DR. MECHLER ANNA*

 

Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből

 

 

     Bárdos Lajos egyházi kórusművei között méltán népszerű a „Nyújtsd ki mennyből, ó szent anyánk, kezedet” indítású, vegyeskarra komponált népének-harmonizáció. Bár nem tartozik az előadót próbálóan bonyolult művek közé, jól megvalósítani mégis nehéz. Ennek oka a zenei szövet finomságában, az osztott szólamok érzékeny arányaiban keresendő. Ha azonban egy énekkar sikeresen túljut az első buktatókon, igen gazdag, sokrétű zenei anyag tárul fel — írásom célja, hogy jelentésrétegeit érzékeltessem.

     Az 1926-ban komponált kórusmű[1] alapját képező XVIII. századi Mária-ének közismert; az Éneklő Egyházban[2] 235-ös sorszámmal[3] négy versszakkal szerepel. Itt található egy utalás Bogisich Mihály 1888-as „Őseink buzgósága” című énekgyűjteményére[4], illetve a Hozsannára[5] , ahol a 189. sorszámon találjuk az éneket nyolc közreadott versszakkal. Mivel Bárdos Lajos ennek az énekeskönyvnek az egyik szerkesztője volt, kézenfekvő, hogy ismerte a népéneket, méghozzá a Hozsanna alapjául szolgáló, Harmat Artúr és Sík Sándor által szerkesztett Szent vagy, Uram![6] című énektárban is közölt változatban. Ezért meglepő, hogy kórusművében nem a népénektárból kiemelt szöveget zenésítette meg, hanem egy másik, öt versszakból álló saját változatot dolgozott fel. Levelezéséből tudjuk[7], hogy később felkérte a piarista dr. Simon Sándort, hogy fordítsa le neki a művet latinra, ekkor keletkezett a „Sancta Mater dexteram extende” kezdetű szöveg.

Azonban az ének népszerűségét nemcsak ismert mivolta, hanem más dalokkal való rokonsága is indokolja. A lefelé irányuló indító kvart ugrás a magyar népdalok gyakori fordulata — gondoljunk csak a „Megrakják a tüzet” kezdetű dalra! A motivikai hasonlóságon túl nagyobb egységek is emlékeztetnek népdalaink világára: a „Magos a rutafa” hangról hangra egyezik a Mária-ének első hat szótagjával, az „Este van már, késő este” pedig a harmadik sor magasról induló skálamenetével mutat rokonságot. Az éneklőkben valószínűleg mindez nem tudatosul, mégis fontos: a dallamfordulatok ismerősek, épp ezért az előadása természetes, egyszerű.

     Nincs ez másképp a kórusművel sem. A g-moll kompozíció első versszakában Bárdos egy csendes unisonóból nyitja szét a háromszólamú nőikart; a lefelé lépő hármashangzatok egy zsoltártónus hangulatát idézik[8]. A második dallamsorban az unisonót a tenor hangszíne gazdagítja. Itt is három szólamra nyílik szét a felrakás, de micsoda különbség: előzőleg az akkordok alapját az alt szólam középhangjai adták, ezúttal pedig a tenor exponált magas fekvésében szólalnak meg! Lényegesen több feszültséget hordoz a látszólag csaknem azonos zenei anyag! Mindez a teljes kar unisono megszólalását készíti elő; a basszussal gazdagított kórus egy négyeshangzatot követően énekel először szólamonként önálló anyagot.

     A második versszak ebből a harmóniai teljességből indul, és érzékeny szövegfestő technikával rajzolja, hogy „szavad ereje nagy” — ám a hangosságot óvatosan kell kezelni, mert ez még messze nem a zenei csúcspont; nem is lehetne az, hiszen a könyörgő ember szájába nem illenek durva, hangos szavak. Hátravan még a bűnbánat; kicsit gyorsabbá, nyugtalanabbá válik a mű a harmadik versszakban. Az imitációk az eddigi homofon szerkesztésmód után szintén ezt az izgatott kedélyállapotot rajzolják, ami aztán egy parányi lassítást követően a férfikar unisonójába, majd háromszólamú akkordjaiba torkollik. Ezzel indul tehát a negyedik versszak: újra ott lebeg a zsoltár, méghozzá a válás, a halál balsejtelmének árnyékában. Nem véletlen, hogy itt a legnagyobb a műben a feszültség — a már hétszer is hallott kvartos motívum az aranymetszési ponton elmodulál, a g-mollból az eggyel sötétebb c-mollba kerülünk, hogy a segélykérő ember szenvedélyes kiáltásában elérje a mű a legmagasabb, egyúttal a leghangosabb pontját: a szoprán szólam g”-je óriási erővel tör ki, és utána a zene tovább hömpölyög, megállni nem tudó, indulattól fűtött sorokban. Ez az érzés csak lassan csendesedik – a negyedik versszak vége Bárdosnál kicsit hosszabbá is válik..

     A lezáró ötödik versszak szövegtelen, sokfelé osztott kórus felett szólal meg — újra g-mollban — a szopránban. A gazdagon burjánzó kísérőszólamok pentaton dallamkészletben mozognak. „Dicsértessék az Úr Jézus dajkája” – mintegy kijózanodik, hátrább lép a segélykérő ember, hiszen nem kierőszakolni akarja a pártfogást. Ismét a tenor szólam gazdagítja a második dallamsort, és ahol a vers királynénak nevezi Máriát, ott hirtelen minden szólam szöveget énekel egy fényes, meleg dúr akkordon. Utoljára szólal meg a refrén, ezúttal a szövege is más[9]: „Mária, Mária, Istennek szűz anyja”. A művet az osztott kórus elhalkuló, eltávolodó, szövegtelen pentaton melizmái fejezik be — legvégül egy hosszú, mélyen rezonáló g-moll akkord hangzik, ami beleolvad a csendbe.

     Egészében szemlélve a művet, szinte fel sem tűnik az öt versszak, olyan szervesen illeszkednek egymáshoz az egyes részek. Homogén, Bárdos Lajos stílusát mindenütt magán viselő darabbal állunk szemben, mégis sokféle kompozíciós technikát alkalmaz a szerző: akkordikus egységek, imitációk, egyenrangúként és alárendeltként használt kísérőszólamok, archaikusnak ható hármashangzatok és hangsúlyos, széles szeptimakkordok egyaránt fellelhetőek benne. Élővé és drámaivá válik a sokat hallott szép Mária-ének; imádság-mivolta jobban megérinti a hallgatót. Érzékeny, lágy szerkesztése érzékeny, lágy előadást követel. Bármekkora kórus is énekelje, az intim kamara-hangzás irányában juthat el a helyes megvalósításhoz.

 

 

Függelék

 

Éneklő Egyház:

 

Nyújtsd ki mennyből, ó szent Anyánk, kezedet,

meg ne utáld ínségében hívedet!

R) Mária, Mária, Mária Szűzanya!

 

Oltalomhely Isten után csak te vagy,

szólj mellettem, mert Istennél szavad nagy. R)

 

Vétkeimnek rútságáért meg ne vess,

szent Fiadnak országába bevezess! R)

 

És ha majdan elközelget halálom,

kegyes Anya, te légy édes vigaszom! R)

 

 

 

Hozsanna, Szent vagy, Uram!

 

Nyújtsd ki mennyből, ó szent Anyánk, kezedet,

Meg ne utáld ínségében hívedet!

R) Mária, Mária, Mária Szűzanya!

 

Oltalomhely Isten után csak te vagy,

Szólj mellettem, mert Istennél szavad nagy. R)

 

Vétkeimnek rútságáért meg ne vess,

Szent Fiadnak országába bevezess! R)

 

Hogyha megvetsz, édesanyám, mit tegyek?

Vétkeimnek tengerében elveszek. R)

 

Szánd meg, kérlek, én szomorú estemet,

Ne tekintse fiad, Jézus, vétkemet. R)

 

Hanem nézze irgalmának tengerét

S a te buzgó könyörgésed érdemét. R)

 

És ha majdan elközelget halálom,

Kegyes Anya, te légy édes vígaszom! R)

 

Akkor segíts engem, szegény szolgádat,

Kérjed értem Jézust, te szent Fiadat. R)

 

Latin változat:

 

Sancta Mater, dexteram oh extende,

A filiis inopiam averte,

R) O virgo virginum, virgo Mater Jesu!

 

Tutelam post Deum nobis Te praebe,

Intercede potens Virgo pro plebe, R)

 

A peccato nostro ne abhorreas,

Manu tua nos ad Jesum deducas, R)

 

Quando noster appropinquat discessus,

(oh) Domna, esto adiumentum, quaesumus, (quaesumus), R)

 

Laudetur alma nutrix Messiae,

Confitendum excelsorum Reginae,

Virgini virginum, Matri castae Jesu!

 

Bárdos Lajos. Nyújtsd ki mennyből

 

Nyújtsd ki mennyből, ó szent anyánk, kezedet,

Oltalmazd meg szükségében népedet,

R) Mária, Mária, Mária Szűz Anya.

 

Oltalomhely Isten után csak Te vagy,

Szólj mellettünk, mert szavad ereje nagy, R)

 

Vétkeinknek rútságáért meg ne vess,

Szent Fiadnak irgalmába bévezess, R)

 

És ha majdan elközelget válásunk,

Ó Szűz, maradj csak, kérve kérünk, istápunk, R)

 

Dicsértessék az Úr Jézus Dajkája,

Tiszteltessék mennyeknek királynéja,

Mária, Mária, Istennek Szűz Anyja.

 

 


* Dr. Mechler Anna a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett ének-zene tanári és karvezetői képesítést. 2004-ben doktorált az egyházzenei tanszakon. Jelenleg a Farkas Ferenc Zeneiskola valamint a Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára.

 

[1]             Megjelent: Magyar Kórus 1936, 659 Editio Musica Budapest 2003 (Musica Sacra I:5)

[2]             Éneklő Egyház Római Katolikus Népénektár, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója; Budapest, 1986

[3]             fisz-mollban

[4]             Miszerint a népének szerzője: Kovács Márk, 1842

[5]             Hozsanna! Teljes kottás népénekeskönyv, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója; Budapest,1948 (szerkesztette: Kertész Gyula, majd Bárdos Lajos; imarész: Werner Alajos)

[6]             Szent vagy, Uram! Katolikus ima- és énekeskönyv, Budapest, 1931

[7]             Bárdos Lajos levele Simon Sándorhoz, 1959. A magyar szöveg mellett a sorok metrikus tagolódása (4+4+3, 4+4+3, 3+3, 3+3) olvasható. Bárdos a következő kommentárt fűzte a kéréshez: „A fordításnak nem kell szószerintinek lennie. Fontosabb a ritmikai-metrikai szempont, a hangsúlyok helye. Viszont, jellegben maradjon egy-egy sor azonos, a zene hangulatához való simulás érdekében.” Simon Sándor válaszán (mely két lapból áll: az elsőn maga a latin nyelvű vers olvasható, a másodikon konkrét zenei helyek megvalósítása az egyes szólamok szerint) 1959. június 11. dátum szerepel. Az adatokat a Bárdos Lajos Emlékmúzeum bocsátotta rendelkezésemre.

[8]             Ilyen zsoltártónust, vagyis ereszkedő hármashangzatokkal harmonizált ereszkedő dallamot is használnak a liturgiában az angliai Wells városában. A katedrálisról, a 800 éves énekes tradícióról bővebb információk találhatóak a www. wellscathedral.org.uk weboldalon.

[9]             Ez a latinban is igaz: utoljára már nem az „O virgo virginum, virgo Mater Jesu” refrén áll, hanem a következő: „Virgini virginum, Matri castae Jesu”.