KÖSZÖNTŐK
BÁNTAINÉ SIPOS ÉVA 95. SZÜLETÉSNAPJÁRA
Virágcsokor a Hebridákról. Ábrahám Mariann felvétele
Sipos Éva tanárnő, zeneművész születésnapjára, a legszemélyesebben
Sipos Évával tanári pályám leg kezdetén találkoztam
először. Hamarosan egy soha meg nem fogalmazódott, mély barátság kötött
össze bennünket és ez tartott jó 20 éven keresztül - nap
mint nap - a BBZSZ-ban, mindaddig, amíg Éva Budapesten élt. Az első
benyomásom Róla: Éva mindég derűs, mosolyog, határozott aktivitással
cselekszik és fáradhatatlanul. Tanítványai rajongással veszik körül, tanítását
az átadni tudás fölénye jellemzi, de emberi módon mégis közvetlen. Az ilyen
karakterű személyiségek vonzás körébe biztonságot adóan belekerül az
ember, különösen a helyét nehezen megtaláló kezdő tanár. Éva akkoriban nem
csak tanított, ha szükségem volt valamire, mindég megtaláltam az irodában is.
Hogy milyen funkciót töltött be, arra nem emlékszem. Régen volt ez. De arra
pontosan emlékszem, hogy mindég kisegített, amihez hozzányúlt, abban rend volt
és tisztánlátás. Kapcsolatunk az évek folyamán fokozatosan alakult át egy olyan
barátsággá, mely lehetővé tette, hogy egymást saját otthonunkban is
meglátogassuk.
Egyik ilyen alkalommal az előszobába lépve, egy
falon lévő térképen akadt meg a szemem. Világtérkép volt az, nagyobb
méretű, sok pici zászlóval megtűzdelve. Akkor tudtam meg, hogy ezek a
zászlócskák mindazokat az országokat és nagyvárosokat jelzik, ahol Ő
tanított. Később kérésemre óráinak vázlatát, Bartók művek elemzéseivel
kapcsolatos, gondosan felépített jegyzeteit végig is lapozhattam. Megdöbbentem, mert egy hallatlan
rendszerezett elme és tudás köszönt vissza a jegyzetek láttán is. Átvillant
rajtam: fogalmam sincs arról, milyen kiváló nagy tudású embert tisztelhetek
személyében.
Mesélte, hogy egyszer, amikor az USA-ban több hetes
nyári szemináriumot tartott, reggel súlyos migrénnel ébredt fel.
Kivihetetlennek látszott, hogy meg tudja tartani délelőtti óráit. De az
USA-ban nem lehetett betegnek lenni. A résztvevők komoly összeget fizettek
azért, hogy tanuljanak és az órákat meg kellett tartani. Minden nehézség
ellenére így is történt, de senki nem vette észre, milyen küzdelem árán.
Lassan-lassan tudomásomra jutottak végtelen gazdag, szerteágazó szakmai
életének részletei, utazásai, férjével, Bántai Vilmossal közösen feldolgozott
kottakiadványaik, mindaz, amivel mások lekezelően büszkélkedni is szoktak.
Nem egyszer tapasztalja ezt az ember. Éva életének, és tudásának ezek a tevékenységek magától
értetődően természetes részei voltak. Csodálatos, született adománya
az az őszinte megismerési vágy, ami hajtja Őt valaminek egyre mélyebb
és mélyebb felfedezése és megértése felé.
Gyulai otthonában is így él együtt a zenével. Ha egy
előadástól élményt kap, heteken keresztül, naponta meghallgatja a
művet. Köztudott, hogy Glenn Gould Bach játéka milyen elementárisan
betölti a teret és időt körülötte. Ritka, de annál tartalmasabb telefonbeszélgetéseinkkor
hosszasan meséli zenével kapcsolatos élményeit. Hallgatom Őt és
csodálom. Azt hiszem, minden muzsikust
ilyen gazdaggá kellene tegyen a zenében való élet.
Évánál nincs „életkor”, nincs „magány”, nincs „hiány”, mert amit az élet
megfárasztott, azt a szellemi táplálék élménye bőségesen ellensúlyozza.
Drága Éva, gazdagabbá tettél azzal, hogy barátságodba
fogadtál sok-sok évvel ezelőtt; életútjaink drámai pillanatokban is
keresztezték egymást, de segítő kezet nyújthattunk, adhattunk, kaphattunk.
Szívből kívánom, hogy családod és zenei nagy
családod szeretete továbbra is körülvegyen és Te életed példájával tanítva még
sokáig adni tudjál nekünk. Isten éltessen az emberi életkor legvégső
határáig!
Nagy szeretettel,
zongoraművész-tanár
(A kép forrása: GYULAI HÍRLAP •
Kósa Ferenc • INTERJÚ • 2010. augusztus 26.)
A
hegycsúcs köszöntése
Egy
túrázót köszöntök. Magyar és svájci hegyek vándorát. A zenével világot járt
tanárt, aki tehát nemcsak fokossal és tarisznyával gyűr le hegygerinceket,
hanem felkeresi mindazt, ami közvetlenül vagy áttételesen a tárgyához tartozik.
A zenetanárnak minden a tárgyához tartozik, hiszen építészet és irodalom,
festészet és tudomány, követ és bronzot megmunkáló szobrászat mind hátországa
és megtermékenyítője a hangok építészetének, s a lélek hangok általi
szobrászatának.
A
zenetanárnak minden a tárgyához tartozik – mondom. Igen, a nagy formátumú
zenetanárnak. Annak, aki azt is tudja, nem szigorúság kell, hanem tekintély:
megengedhető, hogy abból és akkor feleljen a növendék, amit tud, és amikor
úgy érzi, a legjobban tudja. Nem csütörtökre kell felkészülni, hanem az életre.
Sok lekéshetetlen határidő következik majd a tanítvány művészi vagy
tanári pályáján, a szeptimszekvencia zongorázása egy héttel későbbre
megtanulva, s akkor biztonsággal elővezetve is megfelelő lesz.
Akiről
most írok, nem engedékeny, a szakmát zárójelbe tevő,
gyerekkegy-kereső fajta. Ellenkezőleg! A fület ellentmondást nem
tűrően tágító, a hangok összefüggésrendszerét logikusan megvilágító,
a zene iránti nyitottságban kompromisszumot nem ismerő, nagyigényű
Tanár. Nagy T-vel, úgy, ahogy az összhangzattan és formatan világába való
bevezetésnél sokszor mintha „nagybetűkkel beszélne”. Mert ami rá hatással
volt, annak élményét legalább olyan felfedezést nyújtva adja tovább.
Idén
95 esztendős. A telefonban a hangja olyan, mint 35 esztendeje, amikor
megismertem. Gyulai lakásából már nem mozdul ki, de most is naponta túrázik.
Olyan hegycsúcsokat mászik meg, mint Johann Sebastian Bach, olyan
túravezetőkkel, mint Glenn Gould. De senki se higgye, hogy miközben a
nagyobb elmélyülés kedvéért sokszor hallgatja ugyanazokat a műveket is,
egy-két vesszőparipán lovagolgat. Emlékszem egyik telefonunkra, amelyben
rögtönzött előadását hallgathattam Richard Straussról – sok
„nagybetűs” szóval...
35
éve szerettem és becsültem. Ma csodálom. Nekem ő is hegycsúcs. Állok a
lábánál, s magasan fölnézek rá.
Éva
nénire, Bántainé Sipos Évára.
Hollós Máté
zeneszerző
Éva
néni-köszöntő
Már
több mint harminc éve annak, hogy Bántainé Sipos Éva tanárnő szolfézsra és
zeneelméletre tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában.
Több volt ez, mint egyszerű oktatás. Amellett, hogy tudásunk
megszilárdult, következetessége, gondolkodásmódja mély nyomot hagyott bennünk.
Éva
nénivel akkor vettem fel újra a kapcsolatot telefonon és levélben, amikor -
szellemes kijelentése alapján - kilencven mínusz két éves volt. Az energikus
tanárnőm azóta is roppant aktív, sőt
energiáját másoknak is át tudja adni. Napjainak egy jó részét zenehallgatással
tölti. Egyik szobáját szinte „stúdiónak” rendezte be, ahol lehetőség van
az elmélyülésre és korszerű technikai berendezések is a rendelkezésére
állnak. Kedvenc zeneszerzője J. S. Bach. Úgy érzi
ez a muzsika egy teljes világot képvisel, az érzések sokszínű skálája
megtalálható benne. Egy-egy zeneművet többször egymás után is hallgat,
hogy tökéletes lehessen az azonosulás a kompozícióval. Előfordult, hogy
egy karácsonyi vagy húsvéti üdvözlőlapot Éva néni egy zenei részlet
telefonon keresztül történő bejátszásával köszönt meg, pl. egy Bach
kantáta részletével. Persze e-mail útján is ajánlanak különböző
zenedarabokat az emberek egymásnak, de ez így mennyivel személyesebb.
Éva
néni egyszer azt mondta, hogy a számítógép kezelésének a megtanulásába nem fog
bele, mert attól fél, hogy annyira kíváncsi lenne az abban felfedezhető
dolgokra, hogy az minden mástól elrabolná az idejét. Nagyon sok igazság van
benne! De elmondhatja, hogy a sok tévécsatorna, a DVD-lejátszó által igazán
bőségesen jut élményekhez. Szívesen csodálja pl. távoli vidékek
gyönyörű tájait a képernyőn.
Úgy
érzi, hogy az élő koncert helyett számára varázslatosabb egy általa
kiválasztott CD- felvétel meghallgatása. Így magában akkor merül el a zene szépségében,
mikor ő arra leginkább alkalmasnak érzi magát. Igazán „nagy” koncert,
amikor olyan átütő erejű az interpretáció, úgy sincs túl gyakran –
mondja. A zeneműveket többféle előadóval is előszeretettel
hallgatja, összehasonlítja a különböző megszólaltatásokat.
Egyik
kedvenc előadóművésze Glenn Gould. Róla nagyon sok információt
megszerzett és rengeteg felvételével rendelkezik. Éva néni egészen pontosan
tudja gyűjteményének adatait. Gouldban azt a művészt tiszteli, aki
nem magát akarja előtérbe hozni, hanem egyéni módon, de mélyről
fakadó muzikalitással adja elő a zeneszerzők által leírt alkotásokat,
tiszteletben tartva azok elképzeléseit.
Persze
nem csak a zenével való találkozás foglalja le .
Élénken érdeklődik a világ dolgai iránt: más művészeti ágak,
tudományok, az ifjúság nevelése, a természet védelme. Igénye van a rendszeres
olvasásra. Határozottság jellemzi, igényes a pontos megfogalmazásra, hogy
gondolatait a lehető legérthetőbben fejezhesse ki.
Szigorúsága
segítő szándékú, önmagához épp olyan szigorú, mint másokhoz. Kisugárzásával
másokra is lelkesítőleg képes hatni. Hisz abban, hogy átgondoltan,
tervszerűen irányíthatjuk a dolgokat magunk körül. Memóriája fejlesztésére
naponta gondot fordít. Kíváncsi mások véleményére, beállítottságára.
Törekszik
arra, hogy valamely dolgot új szemszögből is lásson, képes legyen
megújulni. Úgy érzi, hogy igazán érdemes azon fáradozni, hogy az utánunk
következő generációknak átadjuk tudásunkat. Ne a tanár személye legyen a
fontos, hanem maga a tanítás, az útmutatás, az ügy. szakmailag és emberileg és
méltóak legyünk erre a hivatásra.
Kívánjuk,
hogy a fiatalabbak is minél több Éva nénihez hasonló tanár egyéniséggel
találkozhassanak. Isten éltesse még nagyon sokáig a kilencven plusz öt éves Éva
nénit!
Szendi
Ágnes
zenetanár
Derű
és ragyogás.
Derű
és ragyogás!
Ezt
figyelhettem meg 14 éves koromban, a Konzi felvételin az egyik
felvételiztető tanár – későbbi zongoratanárom, Bántainé Sipos Éva
arcán.
Az
évek során fokozatosan értettem meg, fogtam fel, hogy honnan ered és milyen
bensőből forrásozik ez a cseppet sem takargatott és nem szégyellt
külső megnyilvánulás.
Rájöttem
– mert Istennek hála tanítványa lehettem – hogy Évánál ez egyfajta önzetlen
átélésre és a mindenkori tehetség és értelem sugárzásának befogadására adatott
képességből fakad. Az öröm érzéséből, hogy Isten az embernek a zenét
(is) adta és ez a titokzatosan csodálatos valami – a zenei tehetség –
egyesekben megmagyarázhatatlan módon bukkan elő.
Ritka,
hogy valaki ennek – a tehetség megjelenésének – ennyire őszintén tudjon
örülni.
Hiszen
kezdetben még Dohnányi által is elismert kitűnő zongoristaként, Éva
az előadóművészi oldalon vihette bele saját adottságait és tehetségét
a zeneszerzők műveinek hiteles tolmácsolásába.
Aztán
valami történt – sosem firtattam, hogy mi. Baleset? Betegség? – És Éva átkerült
a másik átadó oldalra és minden, ami addig pódiumművészként
foglalkoztatta, az a pedagógusi pályán teljesedett ki benne.
A
Tudást, a Rendet tisztelő, a káoszban eligazodó, az éber és figyelő
növendéknek a jövőbe igaz utat mutató tanárrá és tanítóvá lett – bármilyen
szinten és fokon, a gyerektől a felnőttig.
A
csakis rá jellemző hatalmas lelki- és akaraterő, gondolom, ekkor
alakulhatott ki benne igazán.
Nem
írom azt, hogy Éva néni – bár tanítványaként és azóta
is illő tisztelettel nénizem – de ő nem igazán ’néni típusú’
egyéniség.
Sokkal
inkább a Végtelenre nyitott és annak evilági – tehát korlátok közé szorított –
megnyilvánulásainak határtalan és szinte időtlen módon: fáradságot,
fájdalmat, szenvedést nem ismerve örülni tudó, ily módon nap, mint nap
megújulni képes szemlélője volt mindig is és lesz továbbra is, akinél csak
az emberi együttélés szabályai szerint lehet érvényes az életkor
’felemlegetése’ illetve a ’nénizés’.
Hogy
minden ember megismételhetetlen és nem létezik két egyforma iker sem – nem
mindig jut eszünkbe hétköznapian rohanó életünkben. Pedig ez életünk
alaptörvénye és ennek a tudásnak Éva maximálisan birtokában van.
’Sursum
corda!’ – hangzik a katolikus miseszövegben a felszólítás: ’emeljük fel
szívünket!’, egész pontosan: ’fel a szívekkel!’
Mi
mást tanulhattunk és tanulhatunk most is Évától, mint ezt: emeljük fel
tekintetünket, mert Fenn valami egészen mást találunk, mint a föld porában
kúszva-mászva. Fel a szívvel – értelemmel, mert ott az Élet forrása, az Örök
Szeretet lakozik.
Isten
áldjon, óvjon és éltessen Drága Éva Néni, születésnapod alkalmából és minden
napon! Ragyogtassa Rád az Ő orcáját továbbra is, hogy ebből a
ragyogásból mi is sokáig részesedhessünk! Amen.
Déri András
karmester
Bántainé Sipos Éva 95 éves.
Zenetanár. Máramarosszigeten született
1919. június 3-án. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola
zongora szakán 1940 és 1943 között Hegyi Emánuelnél, majd 1948-tól 1951-ig a
szegedi tanárképzőn végezte. Békéstarhoson, Gyulán (az Erkel Ferenc
Gimnáziumban és zeneiskolában), a szegedi Pedagógiai Főiskolán,
a pécsi zeneművészeti szakiskolában eltöltött évei után 1960-tól 1982-es
nyugalomba vonulásáig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában
zongora- és zeneelmélet-tanár, igazgatóhelyettes. A Liszt Ferenc
Zeneművészeti Főiskolán a rendkívüli tehetségek, majd Soproni József
utódaként a metodika és gyakorlati tanítás tanára. Kurzusokat tartott az
Egyesült Államokban, Svájcban, Portugáliában, Angliában, Olaszországban és
Finnországban. Férjével, Bántai Vilmossal Bartók- és Kodály-művek
fuvolaátiratát adta közre az EMB-nél, A
jó muzsikus látja, amit hall és hallja, amit lát című
kötetét a Fővárosi Pedagógiai Intézet jelentette meg (1998). Az
Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1975) és a MAOE Weiner Leó-díjának (2002)
kitüntetettje.
(Forrás: Muzsika)