DOHNÁNYI 30
Jubileumi
hangverseny a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola
30 éves fennállása alkalmából
Veszprém
újonnan felavatott, kiváló akusztikájú hangversenytermében, a Hangvillában
ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Dohnányi Ernő
Zeneművészeti Szakközépiskola.
A
bensőséges hangulatú, időnként fergeteges koncert előadóit, a
régi és jelenlegi tanárokat, diákokat, Veszprém város közönségét Molnár Péter
igazgató, majd Porga Gyula polgármester köszöntötte.
Veszprém életében kiemelt helye van a művészeteknek – hangsúlyozta a
polgármester úr, majd elismerően nyilatkozott az iskolának a város és az
ország zenei életben betöltött meghatározó szerepéről. A Hangvilla az a közösségi tér – mondta a
polgármester – amely a művészetek, ezen belül a zene segítségével teremt
érzelmi, szeretetteljes kapcsolatot a város lakói között. Az intézmény volt
növendékei pedig koncertező művészként a város és Magyarország
hírnevét emelik a világ koncerttermeiben.
A város számít az intézmény jövőbeli munkájára, a kiváló zenei
teljesítményére – jelentette ki Porga Gyula.
A
koncert házigazdája Hartmann Péter, az induló iskola első osztályának
diákja volt. Felidézte az iskola életének jeles eseményeit, majd a fellépő
művészek beszéltek az alma materhez kapcsolódó emlékeikről. Kiss
Katalin, a Magyar Állami Operaház zenekarának első oboistája méltatta volt
tanára, Egyed József oboaművész szakmai-emberi nagyságát. Kiss Katalin
oboajátékát Molnár Orsolya kísérte, aki a Szakközépiskola 1988-as önállóvá
válásakor kezdte meg tanulmányait a Völgyhíd téri épület első
évfolyamában. Jelenleg iskolánk művésztanára. Füzesséry
Zoltán zongoraművész, az intézmény volt tanára, aki jelenleg Grazban a
Zeneművészeti Egyetemen tanít, beszélt a diákokhoz fűződő
élményeiről. Borbásné Gazdag Gabriella, a Reneszánsz Kamarakórus egykori
karvezetője kiemelte a kórus sikeres szereplését, a Neerpeltben
megrendezett Nemzeközi Ifjúsági Kórusversenyen elért
Summa cum Laude I. díj elnyerését. A Kamarakórus egykori tagjai a jubileumi
hangversenyen Sweelinck muzsikájával idézték fel a
belgiumi sikereket.
Draskóczy
Zoltán gitárművész virtuóz játékát visszatapsolta a közönség. A volt diák
Magyarországon elsőként kapott előadóművészi diplomát gitár
szakon és örömmel gondolt vissza a „konzis évekre”.
Simai
László trombitaművész által irányított Brass In The Five együttes és Méhes
Csaba pantomimművész művészileg kimagasló és egyben rendkívül
szórakoztató műsorát a közönség nagy tapssal jutalmazta. Simai László-eMer-Ton és Artisjus díjas trombitaművész-
ugyancsak a Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola diákja volt és immár 20
éve tanára. A rézfúvósötös
1992-ben alakult. Első fellépésükre II. Erzsébet angol Királynő
magyarországi látogatása alkalmával került sor. A Királynő iránti
tiszteletük jeleként angol nevet választó együttes több díjjal és számos
koncerttel büszkélkedhet. Az együttes tagjai kötődnek az iskolához, volt
diákként, illetve tanárként. A jubileumi koncerten vidám arcukat mutatták meg:
a Budapest Fringe+ Fesztiválon több díjjal is jutalmazott
előadásaikból válogatták össze Hu-Morzsákcímű előadásukat. Saját feldolgozásaik
különlegességek, melyet Méhes Csaba pantomimművésszel és az
összetéveszthetetlen Brass in
the Five hangzással
fűszerezve tálaltak igazi csemegeként.
Az
Auer Szimfonikusok és az iskola jelenlegi kórusa Cimarosa Magnificat című művével
emlékezett azokra a tanárokra és diákokra, köztük Zámbó István Liszt-díjas
karnagyra, akik már eltávoztak az élők sorából. Zámbó István 1990-1995
között az iskola igazgatója volt.
A
Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola kórusa számos versenyen
szerepelt kiemelkedő eredménnyel. A 2006-ban Kodály Zoltán Nemzetközi
Kórusversenyen III. helyezett, 2013-as Zeneművészeti Szakközépiskolák
Országos Énekkari Versenyén I. helyezett vegyeskar
karnagya Veress Györgyné Petrőcz Mária.
A
Kováts Péter vezette Auer Szimfonikusok a Mendelssohn Kamarazenekar Alapítvány
és a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola közös
elhatározásából a Veszprémi Ünnepi Játékokhoz kapcsolódóan alakult. A
fesztiválzenekarként működő együttes elsősorban az iskola
jelenlegi és volt növendékeiből, valamint fiatal veszprémi muzsikusokból
áll össze. Kováts Péter Bartók-Pásztory díjas, Liszt díjas –
hegedűművész meghatározó alakja Veszprém zenei életének. Megalakulása
óta tanára a szakközépiskolának, emellett 2001 és 2013 között az igazgatói
teendőket is ellátta. Évek
óta vezeti az Auer Szimfonikusok munkáját. A koncert fináléjaként
Bernstein On the town című művét adták elő nagy sikerrel.
A
koncertről és az elmúlt 30 évről a Bartók Rádióban is hallhatunk.
Bolla Milán műsorvezető – aki ugyancsak dohnányis
diákként végezte középiskolai tanulmányait – riportsorozatot készít az iskola
volt neves diákjaival, többek között Hajnóczy Júlia operaénekessel, Szabó Judit
csellóművésszel, a Keller vonósnégyes tagjával, valamint Kováts Péter
hegedűművésszel, Füzesséry Zoltán
zongoraművésszel és Molnár Péter klarinétművésszel, az intézmény
jelenlegi vezetőjével.
N.
Prém Zsuzsanna