Ifjúsági hangversenybérlet 2004-2005

SZABÓ ADRIENNE

Gondolatok az ifjúsági ismeretterjesztő hangversenyekkel kapcsolatban

– egy zenetanár szemszögéből

„Muszáj nekem elmenni ifjúsági hangversenyre???”

A mai iskolás valószínűleg sokszor felteszi ezt a kérdést, és hozzá eléggé elkeseredett arcot vág. Ennek egyik oka lehet, hogy sok helyen az ifjúsági koncertek még mindig abban a mederben csordogálnak, ahogyan 20-30 évvel ezelőtt: komoly arcú zenészek fekete-fehérben ülnek egy nagy színpadon, előadják a végeérhetetlen hosszúnak tűnő műveket, egy komoly felnőtt pedig mond pár szót a zeneszerzőről és a darabról. A gyerekek a sötét nézőtéren ülnek teljes passzivitásba süllyedve, majd egy óra múlva hazamennek. Legtöbbjüknek az egészben a legnagyobb élmény, hogy elmaradt egy tanóra. Pedig az ifjúsági hangversenyek létrehozásának célja és fő kérdése ez: hogyan tudnánk felkelteni az érdeklődést a klasszikus zene iránt?

Bár már egyre több helyen tartanak az adott gyermekközönség életkorához igazodó interaktív hangversenyeket, az ilyen irányú törekvés olykor mégis akadályokba ütközik, hiszen „ami jó volt a mi gyerekkorunkban, az jó ma is”. Sokak szerint az átadandó érték felhígul, ha például multimédiás eszközök használatával színesítjük az előadást. Ezeknek a szakembereknek igazuk van abban, hogy a tartalom minősége a legmagasabb kell legyen, ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy a ma ifjúsága bizony más, máshogyan gondolkodik és más eszközökkel kommunikál.

Az egy-két évtizeddel ezelőtti korosztályhoz képest a legnagyobb különbség a környezet, ami a mai fiatalokat körülveszi: az ovis gyerekek kezében mobiltelefon van, a 9 éves iskolás már önállóan szerkeszt honlapot, és majdnem minden iskolában van már „okostábla” . A gyerekek már nem „egy sávon” működnek, hozzászoktak a folyamatos információ-áramláshoz, mondhatni túlterheléshez. Nem véletlenül nevezik e nemzedék tagjait „digitális bennszülöttek”-nek, hiszen – mondhatni - anyanyelvi szinten kezelik a számítástechnikai eszközöket. Lehet vitatkozni arról, hogy ez jó, vagy nem, de tény, hogy igénylik a több sávon érkező ismeretanyagot, az audiovizuális ingereket. „Egy mai tanuló szokásos munkamódja például a leckeírás esetén, hogy párhuzamosan a házi feladat készítésével chat-el, letölt ezt-azt, ír néhány sms-t, válaszol néhány barátjának és zenét hallgat.”[1] Egyik növendékem olvasással szembeni legnagyobb ellenérve például: azért nem szeretem, mert közben nem lehet mással foglalkozni.

A másik fontos változás, amit figyelembe kell venni az, hogy napjaink megnövekedett információ-áramlása és az elektromos készülékekkel teli környezet nagyobb alapzajjal is jár. „Zajok, hangőrületek vesznek minket körül mindenütt – ez a mai kor embere számára természetes. Nem ismeri a kicsi hangzásokat, a víz hangját, a csöndet, a falevelek vagy az erdő hangját.”[2] Az iskolai szünetekben, bevásárlóközpontokban szóló háttérzene miatt a gyerekek hozzászoknak, hogy „folyton szól valami”, amire nem kell figyelni – mondhatni tompul a hallásuk vagy legalábbis az auditív figyelmük[3] - emiatt egymásra is kevésbé figyelnek, rendszeresen belevágnak egymás szavába, mondván: „nem vettem észre, hogy ő már beszél.”

Tapasztalataim szerint a fenti két problémát mindenképpen érdemes számításba venni egy ifjúsági hangverseny dinamikájának megtervezésekor.

A kisgyermek születésétől képes az intenzív figyelemre, de a mai zajos, vibráló környezet hatására ez a képessége idővel romlik, minél idősebb, a figyelme annál szétszórtabb és felületesebb lesz. De mivel a mindennapjait ez jellemzi, ezért nehezen és lassabban alkalmazkodik egy sokkal kisebb ingerküszöbhöz. Megfontolandó lehet tehát, hogy a koncert elején több ingerrel kéne indítani a műsort (hangzás, látvány, rövidebb információegységek), és a koncert végére fokozatosan szűkíteni az adás sávját, ezzel is rávezetve a gyerekeket a koncentráltabb, elmélyültebb figyelemre.

A motiváció felkeltésének egyik módja lehet, ha a közönséget is bevonjuk az aktív zenélésbe, hiszen ha valamiben nem csak hallgatóként, hanem közreműködőként is részt vehet, az jobban meg fogja ragadni a figyelmét – életkortól függetlenül. „Zeneértővé … csak aktív zenei tevékenység tehet, puszta zenehallgatás magában nem elég.”[4] A zene - mint valamennyi művészet – érzelmeket közvetít. Az előadás után azokra a pillanatokra emlékszünk, amelyek érzelmileg megérintettek minket, amik bennünk is megmozdítottak valamilyen érzelmet.[5] Ám ez a lehetőség az ifjúsági koncerteken legtöbbször kihasználatlanul marad.

Napjainkban már sok figyelemreméltó példát lehet találni arra, hogyan próbálják az ifjúságnak szóló zenei ismeretterjesztő előadásokat az adott korosztály igényeihez igazítani.[6] A legtöbbször valamilyen tematika, hangszercsoport vagy egyéb elv szerint csoportosítják a bemutatandó műveket.

Igen kedvelt téma a természeti jelenségek bemutatása, mint pl. a vihar, az éjszaka, az erdő; egy-egy műfaj (táncok különböző korokban és stílusokban, a szimfónia); különböző nemzetek zenéinek jellegzetességei (keleti zenék az arabtól a kínai-ig, spanyol kolorit); városok és zeneszerzők (pl. Velence – Monteverdi, Vivaldi, Cimarosa, Sztravinszkij).

Érdekes asszociációs játékra ad lehetőséget, amikor az ABC egy-egy betűje köré épül a koncertműsor, így pl. a D-hez társítva bemutatható a dob, mint hangszer, a dúr hangnem, a dinamika fogalma, a műfajok közül a dal, a divertimento, zeneszerzők közül pl. Debussy, Dvořák, Donizetti és még sokan mások. Ez a fajta rendező-elv több évfolyamra elegendő anyagot biztosít a szervezőknek, hiszen néhány betű önmagában is egész sorozatnak szolgáltathat alapanyagot.

Persze, nem maradhatnak ki a sorból a hangszerbemutató előadások. Van, ahol a zenekar fejlődését mutatják be a korokon keresztül, ami egyben az egyes hangszerek, hangszercsaládok fejlődésének bemutatására is lehetőséget adhat; van, ahol minden hangszercsoport kap egy-egy külön koncertet; de érdekes lehet az is, ha csak egy hangszer bemutatása a cél (pl. a furulya/fuvola története a kőkorszaki furulyától a modern hangszerig).

Általában nagy sikernek örvendenek az interaktivitásra épülő előadások, ahol a hallgatóság is részt vehet az előadásban, mint statisztéria, vagy mint vélemény-nyilvánító közeg. Ezzel a módszerrel leginkább dramatikus műveket érdemes feldolgozni, operát, daljátékot, esetleg operettet, filmzenét. Ebben a témakörben kedvelt mű Mozart Varázsfuvolája, mely többféle rétege miatt könnyen alakítható a különböző korosztályokhoz: általános iskolák alsóbb éveseinek inkább a mese-vonulatot érdemes megmutatni, míg az idősebbeknél szót lehet ejteni a történelmi, társadalmi kapcsolatokról, vagy akár a szabadkőművességről. Szintén állandó sikerdarab Kacsóh János vitéze, melynek feldolgozása után talán az eredeti Petőfi-költeményt is szívesebben olvassák majd.

Az utóbbi időben – igen helyesen – egyre nagyobb figyelmet kapnak a zenei ismeretterjesztés területén a legkisebbek, vagyis az óvodás és az azt megelőző korosztály, hiszen ahogyan Kodály is mondta: „A gyermek zenei nevelését kilenc hónappal a születése előtt kell kezdeni.”[7] Nagyon fontos, hogy a kisgyerekek minél többet találkozzanak értékes és

nekik való zenével, minél hamarabb váljék életük részévé a ritmus, a hangok csodás világa, hiszen a gondolkodás, a mozgás fejlődésében is sokat segít a zenével való kapcsolat. Ennél a korosztálynál kicsit könnyebb dolgunk van, hiszen a kisgyermekek alapvetően motiváltabbak, könnyebb a figyelmüket a kívánt irányba terelni. Az óvodában rengeteget énekelnek, a körjátékok, mondókák szerves részét képezik a foglalkozásoknak.[8] Így itt talán nem akkora a változás, mint az idősebbeknél, mert bár az ovisok ma már az interneten nézik a meséket és bámulatos ügyességgel kezelik a számítástechnikai eszközöket, mégis ugyanúgy elvarázsolja őket egy érdekes történet vagy hangszer, mint néhány generációval korábbi társaikat. A számukra szervezett előadások célja lehet, hogy megmutassa: nem is olyan „komoly” ez a zene! Hiszen a világukat elárasztó könnyűzenei áradatban sokkal kevesebb esély van arra, hogy felfedezik a nekik való darabokat. Az életkori sajátosságokhoz viszont mindenképpen igazodni kell, ezért ezek a rendezvények szinte száz százalékban interaktívak, a közös éneklés, tapsolás, mozgás és zene összekapcsolása nélkül nem is lehetne elképzelni egy ilyen alkalmat.

Ilyen például a Pannon Filharmonikusok (Pécs) „Rafting” Babzsák Csiri-biri játékkal sorozata, ahol a legkisebbek szüleikkel közösen vesznek részt az előadásokon, ami nem utolsósorban a szülő/nagyszülő és gyermek kapcsolatát is egyedi pillanatokkal gazdagítja.[9] A másik hasonló kezdeményezés a székesfehérvári Zenede Bábszínház óvodásoknak szóló hangszerbemutató sorozata, ahol a gyermekek a Zeneiskolába/Zenepalotába látogatva mesés kalandokon keresztül ismerkednek meg a hangszervilággal, együtt énekelhetnek a bábokkal, a mese végeztével pedig megismerhetik és kipróbálhatják a hangszereket.[10] Ez a sorozat nemcsak a gyerekek számára hasznos: az évek során szoros szakmai együttműködés alakult ki a bábszínházban résztvevő zeneiskolai szolfézstanárok és az érintett óvodapedagógusok között.

A különböző korosztályoknak szervezett előadásokból a legszélesebb választékot a Müpa kínálja az érdeklődőknek. A Babakoncertekre a szülők már pár hónaposan is elvihetik gyermeküket, kicsit nagyobbaknak szól a Ringató. Az óvodás korosztály sorozata a Minimatiné, az iskolásoké a Matinékoncertek. Rengeteg interaktív foglalkozás szerepel a programok között: az egy-egy témát körüljáró Cifra Palota, a hétköznapi tárgyakat hangszerré varázsoló Tesz-vesz Muzsika, az improvizációra épülő Zenebona, vagy a különböző művészeti területeket összekapcsoló Mus-E.[11]

A fenti példákból úgy tűnik, hogy a sikeres ifjúsági koncertnek két titka van: először is a jó műsorválasztás, másodszor pedig a „csomagolás”. Természetesen alapfeltétel, hogy értékes zenékből válogassunk, de emellett figyelni kell arra is, hogy a részletek ne legyenek túl hosszúak, és az adott korosztály számára is érdekesek legyenek. Az is nagyon fontos, hogy az adott részletben vagy egész műben bemutatandó jelenség (karakter, hangszerelés, hangszer hangja stb.) kellően jellegzetes, ezáltal könnyen felismerhető legyen. És ezzel át is térhetünk az előadás és a műismertetés mikéntjére is, hiszen a felismerést rengeteg pedagógiai módszertani fogással tehetjük egyszerűbbé.

Olykor segítségünkre lehet egy-egy kép, rövid filmrészlet, irodalmi alkotás kapcsolása a zenével, vagy akár a zene hallgatása közben pl. egy természeti jelenség hangzásképének felismerését megkönnyítő kép bemutatása. Itt lehet teret adni a 21. századi audiovizuális technikának (projektor, kamera stb.). Természetesen vigyázni kell arra, hogy a használt eszközök és effektek ne eltereljék a zenéről a figyelmet, hanem épphogy erősítsék a zene kifejező erejét, vagy egy-egy hangzáskép megjegyzését. Mindenképpen érdemes a soktól a kevesebb felé haladni, hiszen a cél az, hogy később már a zene hallgatása is előhívja a képeket, gondolatokat. Ha jól használjuk az eszközöket, akkor a koncert végére a közönség képes lesz csak a hangzásra koncentrálva is élvezni a darabokat, hiszen közben fantáziája eléje vetíti majd a zenéhez kapcsolható képeket, akár ízeket, illatokat. Vagyis rávezethetjük a fiatalokat arra, hogy „csak” egy dologra figyelni nem feltétlenül unalmas dolog és nem is feltétlen „egysávú”.

Sok előnnyel jár, ha a közönség a műsor egy-egy részébe tevőlegesen is be tud kapcsolódni, s ezzel eltűnik a fal az előadó és a hallgató között. Egy-egy ilyen interaktív rész több előnyt is hordoz magában. Az egyik úgymond technikai jellegű: az iskolai tanórák tapasztalatai alapján még a 12-14 éveseknél is kb. 20 perc után csökken a figyelem. Ha ekkor beiktatunk egy rövid, aktivitásra késztető szakaszt, utána megint jobban tudnak figyelni az előadás végéig.

Az interaktív rész másik fontos üzenete, hogy a zenélés elemi szinten nem bonyolult, mindenki képes lehet rá. Így a zenét nem tanuló gyerekek is megtapasztalhatnák, hogy az amatőr zenélés mindenki számára elérhető, szórakoztató közösségi élmény (ezzel hosszú távon koncertlátogató közönséget és az amatőr együttesekben zenélő fiatalokat nevelhetünk), ugyanakkor kedvet kaphatnak a zenetanuláshoz. A zenét már tanuló diákok pedig együtt muzsikálhatnának a felnőtt zenészekkel, esetleg tanáraikkal – ami új lendületet adhat tanulmányaiknak. Nem utolsósorban pedig a közösséggel együtt létrehozni egy olyan értéket, ami ott és abban a pillanatban születik meg mindenki közreműködésével – a zenén kívül kevés dolog képes ezt az élményt megadni. „A zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés=közösségnevelés.”[12]

És nem feledkezhetünk meg egy nagyon fontos szereplőről: az előadóról, vagy sok esetben inkább játékmesterről! Hiszen lehet bármilyen szép a zenei részlet, bármilyen jó az előadóművész vagy együttes, kell valaki, aki közvetít a színpad és a közönség között. Aki érthetően és érdekesen tudja megfogalmazni az átadni kívánt információt, és személyiségével el tudja varázsolni a közönséget. Szerencsénkre ezen a téren remek példákat láthattunk: Varga Károly, Lukin László, Zelinka Tamás – hogy csak pár nevet említsünk a műfaj legjobbjai közül. A mindennapos ifjúsági koncertektől az egész országot megmozgató zenei vetélkedőkig széles a paletta[13] – reméljük, az őket követő nemzedék is hozzájuk hasonlóan sikeres lesz az iskolán kívüli zenei ismeretterjesztés területén.

Hiszen az ifjúsági hangverseny nem kell, hogy pusztán zenei ismeretterjesztés maradjon, annál sokkal több is lehet: műveltségi területek összekapcsolása, asszociációs játék, közösségi élmény és még sok minden. De a legfontosabb üzenet a fiatalok felé: a zene nem egy elzárt világ, ahova csak a kiváltságosok léphetnek be, hanem mindennapi életünk fontos és értékes része.

[1] Gyarmathy Éva – Kucsák Julianna: A digitális bennszülöttek képességprofilja, Iskolakultúra 2012/9 – p. 43-53

[2] „Meggyőződésem, ha Kodály láthatta volna, hogy én Bachra bukfencezem a gyerekekkel, akkor azt mondta volna: Hm…” Interjú Kokas Klára zenepedagógussal, az AGAPE Zene-Életöröm Alapítvány létrehozójával (Tóth Teréz), Új pedagógiai szemle 2009/7 p.103-109

[3] Gyarmathy Éva – Kucsák Julianna: A digitális bennszülöttek képességprofilja, Iskolakultúra 2012/9 – p. 43-53

[4] Kodály Zoltán: 333 olvasógyakorlat – Utószó az új kiadáshoz, 1961

[5] Trencsényi László: Koncerttermi szocializáció, Parlando 2013/4

[6] Körmendy Zsolt: „A közönségnevelés tudománya” - Gondolatok egy nemzetközi szimpózium ürügyén, Iskolakultúra 2010/9 melléklet 3-13. p.

[8] „A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen”, Új pedagógiai szemle 2009/7

[10] Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény weboldala: http://hermann.demenyzo.hu/zenede-babszinhaz/

[11] Müpa weboldal / Családi és ifjúsági programok: http://mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/?page=1

[12] Kodály Zoltán: Közönségnevelés, 1958

[13] Morva Péter: Életre szóló játék, Új pedagógiai szemle 2009/7