Zenepedagógia-történeti kiállítás

Fodor Ernőtől Tóth Aladárig – és tovább

A 110 éves Tóth Aladár Zeneiskola jubileumi ünnepségsorozatának egyik fő rendezvénye 2013. február 7-én nyílik meg a zeneiskola Szív utcai épületében. A földszinttől a második emeletig egyedülálló zenepedagógia-történeti különlegességekkel telik meg a ház: képek, dokumentumok, relikviák az alapító igazgató, Fodor Ernő, a névadó, Tóth Aladár emlékezetét idézve, továbbá több, az iskola történetében fontos szerepet játszó személy alakját, tevékenységét felmutatva. A kiállításról a két „kurátort”, Véghelyi Kriszta hegedűtanár-igazgatóhelyettest, illetve Tóth Emese cimbalomtanárt kérdeztük.

- Kiknek lehet érdekes ez a kiállítás?

Tóth Emese: - Minden érdeklődő embernek. A gyerekek számára egy mesekönyv nyílik ki, amelyben megnézhetik: nahát, ahová én járok, annak az iskolának milyen gazdag a múltja! Láthatják hangszerük történetét és mestereit. A szülők számára is egyfajta megerősítés ez: gyermekük nagy múltú, színvonalas zeneiskolába jár. A kollégáknak, zenetanároknak, zenészeknek is érdekes látni, hogy elindult itt egy történet 1903-ban, és a fordulópontok, nehézségek, névváltások ellenére a zeneiskola szellemisége töretlenül él tovább.

Véghelyi Kriszta: Egy ilyen igényes tanterv alapján és a Zeneakadémiával mindvégig szoros kapcsolatban működő magán zeneiskolát létrehozni úttörő tett volt Fodor Ernő részéről. Aki a Fodor-iskola történetét áttekinti, az képet kap az egész magyar zeneiskolai struktúra kialakításáról, és a hangszeres zeneoktatás szellemiségéről. A „Fodor” ugyanis minden korszakban központi műhely volt: itt születtek például a tantervek, hangszeres iskolák, azok a kották, amelyeket a mai napig használunk a zeneoktatásban - ami nem jelenti azt, hogy más iskolákban nem voltak hasonló műhelyek, de talán nem ilyen széles körű, erős hatással. Ez a hagyomány folytatódott a Fodor utáni korszakban is: 1952-ben, az államosítást követően Czövek Erna vette át az iskola igazgatását, és az ő támogatásával az itt tanító tanárok új hangszeres iskolákat írtak: hegedű-, zongora-, kürt-, cimbalom-, furulyaiskolát. Ezekbe a kiadványokba az akkori kortárs zeneszerzők komponáltak gyerekeknek szóló műveket.

- Hogyan kell azt érteni, hogy a Fodor-iskola kezdettől szoros kapcsolatot ápolt a Zeneakadémiával?

VK: - Nem akármilyen zeneművészekkel tanult együtt Fodor Ernő: Bartók, Kodály, Hubay, Weiner, Dohnányi, és folytathatnám azok sorát, akikkel együtt ugyanabban a szellemiségben vált elismert zongoraművésszé. Több más szakot is felvett, így az átlagosnál jóval szélesebb látókörű és a színvonalhoz mindvégig következetesen ragaszkodó tanár és iskolavezető vált belőle. Ennek megfelelően válogatta a tanárokat is zeneiskolája tantestületébe – számos kiválóság, például a felsorolt nevek közül Weiner Leó is tanított itt. A szakmai igényességet aztán Fodor Ernő halálát és a háborút követően is tovább örökíthetett a tanári kar. (Például olyan módon, hogy az az Irsai Vera, aki a zeneiskolák államosítása után a Fővárosi Zeneiskolai Szervezet vezetője lett, szintén Fodor-iskolás növendék volt.)

Fodor Ernő nemcsak a legkiválóbb művésztanárokat hívta meg tantestületébe, akik közül többen a Zeneakadémián is tanítottak, de a kezdőknek is lehetőséget kínált: egy évente kiadott 300 koronás ösztöndíjjal a frissen és kiválóan végzett zeneakadémiai zongoratanároknak nyújtott tanári állást. Az első díjazott Varró Margit volt, akinek könyvét ma már „klasszikusként” lapozgatjuk.

A zeneiskolai koncertekre meghívta a zeneakadémiai tanárokat, kritikusokat - a koncertekről rendszeresen meg is jelentek méltató kritikák a lapok kulturális rovataiban.

A kapcsolat a mai napig töretlen: most is a Zeneakadémia gyakorlóhelye vagyunk, tehát a leendő tanárok itt hospitálnak és szerzik meg a tanári oklevélhez szükséges gyakorlati tanítást. Országos szinten jóval magasabb számban mennek tőlünk zenei pályára a növendékek, közülük sok művész vagy zenetanár lesz, országos, sőt, nemzetközi hírnévre tesz szert – őket rendszeresen visszahívjuk a rendezvényeinkre, hangversenyeinkre, továbbképzéseinkre. Mindezeken túl az egyes tanszakoknak is megvannak a saját hagyományaik, például a zongora tanszak a Bösendorfer-sorozat keretében régi növendékeket hívja vissza koncertet adni, kurzust tartani.

- Gondolom, hosszú a híressé lett Fodor-zeneiskolások névsora…?

- VK: - Nagyon hosszú. Hogy csak néhány kiemelkedő nevet említsek, ide járt például Solti György, karmester, zongoraművész, Kovács Dénes hegedűművész, aki sokáig a zeneakadémia rektora volt, Gál György Sándor, aki számos közismert ismeretterjesztő zenei könyvet írt. A Fodor Zeneiskola szabad iskolájába járt Földes Andor, az Amerikában élő világhírű zongoraművész. A teljesség igénye nélkül említhetem még Alpár Gitta színész-operaénekesnő, a jazz-zongorista (ma is a TAZI-ban tanító) Rátonyi Róbert, Szabolcsi Bence zenetörténész, Vaszy Viktor zeneszerző, Prahács Margit zenetudós, Dés László, Gőz László jazz-muzsikusok, Szokolay Balázs, Csalog Gábor zongoraművészek nevét is.

- Miben ragadható meg a Fodor Zeneiskola szellemi öröksége?

VK: - Fodor Ernő a kezdetektől szívügyének tekintette azt, hogy a növendékek zenei képzése mellett valami többet is nyújtson. A test és a szellem egységének is nevezhetjük azt a törekvését, amelyet követve az általános műveltség, a testmozgás, improvizáció, beszédtechnika, színpadi játék szerves egységet alkotott a „Fodor” tantervében. Ezek a zeneórákon túlmutató, de azokkal nagyon jól megférő foglalkozások ma továbbélnek az Operastúdió színpadi produkcióiban, a Kovács- és Alexander-módszerekkel tanító hangszeres tanárok óráiban. A Fodor Zeneiskolában szinte az első pillanattól működött kórus, kamarazene és zenekar – akárcsak nálunk. A mi képzésünk sem csupán arról szól, hogy ki mennyire tanul meg a hangszerén játszani – hegedülni, klarinétozni –, hanem, hogy milyen emberré válik.

- Mi volt a vezérfonal ahhoz, hogy ezt a szellemi tartalmat miként lehet „kiállításba fogalmazni”- tablókon, vitrinekben megjeleníteni?

VK: - A dokumentumok egy része rendelkezésünkre állt, mert mindig fontosnak tartottuk az archiválást, az iskola működésének fontos színtere a könyv-, CD-, hang- és dokumentumtár. A százéves évfordulón is tudatosan törekedtünk arra, hogy a könyvtárakból, antikváriumokból, régi tanároktól és tanítványoktól megszerezzük a hiányzó Fodor-évkönyveket, amelyek segítségével összeállítottuk az iskola történetét feldolgozó könyvet. Ezen túl itt vannak a Fodor Ernő által rendszeresen fölvásárolt kották, a külföldön megjelent ifjúsági irodalom, amelyekhez hasonlókat íratott az akkori magyar zeneszerzőkkel. Tehát az ő ösztönzésére készült sok pedagógiai munka, olyan szerzőktől, mint Bartók Béla, Weiner Leó, Farkas Ferenc, Szervánszky Endre, Kadosa Pál – ezekből mindig kapott a könyvtár tiszteletpéldányt. Ezt aztán megörökölte az I. számú Körzeti Zeneiskola, majd Czövek Erna további bátorítására megszülettek az újabb generáció hangszeres iskolái is. Így a mai napig szépen gyarapodik az iskolai könyvtárunk.

TE: - Emellett törekedtünk a kiadványokban szereplő vagy ott megemlített források (képek, újságcikkek, levelek) felkutatására és bemutatására is.

- Milyen intézményekben folytattátok a kutatást?

TE: - A Zenetudományi Intézet Könyvtárában, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében és Fotótárában, illetve Zenei Gyűjteményében visszatérő vendégek voltunk – a hiányzó évkönyvek, korabeli fotók miatt is –, akárcsak az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában illetve Zeneműtárában: itt Fodor Ernő- és Tóth Aladár-vonatkozású leveleket illetve a Fodor Zeneiskolához szorosan kapcsolódó kéziratos kottákat kutattunk. Lapozgatva a korabeli kottákat, olvasva Fodor Ernő és Tóth Aladár leveleit sokkal árnyaltabb – és bizony, néha megható – arcélek rajzolódtak ki számomra.

- Mindketten a tanítás és egyéb pedagógusi teendőitek mellett végeztétek a kiállításszervező- és kutatómunkát. Személy szerint nektek miért volt ez ilyen fontos?

VK: - Akkor tudunk megőrizni egy hagyományt, ha kutatjuk, és az emberek elé tárjuk. Vannak új tanáraink, akik a százéves évforduló idején még nem dolgoztak itt, és új növendékeink, akik még nem tudják, hova is járnak, mi mindenre lehetnének büszkék. Így gondolkodott Fodor Ernő is, nem véletlenül ünnepelte meg az iskola tízéves évfordulóját, és terjesztette a Fodor-iskola jó hírét a 25. jubileum évében. A hagyományos évkönyv mellett egy jubileumi kötetet is kiadott, ami feldolgozta az elmúlt negyed századot, és neves muzsikusok, országosan elismert művészek, személyiségek írtak bele. A kottakiadó cégek és minisztériumi vezetők is dicsérő szavakkal illették Fodor Ernőt és iskoláját. Az ünnepi alkalomra Reményi József tervei alapján emlékplakett készült Fodor Ernő arcképével.

TE: - Olyan ez a kiállítás, mint egy zenész koncertre készülése. A zenei műhelymunka lelki felkészülés is – de mindebből csak a jéghegy csúcsa válik láthatóvá a hallgatóság számára. Ugyanakkor minden töredékessége ellenére ez a pillanat mégis magában hordja a teljességet: „íme, amit megmutatok nektek, az arra érdemes, hogy megosszam veletek”. Most itt a falakon és a vitrinekben hasonló dolog játszódik le: képletesen szólva felcsendül egy dallam, egy vezérmotívum, csak a kottajegyek most másképp hallhatók és olvashatók.

- Miért nem Fodor Ernő nevét viseli az iskola?

VK: - Ennek történelmi okai vannak: az 1980-as évek közepétől vált lehetővé, hogy egyedi megkülönböztető neveket vegyenek föl a zeneiskolák. Ezt egy bizottság engedélyezte, és Fodor Ernő nevét akkor nem lehetett felvenni.

- Mi baj volt vele?

VK: - Ez ma már furcsán hangzik, de mindössze annyi, hogy Fodor Ernő iskolája magán zeneiskola volt. Az elutasítás után olyan névadó személyiséget kerestünk, aki, ha nem is közvetlenül az iskolához, de annak szellemiségéhez és Terézvároshoz egyaránt kötődik. Tóth Aladár zenekritikusként sokat írt a Fodor Zeneiskoláról, az ottani koncertekről, majd később a VI. kerületben található Operaház igazgatója lett. Felesége, Fischer Annie nem egy alkalommal játszott az Andrássy úti iskola koncerttermében, a Fodor Zeneiskolának ugyanis szokása volt meghívni zeneakadémiai növendékeket, hogy koncert előtt előjátsszanak. A saját növendékei számára volt ez felmutatott példa arra, hogy egy ifjú művész hogyan készül fel a koncertre.

- Milyen a Tóth Aladár Zeneiskola kapcsolata a kortárs zeneművészettel? Jelen van ez olyan súllyal, mint a Fodor-iskolában?

VK: - Hogyne. Cserna Andor zenekritikus írja, hogy a Fodor Zeneiskola egyik legnagyobb érdeme az volt, hogy felvállalta a kortárs zeneszerzők műveinek bemutatását: Bartókot, Kodályt, Dohnányit, Weinert játszottak a zeneiskolai koncerteken, de a pályájuk elején levő művészek is teret, közönséget kaptak. A zeneműkiadók is elismerően szóltak a zeneiskoláról, mert - úgymond - megtisztították a zenepedagógiát a „szennyirodalomtól”, azzal, hogy igényes magyar zenét tettek a gyerekek elé – ezzel értelmet adtak a zenekiadók erőfeszítéseinek, felvállalhatták a kortárs fiatal zeneszerzők műveinek a kiadását is.

A Tóth Aladár Zeneiskola felelevenítette azt a hagyományt, hogy magyar kortárs zeneszerzőkről tart ismeretterjesztő, zenével egybekötött esteket: ilyen volt például a Farkas Ferenc, Maros Rudolf, Lajtha László, Szőnyi Erzsébet műveiből összeállított programjaink. Főként a magánének tanszak vállalt ebben kiemelkedő szerepet. Tovább él az is, hogy a frissen komponált művek részei a mai napig a tantervnek. A kortárs szerzők munkáira ma is van igény, Serei Zsolt gyermekoperája, amit hamarosan bemutatunk, kitűnő példa erre.