„Szerencsém,
hogy a szakmám a hobbim…”
Március
8-án volt 80 éves Földes Imre, a korszakos jelentőségű
zenetörténész-professzor
Földes Imre Erkel Ferenc-
és Moholy-Nagy-díjas zenetörténész 1934-ben
született. 1955 és 1960 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
hallgatója volt zeneszerző szakon Viski János osztályában. 1960 és 1974
között a Magyar Iparművészeti Főiskola óraadó zenetörténet tanára,
1961 és 1966 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zenetörténet,
zeneirodalom, zeneelmélet és szolfézs tanára volt. 1961-től 2003-ig a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (ma: Egyetem) Budapesti
Tanárképző Intézet zenetörténet és zeneelmélet-szolfézs tanára, majd
1971-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetörténet és
zeneelmélet tanára volt 1997-ig. Nyugdíjba vonulása óta speciális kollégiumokat
tart az Egyetem valamennyi fakultása és a doktoriskola számára.
– Fürth Livia:
Először is minden MusiciansWho olvasó nevében –
akik között bizonyára rengeteg volt tanítványa is van – szeretnénk gratulálni
nyolcvanadik születésnapja alkalmából!
– Földes Imre: Köszönöm szépen!
– F. L.: Azt gondolhatnánk, hogy ezt az interjút nem volt nehéz elkészíteni,
hiszen egy nyugdíjasnak rengeteg ideje van, otthon olvasgat, vagy sétálgat ha szép az idő.. de az Ön esetében ez nem így
van. Még a születésnapját is – mely március 8-án, szombaton van – munkával
ünnepeli.
– F. I.: Igen, ezen a héten
szerdán szabadegyetemi előadásom van, csütörtökön tartom a speciális
kollégiumaimat a Zeneakadémián, és szombaton a Budapesti Vonósok hangversenyét
vezetem a Művészetek Palotája Üvegtermében.
– F. L.: A zeneakadémiai speciális kollégiumok témáját hogyan választja ki?
– F. I.: Rádöbbentem, hogy Ligeti György nagyon
kevés művét ismerem. Ez nem mehetett így tovább! Egyedül szembenézni az
életművel nem elég ösztönző, ezért meghirdettem a Zeneakadémián egy
speciális kollégiumot ezzel a címmel: „Ligeti György és művészetének
forrásai”. Kezdtem összegyűjteni hangzó, illetve látható formában Ligeti
valamennyi művét. Nem mondom, hogy könnyű volt, tartott vagy fél
évig, de sikerült. Reméltem, hogy akadnak, akik velem együtt kíváncsiak a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem Wesselényi utcai épületének névadójára. Magam
is meglepődtem, hogy több mint ötven hallgató jelentkezett a kurzusra.
Szeptemberben fogtunk hozzá, legutóbb már a hatvanas években született
kompozíciókkal ismerkedtünk, a Requiemmel, a
Csellóversenyével, a Lontanóval.
A másik idei speciális kollégiumomnak ezt a címet
adtam: „A művészeti-zenei ismeretterjesztés
furfangjai”. Ízlés-válságban lévő korunkban nagy szükség van olyan
zenepedagógusokra, művészekre, muzikológusokra,
akik szóban is vállalják az értékes zene terjesztését. Vezérfonalként Montágh Imre nagyszerű tévésorozatát, az
Útravalót elemezzük, ismerkedünk az ismeretterjesztés nagyjaival,
kiselőadásokat tartunk, tanulságokat vonunk le belőlük.
Meginterjúvoljuk egymást, felolvasó versenyt rendezünk. Vendégül látjuk azokat
a művészeket, tudósokat, akik megoszthatják velünk a tapasztalataikat.
– F. L.: Évtizedek óta tart előadásokat a TIT József Attila
Szabadegyetemén is – mikor volt az első?
– F. I.: 1960-ban kezdtem el ott
előadássorozatokat tartani. Három évvel ezelőtt hirdettem meg
zenetörténeti kurzust, ezúttal Solymosi Tari Emőkével. A
klasszicizmus a téma, jelenleg Beethovennél tartunk. Még mindig van
30-40 szorgos hallgatónk, akikért érdemes készülnünk…
– F. L.: Tanulmányok írására jut ideje?
– F. I.: Nincs időm újabb írásokra, de két nagyon
kedves volt hallgatóm felajánlotta, hogy honlapot készít számomra. Az ő
ötletük volt, hogy érdemes összegyűjteni, kitenni az internetre, amit
eddig csináltam. Hadd olvassák – többek között – azokat az interjúkat,
amelyeket zeneszerző kortársaimmal készítettem. A hatvanas években
megjelent kötetem, a „Harmincasok” ma már máshogyan úgy sem érhető el.
Szerettem és most újraolvasva is vállalom a Muzsika című folyóiratban
hajdan megjelent „Jelenségek” sorozatot, a zeneszerető közönségnek írott,
a zene kifejezőeszközeivel kapcsolatos rövid kis írásokat, jórészt olyan
témákról, amelyekről ebben a megközelítésben nem nagyon írtak. De kínálok
majd tanulmányokat, például azt, amelyben számtalan titkot fedeztem fel a Dies irae, dies
illa kezdetű híres seqentia-dallamban.
– F. L.: Van ideje arra, hogy saját kedvére,
"céltalanul" hallgasson zenét?
– F. I.: Egyáltalán nincs! Az előadásokra, órákra a felkészüléshez viszont rengeteg CD-ből, DVD-ből válogatok, tehát a zene reggeltől estig szól. Nincs annál izgalmasabb feladat, mint megkeresni a legjobb felvételeket, a legjobbnak ítélt műveket a legjobbnak vélt előadóművészek tolmácsolásában. Az egyetemi hallgatók elé, a zenekedvelő laikusok elé csak a legjobb minőségű felvételekkel szabad odaállnunk.
– F. L.: Tudom, hogy szereti a művészetet, irodalmat. Jól gondolom,
hogy akkor erre sincs ideje?
– F. I.: Fiatal koromban a klasszikus magyar
irodalomtól a franciákig, oroszokig majdnem mindent elolvastam. Lépést tudtam
tartani a költészettel, a regény- és drámairodalommal. Ma ott tornyozódik az
ágyam mellett a napi sajtó. Elalvásig jó, ha 3-4 oldalra futja, de másnap újabb
újság kerül a toronyra. Még szerencse, hogy sok téma ismétlődik. Úgy
vélem, hogy nem tudni azt, ami körülöttünk történik, nem megengedhető.
– F. L.: Nemegyszer látom Önt koncerteken - mi dönti el, hogy melyik
hangversenyre megy el?
– F. I.: Gyakran járok koncertekre. Elsősorban a
művekre, új művekre vagyok kíváncsi. Végtére is zeneszerzést
végeztem, persze hogy a zeneszerző kortársaim sorsa érdekel a leginkább.
És mivel nem a komponálás felé vitt az utam, tudok önzetlenül, féltékenységtől
mentesen örülni a sikereiknek. De mindenevő vagyok. Évtizedekig tanítottam
az egyetemes zenetörténetet. Minden kor – és minden nép! - zenéje izgat.
Nincsenek privilegizált szerzőim. Lehet, hogy az
előadóművészekkel szemben válogatósabb vagyok? Örülök, hogy Richter,
Abbado, Fischer-Dieskau, Menuhin kortársa
lehettem, és tanúja több generáció magyar művésze ragyogó karrierjének.
– F. L.: Ön használja az internetet – de szereti is ezt az új, virtuális
világot?
– F. I.: Az internetet jó néhány évtizeddel ezelőtt
is feltalálhatták volna! Ajándék ez a korunknak. Azonnal megtudhatunk minden
hírt, a temérdek információ között csak tudni kell válogatni. Igen! Azt is
tudom, nem kell mindent elhinni a Wikipédiának, sok a
téves adat, de hát a könyvekben nincsen? Azt olvashatjuk minden Debussyvel
kapcsolatos írásban, hogy a Voiles, a zongorára írt
prelűd címe vitorlákat jelent. Franciából fordító barátom is a erre szavazott, holott a szó, a francia szótár szerint
fátylakat is jelent. Az internetnek, a Centre de Documentation
de Claude Debussy-nek köszönhetem, hogy megtudtam az
igazságot. A Voiles helyes fordítása: Fátylak.
Debussyt minden bizonnyal a nagyszerű amerikai születésű
táncosnő, Loďe Fuller
szerpentin-tánca inspirálta.
De hát hová is fordulhatnék, ha nem a Google-hoz, amikor városok, múzeumok, filmek, alkotók,
előadóművészek adataira vagyok kíváncsi, vagy éppen arra, hogy hol
kapok alkatrészt a borotvámhoz… És ha egy
előadásomhoz hiányzik egy zenemű, nincs meg a gyűjteményemben
(amit nagyon nehezményezek!), ma már egyértelműen a YouTube-ból
másolom át.
– F. L.: Mivel szeret foglalkozni a zenén kívül?
– F. I.: A természetjárást mindenkinek ajánlom, azaz
legszívesebben kötelezővé tenném! Ifjúkorom legnagyobb élményei között
tartom számon a Magas-Tátrában eltöltött vissza-visszatérő csodálatos
napokat. Semmihez sem hasonlítható, emberformáló 4-5 órán át menni, menni,
feljutni hegyek csúcsaira, ott felhőkbe burkolózni, vagy a végtelenbe
tekinteni… Nagy bánatom, hogy egy idő után a térdem felmondta a
szolgálatot…
Ma már legszívesebben a városokat járom. Készülök a látnivalókra, de olykor a
nem várt kínálja a nagyobb élményt. 5-6 európai országon kívül mindenütt jártam
Európában, és Ausztrálián, Óceánián kívül minden kontinensen.
Évtizedeken át szenvedélyesen fényképeztem, de mikor azzal kezdtem szembesülni,
hogy a diaképeim fele – úgy 25 ezer – alighanem soha nem fog már keretbe
kerülni, kezdett alábbhagyni a szenvedélyem. Az is visszatart, hogy nem
szívesen válnék meg a jól bevált régi fényképező készülékeimtől. Ugyanakkor
nem tagadom, csábítanak az újfajta masinák. Ha munkanélküli lennék, vállalnám
az újrakezdést…
És van még valami új-régi az életemben: a bridzs! Tizenvalahány éves koromban
kezdtem, de mikor ’56-ban szétszéledt a baráti köröm, nem kerestem új partnereket.
Több mint fél évszázadnyi szünet után újból játszom. Közepes tehetséggel, de
örömmel.
– F. L.: A lemez, CD, DVD, stb. gyűjtőszenvedélyét se felejtsük ki
a felsorolásból…
– F. I.: Szerencse, hogy a szakmám a hobbim, így aztán
ezt a gyűjtőszenvedélyt könnyű megmagyarázni. Annak idején,
mikor a rádió sorozataimat készítettem a Magyar Rádióban (Mindenki
zeneiskolája, Zenetörténet mindenkinek), a saját állományomból éltem, a rádió
archívumából aligha tudtam volna mindent illusztrálni.
Egyszer szóvá is tettem, hogy jó lenne, ha meglenne a
Rádió lemeztárában valamelyik hiányzó kompozíció. Mi volt erre a válasz? Ha
nincs meg, majd ad helyette a szerkesztő mást! Én homlokegyenest másképpen
gondolom! Ha hiányzik valami, meg kell szerezni. Beszélünk Gluckról, de
ellenlábasától, Piccinnitől sehol nem
találtam egyetlen taktust sem. Addig nem nyugodtam meg, amíg egyik operájához,
a
– F. L.: Lánya, Földes Judit is zenész lett, Olaszországban él a
családjával. Ön mennyire szólt bele a pályaválasztásába?
– F. I.: Judit kisgyerekként hegedülni akart.
Igyekeztem erről lebeszélni, mert nem értek a hegedüléshez, a szobánkban
viszont ott állt egy jó minőségű zongora, azt gondoltam: magától
értetődő, hogy zongorázni kezdjen. Sikerélménye is hamarabb van
annak, aki a zongorával ismerkedik. De nem, ő hegedülni akart. Elvittem
egy zeneiskolai koncertre abban a reményben, hogy ott majd megtapasztalhatja:
igazam van. Nem így történt! A koncerten fellépett egy remek hegedűs
csodagyerek, így teljes kudarcot vallottam…
Egyébként abban sem voltam biztos, hogy muzsikus lesz - tévedtem.
Brácsaművész lett! A Zeneművészeti Főiskola (ma már egyetem)
elvégzése után előbb a Szűcs Péter-Spányi
Miklós által vezetett Concerto Armonicónak, majd
ezt követően egy nagyszerű olasz régizene
együttesnek lett a tagja. Azóta is a Sonatori de
– F. L.: És az unokája is követi…
– F. I.: Flóra tizennyolc éves, a milánói
Konzervatóriumban tanul hegedülni. Elszántan gyakorol, pedig erre eddig nem
volt példa a családunkban…
Fürth Lívia
(A
MusiciansWho szíves engedélyét köszönjük! A Szerk.
megj.)