Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XI. Találkozója

 

 

A Szendrei Imre Alapítvány Kuratóriuma és a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatósága, tantestülete 11. alkalommal rendezte meg a Bács Kiskun Megyei Zongoristák Találkozóját, melyre 2013. november 9-én került sor Kalocsán. A találkozó iránti érdeklődés tovább nőtt. Baja, Kalocsa, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa városok 11 Művészetoktatási Intézményből 80 fő jelentkezett, a növendékeket 36 tanár készítette fel a bemutatkozásra.

 

 

Bajáról a DANUBIA  Alapfokú Művészeti Iskola,  a  Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a  Szent László ÁMK - Lukin László ÉZI és AMI intézmények tanulói jöttek el a találkozóra . Szép létszámmal  képviselte magát a rendező kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, a két kecskeméti iskola: a Kodály Zoltán Általános Iskola és Középiskola M. Bodon Pál Művészeti Iskolája valamint a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola,Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti  Iskola, továbbá a két kiskunhalasi iskola: az Alapfokú Művészeti Iskola és a  KRK Szilády Iskola, Gimnázium. Megismerhettük a kiskunfélegyházi  Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a kiskunmajsai Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola és a kiskőrösi  „SZÓ-LA-M”  Alapfokú Művészeti Iskola  tanulóinak játékát is.

 

 

Vízi Melinda tanárnő, a találkozó fő szervezője köszöntötte a megjelent vendégeket és felkérte Korsós Lajosnét, a Kalocsai Tankerület igazgatóját a rendezvény megnyitására.  Korsós Lajosné felemelő ünnepi beszédében megteremtette a találkozó jó hangulatát. Kitért a zene kifejezőerejére, a tehetséggondozás jelentőségére. Liszt Ferenc és Szendrei Imre művészetére.  Ezután Fehérvári István igazgató úr köszöntötte a résztvevőket. Említette, hogy Liszt több alkalommal járt Kalocsán és mintegy hat alkalommal játszott e teremben, amely abban az időben szeminárium volt. Ezt a találkozót Szendrei Imre emlékének szentelik, aki olyan tehetséges zongorista volt, hogy egy tanévben 2-3 év anyagát is elvégezte. Tanára édesapja, majd Wilhelmus Henryk volt, aki mint egy utazó zenei intézmény tanított Bács- Kiskun megye több városában, többek között Kiskunhalason, Kalocsán. Mintegy híd köti össze a múltat a jelennel. A tehetséges Bács-Kiskun megyei zongoristák Kalocsán mutathatják be tudásukat. Külön hangsúlyozta, hogy ez nem verseny, hanem találkozó és azt szeretnék, hogy valódi találkozó legyen, ahol mindenki megismerkedhet egymással.           

 

 

A találkozót öt korcsoportban hirdették meg. A felhívás alapján a műsort szabadon választhatták a kijelölt műsoridőben. A szervezők lehetőséget teremtettek arra, hogy a szereplők játékát a folyosón elhelyezett kivetítőn is követni lehessen. A találkozót vásárlási lehetőséggel egybekötött hangszerkipróbálás és kottakiállítás is felejthetetlenné tette, felvonultatva a legújabb zenepedagógiai kiadványokat, melyet a kecskeméti e-Zene hangszerbolt és a kalocsai SZO-LA-RI'S hangszerüzlet mutatott be. 

 

    

 

A rendezvény ideje alatt büfé állt a gyerekek, a vendégek rendelkezésére. 

  

 Az I. korcsoportban 27 résztvevő volt. 

 

Dicséretet kapott:

           

              Ottery Willis Dávid                              tanár: Szokody Anikó (Kiskunhalas)

 

Nívódíjat kapott

 

                 Aradi Krisztián Szebasztián   tanár: Aradi Sándor (Baja)

                 Baladin Lola                           tanár: Aradi Sándor (Baja)  

                 Balogh Lili                              tanár: Vízi Melinda (Kalocsa)

                 Bolvári Eszter                         tanár: Felnagyné Geri Emese (Kalocsa)

                 Domján Olivér Gábor             tanár: Katonáné dr. Szabó Judit

                 Fehérvári Emma                     tanár: Vízi Melinda (Kalocsa)

                 Kele Csenge                            tanár: Kovács Levente (Kecskemét)

                 Kolosits Fanni                         tanár: Dr Szabóné Baunoch Ágnes

                 Martonosi Júlia                       tanár: Kunosné Dankó Ilona (Baja)

                 Mátyus Eszter                         tanár: Balázs- Nagy Gabriella (Kiskőrös)

                 Mészáros Dóra                        tanár: Hazslinszkyné Jaross Adrienn (Baja

                 Németh Botond Botond          tanár: Magyarné Szenáky Tünde (Kiskőrös)  

                 Pollák Réka                             tanár: Kántor Erika (Baja)

                 Samu Szimonetta                    tanár: Szokody Anikó (Kiskunhalas)

                 Szabados Eliza                        tanár: Aradi Sándor (Baja)

                 Szabó Patrícia                          tanár: Kubinyi Attiláné (Kecskemét)

                Tandi-Lebang Linda                 tanár: Hazslinszkyné Jaross Adrienn (Baja)

 

     

Kiemelt Nívódíjat kapott:

 

                 Bányai Gréta                           tanár: Haskóné Apagyi Judit (Kalocsa

                 Borbényi Szonja                      tanár: Magyarné Szenáky Tünde (Kiskőrös)

                 Breznyán Gitta                         tanár: Balázs- Nagy Gabriella (Kiskőrös)

                 Ferencz Attila                          tanár: Pék Gáspárné (Kecskemét)

                 Horváth Ádám                         tanár: Leviczkyné Gátay Szilvia (Kecskemét)

                 Logó Dominika                        tanár: Bencses Anikó (Baja)

                Nemes Dóra                               tanár: Magyarné Szenáky Tünde (Kiskőrös)

                Szabó Loretta                             tanár: Balázs-Nagy Gabriella (Kiskőrös)

               Szabó Zoltán                               tanár: Seres József (Kecskemét)                   

               Zalavári Álmos                           tanár: Filus Mónika (Kalocsa)

 

          A kecskeméti  e-Zene hangszerbolt díját  Breznyán Gitta, a kalocsai  SZO-LA-RI'S  hangszerüzlet díját  kapta Zalavári Álmos és Bányai Gréta.                                 

         

Az II. korcsoportba 24 fő jelentkezett, a találkozón 21 fő szerepelt.

 

    

                A kecskeméti  e - Zene hangszerbolt díját Mashaei Leila kapta.

    

     Az III. korcsoportba 16 nevezés érkezett. 

 

Nívódíjat kapott:

           

            Farkas Réka                                 tanár: Sejben Ilona( Kiskunfélegyháza)

            Fábián Emőke                              tanár: Haskóné Apagyi Judit(Kalocsa)

             Kincses Fanni                             tanár: Kubinyi Attiláné (Kecskemét)

             Koncz Andrea                             tanár: Pék Ágnes (Kecskemét)

             Lukács Alexandra                       tanár: Bencses Anikó (Baja)

             Sípos Villő Kamilla                    tanár: Balázs- Nagy Gabriella (Kiskőrös)      

             Szűcs Dominik                           tanár: Kozák Magdolna(Kecskemét)

             Tőzsér Péter                                tanár: Lantos Éva (Kecskemét

             Zöldi Nikolett                             tanár: Juhászné Zelei Judit (Kiskunhalas)

             Vinkó Anna Eszter                     tanár: Bencses Anikó (Baja)

 

Kiemelt Nívódíjat kapott:

 

             Bruttyó Ádám                                      tanár: Kántor Erika (Baja)

             Fehér Lili                                    tanár: Kubinyi Attiláné (Kecskemét

             Halupa Lili                                 tanár: Gerhátné Papp Rita (Kecskemét)

             Kasztel Réka                              tanár: Pék Gáspárné (Kecskemét)

             Keresztesi Sándor                      tanár: Kovács Levente (Kecskemét)

             Nagy Dániel                               tanár: Bujdosóné Csáki Edit (Kecskemét)

             Vidákovics Euniké                     tanár: Kunosné Dankó Ilona (Baja)

 

 

         A kecskeméti  e-Zene hangszerbolt díját ebben a csoportban Nagy Dániel,  a kalocsai SZO-LA-RI'S hangszerüzlet díját Fábián Emőke kapta.

 

A IV. korcsoportban a 5 résztvevő volt.

 

Dicséretet kapott:

 

             Márkli Zsuzsanna Teodóra     tanár: Lantos Éva (Kecskemét)   

 

  Nívódíjat kapott:

 

              Gál Marcell Tamás                tanár: Haskóné Apagyi Judit (Kalocsa)

   

 

Kiemelt Nívódíjat kapott:

 

             Kis Dorottya                           tanár: Szűcsné Sátorhegyi Erzsébet (Kecskemét)

             Lehoczky Ágoston                  tanár: Gerhátné Papp Rita (Kecskemét)

             Tóth Zoltán                             tanár: Kauzli Bálin (Kiskunmajsa)

 

 A kecskeméti e-Zene hangszerbolt díját ebben a csoportban Lehoczky Ágoston, a kalocsai SZO-LA-RI'S hangszerüzlet díját Gál Marcell Tamás  kapta.

 

Az V. korcsoportban mind az 7 jelentkező részt vett a találkozón. 

 

Kiemelt Nívódíjat kapott:

 

               Péterfay Dóra                         tanár: Kántos Erika (Baja)

               Péterfay Ferenc                      tanár: Kántos Erika (Baja)

               Iván Adrienn                          tanár: Felnagyné Geri Emese (Kalocsa)

               Hegedűs Deme Mira              tanár: Kubinyi Attiláné (Kecskemét)

               Kiss Beatrix                            tanár: Nemes Dóra (Kecskemét)

               Schindler Regina                    tanár: Ulakcsainé Lovas Jolán (Kiskunhalas)

               Tóth Boglárka                        tanár: Horváth Ildikó (Kiskunmajsa)    

                 

A kecskeméti  e-Zene hangszerbolt díját ebben a csoportban Péterfay Dóra  vette át. Kalocsa Város Önkormányzatának díját Iván Adrienn kapta, melyet Turi Tibor a Humánerőforrás Bizottságának elnöke adott át. A kalocsai SZO-LA-RI'S  hangszerüzlet ajándékát Iván Adrienn vette át.

 

Az ötödik korcsoportban nagyon komoly műsorok hangzottak el. Szinte mindegyik produkcióban voltak emlékezetes pillanatok. Ezek közül is kiemelkedett Péterfay Dóra Beethoven: 7 variáció átgondolt, szuggesztív előadása.  Schindler Regina Mozart: d-moll fantázia előadása, Péterfay Ferenc Bach játéka, Iván Adrien Chopin: E-dúr mazurka és Liszt: b-moll etűd előadása, Hegedűs Deme Mira Chopin: h-moll mazurka előadása. Tóth Boglárka Debussy: Holdfény poétikus tolmácsolása, Kiss Beatrix Rachmanyinov: cisz moll prelűd határozott megszólaltatása. 

 

A zsűri teendőit Dobai Tamásné zongoratanár, Lozsányi Tamás orgonaművész-zongora tanár, aki szekszárdi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanára és elnöki teendőjét a jelen sorok írója látta el. 

 

 

A találkozó magas színvonalú volt. A rendezvényre létszámkorlátozás nélkül jelentkezhettek az iskolák. Kötelező mű nem szerepelt a versenykiírásban. Ez azonban megnövelte a tanárok felelősségét. Az első korcsoportban játszottak a legtöbben. Korosztály tekintetében széles volt a sáv, az előképzőstől a második osztályos tanuló szerepléséig. A zenetanulás kezdetén már ez az egy év is sok előnyt jelent. Ennek ellenére a kicsik teljesítménye is igen figyelemreméltó volt. Sok esetben egy-egy darab előadása is emlékezetes maradt. Ígéretes volt Domján Olivér Papp Lajos: Mozdony c. darabjának megformálása, Bolvári Eszter Mező: Mókuska darab előadása, Fehérvári Emma Hajdú: Kicsiny a hordócska karakterének élményszerű megragadása, Mészáros Debóra: Bartók: Gyermekeknek I/1. magas szintű előadása.    Volt, aki a darab technikai megoldásával mutatott példát ezt hallhattuk Zalavári Álmos előadása során. Szabó Loretta energikus játékkal hívta magára a figyelmet. Példamutató volt Horváth Ádám magvas hangszíne. Szabó Zoltán: Bartók: Scherzo előadása . A Kiemelt Nívódíjat kapott gyereknek teljesítménye mindkét választott darabban egyenletes volt. Az első korcsoport mezőnyéből a zsűri egyhangú véleménye alapján kiemelkedett Breznyán Gitta játéka Camidge: G-dúr Szonatina Papp: Ritmusjáték előadásával. A kicsik műsorán  a korosztálynak megfelelő karakter darabok mellett kortárszenei alkotásokat is hallhattunk.pl. Sugár: Átlók, Szalai Katalin: Tüsszentés). A műsorválasztás során népszerűek voltak az orosz szerzők Majkapar, Grecsanyinov darabjai.

 

 A második korcsoportban sokan választottak Ph. E.  Bach, Bartók, Gurlitt, Burgmüller, Chopin darabokat. Ebben a korcsoportban magas szintű zenei élményt nyújtott Mashaei Leila, aki Händel: Allemande és Schumann: Kis bölcsődal előadásával mély zenei átélést mutatott. Chen Xin  jól visszaadta,  a különböző karaktereket  Szokolay: Hüvelyk Matyi darabjában. Rácz Hunor egyéni előadásával hívta fel a figyelmet.  Figyelemreméltó volt Varga Luca Bartók: Gúnydal, Cséfalvay Bianka Bartók: Nóta darabjának tolmácsolása.

 

 A harmadik korcsoportban kiemelkedő volt Nagy Dániel Bartók: I Rondó és Chopin: cisz –moll keringő előadása, Kasztel Réka Kodály: Gyermektáncok/5 éneklő hangon történő megszólaltatása. Figyelemre méltó volt Halupa Lili: Benda c-moll Szonata, Fábián Emőke Chopin: h-moll Prelüd, Fehér Lili Debussy: A kis pásztor előadása Keresztes Sándor: Csajkovszkij: A vasorrú bábadarabjának előadása, Szűcs Dominik: Beethoven op. 49. G Szonáta első tétel bemutatása és Bruttyó Ádám: Daquin Kakukk darabjának stílusos előadása.

 

  A negyedik korcsoportból magasan kiemelkedett a mezőnyből Lehoczky Ágoston, Chopin: Asz-dúr Etűd op.25. nr.1. és Bartók: II. Rondó zeneileg és technikailag is jól megformált előadásával.

 

 A Bács –Kiskun Megyei Zongoristák XI. Találkozója méltó volt Szendrei Imre zongoraművész emlékéhez. Több szponzor jelentős mértékben támogatta a rendezvényt. A felkészítő tanárok, iskolájuk, a résztvevők díszes oklevelet és a helyezésüknek megfelelő értékes könyvet, kottát, mappát és kis ajándékot kaptak. 

    

Köszönetet  kell  mondani a találkozó támogatóinak: Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért  Közalapítvány, Kalocsa Város Önkormányzata, Bazsó húsbolt - Kalocsa, e-Zene hangszerbolt – Kecskemét, Kalocsai Fűszerpaprika Zrt, Kalocsa Menza Kft,  Karamell Sütő Kft. - Kalocsa,  Kiss és Társai Kft. – Tabdi, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Bács –Kiskun Megyei Bizottsága –Kecskemét, Klub Étterem – Kalocsa,  SZO-LÁ-RI'S hangszerüzlet - Kalocsa,  Tulipán utcai húsbolt  Kalocsa, Német Önkormányzat – Kalocsa, Orosházi László ev. - Kalocsa, Kalocsa Televízió.

 

 

Elismeréssel kell szólni a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zeneiskola igazgatójáról Fehérvári Istvánról és  tantestületéről, dolgozóiról, akik  az előkészítésben, szervezésben műsorközlésben részt vettek,  Vízi Melinda tanárnőről, aki 11 évvel  a rendezvény elindítója és jelenleg is a fő koordinátora volt, Soponyainé Nagy Editről, aki a verseny gazdasági feladatait intézte, Tóth Tibor igazgatóhelyettesről, aki a találkozó műsorát rögzítette videóra  és Ország-Terenyi Zoltánról, aki a műsorfüzetet szerkesztette és a találkozó technikai lebonyolításában működött közre. Valamennyien igen sokat tettek azért, hogy gördülékenyen menjen és emlékezetes maradjon az egész napos rendezvény. Külön köszönet a felkészítő tanároknak, akik szívükön viselik tanítványaik zenei fejlődését és minden alkalmat megragadnak, hogy élményhez juttassák őket.

 

Dombiné Kemény Erzsébet

a zsűri elnöke