A non-formális zenei
nevelés lehetőségei
A 20.
század elején Európában és Amerikában az ifjúság figyelmét különböző
kezdeményezéssel próbálták ráirányítani a zenehallgatás fontosságára. 1908
körül Angliában kibontakozott egy mozgalom, amelynek célja a „zene méltatása”
volt, eredménye a zenehallgatás szerepének megnövekedése lett. Robert Mayer
(1979-1985) továbbfejlesztve ezt az ötletet országos jellegű sorozatot
indított, amikor 26 angol városban szervezett ifjúsági hangversenyt. 1925 óta
Svájcban is tartanak professzionális művészek közreműködésével
ismertető koncerteket gyermekeknek.
Walter Damrosch (1862-1950) karmester 1927-től a National
Broadcasting Company (NBC) rádiótársaság tanácsadója volt. Az amerikai
zenekultúra úttörőjeként egy rádióműsort készített, amit minden héten
hat millió gyermek hallgatott. „Music Appreciation Hour” címmel olyan népszerű sorozatot
szerkesztett, amelynek célja a klasszikus zene bemutatása volt a tanulóknak. A
műsort iskolai időben sugározták, így a tanárok könyvvel és
feladatlappal készültek az előadásra, amelyet együtt hallgattak meg a
diákokkal.
A zenei ismeretterjesztés áttekintésénél
nem hagyhatjuk ki a nagy múltú szervezet, a francia Jeunesses Musicales
tevékenységét. 1939-ben a Durand és társa Zeneműkiadó ifjú munkatársa,
René Nicoly (1907-1971) a katonai szolgálatra behívott diákoknak
ismeretterjesztő zenei műsorokat szervezett, amihez hasonlót a későbbiekben
iskolásoknak is hirdetett.
Az egyre terjedő sorozat hozta létre a „Jeunesses
Musicales” szervezetet azzal a céllal, hogy a különböző
rétegekből származó ifjúságban felébressze a zene iránti fogékonyságot. Az
aktív közönségneveléssel az volt a szándékuk, hogy a háború alatt is
megteljenek a hangversenytermek olyan hallgatókkal, akik szeretik és értik a
zenét. A siker történetét bizonyítja, hogy már 1941-ben is hatezer tagja volt a
szervezetnek, ez a szám egy év múlva húszezerre, 1943-ban pedig háromszázezerre
bővült. Az országossá bővült
szervezet 1945-ben túllépte Franciaország határait, és nemzetközi szövetséggé
vált, amelynek ma már 45 ország tagja, többek között 1965 óta Magyarország is.
Amerikában legendává vált Leonard Bernstein (1918-1990) kezdeményezése,
aki a fiataloknak készített igen nagy hozzáértéssel műsort „Young People’s Concert” címmel. A
karmester televíziós zenei ismeretterjesztő sorozata a világ számos
országában, így nálunk is látható volt. Bernstein ezzel a komolyzene
népszerűsítésének új és különleges formáját hozta létre, amelynek hatására
a műfaj még ma is közkedveltnek számít hazájában.
A brit zenekaroknál létezik egy úgynevezett
nevelési részleg, az Education Department, amely az általános
marketingstratégia részeként működő egység. Megalakulása társadalmi
és zenei igény hatására történt, feladata pedig az ifjúság nevelése. Munkáját
abból a felismerésből kiindulva végzi, hogy a művészi és a zenei
érdeklődést a lehetőségekhez képest minél korábban kell felébreszteni
a gyermekben. A „jövő közönsége” helyett érdemes a „ma közönségének”
tekinteni őket, és így a műsort és az előadás formáját
kifejezetten erre a célközönségre érdemes átalakítani. Ha egy karmester a
nyilvános főpróbán megszólítja a közönséget, már tett egy kis lépést
feléjük.
A brit modellt még az 1970-es években
alakították ki, a zenekarok csak akkor kapnak ugyanis állami támogatást, ha
szociális tevékenységet is végeznek. A kezdeményezés elengedhetetlen része,
hogy az óvónőkkel, tanárokkal együttműködve alakítják ki a
koncertprogramot. Az előadásokat továbbképzések előzik meg, amin
minden érintett részt vesz, így nemcsak a pedagógusok, hanem a fellépő
művészek, a karmester és a műsorvezető is. Ezeken az alkalmakon
állítják össze a koncert előzetes vázát, és azt is, hogy az elhangzó
anyagból mit fognak kiemelni, melyik téma az, amelyik előzetes
felkészítést igényel. A tanároknak ezután két hónap áll rendelkezésükre, hogy a
gyermekeket alaposan felkészítsék a hangversenyre. Arra is volt példa, hogy a
különböző iskolák osztályai a zenét tánccal, pantomimmel kiegészítve
együtt adták elő, vagy a gyermekek hangszerüket magukkal hozva együtt
játszanak a zenészekkel. A Brit Zenekarok Szövetségének oktatási programja
országos hálózatot alkot, munkájukat elősegíti, hogy a tanterv szerint
minden 5-14 éves korú gyermeknek komponálni kell tanulnia, zenedarabokat
előadnia, a zenei folyamatokat megértenie.
Ausztriában és Németországban több zenekar is követi a brit modellt a
helyi adottságokhoz igazítva, de helyzetük azért nehezebb, mert oktatási
rendszerük kevésbé jól finanszírozott, mint Nagy-Britanniában. Németországban
számos egyéb példa is található a zenekarok közönségnevelő tevékenységére.
„Zenekart az iskolákba – iskolákat a
zenekarhoz” mottó alapján sok együttes kisebb-nagyobb összetételű
kamaracsoportokkal látogatja az iskolákat, ahol osztályokat készítenek fel a
zenekari hangversenyre. A következő lépcsőfok, amikor az osztályok
vesznek részt a zenekari próbán és csak ezután következik a hangverseny meghallgatása.
Rendkívüli az a kezdeményezés is, amikor a zenekarok saját zeneiskolát tartanak
fent, aminek eredményeként szoros a kapcsolatuk régiójuk általános iskoláival.
Az ifjúsági hangversenyek magyarországi kialakulása Varró Margit
munkásságának köszönhető. A neves zenepedagógus 1937-ben Párizsban járt,
ahol egy konferencián vett részt, amelynek középpontjában az Amerikában és
Európa számos országában jól működő ifjúsági hangversenyek álltak.
Varró Margit felismerte a kezdeményezések nagyszerűségét, hazatérve Magyarországon is meghonosította az
ifjúság zenei nevelését szolgáló koncerteket. „Kis-Filharmónia” címmel
alakította meg gyermek-hangverseny vállalkozását, amelynek koncertjeit ő
maga vezette, a fellépők fiatal zenetanárok voltak. Az első koncert
után így nyilatkozott: „…Tudomásom
szerint ez volt az első igazi gyermekkoncert, amely figyelembe veszi a
gyermek befogadóképességét és alkalmat ad a kollektív zenélésre is.”
A zenepedagógusok az előre megtervezett hangversenyekhez
ismertető füzetet nyomtattak, amit a gyermekek az esemény előtt
két-három héttel a kezükbe kaptak. A kiadvány tartalmazta a dalok kottáját,
szövegét, a zeneművek főbb motívumait, rövid magyarázatokat, így a
közönség már felkészülten érkezett a hangversenyre, ahol a zeneművek
felhangzása után maguk is elénekeltek egy-egy témát.
A II. világháború után kiürültek a hangversenytermek, mert a politikai
változás a közönség összetételét is megváltoztatta. Az a réteg, amely meg tudta
volna fizetni a jegyárat nem igényelte a komolyzenét. Hatalmas űr keletkezett,
amelynek megoldása az állami hangversenyszervezőnek lett a feladata. Az
Országos Filharmónia a korábban működő Kis-Filharmónia mintájára
1954-ben indította ismét útjára az iskolán kívüli zenei nevelést szolgáló
koncertjeit általános iskolásoknak, egy évvel később egyetemistáknak,
utána pedig a középiskolásoknak is. A sorozatba menet közben bevonták a
Budapest környéki településeket, ez a résztvevők számát jelentősen
megnövelte.
Az akkor készített felmérés szerint 1956-ban összesen 12 előadást
rendeztek, amelyen 1600 diák vett részt. 1960-ban az előadások száma 134-
re bővült, amit több mint 15 ezer iskolás látott.
A következő adat abból az időből származik, amikor a
sorozat már országossá vált. Az 1975/76-os tanévben megrendezett
ismeretterjesztő zenei előadások száma 1400 volt, a hangverseny
látogatók száma 1 011 000 fiatal. A koncertek helyszínei változatosak
voltak, a helyi lehetőségekhez igazodva művelődési és ifjúsági
házak, mozik, színházak és tornatermek.
Debrecenben az első
ifjúsági hangversenyek szervezése a Debreceni Zenede igazgatója, Dr. Baranyi
János ötlete alapján valósult meg az 1930-as években. A közönségnevelés
mindenkori problémájának megoldására létrehozott „Kis Zenekedvelők Köre”
hangversenyein többnyire a Zenede tanárai léptek fel a hallgatóság életkorának
megfelelően válogatott műsorral. A koncertek kánonénekléssel, közös
daltanulással zárultak. E hangversenyek legnagyobb jelentősége az volt,
hogy formálták, fejlesztették a gyermekek zenei ízlését.
Debrecenben az 1950-es évek végétől az Országos Filharmónia
szervezésében tartottak ifjúsági hangversenyeket. Gyermekek ezrei nőttek
fel az ismeretterjesztő előadásokat látogatva. A műsorok
színvonala évtizedekig kiemelkedő volt, az azóta felnőtt lakosság
középkorú rétege még mindig szívesen emlékszik vissza ezekre az alkalmakra.
1990 után az állami monopólium megszűnésével a zenei intézmények egy része
felbomlott, ismét megjelentek a magán és alapítványi fenntartású zeneiskolák.
Elvesztette monopóliumát az Országos Filharmónia is, mely regionális
társaságokra bomlott, megjelentek a magán koncertszervező cégek és
impresszáriók.
Az 1990-es években több magánkezdeményezés eredményeképpen rendhagyó
énekórák, kisebb ifjúsági előadások jöttek létre. Ezek legnagyobb hátránya
az volt, hogy nem működtek rendszeresen, így elvesztették az utat a
közönség felé.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara mindig is nagy hangsúlyt
fektetett arra, hogy a szigorúan vett oktatás mellett hallgatóink, akik majd a
leendő nemzedék zenetanáraivá válnak, komplex művészeti kitekintést
kapjanak. Több mint tíz éve az országban egyedülálló módon felsőoktatási
intézményként vállaltuk fel az ifjúsági ismeretterjesztő műsorok
szervezését és megrendezését. A
hangversenysorozat célja az ismeretterjesztés mellett többrétű. Szeretnénk
elérni, hogy a gyermekek élményszerűen találkozzanak a komolyzenével,
kiegészítve az iskolai művészetoktatást, megismertetjük a későbbi
potencionális közönséggel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar épületét,
és hangversenytermét. Célunk az, hogy a művészeteket nem tanuló gyermekek
találkozzanak élő zenei előadással, közvetlen közelről
megismerkedjenek a hangszerekkel és megszólaltatási módjukkal. Küldetésünk
szerint a művészeteket nem tanuló gyermekek, fiatalok ízlését formáljuk,
hogy érdeklődő, igényes felnőtté váljanak. Rendezvényünkkel
példát szeretnénk mutatni a kultúraterjesztő munkában hallgatóinknak, akik
a gyakorlatban láthatják, hogyan működik egy-egy rendezvény.
Úgy gondolom, hogy a mi felelősségünk, hogy megőrizzük és
terjesszük a klasszikus zene értékeit, és a zenetanulás, a zenélés képessége
megőrizze az őt megillető helyet és funkciót a társadalomban és
mindannyiunk életében. Egy bizonyos életkorra szükség van ahhoz, hogy az ember
a művészetnek egy bizonyos magaslatán is megtalálja a lelkének való
táplálékot. A zene szeretete nem attól függ, ki hány évig tanult hangszeren
játszani, hanem attól, hogy rendelkezik-e kellő kötődéssel,
érdeklődéssel és érzékenységgel.
Irodalomjegyzék
Barcsa János, dr.: A debreceni kollégium és partikulái.
Debrecen: 1905
Bernstein, Leonard: Hangversenyek fiataloknak. Budapest:
Zeneműkiadó, 1974
Bernstein, Leonard: A muzsika öröme. Budapest: Gondolat Kiadó. 1976
Bernstein, Leonard: A Megválaszolatlan kérdés. Budapest:
Zeneműkiadó, 1979
Gruhn, Wilfried: The Influence of Learning on Cortical
Activation Patterns In: ISME
„Konzert
für Kinder, Pester Lloyd” 1938. II. In: Varró Margit: Zongoratanítás és zenei nevelés, (Budapest: Editio Musica, 1989)
288.o.
Research Commission XVI.
International Seminar, (handwriting) 1996,
Harnoncourt,
Nikolaus: A beszédszerű zene. Utak
egy új zeneértés felé. Budapest: Editio Musica, 1988
Havas Miklósné: Az ifjúsági hangversenyekről http://www.parlando.hu/Ifjusagi611.htm.
Kokas Klára: Képességfejlesztés zenei neveléssel
Budapest: Zeneműkiadó, 1972
Menuhin, Yehudi és
Curtis W. Davis: Az ember zenéje.
Budapest: Zeneműkiadó, 1981
Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához Budapest:
Tankönyvkiadó, 1991
Solymosi
Tari Emőke: Erkölcsöt csak
példamutatással lehet tanítani, Budapesti beszélgetés Yehudi Menuhinnal In:
Parlando, Zenepedagógiai folyóirat, XXXVIII.
évfolyam, 1996. 5-6. szám
Straky
Tibor: Kodály Zoltán és Debrecen. Debrecen:
2003
Szatmári
Endre: „A debreceni zeneoktatás története.” In: Debrecen zenei élete a századfordulótól napjainkig, tanulmányok, Szerkesztette: dr. Breuer
János Debrecen: Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya, 1975
Váradi
Judit: Hogyan neveljünk értő közönséget
a komolyzenének. PhD disszertáció,
University of Jyväskylä, 2010. (Kézirat)
