Aszalós Tünde

 

Beszámoló egy „zongorapedagógiai misszió” újabb eseményéről

 

 

 

A verseny ismét Budapesten a XVII. kerületben két helyszínen játszódott: „A” helyszín a Vigyázó Sándor Művelődési Ház, „B” helyszín a Bartók Béla AMI (Zeneiskola) volt.  

 A zsűri és az egész verseny iránti figyelmesség, az odaadó szeretet, türelem leírhatatlan! A Zeneiskola tanárai, élükön Tóváriné Perémi Orsolya igazgatónővel mindannyiunkban minden alkalommal felejthetetlen nyomot hagy. Külön köszönet érte! Az ügymenet, a verseny bonyolítása és gördülékenysége – amelyhez hozzájárult Papp Károlyné szakmai titkári munkája is – szintén elismerést érdemel.

Úgy érzem, hogy a versenyző növendékek és tanáraik – akik az áldozatos munkában nem ismernek határt – számára fontos lesz a továbbiakban a két zsűri elnökének véleményét megszívlelni a további sikeres, vagy sikeresebb zenei fejlődés, illetve zenei nevelés érdekében, amihez ezúton is sok sikert kívánunk!

 

Nádor György

Professor Emeritus

(Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem)

 

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelynek személyes emlékei lehetnek e kiváló zongoraművészről. Zenei életünk azt a nagy korszakát eleveníti fel, amiket hasonló kiváló professzorok fémjeleznek, mint Kadosa Pál, Hernádi Lajos, Solymos Péter, a közelmúltban elhunyt Zempléni Kornél, aki egyben engem a pályámon  is elindított. Még most is előttem van a mindenkivel nagyon közvetlen, kitűnő humorérzékkel megáldott Ferenczi professzor, és a fülemben csengenek a Zeneakadémia Nagytermében játszott világszínvonalú Scarlatti szonátái, amit később Bécsben rögzítettek. Természetesen ezek más idők voltak, de egy dologban változatlanok, ami erre a korra jellemző volt: az önzetlen, áldozatkész tanárok és a kiapadhatatlan forrása az új tehetségeknek.

 

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez a verseny is előrevetítette a jövő zenei életének  nagy lehetőségeit. Szinte minden korcsoportban voltak kiemelkedő, kitűnő tehetségek. A zsűri, mint gyakran, nehéz helyzetben volt, de mint zsűri elnök kijelenthetem, hogy mindvégig legjobb szándékunk és tudásunk szerint próbáltunk dönteni. Tisztában voltunk azzal, hogy milyen fontos az az áldozatkész munka, ami a diákok produkciójában, és ami mögötte van.

 

Volna egy pár személyes észrevételem az elhangzottakkal kapcsolatban. A kollégákkal egyhangúan állapítottuk meg, hogy egyrészt nagyon megható volt a nagy érdeklődés, ami a versenyzők nagy létszámát illeti, de  ugyanakkor a verseny átlagos színvonalát tekintve a jövőben talán jobb lenne regionális válogatókat tartani, ami lerövidítené a verseny időtartamát és egyben magasabb színvonalúvá tenné.

 

A zsűri tagjainak egybehangzó véleménye volt, hogy akusztikailag gyakran nem jól alkalmazkodtak az előadók a hangszer és a terem adottságaihoz. Sokszor fordultak elő szárazon pedálozott produkciók (a basszus hang túlzott lerövidítése), a másik oldalon pedig a nem tiszta pedálok. Jómagam is rengeteget tanítottam hasonló korú gyerekeket és úgy gondolom, hogy a felhang dús zongorahang, amellyel a zongora kellemetlen kopogó hangját tudjuk elkerülni, igen fontos a tanulmányok során. Úgy is mondhatnám, hogy a lábunk és az ujjunk vége egyforma érzékenységgel kell, hogy közeledjen a hangszerhez.

 

A másik észrevételem a zenei ritmikára vonatkozik. Az egyenletesség jó dolog, de a jó ritmus és a jó időérzék az egyenletességen túl van. A zenei szabadság, tehát a rubato előadásmód gyakran hiánycikk volt a versenyzők produkciójában.

 

Nagy örömmel hallgattam a műsorokban szereplő modern műveket, melyek sok tekintetben eltértek a szokásos szerzőktől és így érdekes színfoltjai voltak a programoknak és számtalanszor a legjobban sikerültek.

 

Mindent egybevéve úgy érzem, hogy ezen a szinten is tartjuk meglehetősen jó pozíciónkat Európa és a világ zenei életében. Ezt bátran kijelenthetem, mivel gyakran járom a világot zsűrizések, mesterkurzusok, előadások céljából.

Eközben volt és van módomban felmérni a különböző  országok színvonalát.

 

Befejezésül szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, elsősorban Darska Izabellának, aki kimeríthetetlen energiával és odaadással szervezi mindannyiszor  ezt az örömteli eseményt. Ugyanúgy köszönet az iskolának és személy szerint mindenkinek, aki a verseny lebonyolítását végezte és a zsűri munkáját segítette.

 

 

Havasiné Darska Izabella

zongora-művésztanár

 

A Ferenczy verseny egyes produkcióit – amióta a verseny létezik – mindig is hallottam, csak sajnos, nem mindig hallgattam. Közel 10 évig nem vettem részt a zsűri munkájában, csak a kulisszák mögött – egyéb elintézni való dolgokkal felváltva – hallgattam, vagy éppen csak hallottam a produkciókat. Persze, rendelkezem bizonyos emlékekkel abból az időből is, de határozott véleményem, személyre szóló véleményem csak azóta van, amióta prof. Janski átruházta rám a zsűri elnöki feladatát. Ez azt jelenti, hogy a 2011. évi és a 2013. évi verseny egyik helyszínén már végig hallgattam a versenyzőket.

 

Chopin művekkel kapcsolatban el kell mondanom, hogy az egyik szemem nevet, de a másik sír. Örömmel tapasztalom, hogy a kollégák jelentős része „szót fogadott” nekem, mert az első versenyekhez képest sokkal kevesebb Chopin mazurka hangzott el, főleg a legfiatalabb csoportoknál. Ez valóban nagyon nagy öröm nekem, mert szilárd meggyőződéssel hiszem azt, hogy a lassú tempójú, kevés hangból álló Chopin-mazurkák a legnehezebbek – felnőtt korosztálynak valók. Sajnos, az öröm mellé egy kis üröm is jutott: attól tartok, hogy a kollégák inkább csak megijedtek a kemény szavaimtól, mint sem látnák tisztán a problémát. Nem tudják elképzelni, mitől is olyan rettenetesen nehéz egy lassú, kétoldalas mazurka, miért kell ezeket elkerülni. Ezt abból következtetem, hogy valóban kevesebb mazurka volt műsoron, de az elhangzott darabok választása továbbra sem a legszerencsésebb.

2010-ben, a Chopin-év tiszteletére készítettem egy Chopin témájú előadássorozatot, melynek egyik része a lengyel táncokról szól, és segít megérteni, hogy mi is valójában egy Chopin-mazurka. Több helyen hangzott már el ez az előadás, és meg kell mondjam, a jelenlevő kollégák döbbenten hallgatják a benne foglalt ismereteket.

Az előadás céljai:

1. feltárni a „mazurka” szó gyűjtőfogalom voltát,

2. elhelyezni a „mazurka” fogalmon belül a Chopin mazurka fogalmát,

3. elérni, hogy azok, akik ezt az előadást végighallgatják, már ne gondolják azt, hogy a mazurka egy lengyel tánc,

4. segítséget nyújtani ahhoz, hogy érezhető legyen az egyes darabok valódi nehézségi foka és előadási módja. Ezek alapján pedig a kollégák helyes döntést hozzanak a darab választásával kapcsolatban.

Ami az általános, minden zenei korszakot átívelő, mindenféle zenei műfajt érintő problémákat illeti, a következő dolgok hívták fel magukra a figyelmemet legtöbbször:   

1. Pedálhasználat mennyisége és minősége. Nagyon sok, a darabot élvezhetetlen állapotába taszító pedálozást hallottunk – legalább is a mi helyszínünkön. Nem tudom ezt megérteni, mert két éve ez a probléma nem volt számomra annyira „fülbeötlő”, mint most. Nagyon megdöbbentett.

2. A szép piano játékmód hiánya. Halk, de mégis testes hangok képzése helyett, mindenféle súlytól, megtámasztástól megfosztott, „óvatoskodó” játékmód volt hallható szerintem, a megengedettnél jóval gyakrabban. Ennek a „technikának” egyenes következménye a hangok meg nem szólalása, ami be is következett – ugyancsak a megengedettnél jóval gyakrabban. Ezt a problémát viszont évek óta figyelem, és az állapot nem változik, sem jobbra, sem rosszabbra: stagnál. Pedig csak az tud szép fortét játszani, akinek szép pianója van.

3. Súlyos-súlytalan kezdések-befejezések. Gyakori hiányosságok. Bonyolult, nehéz témakör. Több figyelmet érdemelne, több következetességet, több türelmet.

A következő gondolataim is régebbi keltezésűek, és ezek sem akarnak elavulni:

1. Nem tudom megérteni, hogy töménytelen mennyiségű „24-karátos zene” létezése mellett miért kerülnek választásra – országos versenyekre is – olyan darabok, melyek a „tantermi darabok” címet is alig érdemlik meg. Tudjuk, hogy annak idején, amikor minden úri kisasszonynak – ha akart, ha nem – zongorázni kellett tanulni, sok, ún. szalonzene-gyűjtemény látott napvilágot. A kétes művészi színvonalú művek még vidáman éltek a XX. sz. első felében, egy részük még a XX. sz. második felében is éldegélt, és – sajnos – igénytelenül szerkesztett gyűjteményekben manapság is találunk belőlük. Darabok választása – nyilvános fellépésre – egy kicsit népművelési feladat is. Ezt a tanár szakmai feladatának, sőt, szakmai-erkölcsi kötelességnek tekintem.

2. Nem tartom helyénvalónak, ha a növendék saját szerzeményét játssza akár a zongoravizsgán, akár más, nyilvános fellépésén. Nagyra becsülöm a növendékek zeneszerzési próbálkozásait és a tanári segítségnyújtást a szárnypróbálkozásokhoz, de egy zongoraverseny nem zeneszerzési verseny. A tanári értékítélet nem engedheti meg, hogy ezek a művek együtt szólaljanak meg az időtálló értékekkel – mindaddig, amíg hasonló színvonalat nem képviselnek.

Engedje meg a kedves Olvasó, hogy a zsűri elnökök után pár mondatban elmondjam saját véleményemet is:

Valóban örömet jelentett számunkra, hogy a Chopin művek a zongoratanulás korai időszakában is jelen vannak. A gyermekek fejlődése, a sokat emlegetett akceleráció eredményezheti ebben az életkorban a romantikus művek érzelmi-indulati telítettségi fokának elsajátítását. Megnyugtató lehet számunkra, hogy – amint az első versenyeken előfordult – most dilettáns produkció nem volt hallható. Reménykedjünk, hogy előbb-utóbb a sok jó szándékú kritika értő „fülekhez” jut el és a következő évtizedek meghozzák a chopini interpretáció tökéletesedését szűkebb hazánkban és azon kívül. Egészen bizonyosra veszem, hogy a résztvevők között van olyan, aki az eljövendő években a pódiumon ezt a fejlődést felmutatja majd a zongorairodalom más stílusaiban is.

Néhány szó az elhangzott Bartók művekről:

A tanárképzésben mennyire/eléggé súlypontozzuk azt, hogy a szöveges dalokon alapuló műveket énekeltessük és ismertessük meg a szöveget? Ez támpont a karakter és a hangulat megéreztetésében, valamint a tempó és a metrum pontosításában. A Mikrokozmosz pedig olyan kincs a zongoraoktatásban, melynek fel nem használása komoly negatívumot jelenthet a továbbiakban.

Minden előadott műre vonatkozik az, hogy meg kell találnunk a megfelelő hangzásarányokat a két kéz tökéletesen kifejlesztett önállósága által. Ezen kívül: az egyik kézben hosszú hang van, a másikban rövid; nem lehet mindkettő azonos hosszúságú, illetve rövidségű!

A Gyermekeknek c. művekben sokszor előfordul, hogy tenuto és staccato billentésmód egy időben kell, hogy létrejöjjön. Ezekben a művekben különben a tenuto, mint artikulációs jel fontos hangot is jelent, illetve jelezni kíván - hangerőtől függetlenül.

 

Szabad legyen egy-két mondatban szakmai életem kissé szomorú és megrendítő epizódját itt elmondanom. Hónapokkal a verseny előtt – nehéz döntést hozva – jeleztem, hogy energiáim fogyatkozása miatt le kell mondanom a további zsűrizésekről, amely az elmúlt tizenegy évben sohasem szakadt meg. A nemes lelkű Darska Izabella művésznő a gálahangversenyen megilletődötten, megható szavakkal köszönt el tőlem a közönség „együtt érző” reagálása közepette. Mindent, mindent nagyon köszönök!

A gálaversenyen játszó fiatalok a legnagyobbakkal összemérhető előadásban szólaltatták meg a műveket. Rendkívüli technikai perfekció, tökéletes zenei értelmezés és nagyfokú muzikalitás jellemezte játékukat. A versenyen résztvevő növendékeknek és a tanár kollégáknak is bizonyára hasznára vált e nagytehetségű zongoristák meghallgatása. Darska tanárnő áldozatos szervező munkája, valamint külföldi kapcsolatai révén jutottunk ehhez a nagy élményhez.

Egy érdekes momentum emlékeztetett bennünket a Ferenczy versenyre 2014. január 22-én. Dr. Hargitai Imre, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongoratanszakának vezető művésztanára megszervezte a verseny kiemelkedő produkcióinak bemutatását a Bartók Szakiskolában, valamint ehhez kapcsolódóan – szinte családias légkörben – meghallgathattuk a III. Bécsi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny győzteseinek műsorát is. (A bécsi verseny főszervezője Ott Éva zongora művésztanár.)

A hangverseny után az orgona teremben fogadás volt.

A kollégák és a növendékek megismerhették a Szakközépiskola légkörét, megtapasztalhatták a barátságos fogadtatást, beszélgethettek a Szakiskola tanáraival is. Reméljük, hogy ezek közül a növendékek közül többen életük folyamán éveket fognak ott eltölteni. Sok ilyen kellemes és sikeres rendezvényen szeretnénk részt venni és mindannyiunk nevében köszönjük!

A továbbiakban sok sikert kívánok minden résztvevőnek! Kívánom, hogy sok-sok áldozatos munkájuknak legyen eredménye; továbbá Izabella asszonynak ez a missziója, a különleges ügyszeretet, a nagyfokú szakmai hozzáértés hozzon rendkívüli elismerést hazánkban és külföldön egyaránt!