Rumy Balázs sikere New Yorkban

Rumy Balázs 2013. november 13-án New Yorkban, a Carnegie Hallban lépett fel. Klarinét-zongora szólóestjén Deborah Lee működött közre, és a Carnegie Hall kamaratermének, a Weill Recital Hallnak a közönsége Bartók Béla, Weiner Leó, Orbán György, Kókai Rezső, Witold Lutoslawski, Bohuslav Martinu és Juraj Filas műveit hallgathatta. Balázzsal a koncert előtt pár nappal Becze Szilvia beszélgetett. 

Sz: Minden fiatal zenész álma, hogy előbb-utóbb egy igazán nagy koncertterembe eljusson, de hogy ez neked ennyire fiatalon sikerült, és mondjuk ki a Carnegie Hall színpadán fogsz fellépni, szóval ennek mi a története?

B: Igen, számomra is elég hihetetlen volt, mikor megtudtam, hogy ez a lehetőség összejött. Két évig tanultam a Juilliardon, és az Artist Diploma program, amiben én is részt vettem, volt és jelenlegi növendékeinek volt lehetősége pályázni erre a koncertre. Tavaly egy csellista fiú kapta meg a hangverseny lehetőségét, idén pedig én.

Sz: Már az is nagy dolog, hogy oda eljutottál, hiszen sok amerikai talán azt sem tudja hol van Közép-Kelet Európa a térképen, de ha már ott vagy, akkor egyenesebb az út a Juilliardról a Carnegie Hallba, vagy ott is azt tapasztaltad, hogy most már messze nem olyan könnyű a fiatal zenészek élete?

B: Ezt annyira nem sikerült még felmérnem két év alatt, de azt hiszem, hogy elég sok lehetőség van Amerikában. A Carnegie Hallnak mindenféle külön rendezvényei, sőt programjai is léteznek, pl. a „The Academy”, egy kétéves ösztöndíjas lehetőség fiataloknak, ami tanulási és fellépési lehetőségeket biztosít a Carnegie Hall színpadán kamarazenei produkciókban.

Sz: Ennek a koncertnek, azon túl, hogy egy hatalmas élmény lesz számodra, milyen folytatása, milyen eredményei lehetnek a pályádra nézve?

B: Ezt még egyelőre én sem tudom. A zongorista lány, akivel játszom amerikai, és sokat segít a különböző szervezési dolgokban. Van egy Musical America nevű könyv, amiben az összes amerikai koncertszervező és fontos zenei személyiség megtalálható. Kitűztük célul, hogy közülük sokat meghívunk erre koncertre. Természetesen az elküldött 30-40 e-mailből csak 3-ra kaptam választ, de ezek közül kettő azt mondta, hogy eljön. Remélem, hogy lesz valami hozománya ennek a koncertnek, de ez nagyon sok szervezést igényel. Meg kellett osztanom az időmet: amellett hogy felkészültünk az amúgy is hosszú és nehéz műsorra, ezt is legalább ugyanannyi időben kellett volna csinálni, amit egy kicsit elhanyagoltam, de talán azért lesz valami eredménye.

Sz: Hogyan kellett összeállítani a programodat? Teljesen rád bízták, hogy mi lesz a koncert műsora, vagy voltak előírások?

B: Nem volt semmi előírás, egy tetszőleges programmal lehetett pályázni. Összeállítottam 3-4 különböző programtervezetet, amikor még a Juilliardon tanultam, és megkérdeztem a tanáromat, Charles Neidichet, hogy ő melyiket tartaná ezek közül a legérdekesebbnek. Ő is azt választotta, ami hozzám is a legközelebb állt: a kelet-közép európai zeneszerzők népzene által ihletett műveit. Végül ezzel nyertem el a pályázatot, és nagyon szívesen készültem erre a műsorra, többek között sok magyar zeneszerző műve is fel fog csendülni a koncerten.

Sz: Most Magyarországon találkozunk, néhány nap múlva a Carnegie Hallban játszol, de hol képzeled el a jövődet?

B: Ez egy nagyon jó kérdés! Sokáig éltem Genfben, aztán New Yorkban, de körülbelül egy éve hazaköltöztem Magyarországra és olyan érzés volt, mintha tényleg hazajöttem volna, nemcsak azért mert magyar vagyok, hanem minden értelemben egyből megtaláltam a helyem, és jobban éreztem magam, mint bárhol a világon. Nagyon szeretnék Magyarországon élni és itt dolgozni, és egyelőre szerencsém van, mert vannak lehetőségeim, és remélem, hogy ez így is marad.

Becze Szilvia