EMLÉK-SZILÁNKOK*
CZIFFRA
GYÖRGY első mesterkurzusa
(1986
nyara, keszthelyi Festetics-kastély)
A Parlando
1986/10-11. száma 24-27. oldalán közölte azt az összefoglalást, amit Cziffra
György nyáron, Keszthelyen tartott első mesterkurzusa után közlésre leadtam
a folyóirat Szerkesztő Bizottságának. Akkor egyedi és túlcsorduló volt az
élmény, és igyekeztem féken tartani a mondanivalóm. Most, halálának 20 éves
évfordulója (1994. január 15.) kapcsán fellapoztam a szinte gyorsírással papírra
vetett feljegyzéseimet és rádöbbennem arra, hogy szavai és fülembe csengő
illusztratív előjátéka (ami sajnos ilyen formában nem visszaadható) két
évtized távlatából semmit nem veszítettek erejükből. Cziffra minden
motívum minden rezdülését élménnyé
tette. Saját dinamizmusával meghajtva segítette elő a darab zenei tetőpontjainak
elérését.
Természetesen a
kurzus minden aktív hallgatója romantikus művet hozott meghallgatásra.
Cziffra személyének hatása ránk, hallgatókra tűzijátékként hatott –
sziporkázó, capriccioso varázslat volt, mintha a romantikus zenét, minden
szeszélyét, végletességét, brillanciáját, panaszát és diadalmas himnikusságát
akkor fedeztük volna fel, mintha akkor hallottunk volna először százszor
hallott, minden zongorista által játszott műveket. Cziffra keze alatt
olyan gazdagsággal szólalt meg a zene, és a játékában olyan erő volt, ami
a másik zongoránál ülő játékost minden magyarázat és trükk nélkül
fölemelte ebbe a világba. Mi, akik a kurzust hallgattuk, megtapasztaltuk, hogy
a még rövid idővel korábban sekélyesen, laposan, csak éppen megsejtve
eljátszott zenei gondolatok hogyan változnak át az idő tört része alatt.
Nem kellett találgatni magyarázatok értelmét, mert Cziffra zenei bemutatása
megszólaltatta, amit kért. Játszott az anyaggal. Belülről tudta kinyitni az
előadó növendékek legigazibb és
leggazdagabb énjét. Elragadtatással tudta hallgatni a fiatalok előadását,
gyönyörködött játékukban. Keze nyomán kinyíltak a zsilipek. Mi a hallgatóság,
akik a kurzuson ott voltunk, tanúi lehettünk ezeknek az átváltozásoknak.
Hirtelen körül lettünk véve egy csomó „rendkívüli tehetséggel”, pedig közülük
egynéhányról nem voltunk túl nagy véleménnyel. Tanácsaiból, gondolataiból
szeretnék most néhányat megismételni –
szó szerint, ahogy elhangzottak.
Komplikált dolog ez, - mondja - az ember először felszabadítja magát,
érzi ezt a szabadságot, de ez kevés!
Ezzel a szabad magával kellene azután a darabot formába önteni.
Nagy tanár az, aki a formát azonnal
megérezteti, és el tudja helyezni benne a részleteket a maguk gazdagságában.
Mindennél fontosabb, hogy a zenét, mint nyelvet
beszéljük, de még inkább az, hogy sok mindent elmondjunk vele. Ne hagyd
elveszni a formát a dekoratív elemeknél.
Állandóan a legszemélyesebb élménnyel megtöltött
történetet mondd el a zenéddel. Majdnem perfekt, amit csinálsz, de fokozódjék
boldogsággá ez a dolog! Hullámozzon, deklamáljon és beszéljen a zene.
Ez a zene tele van nosztalgiával, ne ismételd
kétszer ugyan azt, változtass hangszínt, ne legyen matt.
Aztán egy-egy
technikai tanács:
Az egész technikai motorizmust a belső
lelki dolgoknak kell mozgatni.
Nem ütni, ruganyosan játszani, hassa át a
játékodat a virtuozitás öröme. Ne siess, csak hagyd menni.
Soha ne csak alkarral játszd az akkordot!
Most meg a jobb kézben a második ujjad le van
sántulva egy kicsit.
Amikor kicsi voltál, tudtál gurigázni? Nahát,
ezt a felbontást is gurítsd.
Nem arról van szó, hogy egy zenét szeretek vagy
nem szeretek, hanem hogy fedezzem fel azt a nagy egyéniséget,- vagyis a
Szerzőt - akiben az erő az
érzékenységgel, a technikai bravúrral és alkotó vénával társul. Thomas
Mannt idézi: ’egyetlen cél az életben:
feltörni a gubót, és pillangóvá válni.’
20 év távlatából
visszatekintve egyértelmű, világos – alkotni tanított, nem kritikát
gyakorolt!
Úgy tudom, Cziffra
György mindössze kétszer tartott mesterkurzust életében. Ha valakit
részletesebben érdekel az első, a keszthelyi kurzus, az alábbi linkre
kattintva elolvasható.
Cziffra György
mesterkurzusa a keszthelyi Festetics kastélyban
Ábrahám
Mariann