Évfordulók I.

(A 70 éves Jeney Zoltán köszöntése)

A Korunk Zenéje Fesztivál második napján Jeney Zoltán születésének 70. évfordulóját ünnepeltük. A bőségesen gazdag életműből hallgathattunk meg jellegzetes darabokat, melyek sokat jelentenek szerzőnek, zenészeknek, közönségnek egyaránt.

A legelső zenemű a Hérakleitosz-sorozat kezdő darabja volt, az 1980-ban komponált Hérakleitosz H-ban. A cím magyarázatra, értelmezésre szorul. A mű Tandori Dezső Hérakleitosz-emlékoszlop című versének azon felismerésén alapul, hogy a hivatkozott szerző homályosságát, fragmentáltságát leginkább egy teljesíthetetlen felszólítás adhatja vissza. A költő által egyetlen folyamatos, függőleges vonalban leírt vers nehezen olvasható és értelmezhető, nem beszélve arról, hogy mire megértjük a feladatot – hány sorból áll a vers? –, képtelenek leszünk megmondani. Jeney zenei nyelvre komponálja az előbbi gondolatot, amikor meglehetősen komplikált művének egyszeri hallás utáni eljátszására szólítja föl a muzsikusokat. (A H-ban meghatározás – mint a Farkas Zoltán által írt ismertetőből kiderül – arra utal, hogy a darabot Hatvanban mutatták be.) A zongorán induló, nehezen azonosítható ritmusú, atonális dallam később vonósokon és fafúvókon is megszólal, de ez egyáltalán nem teszi megjegyezhetőbbé. Így tökéletesen betölti hivatását, homályos és fragmentált marad.

A ciklus eddigi darabjai ebben az évben újabbakkal gazdagodtak. Ezen a koncerten került bemutatásra a Hérakleitosz újabb vízjele, és a Hérakleitoszi könnycsepp. Előbbinél a dallam méltóságteljes lassúsággal halad a bal kézben, míg a felső szólam gyors futamokban iramlik le s föl. Utóbbinál az alapdallam újra és újra föntről ereszkedik lefelé, többnyire pontozott ritmusban.

A következő műben is sajátos kompozíciós eljárást követ Jeney. Mint az ismertetőből megtudhattuk, a zeneszerző az angol ábécé 26 betűjét feleltette meg más-más eljárással a darab 26 hangjának, s ezekből építette föl a zeneművet. A hallgató ebből természetesen semmit sem vesz észre, s nem is kell észrevennie. A Monody [Gyászdal] – Hermann Melville versére négyszer hangzik el egymás után, mindig azonos ritmusban – többnyire negyedek és félkották váltakoznak – és dinamikával, de mindig más dallammal és kísérettel. Ezáltal egy mantrázó, szinte révült állapotú zene jön létre, mely jól illeszkedik a vers hangulatához.

A Meditazione su un tema di Petrassi [Meditáció egy Petrassi témára] Jeney régi mesterének Goffredo Petrassinak a tiszteletére íródott. Az idézet fölötti repetáló, összezúgatott hangok, a gyors körülírások váltakozása adja meg a mű elrévedő alaphangulatát. A darab végére a két ellentétes szakasz harmóniai összegzésben olvad föl.

A & silence everywhere [És csend mindenütt] című szerzemény a szerző törekvését mutatja a végtelen egyszerűségre. Ugyanazokat a motívumokat, akkordokat ismételgeti minimális változtatással, próbálgatva a hangszíneket. A mű a Borås-i Ny Musik Fesztivál alapításának 25. évfordulójára készült 2001-ben. A szerző a darabot 2011-ben revideálta.

Petri György fanyar humorú, szókimondó versei ihlették az Agónia – dalok Petri György verseire dalciklust. A Mondogatnivaló két sora ötször hangzik el, először felkiáltásként, másodszor szinte végig egyetlen hangon sírva, harmadszor és negyedszer ereszkedő hangsorral jut a szoprán legmélyebb regisztereibe, ahonnan már csak a ritmikus beszéd felé visz út. A fiatal Beckett egyetlen hatalmas rohanás pontozott ritmusokban. Az Az vagy nekem című költeménynek csupán az utolsó sora, konzekvenciája került megzenésítésre. Szellemes és igen találó a katonainduló megidézése a Sziszifosz visszalép esetében, és a pizzicato alkalmazása a Csökken a test, elszáll a lélekben. A következő dal – Bernstein (Eduard) kikéredzkedik – a nagy szociáldemokrata politikust és gondolkodót gúnyolja ki, ahogy libagágogásszerűen ismételgeti a híres mondás betűit: „A mozgalom minden, a végcél semmi.” (A versben ráadásul WégCél van írva). A két utolsó dal, az (agónia) és a Lui halálára ismét a halálról szól, csendesen, rezignáltan, mindettudóan.

Az Önidézetek, mint címe is sugallja, több korábbi mű fölhasználásával készült. A kezdő tételek magabiztos induló skálamenetei egyre halkulnak, széttöredeznek, hogy aztán egyre inkább uralkodóvá váljon a mű végére a semmibe vesző, lassan ismételgetett kisszekund.

A hangverseny a Búcsú Ligeti Györgytől című alkotással fejeződött be. Elmélázó, csendes akkordokkal kezdődik, melyet meg-meglóduló, félbemaradó cimbalomszóló követ. Végül halkan süllyedő akkordok zárják a kompozíciót, melyet csak két fortissimo tremolo tör meg.

A darab befejezését követően a közönség csak hosszú csend után köszönte meg tapsával az estét.

Az előadók összességében jó teljesítményt nyújtottak. Közülük is kiemelném a két énekes hölgyet, Horváth Máriát és Szathmáry Juditot, valamint a zongorista Csalog Gábort, és a cimbalmos Szalai Andrást. A Componensemble Serei Zsolt vezényletével igyekezett helytállni, bár az együtt játék nem volt mindig tökéletes.

Eisenbacher Zoltán

39. Korunk Zenéje Kortárs Zenei Fesztivál

Jeney Zoltán 70

Jeney: Hérakleitosz H-ban

Hérakleitosz újabb vízjele

Hérakleitoszi könnycsepp

Monody – Hermann Melville versére

Meditazione su un tema di Petrassi

& silence everywhere

Agónia – dalok Petri György verseire

1. Mondogatnivaló

2. A fiatal Beckett

3. Az vagy nekem

4. Sziszifosz visszalép

5. Csökken a test, elszáll a lélek

6. Bernstein (Eduard) kikéredzkedik

7. Agónia

8. Lui halálára

Önidézetek

Búcsú Ligeti Györgytől

Horváth Mária - ének

Szathmáry Judit - ének

Csalog Gábor - zongora

Déri György - cselló

Szalai András - cimbalom

Serei Zsolt - karmester

Componensemble

Budapest Music Center

2013. október 2.