„Az új szabályozásnak a
pedagógust védő eleme is van”
Dr. Gyimesi László az egyéves
szerződésekről, a bérekről és az óraszám-emelésről
Számos
változással szembesültek az eltelt hónapokban a zenepedagógusok is, hiszen a
nyugdíj mellett dolgozóknak dönteniük kellett arról, hogy a nyugdíjat vagy a
bért választják-e, s az engedélyekre szinte a tanév elejéig kellett várni.
Mindez sok zeneiskolát sodort nehéz helyzetbe, hiszen számos pedagógust kellett
volna pótolniuk... Szerencsére a Magyar
Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete sikeres tárgyalásokat
folytatott, amelyek eredményeként kormánydöntés született arról, hogy a
nyugdíjas zenetanárok visszaszerződhetnek, igaz, egyelőre csak egy
évre. A szervezet főtitkára, dr. Gyimesi László úgy véli, néha az is
eredmény, ha a mínusz öt helyett a mínusz kettőt tudják elfogadtatni a
döntéshozókkal, s bízik abban is, hogy lesznek még e téren egyéb
előrelépések is.
- Hogyan sikerült elérniük, hogy a
zenetanárok szerződéssel is dolgozhassanak?
-
Az alkupozíciónk megfelelő érvelésnek, és annak köszönhető, hogy
mindezt statisztikai felméréssel támasztottuk alá. A kulcsszó egyébként a
szakos ellátás biztosítása volt. Tipikus
gondnak nevezhető, hogy számos vidéki településen küszködött a rendeletet
követően a megfelelő zenetanárok hiányával. S azok a zenepedagógusok,
akik betöltötték a nyugdíjkorhatárt változatlanul kiválóan dolgoznak, ráadásul –
mivel az oktatást hivatásuknak tartják – szeretnék ezt folytatni a jövőben
is... A szeptember elején megjelent kormányhatározat csak
az óraadást engedélyezi a nyugdíjasoknak, és egyelőre egyetlen évre szól.
Ezzel a megoldással azonban sok zeneiskolában meg lehet oldani a tanár-hiányt.
-
S miért csak ennyi időre?
-
Aki időt nyer, az életet nyer… Egyébként a kormányhatározat nem tiltja az
egy évet követően újabb szerződéskötés lehetőségét. A jelenlegi helyzetben egyébként ezt az
egyéves szerződést is nagy eredménynek tartom, s bár a sikernek mindig sok
a gazdája, e kérdésben a szakszervezet is jelentős munkát végzett. Sikerült megértetnünk a döntéshozókkal a
probléma lényegét és elfogadtatni a javaslatainkat. (Bár hozzá kell tegyem, magával az intézkedéssel, mely szerint a nyugdíjasnak választania kell a bére és a
nyugdíja között, semmilyen szinten nem tudok azonosulni.) A lényeg, hogy a
tárgyalóasztal mellett higgadtan, érvekkel, adatokkal tudtunk eredményt elérni.
A szakszervezet munkájában nem mindig a nulláról a plusz ötre való megérkezés
jelenti a sikert, hanem az is, ha – képletesen – a mínusz ötről a mínusz
kettőig csökkentjük a veszteségeket, s ha a sok rossz közül sikerül a
legkisebbet választanunk. Ez a mostani ügy az utóbbi kategóriába tartozik. Mint
amikor valahol csoportos létszámleépítés történik, ami teljesen jogszerű,
de ilyenkor a szakszervezetnek az a feladata, hogy a megpróbálja az adott
keretek között a fájdalmas intézkedést valahogyan enyhíteni. Persze, ez nem
túlságosan hálás szerep és senki sem tapsolja meg a végén...
- Egy év alatt azonban rengeteg minden
történhet...
- Így igaz, s tényleg eredménynek érzem, hogy a
döntéshozókig eljutott az az üzenet, hogy mindez
miért akkora gond. S ne legyünk farizeusok abban, hogy állandóan csak az
iskolai oktatásról és a gyerekekről beszélünk, hiszen mindez természetesen
a pedagógusokról is szól. Egzisztenciákról, és a szakszervezet elsősorban
ezért küzd. Látjuk a kollégáink életét, akik beálltak egy munkarendre, hitelt
vettek fel, segítik a gyerekeiket, s aztán egyik napról a másikra kihúzzák a
szőnyeget a lábuk alól... Szerencsésebb most a helyzetünk, hogy a
szakos ellátásban tényleg hiány mutatkozik, hiszen így a mi érvelésünk is
erősebbé vált. S öröm, hogy annak
ellenére, hogy a zenetanítás kis szelete az oktatásnak, mégis akkora a
jelentősége, hogy megkülönböztetett figyelmet kap.
-
A béremelés terén van eltérés a zenepedagógusokat illetően?
-
Nincs semmilyen különbség. Az oktatást az állam kiemelten fontos, stratégiai
ágazatként kezeli. Ebben a rendszerben az elmúlt két évben teljesen új
jogszabályi környezetet alakított ki, új köznevelési törvény, új felsőoktatási,
új szakképzési törvény született, hogy a végrehajtási rendeletek több
tucatjáról ne is beszéljünk. Szerkezeti szempontból is alapvetően átrendezte
a nevelési rendszert, hiszen az önkormányzati fenntartásban működő
rendszert állami fenntartásúvá tette, új állami központtal. Ez teljesen új
struktúra, amely új irányítási szempontokkal bír. Persze, el lehet mondani,
hogy miért hátrányos és miért előnyös egy ilyen centralizált rendszer. A
saját tapasztalatom azt mondja, ennek is lehet előnye. A zeneoktatás
tekintetében például azért, mert ha az állam jól teszi a dolgát, akkor mindez
hozzáférési és esélyegyenlőségi esélyt jelent. A zeneoktatás integrálása
az egész köznevelési rendszerbe hasznosnak mondható. Hiszen ez a számunkra
biztosítékot jelent arra, hogy lesznek iskolák, amelyekhez tanulók és
pedagógusok is kellenek... Ráadásul a NAT nem jelent
vitákat ezen a területen, hiszen a zeneoktatás sosem volt rendszer- vagy
oktatáspolitika függő. Az öt vonal és a hozzátartozó hangjegyek és az azt
reprodukáló hangszerek megszólaltatása nem függ olyan folyamatoktól, mint
például a történelem tantárgy. A szakma, a mesterség megtanulása adott, és több
évszázados tapasztalatra épül. S egy szűk csoport ítéli meg, hogy mi a jó
oktatás. Nem kormányfüggő, hogy a hegedűt húzzuk a vonón vagy a vonón
a hegedűt.
-
Akkor úgy látja, a zeneoktatás szempontjából kedvezőbb ez a
centralizált, állami fenntartású rendszer?
-
Esélyt jelenthet arra, hogy biztonságosabbá váljon a zeneoktatás helyzete,
hiszen az elmúlt tíz évben az eddigi finanszírozási rendszer folyamatosan
leépült. Az állami normatíván belül a korábbi, 70-80 %-os állami arány 50 % alá csökkent. Ezt döntően
az önkormányzatoknak kellett kipótolni, s nem történt semmilyen fejlesztés,
hogy a bérekről ne is beszéljünk... Minden
minimum szinten működött, s nem volt benne semmilyen perspektíva. Mindez
akkor változott volna meg, ha kétszer annyi pénzt tesznek a rendszerbe vagy
elkergetik a gyerekek felét, a támogatást meghagyva. Persze arra, hogy
megduplázzuk ezt az összeget, nem volt reális esély. Most az állami átvételt
követően nem zártak be egyetlen iskolát, nem szüntettek meg pedagógus
munkahelyeket. Szeptembertől
átlagosan 34 %-kal emelik a pedagógusok bérét.
-
Ez az emelés viszont általános, s egyáltalán nem differenciál, nem veszi
figyelembe a minőséget sem....
-
Valóban szociális alapú bérosztás, de talán azt
is meg kellene kérdezni, hogy az eddigi minőségi pótlék mennyiben vette
figyelembe a minőséget. Igazi előmeneteli rendszer nem volt, csak
egyre idősebbé kellett válni... Inkább az egész
folyamatot kellene látni, azt, hogy mindez milyen célokkal történt. A zenepedagógusok
jellemzően közalkalmazottak, határozatlan időre szóló
szerződéssel, és most ők megkapják az ígért béremelés első
részét. A tervezett teljes növeléshez még négy esztendőre van szükség. De nagy dolog, hogy végre bekövetkezett ez a béremelés, olyan
helyzetben, amikor az állam egyébként évekre befagyasztotta általában a közalkalmazotti
fizetéseket. Hiszen lényegileg 10 éve
nem mozdultak a bérek. Érdemes alaposan végigböngészni az EMMI honlapján
található bértáblát. (A cikk végén olvasható – szerk.)
-
Azért arról se feledkezzünk el, hogy mindezért többet is kell a pedagógusoknak
dolgozniuk.
-
E téren sikerült sok mindent többszörösen félremagyarázni, félreérteni. Vizsgáljuk
meg alaposan a pedagógus munkaidő szerkezetét. A korábbiakban a
pedagógusoknak heti negyven órás munkahétből 22 órát kellett óraadással
tölteniük, a fennmaradó 18 órában a munkáltató bármire, bármikor kötelezhette
őket. Ebből kell kiindulni. S
persze korábban sem csupán 22 órát tartózkodott egy tanár az iskolában, hiszen
az adminisztrációval, szülőkkel is időt töltött, nem is beszélve a
nevelőtestületi értekezletekről, a zenei versenyekre, koncertre való
kísérésekről, utazásokról, rendezvényekről A mostani
szabályozás azt mondja ki, hogy a 40 órából 8 órával semmilyen módon nem
rendelkezik a munkáltató. Ezt a sokan hajlamosak elfelejteni. Ezt olyan felkészüléssel
tölti a pedagógus, amivel csak szeretné.
Marad 32 óra, ebből 22-26 neveléssel kötelezően eltöltött
lehet. A konkrét óraszámot egy-egy pedagógus esetében a tanulói létszám, az
egyes tanszakok létszáma és összességében a tantárgyfelosztás dönti el. A
törvény szerint az iskola vezetőjének a feladatokat – így az óraszámot –
arányosan kell elosztani. A 26 és a 32 közötti óra között akkor hat óra az,
amivel a munkáltató rendelkezik és ezt az időt akkor kell az iskolában
eltölteni, ha az iskola vezetője olyan feladatot ad, amit az iskolában
kell és lehet csak ellátni, ugyanakkor, ha ezt nem tudja biztosítani a
jogszabály szerint az ilyen feladatokat az iskolán kívül
lehet ellátni. Az új szabályozásnak számos, a pedagógust védő eleme is
van. A munkáltató kapott eszközt, de az időkorlát éppen a munkavállalót
védi.
- Nagy kérdés azonban, hogy valóban mindenki
tud-e a 22 óra helyett 26 órát tartani, hiszen előfordulhat, hogy kevesebb
munkáért valaki ugyanakkora bért kap...
-
Valóban belső konfliktushoz vezethet, hogy valaki kevesebb óráért
ugyanannyi pénzt kap. Mindenütt az igazgató felelőssége, hogy ezt
feloldja, s az egyik mondjuk ne 26 órát, a másik 22-öt, hanem mindketten 24-et
tartsanak. Korábban, míg külön díjazták,
érthetően általában mindenki szívesen vállalt túlórát...
Azt gondolom, ettől még nem jött el a világvége. Tényleg lényeges, hogy a
mostani változásokban vegyük észre a pozitívumokat is, s bízzunk abban, hogy
azok ellen az intézkedések ellen, amelyek valóban hátrányosan érintik a
zenepedagógusok tárgyalással, egyeztetéssel tudunk tenni. Ilyen feladat
számunkra többek között az osztályfőnöki pótlék, a kollektív
szerződés ügye.
R. Zs.
LÁSD
MÉG: