A mindenség zenésze*
Nem akadt nála sokoldalúbb és termékenyebb
magyar jazzmuzsikus. A 71 éves korában elhunyt Vukán Györgyöt próteuszi
alkatként sok minden érdekelte: írt operát, film- és balettzenéket, szimfonikus
műveket, jazzkompozíciókat, műfajokon átívelő darabokat. A
szólótól a trión át big bandig számtalan formációban érvényesített kivételes
technikai tudását, invenciózusságát. Sok külhoni meghívásnak tett eleget,
megannyi világsztárral játszott együtt hazai és külföldi jazzfesztiválokon. Szerteágazó
munkásságát több hivatalos elismerés – legutóbb a Kossuth-díj – és a közönség
szeretete, megbecsülése kísérte.
Pedig nem muzsikusnak indult. Vasi orvos családban
született, családi indíttatásra a fogorvosi pályát választotta. Zongorázni öt
éves korában kezdett, 16 évesen megnyerte a keszthelyi Helikon versenyt, ami
azzal járt, hogy felvételi nélkül felvették a Zeneakadémiára. Mégsem élt a
lehetőséggel, mert az Amerika hangja rádióadásai révén akkortájt kezdte
foglalkoztatni a jazz. Fogorvosi tanulmányai miatt Budapestre költözött, és
bekapcsolódott a főváros jazzéletébe. Pályájának alakulására ösztönző
hatással volt Kertész Kornél, az 1962-ben megnyílt Dália Jazzklub vezetője.
A legendássá vált klubban ismerkedett meg Berkes Balázs bőgőssel, egy
életen át tartó, leghűségesebb muzsikustársával. Vele és Jávori Vilmos,
Kőszegi Imre, Balázs Elemér dobosokkal évtizedeken át működött klasszikussá
vált jazztriója.
A jazz világához nemcsak bontakozó muzsikusi
karrierje, hanem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 1965-ben
létrehozott jazz tanszaka révén is kapcsolódott, amelynek alapító tanára lett.
Akkoriban még nehezen lehetett tananyaghoz jutni, de abszolút hallása megkönnyítette
az amerikai felvételek lejegyzését, az előadói technikák tanulmányozását. Mindenekelőtt
a blues lényege érdekelte, mert úgy vélte, hogy a zene egészéből ez
különbözteti meg leginkább a jazzt. Nem a más zenékre is jellemző improvizáció
vagy a hangszerösszeállítás, hanem a pentatónia és a diatónia ütközéséből
létrejött hangsor, annak íze, hajlításai, a ritmus erőteljesebb szerepe és
az időhöz való más viszonya foglalkoztatta.
A jazzt nem műfajnak, hanem a
legfantasztikusabb eladóművészetnek tartotta, amelynek játszása közben
olyan mértékben tud előtérbe kerülni az előadó, ahogyan semmiféle
klasszikus darab interpretálása közben sem. A zenei anyaggal történő,
mással össze nem mérhető azonosulás és az abból következő szabadság vonzotta
legerősebben ehhez a zenéhez. Igazi létformája nem a komponálás, hanem a
muzsikálás, a színpadi jelenlét volt. A játék ösztönössége nála tudatos,
elmélyült zenei gondolkodással párosult, amely kisugárzásával erős hatást
gyakorolt hallgatóságára. „ A zenének egy jelentősége van: hogy a
közönségnek örömet szerezzen” – fogalmazta hitvallásában. Vukán György
halálával olyan előadóművész távozott a magyar zenei életből,
aki képes volt ezt a küldetést teljesíteni játékával.
Turi
Gábor