Új hangversenyterem, ünnepi fanfárral

Magyar Margit jubileumról, átépítésről, tervekről,

a hungaricumként kezelendő magyar zeneiskolai hálózatról

Impozáns terem, elegáns, szép színekkel, rejtett világítással, hangjegyekkel ékesített lámpákkal, hangszigetelő ajtókkal. Méltó hely a koncertekhez, ráadásul a tervezésnek megfelelően az akusztikája is remek. A Tóth Aladár Zeneiskola új helyén – a terézvárosi egykori Két Szív utcai épületben – ez a helyiség jelzi, merre szeretnék folytatni a felújítást, hiszen az egykori általános iskola (tervezte: Feszl Frigyes 1873) jelen állapotában még nem ideális helyszíne a zeneoktatásnak. Az igazgatónő, Magyar Margit azonban bízik abban, hogy sikerül az egykori épület szépségét megőrizve kialakítani a zenét tanuló növendékek számára megfelelő környezetet. Az ország első zeneiskolájaként alapított iskola, mind e közben ebben a tanévben ünnepli fennállásának 110 éves évfordulóját. Még szebbé teszi a jubileumot, hogy augusztusban „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért" díjat kapott Magyar Margit, a Tóth Aladár Zeneiskola igazgatója, s az elismerést intézménye egy másik pedagógusa, Ácsné Szily Éva, hegedűtanár is átvehette. Pedagógus napon Feketéné Kurcsinka Erzsébet zongoraművész-tanár, korrepetitor kapott Németh László díjat, augusztusban a köztársasági elnök a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta Ispánkiné Gede Éva énektanár karvezetőnek.

- Tavaly költöztek át. Mennyire rendezkedtek már be? Hogyan érzik magukat az új helyszínen?

- Változóan. A nagy teremben, amely sok segítséggel, támogatással épült nagyszerűen. Köszönet érte egykori fenntartónknak – Terézváros Önkormányzatának –, szülőknek, támogatóknak. A terem, alapító igazgatónk Fodor Ernő nevét viseli. Nemcsak a hangversenyek helyszíne, hanem vizsgáknak, előadásoknak, kurzusoknak is otthont ad. Ezért kellett elsőként megépülnie. Egy éve, december 1-jén adtuk át a nyilvánosságnak, és igazán örömteli volt az első közös, advent, amelyen szülök, tanárok, gyerekek együtt ünnepeltünk.

- A szülők megszokták már az új épületet?

- Megjelent már az idei két Hírmondónk 2013. január, június (www.tothaladar.hu), amelyekben sok információt adunk arról, hogyan is éltük meg a székhelyváltozást. A szülők látják azt, hogy mi nem változunk. Az iskolát a benne lévő emberek jelentik, nem az épület. Azt, hogy milyenné tesszük ezt a házat, az rajtunk múlik. Ezt az épületet szépre álmodta meg egykor Feszl Frigyes, hiszen látjuk a stukkókat, a kovácsoltvas korlátokat, a gipszmintákat. S mindebben mi már látjuk azt a fantasztikus „gyerek zenepalotát”, ami ebből felépíthető. Közösségi tereket, tornatermeket a gerinc gondozásához, interaktív játékokat, a zenei gyakorló programokat a folyosón elhelyezett monitorokon, a zenehallgatás lehetőségét a szabadidőben vagy a következő órára várakozva… stb.) A művészeteket összekapcsolva kiállító tereket a folyosókon. A zenét tanuló kisgyerek nem tud olyan módon sportolóvá válni, mint a többiek, de meg kell tanítani őket a kiegyensúlyozottságra, a mozgás fontosságára. Az új helyen szerencsére van tornaterem, de tükrös helyiség is. A tantermek is nagyobbak, ezt pozitívan értékelik a tanárok. Látjuk, hogy mit szeretnénk, hogy a környezet hogyan válhat szebbé, az oktatás céljait jobban segítő hellyé.

A Terézvárosi Önkormányzat és a tankerületi igazgató támogatásával, most fejeződik be egy tanterem felújítása. Ha ez a program sikerrel zárul (hangszigetelés, nyílászárók cseréje, padló kialakítása), akkor fokozatosan el lehet készíteni az összes tanteremre a megfelelő tervet. Eközben a jövő nyáron a legfontosabb a fűtési rendszer felülvizsgálata valamint a tornaterem teljes körű felújítására kerül sor. Bízunk a fokozatos fejlődésben.

- Mennyiben okozott változást a létszámban, hogy átköltöztetek ebbe az épületbe?

- Kétségtelen hogy vannak szervezési gondok, ha az egyik helyről a másikra kell menni, de közel van ez az épület a régi székhelyünkhöz is, a tanulói létszámunk nem csökkent. Az elmúlt tíz évben közel azonos, 770-780 tanuló. Akik igazán „sérültek”, azok a Derkovits Általános Iskola növendékei, akik most „jobb helyzetbe” kerültek azok az Erkel Általános Iskola tanulói. A „Derkóban” az átlagosnál több szülői-tanári együttműködésre van szükség, hogy a gyerekek zenetanulása ne sérüljön. A mi tanáraink segítenek megoldani ezt a helyzetet. Egyesével hozzák át a kisgyerekeket, mivel a „Derko” már évtizedek óta az egész napos iskola-modellben dolgozik. A félórás hangszeres órákat – elsősorban az alsósoknak – délidőben szervezzük, de most át kell hozni a kicsiket ebbe az épületbe, ez nem könnyű. Nagyon sok kompromisszumra van szükség ennek a kezeléséhez. A „Derko” iskola vezetőinek és tanárainak empátiája, támogatása biztosítja, hogy nem alakult ki igazi probléma. Azonban az igazi feladat a 2013-2014. tanév szeptemberében kialakítandó tanulás volt, tekintettel az új szabályok szerinti iskolai működésre, ill. a szabályok értelmezésére. Sajnos sok kis gyerek csak késő délután tud zeneórára jönni. Ez a csoportos foglalkozások szervezésénél jelent igazán gondot, mivel a szabály azt mondja, hogy az általános iskola igazgatója a szülő kérése után megvizsgálhatja, hogy támogatja-e a „külön”órára való járást, a tanítási idő és délután 4 óra között. Nem kötelező kiengedni a szülő kérésére a gyereket. Vannak olyan vezető kollégák, akik élnek is a törvény által adott jogkörükkel. Úgy döntenek, hogy csak például délután 3 óra után lehet zenei órákra menniük az alsó tagozatos gyerekeknek. Egyrészről értem, ami történik, másrészről kétségbe esve figyelem. Sok kis gyereket sújthat esélyegyenlőtlenség. S ez még csak a felszín. A szerkezete a tanítás lehetőségének. Nem beszéltünk az utazás (kistérségek közlekedése), a tanításért fizetendő összegek, stb. helyzetéről. Nagyon bízom benne, hogy valóban figyelünk a gyerekekre. Mert nélkülük nincs jövő. Engedjen meg egy látszólag nem ide tartozó példát. 32 éve tanítok. Szeretem, amit csinálok, s úgy érzem, a gyerekek is szeretnek velem tanulni. Ez idő alatt nem fordult elő, hogy növendék elaludt volna az órámon. A múlt héten megtörtént. Megkérdeztem óra után, mi történt az elmúlt napokban? A beszámoló alapján napi 12-14 óra „munka” – tanulás, iskolai kötelező programok és plusz külön óra (zenei, tánc) – után kb. minden este 11 óra körül fekszik, és 6 órakor kell. Szerintem ez egy felnőttnek is sok lenne. Vagy akkor, ha mi így csináljuk, tudjuk, hogy mi az oka vállalásunknak. De egy gyerek csak kiszolgáltatva teljesíthet… és a gyerek azt a feszültséget is megéli, amit mi felnőttek a hétköznapokban átélünk. A mi mentális fáradtságunk ugyanúgy része az ő fizikai fáradtságuknak. Látnunk és tudnunk kell, hogy ők a legkisebb rezdülésünket is érzik, még ha nem is tudják szavakba önteni pontosan. Ezen az állapoton sürgősen változtatni kell. S csak a felnőttek egymás iránti nyitottsága, együttműködése, segítheti át ezen a helyzeten a gyerekeket.

- Mi a helyzet a kötelező nyugdíjazással?

- Ennek hatása közel nyolcvan kisgyerek tanulásánál vált kérdéssé az elmúlt tanév végére. A mi érintett kollégáink – tankerületi igazgatónk támogatásával – befejezhetik megkezdett feladataikat. Szerződéssel tanítanak. Az országban azonban nagyon sok helyen ez nem így valósulhatott meg. Sok fiatal egyetemistáról tudok, akik el kezdtek tanítani, ill. a rendszerben tanító aktív kollégák magas óraszámáról is hallok. A tapasztalat azt mutatja, évekre visszamenően, hogy egy-két esetben nagyon szakfüggő, pedagógusfüggő, hogy egyáltalán létrejön-e a jelentkezés a meghirdetett állásra. Klasszikus gitárra például „vadásszuk” a kollégákat. A tanulók szempontjából sem mindegy mi történik. Van, aki hatodik éve jár ugyanahhoz a tanárhoz, majd szakképzésre jelentkezik, és mondjuk azt, hogy mással folytassa? Miközben általános tanterv szerint tanítunk, azért minden személyesre, az adott tanulóra van szabva. Középiskolai felvételi előtt a gyerek egész életpályáját meghatározhatja, hogy kivel, hogyan készül fel. A fokozatosság bevezetése segítette volna ezt a folyamatot… Mi szerencsések voltunk.

- Hogyan kezdődött a jubileumi tanév?

- A jubileumi tanévet nyitó ünnepi tantestületi értekezleten – amelyen jelen volt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ VI. tankerülete igazgatója Debnár László, helyettese Bálint Judit, valamint a Terézvárosi Önkormányzat Oktatási osztályának vezetője Dunai Mónika és munkatársai Ivádyné Chambre Vivien és Staudinger Beáta – került a hangversenyterem fő falára Barabás Márton Munkácsy-díjas képzőművész alkotása, a Nagy Facsiga, amely a zongora kalapácsainak nagyításából készült síkplasztika. Az alkotás a különböző művészetek közötti összhang, a „meglátás” erejének üzenete az iskola hangversenytermének falán. Nagy és mély öröm, hogy a hétköznapok bármelyik percében növendékeink megcsodálhatják e kivételes alkotást. Remélem, hogy az alkotót még jobban megismeri ezáltal is a közönség, aki elkötelezetten foglalkozik a zene megjelenítésével különböző alkotásaiban.

- Az épületben megfelelő helye lesz a 110. születésnapot ünneplő sorozatnak?

- A 110 éves jubileumot több helyen is köszöntjük. Először is megújult iskolai honalapunk. A programokkal kapcsolatban ott mindig friss híreket olvashatnak. (www.tothaladar.hu) Három nagy rendezvényünk lesz. Az első február 7-én, itt az iskolában megnyíló kiállítás. Különböző tárgyak, képek, tablók vezetik majd a látogatókat, hogy megismerjék történetünket. Alapító igazgatónk kedvenc kávéházát – az Oktogon melletti Edison kávéház – is megidézzük. Márciusban a terézvárosi közösségi színtérben (E10) kerül sor arra a vetélkedőre, amelyen a fővárosi zeneiskolásokat szeretnénk vendégül látni, hogy bemutassák, mit tanultak meg rólunk (Terézvárosról, iskolánkról, a terézvárosi zenei intézményekről), magukról (egykori híres diákokról, tanárokról) és egymásról (közös zenélés). Szeretnénk a jubileum kapcsán megszólítani minden fővárosi zeneiskolát. Kis csapatokban vetélkednének a gyerekek, így mindenki sokféle történetet ismerhet meg, egyrészt a zenetörténetről, zenepedagógiáról, másrészt pedig Terézváros érdekességeiről. Például arról, hol lakott Mahler, milyen különlegességeket tudunk az Operaházról, a Zeneakadémiáról. A gyerekeket komplexen próbáljuk megtanítani arra, kik azok a magyar zenepedagógusok, akiknek munkáján keresztül még mindig élő ez a hálózat. A csapatmunka interaktív feladatokból áll, amely során kutakodni, filmezni, fotózni, zenélni kell. Nekünk annyi lesz a szerepünk, hogy „súgó”gyerekeket küldünk a csoportokhoz.

A tanévet ünnepi hangversennyel szeretnénk búcsúztatni a megújult Zeneakadémia gyönyörű hangversenyterméből. Mind e közben minden tanszak megrendezi színes, egyedi, saját ünnepi programját, egykori növendékek, tanárok, barátok találkozóját. De lesznek különlegességek is, például Eckhardt Gábor előadása „…mikor én még kis srác voltam..”, vagy a 110 évhez kötődő, op. 110-es számmal jelölt alkotások megszólaltatása tehetséges, fiatal művésztanárainkkal.

S ha már a számoknál tartunk. Iskolánk történetének 110 éve alatt éppen 11 féle névvel láttak el bennünket. Sokat gondolkodtam miért lehet ez, hiszen 110 éve ugyanazt tesszük. A zeneszeretetére és a zenélés örömére tanítjuk a gyerekeket, lépésről, lépésre és segítünk eldönteni, hogy ez hivatásul válassza-e a tehetség. S ezt a tudatosan vezetett programot hívjuk zeneoktatásnak. Ahol pedig ezt tehetik a tanárok, az a zeneiskola. A magyar zenepedagógia messzire jutott. Híre, neve rangja a világban megfellebbezhetetlen. Ha viszont most, még sem sikerülne teljes mértékben így éreznünk, akkor abban benne van ez a 11 féle név.

Mert egy iskola nevének változása, a külső környezet változását is jelenti, szükségből vagy lehetőségből. De a pedagógia ezt az átlag 10 évenkénti változási sűrűséget nehezen éli meg. A hungaricumként kezelendő zeneiskolai hálózat – amelynek az egykori Fodor Zeneiskola az első iskolája – reményeink szerint őrzi elődei hitét, tudását, innovatív szellemét. De a fejlődéshez biztonság kell. Különleges, ahogy ki-kiviláglik, hogyan kellett a mindenkori környezeti és társadalmi helyzethez alkalmazkodnia az iskola nevének, s szinte hősies, ahogy megpróbálták a saját értékeiket mindenekfelett átmenteni, megőrizni az egykori tantestületek. Büszkeség és felelősség ez a 110 év. Reiner Frigyes, Waldbauer Imre, Weiner Leó, Kadosa Pál, Szokolay Sándor, Dobszay László nyomdokaiban járni. Az egykori tanítványok pedig behálózzák a világ valamennyi pontját. E nyomok megőrzésére készítjük el azt az interjúkötetet, mellyel tisztelegni szeretnénk elődeink munkája előtt. Múltunkról szól a jövő generációjának.

- S hogyan látja a jubiláló iskola jövőjét?

- Az elődök tudásából merítve, kollégáim kiváló munkájával, hitünkkel, bizakodva látom a jövőt. Biztos vagyok benne, hogy a hungaricumként kezelhető zeneiskolai hálózat – e miatt is figyel ránk az egész világ – tovább fejlődhet. A jubileum kapcsán azt látom, hogy az egykori Fodor iskola üzenete jelenti az egyetlen utat a jövőhöz: mindig a legmagasabb színvonalon kell tanítani. Össze kell egyeztetni a társadalom igényét és azt a szakmai maximalizmust, amit az elődök ránk hagytak, s e kettő alapján kell továbbhaladni. Engedje meg, hogy az első negyedszázadot összefoglaló jubileumi könyvből idézzek: „…Nekem azonban a bátorsága imponál legjobban. Ami értékest a modern zenepedagógia kitermelt, ami fölött mások vitáznak, gondolkodnak, töprődnek, vagy aggályoskodnak, azt a Fodor Zeneiskola bátran és eredményesen magvalósítja.” – írta Harmat Artúr a székesfővárosi zenetanfolyamok szakfelügyelője az egykori évkönyvbe (1928).

Ez az, az üzenet, amit mindenekfelett szem előtt tartunk, mi a TAZI tanárai, itt és most a megújuló köznevelésben, a XXI. század első évtizedeiben. Mert tudjuk, hogy mindaz, amit teszünk a jövő nemzedékének esélyeit növeli. Közösségként ápoljuk, védjük azt az értéket, melyet 110 éve kezdett felépíteni Fodor Ernő, s melyről iskolánk névadója – Tóth Aladár – így ír: „Ha embernek születtél, zenére termettél.”

Réfi Zsuzsanna