. 1-222 p.
(Okker – Minőségbiztosítás) (ISBN:963 9228 80 X)
6.
Trencsényi
László: Látomás egy komp-iskola belső világáról. In: Nahalka István
(szerk.): A komprehenzív iskola breviáriuma, Budapest:2004. pp. 213-221.
(Komp-könyvek) (ISBN:963 86562 3 9)
7.
Trencsényi
László: Gábor és Kata. Esettanulmány a kultúra “üzemmódjáról” hátrányos és nem
hátrányos helyzetű fiatalok esetében. In: Buda András, Kiss Endre
(szerk.): Interdiszciplináris pedagógia és az elvárások forradalma: A III. Kiss
Árpád Emlékkonferencia előadásai. Debrecen: DE BTK Neveléstudományi
Tanszék – Kiss Árpád Archívum Könyvtára, 2005. pp. 311-315.
8.
Trencsényi
László (szerk.): Hátulsó pár, előre fuss! (különszám a
kisiskolákról) FÓKUSZ – PEDAGÓGIAI KÖZÉLETI LAP VII:(1)
9.
Sallai
Éva, Szilvási Léna, Trencsényi László: Lemorzsolódás – iskolai kudarc –
kapcsolatok – kommunikáció. In: Trencsényi László (szerk.) Módszerek a
hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének segítésére: Pedagógusok
és szülők együttműködése. Budapest: SuliNova, 2006. pp. 7-17.
10.
Trencsényi
Imre, Trencsényi László: Trencsényi László (szerk.) Utak és törések.: Adalékok
a magyar úttörő mozgalom történetéhez. Budapest: 2006. 244 p.
(ISBN:9632293665)
11.
Trencsényi
László: A nevelés intézményeinek és szervezeteinek rendszere – iskolakritikai
tükörben. In: Buda András, Kiss Endre (szerk.) Interdiszciplináris
pedagógia és az oktatás finanszírozása: A IV. Kiss Árpád Emlékkonferencia
előadásai. Debrecen: DE BTK Neveléstudományi Tanszék – Kiss Árpád Archívum
Könyvtára, 2006. pp. 213-221. (ISBN:963 473 019 1)
12.
Trencsényi
László (szerk.): Módszerek a hátrányos helyzetű tanulók iskolai
sikerességének segítésére.: Pedagógusok és szülők együttműködése –
szöveggyűjtemény. Budapest: SuliNova, 2006. 172 p.
13.
Trencsényi
László : Autonómia és/vagy transzmisszió?: A Magyar Pedagógiai Társaság 1967-es
újjáalakulásának tanulságai. In.: Trencsényi László (szerk.): 40 éves a Magyar
Pedagógiai Társaság.: Tanulmánygyűjtemény. Apáczai Kiadó. 2007
14.
Gombocz
János, Trencsényi László: Változatok a pedagógiára.: A nevelés
>>műkedvelőinek<<, művelőinek,
kedvelőinek. Budapest: OKKER Kiadó, 2007. 1-124 p. (ISBN:978 963 8088 19
2)
15.
Trencsényi
László: A gyermekkultúra is közügy.: Adalékok a gyerekek kulturális
környezetéről induló vitához. Vitaanyag első változata a 7.
Nevelésügyi Kongresszus tudományos bizottsága számára. Kútbanézők. XIII:
pp. 3-9. (2007)
16.
Trencsényi
László: Az iskola funkcióiról a nevelési intézmények “történeti rendszertanában”.
In: Kiss Éva (szerk.) Pedagógián innen és túl: Zsolnai József 70.
születésnapjára. Pápa; Pécs: Pannon Egyetem BTK – Pécsi Tudományegyetem FEEK,
2007. pp. 255-269. (ISBN:963 642 173-0)
17.
Trencsényi
László: Útkeresés és tapasztalatcsere – Reformok ingájában-igájában – 80-as
évek. In: Jeney Lajos (szerk.): ÁMK Ki kicsoda?: Egy innováció eseményei és
szereplői (1966-2006). Budapest:2007. pp. 40-45. ÁMKOE Kiadása
18.
Trencsényi
László (szerk.): Jorgosz közlegény jelentései a 38. kilométerről.:
tanulmánygyűjtemény. Budapest: 2008. 1-192 p.
(ISBN:978-963-87842-2-3)
19.
Trencsényi
László: A drámapedagógia mint tudomány.: Egy kötet előszava. In:
Trencsényi László (szerk.) Dr. Áma: A drámapedagógia mint tudomány.
Tananyagfejlesztés az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori
Iskolájában. Budapest:2008. pp. 5-15. (ISBN:978 963 87942 3 0 )
20.
Trencsényi
László: Rosszkedvünk tele, avagy miskolci tapasztalatok a
gyermekbántalmazásról. In: Knausz Imre (szerk.): Gyermek, pedagógus,
pedagógusképzés: Tanulmányok. Budapest:2008. pp. 51-96. (ISBN:9789638784209)
21.
Trencsényi
László: “Felelj, honnan vagy, ki volt tanítód?”.: A ’60-as évek végi
bölcsészkari ifjúsági mozgalmi reformerek útja 1969 áprilisáig. In:
Majsai Tamás Nagy Péter Tibor (szerk.): Lukács, a mi munkatársunk: (Pál
apostol Filemonhoz írt levele 24.). Budapest:2009. pp. 245-252. (Wesley
Jubileumi Kötetek)
22.
Trencsényi
László: A lifelong learning, mint kihívás a neveléselméleti gondolkodás
számára. In: Zrinszky László (szerk.) Tanulmányok a neveléstudomány
köréből: A megújuló felnőttképzés. Budapest: Gondolat Kiadó, 2009.
pp. 53-60. (ISBN:978 963 693 198 8 )
23.
Trencsényi
László: Egy világkonferencia amúgy olyan.: Egy kis elbeszélés. In: Majsai Tamás
(szerk.) :Csakhogy a szegényekről megemlékezzünk! (Pál apostol, Gal.
2,10.): A WJLF tisztelgő kötete Bánlaky Pál 70. születésnapjára.
Budapest:2009. pp. 201-209. (Wesley Jubileumi Kötetek) 1. (ISBN:2062-0330)
24.
Trencsényi
László: Színház és pedagógia.: egy paradigmaváltás igényének dokumentumai. ÚJ
PEDAGÓGIAI SZEMLE LIX:(10) pp. 100-108. (2009)
25.
Trencsényi
László (szerk.): Módszertár felsőfokon.: Az ELTE Pedagógiai és
Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Alkalmazott Neveléselméleti Tanszék
oktatóinak válogatott foglalkozás-leírásai és – elemzései neveléselméleti
témákhoz. Budapest: 2009. 38 p. (ISBN:978 963 87842 4 7)
26.
Trencsényi
László: Befogadó iskolát a magyar cigánygyerekeknek?: avagy a ’közösségi
iskola’ néhány tanulsága. In. Balogh Gyula (szerk.): Mérföldkő – Új
kihívások a korszerű együttnevelésben Educatio Társadalmi Szolgáltató
Közhasznú Társaság, 2010. 99 p. Budapest, Magyarország, 2009.12.14.
27.
Trencsényi
László: Poszt-úttörő? In. Révész György (szerk.:) Mozgalompedagógiai
Füzetek; 1.) Magyar gyermek- és serdülőkori szervezetek a rendszerváltás
idején 2010. 64 p.
28.
Trencsényi
László: Adalékok a maratoni sereg történetéhez. In: Kiss Endre, Buda András
(szerk.) Interdiszciplináris pedagógia. Tanárok , értelmiségiek: VI. Kiss Árpád
Emlékkonferencia. Debrecen, Magyarország, 2009.09.18-2009.09.18. Debrecen: pp.
206-214.(ISBN:978 963 473 410 9)
29.
Trencsényi
László: Utak a „Több úthoz” – Loránd Ferenc 80., A Iskolafejlesztési Alapítvány
20. évében. Taní-tani. Alternatív iskolai folyóirat. 53. 2010/2.
sz. pp- 48-55. (2010)
30.
Trencsényi
László: Az én Bologna-vizióm. PEDAGÓGUSKÉPZÉS 8:(1) pp. 103-109. (2010)
31.
Trencsényi
László: Posztmodern kihívások és művészetpedagógia. In: V. Kárpát-medencei
találkozó Apáczai emlékére. Győr:2010. pp. 135-141. (Társasági Füzetek;
4-5.) (ISBN:978 963 7123 21 4)
32.
Trencsényi
László: A kísérletezés történelmi szerepe az iskolafejlesztésekben.
Pedagógiai Kísérleteket Felügyelő/Szaktanácsadó Bizotság az OPI-ban,
1982-1989. ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE 8: (2010) {sajtó alatt}
33.
Trencsényi
László: Szabadcsapatok a „maratoni seregben”. In. Géczi János (szerk.):
Kamarás István emlékkönyv. Pannon Egyetem. Veszprém. 2011. {sajtó alatt}
Szakmai, közéleti tevékenység:
·
Magyar
Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottsága tagja
·
Magyar
Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke
·
Academia
Ludi et Artis művészetpedagógiai egyesület alelnöke
·
Általános
Művelődési Központok Országos Egyesülete választmányi tag
·
OKNT tag,
a Kerettantervi Bizottság elnöke
[1]
A szekszárdi kezdeményezésű Gyermekkultúra Kutatócsoport
programadó tanulmányában a csoport bölcsességére is támaszkodva Bús Imre adott
erről a jelenségről értékes definíciót. (A gyermekkultúra fogalma.
In. uő. (szerk.) 2013. Tanulmányok a gyermekkultúráról. Szekszárd, PTE
IGYFK.
[4] Az alábbiakban leírt
projektet több ízben próbáltuk ki a budapesti Duna-parti Hotel Rómaiban, az
erdei iskolák pedagógusai számára tartott továbbképzésen. A projekt lényege:
azt a konkrét történelmi-művelődéstörténeti helyszínt faggassuk a
művészetek minél több nyelvén, melyhez – mint a hely szelleméhez – konkrét
élmények képezhetik a motiváció alapját.