Átadták a 2013. évi zeneművészeti
Junior Prima Díjakat
2013. december 6-án átadták
az idei zeneművészeti Junior Prima Díjakat a
Zeneakadémián. A zsűri ezúttal is tíz elismerést osztott ki. A díjban és
az azzal járó 2 millió forintban részesült az Angelica
Leánykar, Bencze Csaba harsonaművész, Kohán István klarinétművész, Lebhardt Dániel zongoraművész, Nyári
László hegedűművész,
Solti
Árpád zeneszerző, Szabó Ildikó gordonkaművész, Tálas
Áron dzsesszzongorista, Tóka
Ágoston orgonaművész és Tóth Balázs trombitaművész.
A zsűri elnöke, dr. Batta András kormánybiztos kiemelte: véleménye szerint igazságos
és sok szempontot figyelembe vevő döntést hoztak, noha a 23 jelölt
mindegyike megérdemelte volna az elismerést. Felidézte, hogy a 2008-as
első díjátadás óta a jutalmazottak száma már 60, részvételükkel gálaestek
sorozatát lenne érdemes megrendezni a Zeneakadémián - jegyezte meg. A díj
erőssége, hogy nem csupán az ünnepi alkalomra szól, az MVM Koncertek
sorozataiban a világhírű sztármuzsikusok mellett egyre több Junior Prima díjas tűnik fel.
Dr. Vigh Andrea hárfaművész,
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, a zsűri tagja hangsúlyozta:
„Remélem, hogy hagyományt teremtünk, a jövőben mindig itt adhatunk helyet
az eseménynek" - fűzte hozzá.
(Forrás: MusiciansWho /Fürth Livia)