Szobrot kapott Puccini az Operában

 

2013. december 21-én, Puccini születésének 155. évfordulója alkalmából a Magyar Állami Operaház szobrot emeltek a szerzőóriás tiszteletére – akinek műveit ez idáig több mint ötmillió vendég látta az Opera színrevitelében.

 

Ókovács Szilveszter és Marton Éva Puccini szobrának leleplezésén (fotó: Nagy Attila, forrás: Magyar Állami Operaház)

Marton Éva és Ókovács Szilveszter az avatási ünnepségen

 

Csak a Pillangókisasszony 1124 alkalommal hangzott fel az Andrássy úti zenepalotában, de a Bohémélet, az Opera egyik originális előadása is meghaladta már az ezres előadásszámot. A Lidérceken és a Fecskén kívül valamennyi Puccini-opera műsorra került, a Tosca szinte folyamatosan, minden évadban repertoáron van. Giacomo Puccini operái eddig összesen 4601 alkalommal kerültek színre a Magyar Állami Operaház előadásában, jóval több, mint ötmillió néző előtt. A szerző így méltán érdemelte ki, hogy az Opera portrészoborral tisztelegjen nagysága előtt.

 

Az Operaház első szobrai a megnyitás előtt három évvel, 1881 szeptemberében kerültek fel a színház homlokzatának felső párkányára. A báró Podmaniczky Frigyes intendáns elnöklete alatt összeült szoborbíráló bizottság választotta ki a megörökíteni kívánt tizenhat zeneszerzőt és kérte fel a kor legkiválóbb szobrászait a munkára. A komponisták listája mai szemmel furcsának hat. Guido d'Arezzo, Palestrina, Jacopo Peri, Orlando di Lasso, Pergolesi, Lully, Cherubini, Spontini, Haydn, Gluck, Mozart, Beethoven, Weber, Meyerbeer, Rossini és Wagner képmását a kor jó nevű szobrászművészei faragták ki. Az akademizáló stílusú alkotások anyaga azonban nem bizonyult időtállónak, s az évtizedek során szétmállottak. 1939-ben, miután egy szobor lezuhant a magasból, az összeset eltávolították. Pótlásukra csak évtizedekkel később, 1966 decemberében került sor. Ekkor az eredeti szobor-ciklus számos tagját más zeneszerzőkre cserélték, különös figyelemmel a baráti országok operaszerzőire. Míg az Operaházban sohasem játszott Scarlatti és Glinka, vagy Smetana és Moniuszko, akiknek operái évtizedek óta nem kerülnek színre, helyet kapott a Népköztársaság úti homlokzaton, addig olyan nagyságok, mint a vitathatatlan népszerűségnek örvendő Puccini és Richard Strauss kimaradtak a panteonból.

 

Puccini szobra a MAgyar Állami Operaház előtt (fotó: Nagy Attila, forrás: Magyar Állami Operaház)

Lelkes Márk Puccini bronz-portréja

 

Strauss szobrának felavatása már előkészítés alatt áll, a közelgő Strauss150 Fesztivál idején leplezik le a német szerzőről mintázott portrét. Giacomo Puccini portrészobrát, Lelkes Márk alkotását 2013. december 21-én avatta fel Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója.

 

(Forrás: Magyar Állami Operaház)