Kerekes
Sándor*
EGY ÍGÉRETES GYAKORLÓ-HANGSZER:
A PEDÁLOS
ZONGORA
„Pedál” alatt az itt következő gondolatmenetben nem a mai zongorákon megtalálható una corda- és dämpfer-pedálokat értjük, hanem az orgonák dallamjátszásra alkalmas pedál-művét, amely vagy önálló hangkeltéssel, vagy a manuál(ok) megfelelő billentyűihez kopulázva működik. Akár így, akár úgy, képessé teszi a játékost arra, hogy a lábával önálló szólamot (sőt akár szólamokat) játsszék.
A pedálos zongora őseinek a létrejöttéhez az orgona szolgáltatta a mintát. Az elektromosság gyakorlati alkalmazásba vétele, vagyis nagyjából 1900 előtt az orgonák megszólaltatásához szükséges levegő-nyomást kizárólag csak mechanikai úton lehetett biztosítani. Az emberi erővel végzett fújtatás ugyan nem jelentett problémát a templomi, istentiszteleti alkalmakon, de az orgonista felkészüléséhez, gyakorlásához nem mindig állt rendelkezésre két-három, nagyobb orgonáknál akár tíz ember, akik a megfelelő „hátszelet” biztosíthatták volna. A megoldás egyszerű volt, és hamar meg is találták: a korabeli húros-billentyűs hangszereket pedál-művel látták el, és így tették lehetővé a gyakorlást privát körülmények között is (pedálos csembaló, pedálos klavikord, pedálos forte-piano, és így tovább).
Noha a pedálos zongorát főleg orgona-darabok gyakorlására használták, mégis voltak a legnagyobbak között is, akik többet láttak benne egyszerű gyakorló hangszernél. Robert Schumann drezdai útja alkalmával, 1843-ban kapott egy pedálos zongorát, mely több mestermű (Hat tanulmány pedálos zongorára, op. 56, Hat vázlat pedálos zongorára, op. 58, Hat BACH-fúga orgonára vagy pedálos zongorára, op. 60) megszületését inspirálta. Charles Gounod 1889-ben pedálos zongoraversenyt írt.
Az elektromotor feltalálása óta az orgona-fújtatás bekapcsolásához elég egy gomb megnyomása. A pedálos zongora azonban a látszat ellenére sem vált feleslegessé, hiszen tudjuk, sőt rendszeresen tapasztaljuk is, milyen érzés fagypont körüli templomban órákat gyakorolni. Ezen kívül az alap-, a közép-, de még a felsőfokú orgonista-képzés is krónikus gondokkal küzd a megfelelő minőségű gyakorló-hangszerek hiánya miatt. A hiányt sok helyen elektronikus orgona-utánzatokkal próbálják enyhíteni, ami pedagógiailag nagyon rossz megoldás. A pedálos zongora meggyőződésem szerint nemcsak az eszközhiányt enyhítené, hanem a zenei nevelésnek is előnyére válhatna.
Itt az ideje annak, hogy személyes tapasztalataimról is beszámoljak.
Körülbelül másfél éve megszűnt az orgonán való gyakorlási lehetőségem. Ezzel egy időben azonban több koncert-felkérés is érkezett hozzám. Patt-helyzetben éreztem magamat, amikor eszembe jutott, hogy van valahol egy orgonapedálom, amelyet a padláson hamarosan meg is találtam. Még főiskolás koromban sikerült rá szert tennem, amikor az egyik templomba új orgonát építettek, és a régi hangszer alkatrészei feleslegessé váltak. Én elkértem a pedálját, ideadták, sőt apróbb hibáinak kijavítása után tökéletesen működött is. Miután Petrof márkájú pianínómmal „összeházasítottam” (erről a továbbiakban szólok), nekiláthattam a gyakorlásnak! Azóta több sikeres koncerten vagyok túl.
Egy év tapasztalat után azt állapíthatom meg, hogy a pedálos zongora az orgona-gyakorlást nem helyettesíti, hiszen a zongora és az orgona eltérő mechanizmusából törvényszerű játéktechnikai eltérések adódnak, a gyakorló-hangszer mégis hatalmas segítség, hiszen a munka-folyamat számos pontján alkalmazható egyértelmű sikerrel.
A következőkben támpontokat szeretnék adni pedálos zongora készítéséhez a saját hangszerem átépítésének bemutatásával[1]. A szerkezet könnyen beszerezhető elemekből épült. Az eljárás során a pianínón nem okoztam maradandó sérülést, az bármikor visszaállítható az eredeti állapotba. Pedáljai (una corda, dämpfer) az orgona-pedálzat beszerelése után is funkcionálisan működnek.
A munka előtt tervet kell készíteni a zongora, pianínó adottságait figyelembe véve.
Az első lépés egy orgona-pedálzat, orgonapad beszerzése. Új orgona építésének helyszínén érdemes érdeklődni a régi pedálzat, pad sorsa felől. A pedálzat elkészítése magasabb fokú szakmai felkészültséget igényel, de házilagos elkészítése sem lehetetlen. Orgonaépítő cégektől lehet rendelni kész, igényeknek megfelelő (AGO, BDO) pedálzatot.
A mechanikai kapcsolatot a pedálbillentyű vége, és a kétkarú emelőként működő zongorabillentyű leütéskor emelkedő oldala közt találtam meg. Az 1. ábrán látható a billentyű zongoratest felőli harmada alatt lévő rés, mely lehetőséget ad a kapcsolat létrehozásához. Itt felfelé irányuló kisebb mozgássá kell alakítani a pedál billentyű lefelé irányuló nagyobb mértékű mozgását. Egy kisebb kétkarú emelőt kell építeni, mely egyírányúsítja a mozgást, valamint korrigálja a mozgások nagysága közötti differenciát.
1. ábra
A 2. ábra az emelő méretarányos, „robbantott” ábráját mutatja. Egy
egyszerű, gyalult tetőléc az emelő háza (1). Hossza nagyobb
kell, hogy legyen a kopulázásban résztvevő zongorabillentyűk
szélességénél. Az én 27 billentyűs pedálbillentyűzetemhez egy
2. ábra
Az elkészült emelőt (1. kép) a két végénél facsavarokkal kell alulról a zongorához csavarozni. 16’-as regiszter esetén a legalsó emelőnek a kontra C-t kell működésbe hoznia. Az emelő zongoratest felé eső végén korábban létrehozott furatba egyszerű 1,5-2 mm-es meghajlított drótot akasztunk, amelynek lefelé húzásával a megfelelő zongora-billentyűket már működésbe tudjuk hozni.
1. kép
A pedálzat zongora alá helyezéséhez a zongorát a megfelelő magasságba kell emelnünk. Ehhez minél szilárdabb anyagot (keményfát) használjunk, hogy a zongora ne billegjen. A biztonság kedvéért ajánlatos a hangszert mindenképp a falhoz támasztani, majd apró ékekkel a fal felé „kényszeríteni”. Ez után betolhatjuk a pedálzatot a zongora alá. Meg kell jelölni (ceruzával) a zongorapedálok (una corda, dämpfer) szerkezetének helyét, majd az egyszerűbb munkavégzés céljából ideiglenesen ki kell szerelni. Az orgona-pedálzat végeinek elhelyezkedését szintén át kell rajzolni a pianínó alsó favázának fölfelé eső részére. Az alsó favázon pedálbillentyűnként egy-egy 2 mm-es furatot készítünk, ugyanúgy a pedálok végein is (2. kép). Az alsó favázon lévő furatokon átengedett 1,5 mm-es fém huzal alsó végét összekötjük a pedálbillentyűk végével (a pedálon lévő furatok segítségével). Célszerű a pedált a padlóhoz erősíteni, de legalábbis megjelölni a helyét.
2. kép
Billentyűnként egy-egy drótszálunk van. Egy az emelő belső végénél lóg lefelé, egy pedig a zongora alján áll felfelé. Hajlítsuk meg mind a kettő végét 180 fokban, de ne túl élesen, hogy könnyen visszahajlítható, majd újból meghajlítható legyen.
A traktúra, vagyis a két szálat összekötő szerkezet egy tartóvázon
helyezkedik el a pianínó alsó felében (3. ábra). A tartóváz
3. ábra
3. kép
A kampók összekötésére vastag, 0,5 mm-es horgász-damilt használhatunk. Az egyik kampóra csomózzuk rá jó erősen a damil egyik végét, majd fűzzük fel a két görgőbe előzőleg bevágott vájatokon át (3. kép). Amikor látjuk a megfelelő hosszúságot, a damilt ráhagyással elvágjuk, majd másik végét szintén csomózással a másik kampóra kötjük. Ezután végezzük el a kalibrálást. A pedál lenyomásakor egészséges hangnak kell megszólalni, majd elengedéskor el kell hallgatnia. Az összeköttetés hosszát a kampók ki-, majd kisebb, nagyobb mértékű visszahajlításával változtathatjuk. Ne feledkezzünk meg a zongorapedálok visszaszereléséről. Indulhat a gyakorlás!
