Díjeső Lajkó Istvánnak a VII. Nemzetközi Liszt-Bartók-Ligeti Zongoraversenyen
Ligeti György születése 90. évfordulójának alkalmából
rendezte meg a Szófiai Magyar Kulturális Intézet és a Pancso
Vladigerov Zeneakadémia a VII. Liszt-Bartók-Ligeti
Zongoraversenyt. A megmérettetés neves bolgár zongoristák és professzorok
alkotta zsűrijének elnöke hagyományosan Szokolay Balázs.
Lajkó István a harmadik korcsoportban indult,
reprezentatív műsorán Bartók Három burleszkje mellett szerepelt egy
csokor Liszt-mű (La
Chapelle Sixtine,
Miserere- és Ave Verum-parafrázis, 123. Petrarca szonett, Schlaflos, Ab irato koncertetüd, Wagner-Liszt Ballada
a Bolygó hollandiból, VIII. magyar rapszódia). A döntőben a Zeneakadémia egyetemi tanársegédje – aki
jelenleg doktori védése mellett második, Liszt Faust-szimfóniájának Carl
Tausig-féle átiratát középpontba állító szólólemezének
felvételére készül, Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszotta, a
Ligeti-különdíjért pedig a Bűvészinas-etüddel
indult. A 2010-ben Junior Prima Díjjal kitüntetett
fiatal zongoraművész a versenyről végül négy oklevéllel térhetett
haza (az alábbi fotóra csak három fért): a Ligeti-küldöníj
mellett a Liszt-küldöníjat, korcsoportjának első
díját, és a verseny fődíját is neki ítélte a zsűri.
(Forrás:
LFZE)